Békési Élet, 1983 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 3. szám

élte napjai, adja az ég hogy soká éljen és oj boldogság környeze minőt megérdemel mert olyan ember kimondhattatlan sokat érdemel, nekünk pedig tartsa meg szíves hajlamát, hogy a boldogító tudat is hű barátot bírni fáradalom és gondteljes életünk viharai közt fentarcson.” Tudatja, hogy kertésztől egy cseresznye- és egy mandulafát kaptak. A kisbaba jól van, nem sír sohasem... „ha az igazat kel meg mondani feleségem sokat tud csavarogni, mert biz ű most is úgy csavarog mint a nyáron, anyjához, Molnárékhoz napal igen csak mindig útba van.” .. .„Nem baj, mert nem sír a kisbaba. Ezel bezárom levelem írását, áldja meg az isten ennek olvasóját. Molnár János és neje” A többi levél keltezése a hónapot és a napot is feltünteti. Szövegük betölt egy-egy egész szokásos nagyságú levélpapírt, de némelyikben két-háromszor is ismétlődik ugyanaz a mondat. 1892 nyarán már voltak színielőadások a parkban (valószínűleg Justh egyfelvonásos da­rabjait játszották). Molnárné kezdettől fogva becsvágyó és sikeres tagja volt a ,,trupp”-nak. A kölcsönös vendégeskedés is gyakori lett. A falusi pletyka is megindult, ahogy ezt a követ­kező, 1893. január 9-én keltezett levelében Molnár János panaszolja: „Mi tugyuk, hogy hogyan vagyunk egymással, más is tugya, vagyis csak látja, de sok nem szereti de mink edig még aval nem sokat törőtünk, hogy ne menyek meszire itt van Iványi István a ki Nagy­ságos Úr mellett volt, Nagyságos Úr távozása óta párszor találkoztam vele, de egy emberies szava nincs...” Reméli, „hogy megsegíti az isten a mi jóltevőnket.” A levelet „most azért küldyük ajánlottan, hogy biztosan megkapja a mi jó Nagyságos Urunk.” Szeretné, hogy „mentül előle legyűljön... hogy már itt legyen”. Ismét az előbbiekről ír, hogy olyanféle hangon beszélnek róluk, amilyent Justh már hallott „mink még idáig nem adunk rá sémit sem”... A levél záró sorai az előzőével azonosak: aláírás „Molnár János száraz komája” alatt a „Zalai Jiliana a kis csiripelő menyecske”. Ebben a hónapban még egyszer írnak: „Szeretet kedves Nagyságos Justh Zsigmond Urunk amej levelet Dec. 28 dikán 892 évben hozzánk intézet megkaptuk 1893 dik év Január 22 dikken, melnek nagyon örültünk mert már igen régen nem írt”... De még jobban örültek annak, hogy jobban van, mint előző nyáron volt. .. .„hozzánk pedig nagyon messzi van de még is nekünk úgy teczik mintha már nálunk volna töbször látjuk és beszélünk a Nagyságos úrral hun egyikünk hun má­sikunk álmunkban és mikor felkelünk hát sémi sincsen csak mongyuk hogy mijen jó volt beszélni egy kicsit és olyan­kor a levelet várjuk, de azt is ritkán kapjuk az álmunkra”... Remélik, hogy szerencsésen hazajut. Nagy a hó. A kemence mellett ülnek „és beszélgetjük, het most a Nagyságos Urnak jó mert ott nincsen olyan hideg”... „Tisztelteti és üdvözli Molnár János száraz komája”... „Zalai Julianna is tisztelteti és üdvözli mint száraz ounkája, asszonya és tudósítom, Nagyságod aról hogy a kis baba nagyon jól viseli magát, csakhogy még most is pirinkó. Ezell bé zárom levelünk írását áldja meg a jó Isten enek olvasóját” Ez év nyarán már rendszeresen folytak az üvegházból átalakított színházban vasár- és ünnepnapokon az előadások, és a Justh-házban is mozgalmas volt az élet. Ősszel az írónak ismét „számkivetésbe” kellett utaznia. Még távozása előtt kiosztotta a következő évadra tervezett előadások szerepeit. Hamarosan írt Molnáréknak, akik válaszukban beszámolnak a közben történtekről. 306

Next