Békés, 1875 (4. évfolyam, 3-52. szám)
1875-02-21 / 8. szám
Negyedik évfolyam 1875, Iír*— ', Megjelenik í 1 hetenkint egyszer, vasárnap. 1 ,1 Szerkesztőség: , > , Békés-Csabán, kastély utcza ,1 t 8-ik szám. mai > Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyom f < idája és Winkle Gábor könyvkereskedése. 1 , ‘ 1 A lap szellemi részét illető köz- , > remények a szerkesztőhöz Békési Csabára czimzendők, és legfeljebb 11 minden csötörtökig beküldendők. 4 , t., r. 8-ik szám I ÉS I mi TÖBB BÉKÉSMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. FELELŐS SZERKESZTŐ : ZSILINSZKY MIHÁLY. Gyulán február 21-én. Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve 5 krt— Háromnegyed évre 3 75 Félévre ....2 50 Évnegyedre . . !1 7,25 Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Kétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . . 3 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt-tár sora 10 kr. u_J»zir=% Hirdetések felvételnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni — B.-Csabán a nyomdában, megrendelés által „a „Békés“ — Budapesten Haasenstein és Vogler, kiadó hivatalához“ czimezve is. Melyik útja czélszerűbb a leánynevelésnek ? Mielőtt az utakra térnék, ki kell tűznöm az irányadó czélt s egyúttal megjegyeznem, hogy a feltett kérdés egész fejtegetése alatt a középosztályt s ennek az elemi oktatást meghaladó gyermekeit tartom szemem előtt. Az állam, hahogy természetesen alakult, nem egyéb, mint a nemzetnek személyesítése; a nemzet meg nem egyéb, mint az egyéneknek összege ; az állam életében tehát nem nyilvánulhat más szokás, más erkölcs, más értelem, más tudomány, más művészet, vagy bármely más tulajdonság, mint amely a nemzetnek törzsökében, az államot kiválólag alkotó elemben, a középosztály férfiaiban megvan. Igen, de a férfi a maga értékét, a maga összes tulajdonságát nagyobbára a családban szerezte s családot alkotván ő is, ebbe összes tulajdonságát által viszi. Ha már ugyanazon szellem alkotja a családot is, a mely a jól rendezett államot, következik, hogy a jól rendezett család nem lehet más, mint az államnak megkisebbített képé. Azonban a férfinak, mint aki inkább kívül a családon, mintsem benne él, sem ideje, sem alkalma, sem türelme, sem tapintata nincs arra, hogy az ő saját egyéniségét közvetlenül önmaga ültesse át utódaiba, vagyis, hogy ama kis képnek minden vonását önmaga készítse el; ő csak vázlatot adhat, amelynek minél teljesebb kitöltése aztán a házi asszony feladata, mint akinek cselekvés terét ezen kis kép kerete határolja. De hogy a házi asszony az állam életében, illetőleg férjében nyilvánuló miveltségnek közvetítője, terjesztője lehessen, okvetlenül megkívántatik, hogy a miveltség iránt élénk érzéke legyen, hogy a miveltség egyes tényezőit nagyjából ismerje s legédesebb örömét az ő házi asszonyi körének teljes betöltésében találja. E szerint a házi asszony férjének nem csupán a neje, hanem gondolatainak is élettársa ; nem csupán anyja gyermekeinek, hanem tanítója is; nem csupán szokásbeli, gépies gazdaasszony, hanem oly felhasználója és rendezője a körébe eső anyagiaknak, hogy intézkedéséből értelem, czélszerűség, ízlés tűnjék ki ; nem csupán egyik tagja nemének és nemzetének, hanem mindegyik legnemesebb sajátságainak hű képviselője. Az ilyen házi asszonynak kelléke: nemes érzelmek, erkölcsi öntudat, fejlett értelem, komoly ismeretek, munkásság. Mivel pedig a természet törvénye szerint minden leány asszonynak született, egyebet és kevesebbet a leánynevelés czéljául sem tűzhetünk ki, mint a mi és a mennyi a házi asszonynak szükséges. Eljutván ekkép a leánynevelés czéljának kitűzéséig, áttérek azon utakra, amelyeken ezen czél felé haladni szoktunk, az az, a házi, a neveldei és az iskolai nevelésre. A házi nevelés a szülői házban, nőtanító által történik, tehát a nevelés sikere ezen nőtanító képzettségétől, tapintatától, szorgalmától függ. A tanító egyéniségének ezen fontossága szükségessé teszi, hogy őt közelebbről megnézzük. Tegyük fel a legjobb esetet, tegyük fel azt, hogy a tanító nemzetünkbeli s a mi nőképezdénkből került ki. Tegyük fel azt is, hogy a tanító bár szegény, de mivelt családból való s igy jó elemi s lehetőleg jó neveldés, vagy nagy ritkaságképen polgári iskolai oktatásban is részesült. Ezután 14— 15 éves korában belép a képezdébe, három esztendőre. — Három esztendő alatt tizenhárom tantárggyal kell neki megbirkóznia, sőt, mivel a tanítótól a franczia nyelvet is követelik, tizennéggyel. — Ha igaz is, hogy a leány korábban érik, hogy világosabb öntudattal, szívósabb szorgalommal foglalkozik tantárgyaival, — mint az ugyanazon korú fiú, mindemellett a tizennégy tantárggyal legfölebb is csak annyira mehet, hogy a vizsgát leteheti, de nem annyira, hogy tárgyait egyenként is összefüggésekben áttekinthesse, hogy azokat könnyűséggel kezelhesse; tehát nem annyira, hogy tanításképes lehessen. No de nem is lehet a képezdének az a czélja, hogy tökéletes tanítót bocsásson ki A képezde eleget tett feladatának, ha tanítványait a legszükségesebb ismeretekkel s azon utasítással ellátta, amelynek segélyével az önképzés lehetséges. Ez az oka, hogy azok, akik közvetlenül a képezdéből kilépett egyén képességével tisztában vannak, nem is alkalmazzák őt önálló tanítónak, hanem vagy segédnek, vagy, ha szükségből rendesnek, próbált tanítók közé beosztva, a végből hogy igy a gyakorlott erők mellett alkalma és sarkantyúja legyen ismeretkörét tágítani s a tanítás módját elsajátítani._____ Ezen igen jelentékeny, másodfokú képzés egyenesen a képezdéből házi tanítóvá lett egyénnél lehetetlen azért, mert nincs ember, a ki őt botlásaira, fogyatkozásaira figyelmeztesse; mert nincs módjában a szükséges segédeszközöket megszerezni; mert nincs ideje az önképzésre ; — mert nincs ereje, hogy annyiféle tantárgyának mindegyikében kellő jártasságot szerezhessen. Ebből következik, hogy a házi tanítónak a képezdéből kihozott ismerete lassan-lassan, ha netalán nem fogyna is, megkövesül; tanításából az élet kihal, elkezdődik és növekszik a betűhöz való ragaszkodás; hogy a fejlesztés nyomába lép a gépies, az a kézművesszerű tanítás, mely a komoly ismeretek üresen maradt helyét külsőségekkel igyekszik eltakarni No igen! de hátha a tanítót cserélgetjük ! Akkor a gyermek többnek szolgál kísérleti eszközül, ha lehet, még silányabb eredménnyel. Mert megjegyzendő, hogy a házi tanítóság nem életpálya; következőleg a készült, rendes állásban is szívesen látott ember rendes viszonyok között s a középosztálynál szokásos fizetésért nem is szánja rá magát. De tegyük fel, hogy a házi tanító egészen megüti a mértéket, hogy tanítása kifogástalan ; még akkor is megmaradnak bizonyos, a házi neveléstől elválaszthatlan bajok. Egyik baj az, hogy a tanuló folyvást ugyanazon egy ember gondolatait, eszméit, véleményeit, ítéleteit szedegeti magába, ugyanazon egy ember külsőségei tapadnak rá; ugyanazon egy ember szolgál neki mintaképül; ugyanazon egy embernek lesz mintegy másolata. Ezt a bajt úgy hivjuk, hogy egyoldalúság. E Másik baj az hogy a tanító folyvást egy vagy két gyermekkel foglalkozván, figyelmük állandó lekültése.Utal jnnnyira igénybe veszi őket, hogy ezen nem gyermekeknek való feszültséget a gyakori kimerültségnek kell követnie, a mi pedig testileg, kedélyileg és szellemil«^ éppen a leánynak való legkevésbé. A harmadik baj meg az, hogy elszigeteltsége maatt nincs módjában a gyermeknek hozzá íu&>kni azok társaságához, akikre őt az élet későbben mégis csak rászorítja. így vetjük el a magvat az egymással való kölcsönös elégedetlenségnek, fitymálásnak, összeférhetlenségnek, képzelt rang- és képzelt miveltségbeli önámltásnak. Figyelmet érdemel még azon viszony is, mely a család és a tanító között van. TARCZA. Az 1543. észt. febr. I1-én Gyulán tart. országgyűlés.1) (Vége) A mi már ezen országgyűlés szellemét illeti, az, a mint feljebb emlitem, egészen elüt az alig öt héttel elébb tartott nagyváradi országgyűlés szellemétől. Míg ott az ország rendjei biztosítják Ferdinandot hűségükről, sőt hozzá követet is menesztenek, ki e hűségnyilatkozatukat neki megvigye ! ellenben a gyulai országgyűlésen Ferdinandról szó sincs, sőt az itt jelen volt rendek ellenkezőleg a legnagyobb kegyelettel gondoskodnak Izabelláról és annak kiskorú fiáról. Mindez azt mutatja, hogy a gyulai országgyűlésen nem igen voltak jelen Ferdinánd pártbeliek, sőt újabb tanúbizonysága annak, amit már egyik munkámban — „Békés vármegye hajdanában“ jeleztem, hogy a békés megyei nemesség határozott Zápolyaparti vagyis az akkor úgynevezett nemzeti pártbeli volt. A gyulai országgyűlésen egyébiránt nem is annyira a külpolitika, mint inkább a zilált belügyek rendezése foglalkoztatta a rendeket. Nem bíztak ugyan nagyon Martinuzziban, mint akinek ingadozó jellemét eddig is bőven kiismerhették, mindazonáltal a kormányzás, az igazság kiszolgáltatás és a pénzügy kezelése és igy a legfőbb hatalom továbbra is az ő kezeiben öszpontositta*azt- részint minthogy mindezeknek tényleg birtokában volt, részint mert János király is halála előtt őt bizták egy ország kormányzatával kiskorú fia nevében. Azonban hozzátettek a rendek hogyha fontosabb ügyek merülnek fel, akkor nun ** ww lYI Qi orróm dég az urak tanácsával járjon el, sőt szükség esetén a királynét is értesítse Ugyancsak ezen országgyűlésen szintén Martinuzzi elnöklete alatt törvényszék szerveztetett, melyhez a hatalmaskodási pörök a megyei törvényszékektől felebbeztessenek. Azután kinyilatkoztatták a rendek, hogy ők eddig is készek voltak adózni az ország közszükségleteire, ezután sem vonakodnak attól, de felhívták Martinuzzit, hogy az ország jövedelmeinek kezeléséről számot adjon. Ő kinyilatkoztatta, hogy e kívánatnak most eleget nem tehet, azonban indítványozta, hogy jövőre nézve válasszon a gyűlés oldala mellé bizonyos számú biztosokat, kik vele a pénztár kezelésébe befolyjanak. A rendek ebbe beleegyeztek, azon meghagyással, hogy a közjövedelmek egyesegyedül az ország, az özvegy királyné és kiskorú fia szükségeinek fedezésére fordítassanak. Hogy kik választattak ily biztosokul, azt fájdalom, az országgyűlés adáiban feljegyezve nem találjuk. De ami ezen országgyűlést különösen nevezetessé teszi, az az alsóbb rendű nemességnek erélyes, bátor föllépése, sőt lehet mondani heves kifakadása a főnemesség ellen. Amint mondom, szomorú idők voltak azok. Ha a mai időkről azt panaszolja a költő, hogy „rosz időket élünk, rosz csillagok járnak“ bizonnyára sokkal inkább el lehetett azt mondani azon időről, melyben a gyulai országgyűlés tartatott, el különösen Erdélyről és a tiszántúli vidékről. A király alig három éves, az özvegy királyné gyenge, tehetetlen, kormányra nem való, a kormányzó ingadozó, alattomos, önérdekét hajhászó. Ennek következtében az országban legnagyobb mértékben fejetlenség, mindenki azt tette, ami neki tetszett, parancsolni akart mindenki, engedelmeskedni senki sem. A főurak legnagyobb mértékben éreztették zsarnoki hatalmukat a kisebb nemességei, mit ez viszont azzal torolt meg, hogy vérig zsarolta a szegény jobbágy népet. Az ország pénztárába befolyt adóból a legkevesebb fordittatott vagy a kir. udvar tartására vagy az ország szükségleteinek fedezésére. Mindenki csalta, lopta az országot, amint tudta. Keserűen panaszolják ezt a Gyulán összegyűlt országos rendek. Kifakadnak a jelen volt főnemesség sőt maga az országgyűlés elnöke Martinuzzi ellen is s kérik a királynét, parancsolná meg neki, azután Petrovics Péter temesi grófnak, a Csanádi püspöknek, a békési főispánnak Pathócsy Ferencznek, Losonczynak s más főuraknak, hogy az ország fentartására beszedett közadót ne tartsák vissza s ne fordítsák a magok hasznára. Panaszolják, hogy sokan a főurak közül a köznemesek birtokait erőszakkal elfoglalják, jobbágyaikat elhajtják, azokat kiállhatatlan adókkal és szolgalmakkal terhelik. Nevezetesen, hogy Petrovics Péter legközelebb erőszakkal elfoglalta Pathócsy Boldizsárnak és Bánffy Gáspárnak kir. adományozás utján nyert birtokait s mit sem gondolva a kir. adománylevél szentségével, az azokon termett gabonanemüiket most csépelteti a maga számára. Hogy a kincstartó Martinuzzi, hasonló módon megfosztotta Toldy Miklóst és Mihályt malmuktól, Losonczy pedig Terényi Mihályt birtokából elűzte és azt most is elfoglalva tartja. De kivált, hogy a békési főispán Pathócsy Ferencz végletekig viszi a dolgot, a köznemesek birtokait sorban foglalgatja, az ellenszegülőket s jogaikat védni merőket elfogatja és bebörtönözteti, s egyátalában olyakat követ el, miket tennie nem kellene. Minél fogva kinyilatkoztatják, hogy ők egymást védendők, máris szövetkeztek egymással, és ha ez tovább is így megy, akkor egyesült erővel az erőszaknak erőszakot vetnek ellenébe, s a zsarnokoskodó főurak ellen jogaik, szabadságaik, birtokaik és jobbágyaik védelmére egyesült erővel fegyvert ragadnak, s azokat, kik ezután is a zsarnokoskodás és elnyomás útján haladnak, úgy fogják tekinteni, mint a haza ellenségeit. Felhívják tehát a jelenlévő főurakat, hogy az elnyomástól álljanak el, mit azok meg is ígértek. Végre pedig azt határozták, hogy azok, kik a gyűlés ezen végzésének engedelmeskedni nem fognakj száz forint bírságban, s ha ezt megfizetni vonakodnának, jószág, sőt esetleg fővesztésben marasztaltassanak el. Innen látszik, hogy a gyulai országgyűlés ugyancsak heves lehetett. Körülbelől olyan jelenetek adhatták magukat itt elő, mint az 1624. észt. zajos hatvani, és az 1525. rákosi országgyűléseken. De nem is tévesztette el hatását a köznemességnek ezen erélyes fellépése. Legalább ezután sokkal gyérebben találkozunk az oly erőszakoskodásokkal mint a minőket a gyulai országgyűlés panaszképpen előhoz. Csak a makacs békési főispán, Patnóczy Ferencz nem szűnt meg ezután sem nyakaskodni, a népet, úgy mint eddig, zsarolta, a köznemességen zsarnokoskodott, szóval, az országgyűlés határozatával mit sem gondolt, úgy, hogy végre Martinuzzi mint az ország főkormányzója, a mint az egykorú Tinódy sejteti velünk, kénytelen volt ezen kényur ellen 1550. táján formális népfelkelést rendezni. A mint ennek neszét vette Patkóczy, sietett családjához Gyula várába, s azzal együtt