Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

45-ik szám IV. évfolyam Gyula, 1885. november 8-án.r Szerkesztőség: ' Főtér, Prág-féletház, Dobay János könyvárus üzlete,hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a. Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Langl Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Előfizetési díj: Egész évre..........5 Irt — kr. Félévre ..............2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. I _______J POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. T Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L Nyílt tér túra 1011 Állandó színkör, Dobay János polgármester az országos kiállítási igazgatóságtól a napokban következő levelet vette : „Tekintetes Polgármester úr! Az országos kiállítás területén levő zenecsarnok, mely eredetileg 38,000 frtba került, 1000 nézőt befogadó nyári színháznak volt tervezve s igy aránylag kevés költséggel — a páholyok és karzatok tartására szükséges vasoszlopok készen vannak — rendes színházzá átalakítható, úgy a mint most a kiállításban fennáll a 30 db. vasoszloppal együtt 8000 frtért eladó. A tulajdonos esetleg külön megállapítandó munkadíjért a csarnok elszállítását, felállítását és rendes , sőt fűthető állandó színházzá, vagy czirkusszá átalakítását is elvállalja. Amennyiben B.Gyula községe a zenecsarnokot a helyén megvenni hajlandó volna tekintve a kiállítás közeli bezártát, mielőbbi szives értesítést kérek. Kiváló tisztelettel : Nemes Ferencz.“ Akik az országos kiállításon voltak s a gyönyörű zenecsarnokot is megnézték, lehetetlen, hogy ne gratuláljanak ama gondolathoz, hogy eme zenecsarnokot állandó színkör és nyári mulató helyül Gyula városa megszerezné. Sokkal kisebb város vagyunk s egészen más szociális viszonyok között élünk, sem hogy állandó téli színház építésére — ahogy hasonvárosok, mint Nyitra, Beszterczebánya, Czegléd, vagy csak Csaba is tették — még csak rá is gondolhassunk, nemcsak a mai, hanem talán a jövő században sem. S őszintén megvallva, legkevésbé sem sopánkodunk rajta, ha soha sem lesz téli színházunk, mert épen Csaba, Nyitra, Czegléd szomorú példái után visza kellene riadnunk, még ha módunkban is állana negyven-ötvenezer forintos színházat építeni — ennek gondolatától is, miután oly téli társulat, amely a mi igényünket kielégítené, nálunk télen át nem tarthatná fen magát, következésképen nem is pályázna hozzánk. Egészen más beszámotás alá jő a nyári saison, melyért, ha a kínált zenecsarnokból átalakított nyári színkörünk volna, a legjobb társulatok versengenének, s színkörünk csínra és nagyságra páratlan volna az egész országban. Azt , amily díszes épület, minden skripulus nélkül fel lehetne állítani a pro nulládon, mely színkörnek legmegfelelőbb helyiség volna különben is. A zenecsarnok mint a kiállítási igazgatóság írja 38000 forintba került, hanem Gyulának ideadnák 8000 írtért, leszállítása, újbóli összeállítása s felszerelése ugyanily össszegbe kerülne, s 15 — 16 ezer forinton oly színkörünk s mulató helyünk van mely merérne kétszer oly összeget s városunknál bizonyára egyik legkiemelkedőbb nevezetessége lenne. Szép volna, ha úgy lehetne, de fájdalom nálunk a mai viszonyok közt nem lehet érdeklődést kelteni ilyesmi iránlt talán még akkor sem, ha a kiállítási igazgatóság ingyen adná a zenecsarnokot, és az újbóli felállítási s a felszerelési költségekről volna csak a szó. A város mint erkölcsi testület a város szervezeti kérdésének megbolygatása és a népkert létesítése után nincs sem erkölcsi sem anyagi tekintetben oly helyzetben hogy az ügyet magává tegye, a társadalom pedig sokkal indolensebb, sem, hogy ily kérdés iránt érdeklődnék s megvalósitását csak megkisérlené is. Ily körülmények közt nem maradhat más kötelességünk, mint a kiállítási igazgatóság ajánlatát köztudomásra hozni és a zenecsarnok megvételét legmelegebben ajánlani a társadalmi egyenetlenség daczára is jobb viszonyok között levő Orosházának amelyre szintén ráférne ily színkör, annál Ábrándosénak. Ha tudsz leszólni a magasból, Mihelyt az élet szava hí, S a földön meg nem tántorodva, Sértetlen talpra állani; Ha tündérkertek hüve, kéje El nem kábítja lelkedet, Tiltott virághoz nem nyúl ujjad, Bármily hivalag integet; Ha hullám hátán ringva lágyan Erős kar hajtja csolnakod, S bár szél, hab az, — a messze partot Szemedből tűnni nem hagyod; Ha álmod fényt vet a valóra, Hogy ébredvén, nem éj fogad: Szállj, hadd ragadjon ifjú ábránd, Szárnyára bátran bízd magad. De hogyha lelked földi szóra Nem hajt, mig büszkén fenn kering, Ha elkábultan földre hullva Veled megrendül, térded ing ; Ha illat s fény közt gyenge szived Gyötrő szilaj vagy szállja meg, S ha álmod szétfoly, tűn a bűbáj, Szemedben égő köny remeg; Ha zajgó hullám s szél dühében Sajkád vezetni nincs erőd, Hogy elsodorva mindörökre Elveszted partot, kikötőt: Fuss, fuss, ha hínak csalfa képek, Kerüld a vészes álmokat , Erősnek áldás, üdv az ábránd, Gyengének átok, kárhozat. Torkos László is inkább, mert tudomásunk szerint most semmilyen sincs, amióta az „Alföld“ szálló udvarán levő bódét eltávolították. Orosháza községe a regale kifizetése után anyagilag is van oly helyzetben, hogy ily vállalatba bocsátkozhassák. Az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület alakulása története. — Felolvastatott az 1885. aug. 31-ki első nagygyűlésen Kolozsvárt. — Magyarország fiaihoz és leányaihoz 1 Összesen 200 és 47 napja, hogy Magyarország 16 keleti megyéjére, az e megyében fekvő 2 szab. kir. önálló törvényhatóságú és 29 rendezett tanácsú városára nézve egy közművelődési egyesület alakítása tekintetében összejövetelszerüleg először kimondatott a legyen szó. Nyolcz hónapja és 5 napja, hogy az enyésző véreink iránti szeretet tettre indította bennünk a kultúra győzelemre vezető istenségében való hitet s szabad röptét adott az összes magyarság áldozatkészségébe vetett reménynek. Az a kérdés most, hogy szolgáltuk e reményt ? A magyar nemzet — magasztos ügyről lévén szó — kétségtelenül lelkesült; hogy bántunk e lelkesedéssel ? A különösebben mezőgazda Magyarországnak csak mezőgazdasági évi jövedelme Lhásfél milliárd : mit nyertünk meg ez évi jövedelemből ? Az összes nemzeti vagyonról nem beszélünk. Tiszta, átlátszó képadásról lévén szó — tisztelt közgyűlés ! — egyesületünk első választmányi jelentésének talán megengedhető, hogy némi krónikaszerü jelleggel birjon s mielőtt a jelenlegi képet nagy vonásokban feltárnék, röviden jelezzük az eredetet s rámutassunk a megtett ut mérföldköveire. Az 1882 ik év második felében és a következő év elején az egész hazai sajtó élénken foglalkozott az egyesületi alakban nyilatkozó közművelődési mozgalmakkal. Nov. 28-án alakult meg Nyitrán, nagy lelkesedés közt, a 12 megyére kiterjedő „Felvidéki Közművelődési Egyesület“ s okt. 2-án történt a „magyarságot és népnevelést Sáros megyében terjesztő egyesület“ megalakulása. A már korábban alakult „Székely művelődési és közgazdasági egylet“ decz. 14-én tartotta évi közgyűlését Budapesten s a közfigyelem előtt munkáltak a fővárosi „Magyar Iskola-egylet“, a „Széchenyi-egylet“ Szathmári, a pozsonyi „Toldy-kör”, mely magvául szolgált az 1883. év decz. 17-én létesült „Pozsonyi magyar közmivelődési egyesületnek”, az aradi és a temesvári „Magyar nyelvterjesztőegylet“, nemkülönben mozgalom folyt Máramarosban, Vasban s a mi nem csekély befolyással volt: a hazánkba operáló németországi „Schulverein“ 1883. jan. 9-én tartotta nagy zajjal közgyűlését. A fejlődés logikai kapcsolata alapján igy történik, hogy az „Ellenzék“ 1882. nov. 29-iki a megelőző napon létrejött „Felvidéki Közmivelődési Egyesület“ ismertetésével kapcsolatban , fölveti, mikép lépéseket kell tenni egy a felvidékihez hasonló egyesület megalkotására. A kezdeményezéssel név szerint megkínálja több közéleti férfiunkat, mire a helyi lapok hozzászólása közben, decz. - án, Zongor aláírásával folytatja, hogy központi és fiókegyleteket kell alapítani. Decz. 28-án már Bartha Miklós, az eszme-publiczista felkarolója írja, hogy az egylet ügyét igen tekintélyes állású egyén ölelte föl s a megalakuláshoz szükséges lépések immár megtétettek. Épen ez nap a „Magyar Polgárban" Szathmáry György — kinek a hunyadmegyei eloláhosodás ellen megelőzőleg kifejtett országos működése a fenti közművelődési aktiók közzé a mi részünkről elsősorban számítandó. — „A magyarosodás“ czim alatt 3 czikk közlését kezdi meg s kérdi: nem lehetne s nem kellene-e a felvidékinek mintájára egy „Erdélyrészi Közművelődési Egyesület“-et alakítani, melynek székhelye Kolozsvár volna ? Ezenközben decz. 10-én kelt levélben Rafaj Károly uj-székeli (Udvarhelym.) birtokos 50 frtot küldvén Martha Miklós ur kezéhez, évnegyedenként fizetendő összesen 300 frtra kötelezi magát, s melylyel egyesületünk első alapítója lesz s a Partos Dezső úr apró üzletei. — Rajz: — Irta: Tolnai Lajos. (Vége.) A gyerekek lapdája épen beütötte az ablakot. — Delfi, te vagy ? kérdé az apa a szép, egésséges piros gyereket. — Én papa. Ez uj lapda ám. Jer, üss egyet. Hagyok. — Menjetek haza, otthon leszek mindjárt. Kicsordult a zavaros szemek könyvje, és gyönge pirosság terjedt el a czukrász ur hervadt arczán. A beszéd megakadt, az üveg kiürült, s a két jó barát átadta székét, — lehet más két jó barátnak, vagy boldog embernek. Haza felé tartott Kakas Adolf czukrász ur. Otthon a fösvény Mózsi mészáros nagy bérházában a kéményseprővel szemben heves vita folyt le a lakók között. Künn ültek, mostak, varrtak, vagy dolgoztak a zsellér mester embernek. Három — négy asszony. Azt akarták eldönteni mi egy csizmadia, asztalos, szabó, varga, hivatalszolga, — melyik a fölebb való rangban, titulusban, tisztességben. A czukrászné dühösen kitört e szép mesterségek ellen és a czukrászatot emelte a legmagasabbra. Talán méltán is. Akkor fordult be Adolf úr. A vitatkozó asszonyok elhallgattak, mert egy czukrász megjelenése mégis szokatlan és nagy mértékben ünnepélyes. Kakasné odabent kész lett volna folytatni a vita tárgyát, de a czukrász komolyabb húrokba kapott. — Azt gondoltam Zsuzsi, én elmegyek. — Hova ? Kolozsvárra, Brassóba ? — Biz az jó lesz. — Nem, nem. Mégis nem tudta kimondani, hogy : a Marosba. — Te maradsz a gyermekekkel! Tán jobban megéltek. Én már nem tudok rajtatok segíteni, de azért ne félj, menyasszonnyá teszlek. A czukrás né még nem unta meg az életet, s felvidult arra a szóra, hogy úri asszony. Meg is érdemelné. Gondolt valami ügyességre, mely hirtelen fölemeli az embereket. Tán elmegy Boszniába, ott jól megy a világ. Hát hiszen menjen, a ráczok nagyon szeretik az édességet. Itt igazán az emberek fölötte elparasztosodtak. Torta, czukorsütemény, már a divatból is kimegy. Hamar kisuhant a czukrászné — s most már tiz okkal több joga volt állítani, hogy ki az utczában az első asszony, és hogy mi egy czukrász, aki nélkül a grófok, úri dámák egy egy napig se élhetnének. Nyikorgott tovább a czukrászat szekere. Adolf úr mint a nagy útra készülő ember, mindent jó rendben akart hagyni. Naponkint találkozott Partos Dezső úrral, kiben a legjobb tanácsadót találta. — Leszámolok veled, gonosz élet, — sóhajtott föl ezután naponkint többször is Adolf ur, — nem hagyom, hogy a fiam is ily nyomorban éljenek mint én. Maradjon a feleség a két kis leánnyal, s a mi részünket adja ki nekik a jó Isten. Egy alkonyaton, szép szombati este volt, melyre Partos úr szerint szabad nap, vasárnap következik. — Kakas Adolf czukrász maga mellé vette a két fiút, Dolfit és Lencit s lecsalta őket a Marosra. — Átmegyünk a szigetre, gyerekek, hangyatojásért, madárért. Örömujjongással fogadták ezt a fiuk. S már fogták a madarakat, írták a hangyatojást. Egy heverő ladik (nem volt az heverő, Partos úr szerezte), himbálódzott a Fejszés Pál kukoriczaföldje alatt a parton. Hogy ugrottak bele a fiúk! Még az ég is örömmel láthatta azt a tiszta vidámságot. Suhant a ladik, körbe-körbe egy-egy nagyot libbent, Lenci kaczagta, de Dolfi kiabált — Papa, mindjárt felborulunk. Egy szót se szólt a szegény ember, csak nézett a fűzfák közé, hol a homályos törzsek mellett a Partos Dezső ur alakját látta. Oh, nincs hát elhagyatva az ember még a halál révén sem! Ái a jó barát, hogy utolsó utunkra kisérjen bennünket s szemeivel bátorítson . . ! ott küzd a fűzfák között. — Jaj 1 jaj 1... S a felfordult ladikot elbontotta a Maros forgója. Még azon éjszaka, éjféltájt kifogták a két gyermeket — egymásba kapaszkodtak — s az apát, kinek kezei imára voltak kulcsolva — az ide túl maradtakért. Özönlik a nép, gazdagja, szegénye a szegény czukrásznéhoz ajándékaival. — Istennek hála! — bátorítja Partos Dezső ur az özvegyet, a sok étel-ital, ruha és más ajándék között, (melyből rész jár) — az emberek részvéte teljes.