Békésmegyei Közlöny, 1877. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1877-11-22 / 93. szám
IV. évfolyam. 1877. Megjelenik, hetenként kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt: egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. 103. szám. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi lap. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. B.-Csaba, deczember 22-én. OZSONY. Egyes számára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Tylttér"-ben egy sor közlési díja 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Biener B. urnál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalvánnyal. Még valami a jövő megyei választásokhoz. Midőn az északamerikai köztársaság alaptörvényei nemzetgyülésileg megállapittattak, tudjuk, hogy azokkal Franklin Benjámin nem volt sok tekintetben megelégedve. Ő nem értett egyet mindenben Washingtonnal e téren, akinek nézetei lettek az övéi ellenében elfogadva irányadókul mint tudjuk a nemzetgyűlés által. A szavazás megtörténvén a nagy ember, akit, mellékesen megjegyzem, abban az időben hazánkban a megyén még csak tiszteletbeli esküdtnek sem tettek volna meg — ekkor felállott, s egész nemes reszignáczióval, ama történetileg nevezetes szavakat mondta : „Miután a nemzetgyűlés által immár el lett fogadva a Washington, nemes ellenfelem által beadott alaptörvény-szervezet, bár én azt nem hagytam helybe, tisztelettel hajlok meg előtte, mint hazám törvénye előtt, mely minden honpolgár által kell, hogy ez idő szerint a legtökéletesebbnek tartassék. Annyival is inkább, mert meg vagyok győződve, miszerint míg egy oldalról a legjobb törvények is, ha rész végrehajtói közegek kezébe kerülnek, elvesztik áldásthozó hatásukat, úgy másrészről még a hiányos közigazgatási törvények is, jóindulatú, ügyes kezelés mellett, nagy mérvben megszűnnek rosszak lenni." Uraim, tisztelt bizottsági tag urak, ne feledjük el ama nagy államférfiú eme nevezetes szavait. Rajta legyünk egész szívvel s lélekkel, egyedül a közjó szent érdekei által vezéreltetve, hogy megyénkben jó tisztviselői kar alakíttassék. Mielőtt szavunkat adnánk egy vagy más kortesvezérnek, nagyon meghányjuk, vessük a dolgot, sőt véleményem szerint legjobb lenne senkinek határozott választ nem adni egész a választás napjáig, midőn a kölcsönös eszmecsere folytán minden oldalról meg lennének rostálva s isten igazában a hivatalra jelenkezők. És itten alkalomszerűnek találom elmondani, szerény és elfogulatlan nézeteimet egyedül a közjó iránti kötelességérzet által vezéreltetve arra nézve, hogy mit kívánok én meg egy leendő megyei tisztviselőtől. Először megkívánom, hogy ne legyen hivatalhajhász. A megyei tisztviselő szoros értelemben véve nem hivatalnok. Egy tisztviselőt, a szó értelmezéséből kifolyólag is a közbizalom, a köztisztelet kell, hogy emeljen karjain. A köztiszteletet pedig nem lehet, nem szabad hajhászni, azt meg kell érdemelni szellemi, erkölcsi s gyakorlati képzettség által. Valóban nincs utálatosabb dolog, mintha valaki maga mellett akár közvetve, még inkább, ha közvetlenül korteskedik. Az ilyen embert már csak ennélfogva is, meg nem választanául. Vagy szemérmes koldusnak üres a táskája? A szerény, valódi érdemre nézve, szomorú, nagyon szomorú igazság ez ! Másodszor megkívánom egy tisztviselői jelölttől, hogy anyagi jólétnek örvendjen. Hogy meg tudjon élni sorsához képest a maga emberiségéből is. E jellemet azonban az alsóbb rendű alárendelt tisztviselői jelöltektől, a szolgabirótól lefelé, nem kivánom meg. Ennek nem volna értelme, mert bizony nem kell azt hinni, hogy „megyei tisztviselő csak birtokos ember lehet." Mert hiába, akármit beszéljünk is, nagy igazság van abban a latin példabeszédben : „Paupertas magna meritrix!" Hanem itt megjegyzem, mert nincs szabály kivétel nélkül, hogy ha az egy vagy más okból elszegényedett családfőjelölt, kétségen kívül tanújelét adta szerény igényűségének, határozottan feltételezhető volna, miszerint a neki szánt állomáshoz kötött évi fizetéssel ki lennének elégítve vágyai, s máskülönben csak ugy megütné a mértéket, mint egy másik anyagilag független, a humanitás szempontjából a nagyobb állomások betöltésének ki által leendő kérdésénél is, neki adnám az elsőséget. Hanem igen nagy kérdés, hogy vájjon az a ki életében dus terítékhez szokva volt, képes-e az szerény tiszteletdíjjal megérni ? A gazdagságot könnyű megszokni hanem a szegénységet nagyon nehéz ! Úgyszintén idevonatkozólag megemlítem egy bár teljesen vagyontalan, de különben képesített jelöltet sohase fognék elmellőzni egy vagyonos, de terhekkel meglehetősen saturált, s nagy igényű uraság kedvéért, mert rendesen az ilyen adós és született nagy úrnál nincs veszedelmesebb ! Harmadszor én végre megkivánom egy jelölttől, hogy ugy szellemileg mint erkölcsileg képesített legyen a neki oda szánt állomás betöltésére. Akitől nem lehet megvárni, hogy hivatalos kötelességének megfelelni fog, az, még ha a Krisztus barátja is, ha mind jó családból származott légyen s tekintet nélkül arra, hogy talán már hosszú idő óta eszi a vármegye kenyerét, irgalmatlanul kiküszöbölendő lenne a jelöltek közül. Miután pedig nem lehet minden hivatalra jelentkezőt közvetlen ismerni, igen gondoljuk meg, hogy kinek a szaván induljunk el. Nem sok kortesnek lehet a beszédét készpénz gyanánt elfogadni. Gondolja meg minden bizottsági tag, hogy nem három, de hat évre választ tisztviselőt. Pedig a rosz tisztviselő egy évig is nagy teher a szegény adófizető állampolgár nyakán. Tépje szét minden választó, a netán őt szép színnel körülfogni akaró járszalagot s járjon a maga lábán. Mutassuk meg itt is, hogy a választók még faluhelyen sem akarnak csak szavazógép mameluk-had lenni. Ekkor meg fogjuk látni, hogy a leendő tisztviselői kar minden tekintetben megüti a mértéket s meg fogunk győződni Franklin ama szavainak igazsága felől, miszerint „még a hiányos közigazgatási törvények is jóindulatú s ügyes kezelés mellett, nagy mérvben megszűnnek rosszak lenni !" Sz. K. — Francziaországban az alkotmány harcz eljutott a szenatuszba is. Kerdhell alkotmányellenes interpellácziója, mely a képviselőház dolgai fölött birói széket akarna ületni a szenátusszal, heves vita tárgya. Az alkotmányhű szenátorok egyenest forradalminak bélyegzik e beavatkozást a képviselőház ügyeibe, s a medréből túlcsapni készülő reaktionárius áramlat ellen a szenátus elnökét hívják fel gátul. Hogyan fog lezajlani ez ? s hogyan a válság egyátalán, azt még ma sem lehet sejteni. — A legfőbb Ítélőszék e hó 20-diki ülésén letárgyalta a székely mozgalomban kompromitáltak ügyét határozatával a marosvásárhelyi kiv. itelő tábla határozatának nem felebbezett és a Nagy Ezekiásra vonatkozó AJ a Ködön?" tárrá. Két hét története. XVII. Tartózkodunk tőle, hogy szellemdusaknak látszassunk, nehogy N. barátunk szemünkre vesse, hogy epigonja vagyunk; most az egyszer azonban élni fogunk azzal a szellemdus fogással, hogy egyéb tárgy egy nagyot gondolunk s beszélünk az időről. híjával : Ha hosszú vasárnapi délután látogatóba vagy kedves olvasóm, s kifogysz a szóbul s te bájos olvasónőm, ha a „legújabb helyi hirek" hosszú gombolyagját, hím és nőnemű kávénénikéiddel már lebonyolítottad s a gombolyagon itt-ott akadt görcsöcskéket ügyes ujjaiddal kiki(?)bontogattad: olykor te is e kikötőbe menekülsz, melynek neve „idő" s átevezel oda, ahol újra jó fogásra lehet kilátásod. Mért ne szabadna nekem is e közös azylom jogát venni igénybe, ha semmi újat nem tudok s hallgatni mégsem akarok ? Az idő különben, melynek mentő szalmaszálába kapaszkodunk, csakugyan oly érdekes és szokatlan, hogy nem látszunk magunk előtt „konvenczionális fecsegőknek" ha annak fonalán indítjuk meg mai czikkünket, melyet elég szerényen két hét tönénetének neveztet velünk a megszokás. Jó ideje már, hogy a naptár órájának mutatója a XII-es felé haladva éjféli órák közeledését jelezi. A természet lassú átalakulását el is kisértük a madarak elvándorlása s a lombok csöndes hullásáig, s vártuk a kérlelhetlen idő elöregedését. Reggelenkint az ablakon kikukkantva gyakran végig nézünk az utczákon, ha vájjon az öreg idő nem vánszorgott e még elő vén havas fejével s nem szórta-e még tele a díszüket vesztett fákat apró fehér pillangókkal, s a lomha nádereszek szeleire nem akgatta-e még föl brüsszeli csipkéknél szebb csillogó jégcsipkéit, kárpótlásul azért a csicsergő viruló életért, melyet néhány hideg éj alatt oly gyorsan ragadott magával? S csodálkozunk mindannyiszor,midőn a hideg dér helyett, ablakunk üvegén a vidám napsugár enyelgő játékát látjuk s a késő ősz hű madarai a verebek s varjai a kopasz fákon himbálózva , uj lombok születésére csinálnak csiripelő s krákogó verselményeket. A mosolygó napsugár kicsal az utczára bennünket s az öreg boglyakemencze, melyet hosszú álmából alig zavart föl a kormos cseléd, hosszú piszkafájával , újra nyugton álmodozhatik tovább, rőzséről, gyors tüzű szalmanyalábokról, háttul ragyogó piros lángosról stb. stb. Az utcza népe vidáman jár fel s alá s vasárnaponként a Hamza előtti járdán millió ember gyülemlik össze, hogy szokott „kaszinózásának" adja át magát, mely ősi szokás megkíméli attól, hogy ugy járjon, mint az uri kaszinóba járó, kinek néhány héten át a lét s nemlét kétségeit kelle végig élnie s a mi még fájdalmasabb végig „hallgatnia." *) *) Most azonban már csillag alatt s csillagos jó kedvvel írhatjuk, hogy a nagy vita, mely a kaszinó helyisége iránt mindnyá-