Békési Élet, 1974 (9. évfolyam, 1-3. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE
Justh Zsigmond parasztszínháza (Bibliotheca Bekesiensis - g. kötet) tóth lajos A hagyományélesztés és -ápolás újabb szép dokumentuma a Bibliotheca Bekesiensis 9. száma. A múlt század utolsó harmadában élő, fiatalon elhunyt írónak, Justh Zsigmondnak emberi és írói portréját idézi fel. Azon kevés arisztokratáink egyike ő, aki felismerte, hogy „ha minden birtokos gyermekének fogja tekinteni munkását, bérlőjét, ha annak szellemi és anyagi gyarapodásával törődni fog, akkor azok a bérlők, munkások is úgy fognak birtokosaikra feltekinteni, mint édesatyjukra, kiket becsülni, tisztelni fognak." Nemcsak filantróp érzésből táplálkozó romantikus illúzió ez Justh Zsigmond szemléletében, hanem tudatosan megvalósított életelv, tettekkel bizonyított magatartás. Nem véletlen, hogy halála után évtizedekkel is szeretettel és tisztelettel nyilatkoztak „Zsiga nagyságos úr"-ról egykori bérlői, munkásai, akiknek jóval jobb életlehetőséget biztosított, mint a környék - mondhatjuk azt is, hogy az ország nagybirtokosai. Sajátos, különös egyéniség ő, akit - éppen tettei és magatartása következtében — a felvilágosodás korában a jobbágyaival patriarchális kapcsolatot tartó vidéki nemesek kései utódának is tekinthetünk, annak ellenére, hogy világot látott és világot ismerő arisztokrata volt. A kötet anyagát Beck Zoltán válogatta és rendezte sajtó alá. Gondos és igényes válogatás, hiszen - a címmel ellentétben - nem szűkíti az anyagot csak Justh Zsigmond parasztszínházára, hanem a teljes életmű keresztmetszetét adja olyan izgalmas érdeklődésfelkeltéssel, hogy aki csak ennyit ismer az íróról, szükségét érzi ismertebb művei elolvasásának. Justh Zsigmond „Szent-tornyai világomról" című, lírai részletekben gazdag leírásával kezdődik a kötet. Benne van ebben a kis remekműben szinte minden, ami az író művészetének értéke, elsősorban az az emelkedett közvetlenség, ahogyan mondanivalóját előadja. A szenvedélyes népszeretet izzik az ilyen sorokban, mint: „Hatvanhét családdal van dolgom, mind bérlőink, de nem csak azok: barátaim, testvéreim nekem." Vagy: „Egymásra támaszkodunk, ők és én, s úgy érezzük, az élet kíméletesebben iramlik így el fejeink fölött." Nemesen harmonikus világot teremtett Justh maga körül szentetornyai birtokán, „Kopogország"-ban.Tuskulánumában éppúgy otthonosak voltak világhírű művészbarátai, egyéb nagyvilági híres emberek, mint a birtokán dolgozó dohánykertészek, a gányók. Ez a mikrovilág jelentette a tüdőbajban szenvedő író számára nemcsak a néphez, hanem a hazához való kötődés érzését is. A meleg nyári hónapok után az esős, ködös őszt már nem várta meg itt, hanem külföldre, olyan országokba utazott, ahol könnyebben elviselhette betegsége fájdalmait, de bárhol is járt, a szentetornyai tuskulánum mindig hiányzott, így vall erről: „Az ősz nékem a búcsúzás idejét jelenti. Közel a tél, vár reám az örök ébredés, távol tőlünk, 22* 339