Békésmegyei Közlöny, 1877. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1877-11-22 / 93. szám

IV. évfolyam. 1877. Megjelenik, hetenként kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt: egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. 103. szám. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi­ lap. Szerkesztőség és k­iadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. B.-Csaba, deczember 22-én. OZSONY. Egyes szám­­ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „­Tyl­ttér"-ben egy sor közlési díja 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó­hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalván­nyal. Még valami a jövő megyei választásokhoz. Midőn az északamerikai köztársaság alaptör­vényei nemzetgyülésileg megállapittattak, tudjuk, hogy azokkal Franklin Benjámin nem volt sok tekintetben megelégedve. Ő nem értett egyet min­denben Washingtonnal e téren, a­kinek nézetei lettek az övéi ellenében elfogadva irányadókul mint tudjuk a nemzetgyűlés által. A szavazás megtörténvén a nagy ember, a­kit, mellékesen megjegyzem, abban az időben hazánkban a me­gyén még csak tiszteletbeli esküdtnek sem tettek volna meg — ekkor felállott, s egész nemes re­szignáczióval, ama történetileg nevezetes szava­kat mondta : „Miután a nemzetgyűlés által im­már el lett fogadva a Washington, nemes ellenfe­lem által beadott alaptörvény-szervezet, bár én azt nem hagytam helybe, tisztelettel hajlok meg előtte, mint hazám törvénye előtt, mely minden honpolgár által kell, hogy ez idő szerint a leg­tökéletesebbnek tartassék. Annyival is inkább, mert meg vagyok győződve, miszerint míg­ egy oldalról a legjobb törvények is, ha rész végre­hajtói közegek kezébe kerülnek, elvesztik áldást­hozó hatásukat, úgy másrészről még a hiányos közigazgatási törvények is, jó­indulatú, ügyes ke­zelés mellett, nagy mérvben megszűnnek rosszak lenni." Uraim, tisztelt bizottsági tag urak, ne fe­ledjük el ama nagy államférfiú eme nevezetes szavait. Rajta legyünk egész szívvel s lélekkel, egyedül a közjó szent érdekei által vezéreltetve, hogy megyénkben jó tisztviselői kar alakíttassék. Mielőtt szavunkat adnánk egy vagy más kortes­vezérnek, nagyon meghányjuk, vessük a dolgot, sőt véleményem szerint legjobb lenne senkinek határozott választ nem adni egész a választás napjáig, midőn a kölcsönös eszmecsere folytán minden oldalról meg lennének rostálva s isten iga­zában a hivatalra jelenkezők. És itten alkalomszerűnek találom elmondani, szerény és elfogulatlan nézeteimet egyedül a közjó iránti kötelességérzet által vezéreltetve arra nézve, hogy mit kívánok én meg egy leendő megyei tisztviselőtől. Először megkívánom, hogy ne legyen hiva­tal­hajhász. A megyei tisztviselő szoros­ értelem­ben véve nem hivatalnok. Egy tisztviselőt, a szó értelmezéséből kifolyólag is a közbizalom, a köz­tisztelet kell, hogy emeljen karjain. A köztiszte­letet pedig nem lehet, nem szabad hajhászni, azt meg kell érdemelni szellemi, erkölcsi s gyakor­lati képzettség által. Valóban nincs utálatosabb dolog, mintha valaki maga mellett akár közvetve, még inkább, ha közvetlenül korteskedik. Az ilyen embert már csak ennélfogva is, meg nem vá­lasztanául. Vagy szemérmes koldusnak üres a táskája? A szerény, valódi érdemre nézve, szo­morú, nagyon szomorú igazság ez ! Másodszor megkívánom egy tisztviselői je­lölttől, hogy anyagi jólétnek örvendjen. Hogy meg tudjon élni sorsához képest a maga embe­riségéből is. E jellemet azonban az alsóbb rendű alárendelt tisztviselői jelöltektől, a szolgabirótól le­felé, nem kivánom meg. Ennek nem volna ér­telme, mert bizony nem kell azt hinni, hogy „me­gyei tisztviselő csak birtokos ember lehet." Mert hiába, akármit beszéljünk is, nagy igazság van abban a latin példabeszédben : „Paupertas ma­gna meritrix!" Hanem itt megjegyzem, mert nincs szabály kivétel nélkül, hogy ha az egy vagy más okból elszegényedett családfő­jelölt, kétségen kívül tanújelét adta szerény igényűségének, ha­tározottan feltételezhető volna, miszerint a neki szánt állomáshoz kötött évi fizetéssel ki lennének elégítve vágyai, s máskülönben csak ugy meg­ütné a mértéket, mint egy másik anyagilag füg­getlen, a humanitás szempontjából a nagyobb ál­lomások betöltésének ki által leendő kérdésénél is, neki adnám az elsőséget. Hanem igen nagy kérdés, hogy vájjon az a ki életében dus teríték­hez szokva volt, képes-e az szerény tiszteletdíj­jal megérni ? A gazdagságot könnyű megszokni ha­nem a szegénységet nagyon nehéz ! Úgyszintén idevonatkozólag megemlítem egy bár teljesen vagyontalan, de különben képesített jelöltet sohase fognék elmellőzni egy vagyonos, de terhekkel meglehetősen saturált, s nagy igé­nyű uraság kedvéért, mert rendesen az ilyen adós és született nagy úrnál nincs veszedel­mesebb ! Harmadszor én végre megkivánom egy je­lölttől, hogy ugy szellemileg mint erkölcsileg ké­pesített legyen a neki oda szánt állomás betölté­sére. A­kitől nem lehet megvárni, hogy hivata­los kötelességének megfelelni fog, az, még ha a Krisztus barátja is, ha mind jó családból szárma­zott légyen s tekintet nélkül arra, hogy talán már hosszú idő óta eszi a vármegye kenyerét, ir­galmatlanul kiküszöbölendő lenne a jelöltek közül. Miután pedig nem lehet minden hivatalra jelentkezőt közvetlen ismerni, igen gondoljuk meg, hogy kinek a szaván induljunk el. Nem sok kor­tesnek lehet a beszédét készpénz gyanánt el­fogadni. Gondolja meg minden bizottsági tag, hogy nem három, de hat évre választ tisztviselőt. Pe­dig a rosz tisztviselő egy évig is nagy teher a szegény adófizető állampolgár nyakán. Tépje szét minden választó, a netán őt szép színnel kö­rülfogni akaró járszalagot s járjon a maga lábán. Mutassuk meg itt is, hogy a vá­lasztók még faluhelyen sem akarnak csak szavazó­gép mameluk-had lenni. Ekkor meg fog­juk látni, hogy a leendő tisztviselői kar minden tekintetben megüti a mértéket s meg fogunk győ­ződni Franklin ama szavainak igazsága felől, mi­szerint „még a hiányos közigazgatási törvények is jó­indulatú s ügyes kezelés mellett, nagy mérv­ben megszűnnek rosszak lenni !" Sz. K. — Francziaországban az alkotmány harcz eljutott a szenatuszba is. Kerdhell alkotmányellenes interpellácziója, mely a képviselőház dolgai fölött birói széket akarna ületni a szenátus­szal, heves vita tárgya. Az alkotmányhű sze­nátorok egyenest forradalminak bélyegzik e beavatkozást a képviselőház ügyeibe, s a medréből túlcsapni készülő reaktionárius áramlat ellen a szenátus elnökét hívják fel gátul. Hogyan fog lezajlani ez ? s hogyan a válság egy­átalán, azt még ma sem lehet sejteni. — A legfőbb Ítélőszék e hó 20-diki ülésén letár­gyalta a székely mozgalomban kompromitáltak ügyét határozatával a marosvásárhelyi kiv. itelő tábla határoza­­­tának nem felebbezett és a Nagy Ezekiásra vonatkozó AJ a Ködön?" tárrá. Két hét története. XVII. Tartózkodunk tőle, hogy szellemdusaknak látszas­sunk, nehogy N. barátunk szemünkre vesse, hogy epi­gonja vagyunk; most az egyszer azonban élni fogunk azzal a szellemdus fogással, hogy egyéb tárgy egy nagyot gondolunk s beszélünk az­­ időről. híjával : Ha hosszú vasárnapi délután látogatóba vagy ked­ves olvasóm, s kifogysz a szóbul s te bájos olvasónőm, ha a „legújabb helyi hirek" hosszú gombolyagját, hím és nőnemű kávénénikéiddel már lebonyolítottad s a gom­bolyagon itt-ott akadt görcsöcskéket ügyes ujjaiddal ki­ki(?)bontogattad: olykor te is e kikötőbe menekülsz, mely­nek neve „idő" s átevezel oda, a­hol újra jó fogásra lehet kilátásod. Mért ne szabadna nekem is e közös azylom jogát venni igénybe, ha semmi újat nem tudok s hall­gatni még­sem akarok ? Az idő különben, melynek mentő szalm­aszálába ka­paszkodunk, csakugyan oly érdekes és szokatlan, hogy nem látszunk magunk előtt „konvenczionális fecsegőknek" ha annak fonalán indítjuk meg mai czikkünket, melyet elég szerényen két hét tönénetének n­eveztet velünk a meg­szokás. Jó ideje már, hogy a naptár órájának mutatója a XII-es felé haladva éjféli órák közeledését jelezi. A ter­mészet lassú átalakulását el is kisértü­k a madarak elván­dorlása s a lombok csöndes hullásáig, s vártuk a kérlel­hetlen idő elöregedését. Reggelenkint az ablakon­ kikukkantva gyakran végig nézünk az utczákon, ha vájjon az öreg idő nem vánszor­gott e még elő vén havas fejével s nem szórta-e még tele a díszüket vesztett fákat apró fehér pillangókkal, s a lomha nádereszek szeleire nem akgatta-e még föl brüsszeli csip­kéknél szebb csillogó jég­csipkéit, kárpótlásul azért a csi­csergő viruló életért, melyet néhány hideg éj alatt oly gyorsan ragadott magával? S csodálkozunk mindannyiszor,­midőn a hideg dér helyett, ablakunk üvegén a vidám napsugár enyelgő játékát látjuk s a késő ősz hű mada­rai a verebek s varjai a kopasz fákon himbálózva , uj lombok születésére csinálnak csiripelő s krákogó versel­ményeket. A mosolygó napsugár kicsal az utczára bennünket s az öreg boglyakemencze, melyet hosszú álmából alig zavart föl a kormos cseléd, hosszú piszkafájával , újra nyugton álmodozhatik tovább, rőzséről, gyors tüzű szal­manyalábokról, háttul ragyogó piros lángosról stb. stb. Az utcza népe vidáman jár fel s alá s vasárnapon­ként a Hamza előtti járdán millió ember gyü­lemlik ös­­sze, hogy szokott­ „kaszinózásának" adja át magát, mely ősi szokás megkíméli attól, hogy ugy járjon, mint az uri kaszinóba járó, kinek néhány héten át a lét s nemlét két­ségeit kelle végig élnie s a mi még fájdalmasabb végig „hallgatnia." *) *) Most azonban már csillag alatt s csillagos jó kedvvel írhatjuk, hogy a nagy vita, mely a kaszinó helyisége iránt mindnyá-

Next