Békés, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 49. szám

49-ik szám Gyula, 1882. deczember 3-án I. évfolyamr Szerkesztőség: Belváros 66-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre .. .... 5 írt — kr. Félévre .......... 2 , 50 „ Évnegyedre .. i 1, 25 „ Egyes szám _____ ára 10 kr. J a POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP, GTE-Cnn-A-I SIFOIOT-CLUB HIVATALOS KÖZLÖDSHTE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil. Főmunkatárs: Oláh György. f---------------^ Kiadó hivatal; Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. _________ Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. A helyzetről: Kormánypárti lapok vesszőparipája azzal vádolni az ellenzéket, hogy a fenálló intézmények elleni kifakadásaival az elégedetlenség üszkét dobja a honpolgárok keblébe ; — hogy az adózások s közterhek folytonos emelkedését a rósz kormányzattal hozva kapcsolatba, az adó súlya alatt görnyedő nép előtt magát a kormányrendszert s ennek vezérférfiait gyűlöletessé tenni iparkodik, s mindezt csupán azért, hogy ez által magának párthíveket szerezzen. Nem egyéb ez roszakaratú rágalomnál, mely hitelre egyetlenegy gondolkozni tudó embernél sem számíthat. Ugyanis, ha a nép saját tapasztalatából meg nem győződnék a kormány és rendszer ellen felhozott vádak alaposságáról ; ha saját szemeivel nem látná a kormány kárhozatos politikájának következményeit ; ha nem érezné a nemzet törzsvagyonát megtámadó adók elviselhetlen súlyát, ha nem látná, mint vándorolnak ki az országból az adók milliói, hogy azokból a szoldateska uralom magának diadalkaput emeljen s idegen népek számára szolgai jármot készítsen ; — ha nemzeti büszkeségét nem látná lealázva az által, hogy összes parlamentarizmusa s kormányzatának egész apparátusa nem egyéb adó- és katona-megszavazó gépnél, hogy aztán ezekkel ne ő maga, hanem egy más, tőle minden izében idegen hatalom rendelkezzék, akkor, ha mindezeket tapasztalati tények nem igazolnák, találhatna-e hitelre, találna-e követőkre az ellenzék ? Részlelkűség tehát azt állítani, hogy az ellenzék szítja az elégedetlenséget a nép között; szítja bizony a kormány, melynek részpolitikája Magyarországnak sem érdekeivel, sem hatalmi súlyával meg nem egyeztethető. Nem valami lényeges dolgot fogok felemlíteni, hogy minden ép ésszel bíró s bármily politikai pártállású polgára a hazának beláthassa, mennyire igazam van. A most ülésezett delegáczióban történt. Nem arról volt szó, hogy Magyarországnak önálló hadserege legyen, hanem csupán arról, hogy a közösnek nevezett hadsereg számára a magyar fiúk külön tiszti akadémiában képeztessenek ki, s e végből egy magyar katonai tiszti akadémia állittassék fel. Ha ezen magyar katonai akadémia nem akadémia, hanem valóságos epidémia volna, akkor sem okozhatott volna nagyobb resensust, mint aminőt okozott a delegáczióban ; mert annak a katonai uralomnak, amelynek a magyar kormány alázatos és engedelmes szolgájává szegődött, szemmel látható czélja az, hogy a tiszti kardbojthoz magyar ember csak úgy juthasson, hogy magyarságából evitáltatva elosztrákosittassék. Hanem azért a hadi szükséglet milliókban, az ujonczjutalék százezrekben évenkint hűségesen megszavaztatik; mintha a magyar ember csak azért fáradna, hogy az osztrákoknak legyen miből parádézniok, — a magyar nő csak azért szülne, hogy fiából osztrákot faragjanak ! Nagy igazság van abban, hogy az adómegszavazás története egyszersmind a nemzetek parlamentáris életének is története. Ott, hol egyrészről mindent megszavaznak, amit követelnek, másrészről mindent megtagadnak, amit kívánnak, ott parlamentáris életről, szabadságról ne beszéljünk; — ott absolutismus uralkodik, ott nem szabad honpolgárok, hanem csak szolgák vannak. Midőn az igazságot leplezetlenül kimondja, szójárással vádolják az ellenzéket, mintha bizony az általunk kárhoztatott dolgok a mi beteges képzelődésünk álomképei volnának; mintha a nemzetellenes sérelmek, a meg nem hallgatott jogos kívánatok, az okozott bajok, a nem fedezett szükségletek legelsőbben is nem a nemzet kebelében, nem a nép életében nyilvánulnának ?! Pedig ezeket ignorálni, figyelmen kívül hagyni igen veszélyes dolog , mert ez által a dolgok szükségszerű folyamatát meggátolni, a bajok továbbterjedését megakadályozni s az elfojtott panasz kitörését elkerülni nem lehet; s az ellenzék fölötte hasznos szolgálatot tesz nemcsak a nemzetnek, hanem a koronának és kormánynak is, midőn az utóbbit mulasztásainak szükségszerű következményeire hazafiúi aggodalommal figyelmezteti. Jobban tenné tehát a kormánypárti sajtó, ha az ellenzék méltatlan gyanúsítása helyett az ez által panaszlott sérelmeket és mulasztásokat, a nemzet sajgó sebeit urának, a kormánynak magas figyelmébe ajánlaná ; ha hivatásának megfelelni akar, ne az ínyeknek kedvező szakács mesterségét, hanem az orvos hivatását gyakorolja, ki a gyógyszerek közül nem mindig az édeset, hanem gyakran a keserűt, is alkalmazza. Azon mélyen tátongó űr, mely a közjogi ellenzéket a kormánypárttól elválasztja, nem arra való, hogy azt szeméttel és dudvával, alaptalan s roszakaratú gyanúsításokkal megtöltsük; az ily értelemben vett pártoskodás határozottan káros a haza legszentebb érdekeire; mert bármily széles úr választja is el egymástól a pártokat, a közérdek hídján találkozniok kell egymással a haza legszentebb jogainak, valódi alkotmányos szabadságának s függetlenségének kivívására. Mindenütt, hol józan politikát űznek e találkozásnak jótékony hatása szembetűnő , mert amint a nagy mindenségben a központtól futó és a központ felé törekvő erők látszólagos ellenkező törekvése a spharák összhangját szüli, úgy szülik a társadalmi és politikai életben a pártérdekek a közérdeket. Sajnálattal kell bevallanunk, hogy az országos pártküzdelmekből semmi, mi a közérdek szempontjából hasznosnak volna mondható,nem született. A sokszor tagadhatlanul hatalmas párttusák vajúdásainak ezen meddősége azon körülményben találja egyedüli magyarázatát, hogy a mi egész parlamentarizmusunk a valódi parlamentáris életnek élettelen utánzata; merő külsőség minden élet nélkül; hulla, melyből a szabadság, önállóság és függetlenség lelke hiányzik! Úgynevezett alkotmányos életünk eddig lefolyt tizennégy évének meddősége meggyőzhette a nemzetet arról, hogy a jelenlegi rendszertől mi jót sem várhat. A haza érdeke követeli tehát, hogy ez élettelen gépezet egy életerős szervezetnek adjon helyet. Addig is még ez bekövetkezik, és hogy ez mielőbb bekövetkezzék, minden honpolgárnak azon kell lennie, hogy a haza függetlenségének és jobblétének csiráját méhében hordó közjogi ellenzék számban és erkölcsi erőben gyarapodjék, hogy így az ország ügyeire kellő nyomatéku befolyással bírjon s ellensúlyozza közállapotaink mindinkább sülyedő mérlegét. Noha mindeddig nem sikerült a közjogi ellenzéknek a közromlás meredek lejtőjén hanyathomlok rohanó kormányt feltartóztatni , de ez már csak az idő kérdése , mert „Az nem lehet, hogy ész, erő Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése. — Felolvastatott Gyulán, szept. 18. 1882. — (Vége.) Még egyszer visszatérünk a vár kápolnájára. Nagytiszt. Haan Lajos ur a békésmegyei oklevéltárban egész terjedelmében közölte Miklós, tripolitani tiszteletbeli püspök és egyszersmind egri helyettes Gyulán 1445. junius 9-én kelt oklevelét. Érdekes ez oklevél nemcsak azért, mert belőle megtudjuk, hogy gyulai vár ekkor már állott, és hogy ő ugyane nap, junius 9-én, Maróthy László bán kérésére a vár kápolnáját ünnepiesen fölszentelte, hanem azért is, mert a végén oly rendelkezést tesz, mely mutatja, hogy új viszonyok keletkeztek. Oklevelének végén ugyanis megengedi, hogy az oltári szentség és a szent kenet az erre tőle megszentelt helyen tartathassék, nehogy a hívek betegségükben a hely távolsága és a várkapuk nehéz felnyitása miatt az utolsó szentségektől megfosztassanak. 6) Ez a rendelkezés a várban lakókra vonatkozik és egyrészt azt mutatja, hogy ezektől a plébániai templomtól messze volt, másrészt azt, hogy a várban nem volt más nagyobbszerü templom, ahol ama szentségeket különben tartották volna, és hogy végre a gyulai vár nem rég azelőtt épült, mert, ha már rég fennállott volna, ugyanoly okokból, mint a minőt Miklós püspök fölhoz, régen intézkedniök kellett volna, mert az akkori birtokosokról ellenkezőt hinni fölér egy anachionismussal. Önkénytelenül is odáig jutottunk, hogy félig-meddig már azt is előadtuk, hogy mikor épült tehát a gyulai vár. Mert ha 1463-ban, f 1405-ben még nem létezett, de 1445-ben már ] fönnállótt teljes készen, világos, hogy az a közbeeső 46 évi időközben épült. De szórósabban meghatározva az 1418. és 1445-ik évek közé tehetjük. Ezen hozzávetésre okot az elős ször az, hogy csak 1445-ben van teljesen befejezve a vár, másodszor pedig csak ez idői szak viszonyai nyújtanak elégséges fölvilágositást mi a Maróthyakat arra vezette, hogy itt várat építsenek. Mert legalább nekem úgy tetszik, hogy a Maróthyak, kik annyi szép , erős várnak birtokában voltak, nemcsak úgy építési viszketegből fogtak Gyulán várépítéshez, hanem jelentős okból. Meglehet, hogy az 1415 —18-ig tartó pusztításon okulva, itteni birtokaik védelmére szomszédaik ellen czélszerűnek látták egy vár emelését, de még s sürgetőbb oknak mutatkozik az a körülmény, hogy a Maróthyak többi várai, nevezetesen Maróth, Valpó, Atya, később Velike és Megyericse, mind lenn a Száva Dráva között, Valkó megyében és a mai Horvátországban feküdtek, tehát oly vidéken, melyet a lépésről-lépésre feltarthatatlanul közeledő török hatalom napról-napra bizonytalanabbá tett. Maróthy János a bán, aki oly gondot fordított ősei fészkére, bizonyára nem szívesen mozdult arról a vidékről, ahol diadalait aratta, de Hervojának és a török seregnek 1415-ki beütése és az ő fogságba esése megmutatta, hogy ő sem győzhetetlen, és ösztönt adhatott arra, hogy bátorságosabb vidékre vitesse legalább a családját. Újabb és újabb veszedelem fenyegette az ős Maróth vidékét 1478-ban, mikor Szerbország török hatalom alá került, később 1439-ben Albert királyunk szerencsétlen hadjárata után, úgy hogy a viszonyok nagyon is igazolják ezt a hozzávetést, mely a gyulai vár építését 1418 és 1445 közé teszi. Ezzel végére értem értekezésemnek. Annak, amit előadtam, talán kisebb tér is elege lett volna, ha azt, amit hosszasan okok és okozatok lánczolatából kellett levezetnem, egy pár positív adat támogatja, de ismétlem, hogy ez nem az én hibám, se senkié közülünk, hanem az elmúlt idők viszontagságainak kifolyása. Azzal a történetírás semmit sem veszt j hiteléből, hogy sokszor csak a valószínűség fokát érte el bizonyításunk, nem veszt pedig épen azért, mert a valószínűt csak mint valószínűnek és nem bizonyosnak adja elő, felállítja azt a valószínűséget, hogy könnyebben kideríthesse az igazságot, valamint minden bűntény kiderítésénél a vizsgálóbíró gyanúba veszi azt, akit a valószínűség gyanúsnak tüntet föl, és valamint az a bíró, aki a körülményekből nem okoskodnék, hogy valószínűleg ki a bűnös, soha vagy csak ritkán fedezné föl, ki a delinquens, a tett elkövetője, úgy az a történetíró, aki a körülményekből levezetett okoskodásokat, bár azok csak a valószínűség fokát érik el, figyelmen kívül hagyja, soha vagy csak fölötte gyéren fedezne föl egy kört, egy történeti igazságot. De abban a reményben ringatom magam hogy legalább a főbb pontokban nem hozzávetésekkel állottam elő, hanem biztos alapra épített okoskodással vetettem világot a föltett kérdésekre. Hármat akartam megfejteni: Gyulának, az egykori gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezését. Cuique suum. Légyen tehát Gyula alapításának dicsősége és érdeme a monostorépítő Gyuláé, a gyulai uradalom alapításának érdeme Róbert Károly királyunké, a gyulai vár fölépítése a Maróthy János és Lászlóé. Monostorral, a béke művével kezdődik e város régi története, a háború eszközével, várral végződik, amaz tette népessé, boldoggá, emne, nagygyá, hírnevessé, de veszedelmet is hozott rá. Mire a vár felépült, eltűnt a monostor, most már a várnak csak pár köve int felénk, hire, dicsősége ennek is csak emlék, de szép, megasztos emlék. Kössük össze a kettőnek érdemét, a béke fegyvereivel, munkával, tudománnyal, iparral, emeljük városunkat arra a dicsőségre, hírre, névre, melyen egykor vára állott. Karácsony János, jj Békésmegyei oklevéltár, 40. 1.