Békésmegyei Közlöny, 1880. július-december (7. évfolyam, 125-250. szám)

1880-10-10 / 195. szám

B.-Csaba, 1880. Kéziratok nem adatnak vissza. VII. évfolyam, 195. szám. Vasárnap, október 10-én.­­ KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadó­hivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a postahivataloknál 5 kres postautalványnyal. Előfizetési dij : helyben házhoz h­ordva vagy postán bérmentve küldve, egy évre 8 frt; félévra 4 frt; évnegyedre 2 frt. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891. számú ház. Egyes szám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Grünfeld I. könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Í­yilttéru­ben egy sor közlési dija 21> kr. Előfizetési felhívás a „Békésmegyei Közlöny" hetenként ötször megjelenő­ politikai, tár­sadalmi és vegyes tartalmú lap 1880-dik évi hetedik évfolyamának utolsó évnegyedére. Előfizetési dij egy negyed évre . 2 frt. Egy hóra 80 kr. Az előfizetés czélszerüen ;posta,­eszközölhető. B.-Csaba, 1880. szeptember hóban. A „Békásmegyei Közlöny" Isia.d.ó-h­i­­vatala.. Alakítsunk szinügy-egyleteket! A fővárosi sajtó bizonyos része rá tartós kicsinyléssel szokta kisérni a vidéki hírlapok működését, a másik része pedig sokkal jobban van elfoglalva lázas politikai életünk rohamos esemé­nyeivel, semhogy ideje maradna a vi­dék érdekeivel érdem szerint foglal­kozni; a harmadik része ismét egy pil­lanatra sem tudja magát emanczipálni a párttusák súrlódásai alól; s így tör­tént, hogy évekkel ezelőtt a vidéki színészet érdekében megindított mozga­lom felett néhány lapos frázissal napi­rendre tértek. E mozgalomnak czélja volt honunk nagyobb városaiban a vidéki színészet­nek a város mérvéhez képesti időszakra biztos existentiát szerezni, és pedig egy­szerűen az által, hogy m­inden ilyen városban egy szinügy-egylet alakulna, mely az érkezendő színtársulattal elő­legesen paktálva, annak bérletet csi­nálna, szóval az ügy szirénhordozásá­val a rendelkezésére álló eszközökkel oda hatna, hogy a társulatok oly igen ingatag lett talaját némileg megszilár­dítsa. A fővárosi sajtó — mint mondák — e mozgalom iránt meglehetősen hi­deg maradt, nem elvileg ugyan, hisz azt hírnevének koczkáztatása mert nél­kül nem is tehette, hanem az által, hogy vidéki társas életünk e ügyét csupán egy-egy újdonságba fontos be­szélte meg. Egy jelesünk, ki nagy igazságokat igen ügyesen tudott kis mondatokba szorítani, azt mondá, hogy minden em­ber csak annyit ér, a­mennyi jót sa­ját körébe tenni tud. Ez igazság íratja velünk jelen sorokat is, és meg vagyunk győződve, hogy a közjónak szol­gálatot teszünk, midőn a művészetpár­tolás egy gyakorlati eszközét hozzuk javaslatba. Mert hát Magyarország nemcsak annak fővárosából áll, s így, ha a fő­városi sajtó a vidéki élet bármily ér­dekét ignorálja, nekünk, vidéki hírlap­íróknak kettőzött kötelességünk ezen mellőzött érdekekért sorompóba szállni. Nem szeretünk meghaladott állás­pontokat vitatni s így nem fogunk je­len alkalommal hosszas magyarázatokba bocsátkozni a színpad hivatásáról. Már évekkel ezelőtt közöltük a lánglelkű német költő, Schillernek egy erről szóló értekezését Csupán azt akarjuk felem­líteni, hogy Magyarország törvényhozó testülete is kimondotta elvileg, misze­rint a vidéki színészetet okvetlenül ren­dezni kell. Több mint tiz éve foglalkoztatja A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Az apa intései. — Elbeszélés. — írta: G­ipsz I-iajos. (Folytatás.) E hidon át hajtatunk s nem messze tőle le­térünk balra s egy gyönyörű épület előtt megál­lunk. Ez a Somfásy Endre lakása. Az öreg házigazda magyaros szívességgel fo­gad bennünket s csakhamar fiairól kezd beszélni. Elmondja, hogy két fia volt, de az egyik már 17 év óta nem­ volt otthon, mindig várta, hogy majd hazajön, mígnem egyszer valamelyik fővárosi lap azon szomorú hírt hozta számára, hogy bizonyos Somfáty Vilmos biharmegyei bi­s születésű Ham­burgban meghalt. Felesége e hir hallatára megbetegedett s csak az isteni gondviselés nagyon menté ki a halál torkából. Azóta mindig Egy fél évvel ezelőtt a másik fiam is gyöngélkedik. itt hagyott a arról sem hallottam azóta semmit, mondá köny­telt szemekkel az öreg Legalább csak ő ne ha­gyott volna itt bennünket agg napjainkra. Lett volna legalább ki vigasztaljon bennünket. De sincs. Minden könyörgésem, intésem hasztalan volt.­­ Végre azt mondtam, hogy csak 100 frtot adok neki, azt hivén, hogy pénz nélkül nem fog el­menni. De biz az elment s hirt sem hallottam felőle töb­bet. Igy van ez uram ! A gyermekek nem szokták meghálálni szülőiknek jóságát. Az igaz, hogy nem­­ idén gyermek hálálja meg szülőinek jóságát, de c­s­ak kivételek, s nem lehetetlen, hogy épen az ön gyermekei lesznek azok. — Nem mondok semmit. Majd meglátjuk, mondá az öreg, könyet törülve le történik még velem hátra levő napjaim arczáról, mi alatt. — Egyik fiam meghalt, tehát csak a másikból vár­hatnék valamit. Épen két hete, hogy B-ben időzünk. Gyönyörű szeptemberi nap van. Az öreg kirándulást ajánlott a közeli hegyekbe. Elfogadtuk. A gyönyörű négyes fogat előállott , hárman bele ülve a kocsiba, ki robogott velünk. Már esteledett midőn visszatértünk B be. A Som­fásy udvaron kocsis és inas rendkívüli szép négy almás-szürke paripát jártatot, mig egy harmadik inas a hintó körül foglalkozott. Ki jöhetett hozzám? kérdé az öreg mint egy önmagától. Ismerősnek kell lenni, különben nem helyezkedett volna el oly otthonialan udvaromon. Ki van itt? kérdé az elébe szaladó kertész­től Cserháty István ő nagyságú T. . . .-ról, felelt a kertész. Cserháty? De hát ki az? én nem ismerek ilyen nevü urat. Azután gondolkozni kezdett Előszámlálta va­lamennyi ismerősének a neveit, egy sem volt Cserháty. — A­mint a kocsiról leszállunk, Elemér fo­gadott bennünket. Hát te haza jöttél? kérdé tőle az apa s a következő pillanatban egymás karjaiba omlottak és sírtak, akár a gyermekek. — Mostan Elemér anyjához sietett, hogy azt a kocsiról le­segítse. A viszontlátás megható volt. (Folyt. köv.) S­zínház. Folyó hó 6-án a b­­ csabai nőegylet javára Berg 0. F. „Fokról fokra" czimü színmüvét, vagy mint a színlap hirdeté, életképét adták. Ez egyike volt a legsikerültebb előadásoknak; a meg­lehetősen zavaros jelenlétek ritka praeczióval vol­tak rendezve és az összjáték meglepően harmóniáit Gerőfyné kedélygyujtó dalai Locsarekné művészi­esen sikerült joblirozása, Kömivesné benső,­­ valódi érzéssel teli drámai alakítása Marczell, túlzásoktól megóvott, igazi kedélytől áthatott humora és Med­gyaszai Evelin értelem s érzelemteljes játéka oly élvezetessé tevék az előadást, hogy hálás közönsé­günk alig tudott a tapsból kifogyni. Az anyagi erd­mény is kielégítőnek mondható. Úgy halluk, hogy 50 forintnál több jutott a nőegylet részére. Öröm­mel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a derék igaz­gatónak a jótékony czél nevében köszönetünket szavazzunk, biztosítva őt közönségünk hálájáról. Csak a darab megválasztása ellen van igen alapos kifogásunk. A jótékony czél iránti figyelem is megkívánta volna hogy klaszikus értékű irodalmi termék kerittessék szinre, nem pedig egy a bécsi spieszburgerek szájize szerint összetákolt férczmű, melynek egyes jelenetei nem hogy az irodalmi tisz­tesség színvonalán nem állanak, de sőt határozot­tan etnikai botrányoknak nevezhetők, melyet elné­zünk a ledér irányú operettenél, de melynek szín­műben semmi körülmények közt jogosultsága nincs-Hagyjuk ezt a lerchenfeldi söröző publikumnak. Csütörtökön „Dráma a tenger feneken" czimü­l hírhedt látványosság került színre. Egy szellemdús­­ ember egyszerűen azt jegyzi meg e darabra, hogy

Next