Békésmegyei Közlöny, 1878. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1878-02-14 / 13. szám

V. évfolyam. 1878. BÉKÉSMEGYEI Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi­ lap. Megjelenik­ hetenként k­étszer : vasárnap és csütörtök­ön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bér­mentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. 13. szám. Szerkesztőség P­.-Csaba, február 14-én. Egyes szám­­ára 10 kr. kapható Biener B. urnál B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. ur­nál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kres postautalványnyal. Kéziratok nem adatnak vissza. és lciad.ó-lxiva,tal Vasut-utcza, közbirtokossági épület. A konferenczia. —a— Rövid idő leforyása alatt ez már a második nemzetközi conferenczia, mely hivatva van a végeldöntés stádiumába jutott keleti kér­dés utolsó végé­r­vény­ességű elintézését eszközölni. Az utóbbi konstantinápolyi értekezlet bár nem épen ily végzetes, de hasonlag válságos auspiczi­umok közt indult meg, s bár több kilátással a békés megoldásra, háborúra vezetett, Vajh ki fog most a napi­renden levő, a nagyhatalmasságokat közvetlenül, érzékenyen érintő nagyfontosságú kérdések csendes megfejtésében hinni? Mi, kik a békét őszintén óhajtjuk, nem; Andrássy, ki a drinápolyi békeföltételeket már­is, hivatalosan elvetette, még kevésbé. A diplomaták, kik dip­lomácziai okmányaikkal a legkényesebb termé­szetű dolgok fölött is oly ügyesen,­simulékonyan s szőrmentén tudnak különben átcsúszni, rend­szerint nem tudnak kapac­itálni a szóbeli tár­gyalásoknál, és mindig szerfölött idegeseknek bizonyultak. Nincs okunk tehát kétségben lenni az iránt, hogy az Andrássy által kezdeményezett, s Bécsben minden valószínűség szerint már a legközelebbi idő alatt összeülendő konferenczia háborút vonand maga után. A Konstantinápolyba már bevonult diadal­ittas oroszok bizonyára nem lesznek hajlandók hagyományos politikájuk érvényesítéséről most, a legkedvezőbb pillanatban, a gyám­oltalanságáról eklatáns bizonyítékot nyújtott Európa szép sze­meiért lemondani! Midőn az értekezleten egy állig fölfegyverzett arrogáns és telhetetlen nagy hatalmasság vindikálta magának a döntő szót, békés megoldásról szó sem lehet. Oroszország tudvalevőleg csak annyiban tartja Európa szen­tesítő szavát jogosult .... azaz jobban mondva megengedhetőnek, a­mennyiben azok nem terjesz­kednek ki az aláírt békepraeliminálék bírálására. Szerinte Európának csak jóváhagyási szerepe lehet, ellenkező esetben kész lévén tömérdek véráldozatába került sikereinek értékesítését szük­ség esetén fegyveres erővel is keresztül vinni. Mindezzel Oroszország, a győztes, azt akarja elérni, nehogy Angliának eszébe jusson a Dar­danellák megnyitását orosz hadihajók előtt elle­nezni, és másrészt nehogy monarchiánk képvise­lője bátorságot vegyen magának Bulgária évekig tartandó katonai occupátiójára vetőt kiáltani. Minthogy pedig, különösen ez utóbbi, a velejáró nemzetiségi intriguák miatt monarchiánkra nézve semmiféle körülmények közt megengedhető nem leszen, aztán állithatjuk, hogy igy e conferenczia is, elődje példájára háborúval fog végződni. Oroszország t. i. a conferenczia méltányos ér­telmű határozatait visszautasítja, a mire azután nem marad egyéb hátra, mint — ahogy előre látni lehetett — fegyverrel védeni meg érdeke­inket. De ekkor legalább velünk lesz Európa! Budapest, febr. 7. Fővárosi dolgok. (Vége.) tákolt Egy felvonásban ha 3—4 jelenést össze­ugyanannyit a második és harmadik felvonásban. De meséi fűzött összefüggést h­iá­ban keresünk — bizonyítványt nyújtanak itt népszínművei mint: „A pók," „Zsandár", „Ve­reshaju" s mint a ,,Csirkefogó," melyek mind a lomtárban hevernek. Jól jegyzi meg egyik la­punk, hogy Lukácsi megtehetné azt a tréfát, hogy darabját ketté hasítva egymásután adatná elő. Igy meglehet jobban tetszene. A darab me­séjével hosszasabban nem akarunk foglalkozni, nehogy — a népszínmű szavaival — a közönség csömört kapjon. Egyik színi­kritikus úgy nyilat­kozott, hogy Soldosné nagy tehetségével való visszaélés volt a pénteki előadás. Bármily szé­pen, odaadólag énekelt vagy 25-ször a jeles művésznő és bájosan játszott, a darabot nem tudta megmenteni. A darab röviden az, hogy egy férjhez menni vágyó özvegy leánya kedve­sébe szerelmes lesz, ez a főm­ese, a másik az, hogy egy szép mosóleányt elcsábítanak (S >1­dosné) s a faképnél hagyják, míg végre türel­mes imádója megmenti a gyalázattól. (igazi jó lélek.) A darab tehát az epizodikus nagyképű imádottól kapja czim­ét ,,A csirkefogó" a főváros nyelvén. Tessék, mit mondjunk róla dicsérni va­lót, alapeszme,­ kidolgozás, igazság, élet, cselek­vény, szóvíd­, psychologiai képtelenségekből van össze­vissza ragasztva. No hogyha­ Lukácsy így ír, most tegye le pennáját, mert úgy látszik belé­bolondult már, legalább egy évig pihentesse tollát, mert most meg van zavarodva. Miféle ész Soldosnóval huszonöt dalt énekeltetni, mintha ezzel nagyon is takarni lehetne a nagy hibákat! A közönség is megelégelte a sok dalt, a­mit soha nem szokott tenni, de ezúttal tökéletesen belekábult. Tömegesen hagyták ott a színházat. Azt his­szük, hogy a „Csirkefogó" „örökre," életfogytig lezáratott a lomtáiba. Lukácsynak ajánlatos most nem irni sem­mit, minden jó ízlésű ember ezt tanácsolja. A népszínművek írása nem gombaterm­és ?!..­. De Erkel elég is volt. A nemzeti színházban minap Ferencz kitűnő dalművét operát adták elő új szereposztással, „Bánk­ bán" Melindát (Balázsné Bognár Vilma helyett) Nagyné Benza Ida énekelte kevés sikerrel. Az énekesnő szép koloratúrával bír, nem tagadhatjuk művészi já­tékát, én­ekét a szenvedélyesebb mozzanatokban, mely gyújtott, különösen az első felvonás finálé­jában, a másodikban pedig, „ölj mag ,ej»g§,ua. Bánk" gyönyörű részlete, a 3-dikban az őrülési jelenet, de mégis e lyrikus szerep — némely részletekben nem való Bunza Idának. Inkább nézzük Balázsnét bár mindkettő kissé kövér. Ellinger szépen énekelt, lassan halad ő is, de nem sokáig tart már. Nincsen többé Moháczy bácsi! Olyan név volt ez Budapesten, melyet mindenki ismert. Az egész országban mindenki hallhatott róla. Csak 6 , 3 mázsa volt, vastag alakjához az úristen vé­kony hangot adott, még ezzel a hanggal is sze­gény Moháczy báczi csak sejpitve tudott beszélni. Mindig ugyanazon egy attila és magyar nad­rágban járkált. Rendesen vagy a „kis pipá"-ban, ha tél volt a „három huszárban", ha zöld idény a császárfürdőben ült mindig pipázgatva. Egy­szer ült életéb­en komfortábl­ban, de azt is meg­bánta, m­ert kevésbé maradt, hogy örökre b­enne nem rekedt. Egyszer a Hajnik Pál temetésér­e­ jött haza. Sokan voltak. Moháczy báczi hátra maradott, s mire kiért, csak egy Kom­fortablet ü SÍ A­garszón-lak­ás. (­Vége.) Íme! pajtások rontanak a lakásba, harsányan kö­szöntenek, mialatt levetik magukat a puha íauteuillbe, aztán rágyújtanak a kínált szivarból, s az egyik hegy izzó homlokát fehér kendőjével letörölje, egy székre veti kalapját, a másik meg egyátalán megfeledkezik kaczkiá­san félrevágott czilinderéről, s az illatos füst gombo­lyagjai köz­ül, melyeket mohón ereget, nagy dolgokat beszél ügyeiről, terveiről és hódításairól. — Barátom egy pohár vizet! szólal meg az izzadt homlokú. A vendéglátó Házigazda csudálkozó pillantással felel magas igényű vendége kívánságára. Garszón-lakásban egy pohár vizet! ez egy kissé bajos dolog. — Barátom igyál ebből a cseresznyeléből, kínálja vissza; vizzel bizony nem szolgálhatok, mert nincs, ma­gam pedig csak nem mehetek a szomszédba vízért. Gombosné csak reggel s este jár be­takarítani, most pe­dig másokra mos, vagy épen a piaczon jár, hogy férjé­nek a ki mesterember, s lennt az udvarban van a mű­helye, az ebédre vásárolja be a szükségeseket. Egy pohár vizet, egy országért sem. De ott van a zamatos cseresznyelé, s a mi garszón-barátunk vendégei oltják vele a szomjukat, úgy a­hogy tudják. A garszón-embert lakása, legyen ez bármily szép és elegáns, nem csalogatja haza, s senki sem kérdi hogy hol járt? Pedig mily jól esnék neki, ha valaki üdvözölné odahaza. De a falak némák. Még egérczinczogás se fe­ledteti a magányt. Mit is csinálna a szegény egérke garszón-lakásban !" A késői órákban hazavetődött férjnek mily más az élete, szepegve s óvatosan lép ugyan lakába, s ha mégis pirongatja az asszonyka, nem veszi tőle zokon, hisz jó szívből tette. S a kibékülés jó házastársak közt csaknem kima­radhatatlan, mert a kibékülés mindig kellemes érzelem. Az asszonyka, ha haraggal feküdt is le, reggelre­ mégis megengesztelődik, hisz a jó asszony sokat megbocsát ám, sokat felejt, s talán meg is csókolj­a ráadásul j­avíthatlan életpárját! Az árva garszónnak nincs is kivel kibékülnie. Késő esti órákban tér meg lakásába. Nyikorog a zár mikor hazajön, a neszfogó szőnyegeken végig botor­kál. Talán víg kompánia köréből szabadult meg, mert magában valamelyik operetté egy félig-meddig elferdí­tett áriáját dúdolgatja. Egy kósza székbe botlik bele — félretolja lábával, s keresi a gyufát. Könnyen rátalál, már ebben mester, s a sötétbeni tapogatás közben annyira finomította tapintását, hogy a gyufatartó helyett csak nagy ritkán téveszti tele az ujját a tintatartóba. Ég a gyertya. A „Békésmegyei Közlöny" (melynek ára, csillag alatt megjegyezve, egy évre csak 6 frt, s el­kelne még vagy 500 előfizető) r­egeli száma összehajtva hever az asztalon, s garszón-barátunk kibontja, s kön­­nyedén futja át. Ah! tehát Kálmán csakugyan eljegyezte a k­edves kis Mariskát. Brávó fia, okosabb vagy nálamnál. A szomszéd házát meg eladják. Bizony ez baj. A pápa megint beteg. Szegény! Lefekszik. Az ágy melletti szekrényről elővesz egy könyvet, melyben éppen Benedek Aladár verseire talál, olvas és szerencsésen elalszik. A gyertya meg szép csendesen ég reggelig. A redők közt pedig egy vékony pislogó világosság s ha az éjjeli őr elmegy a ház előtt, elgondolja dereng, magá­­ ti

Next