Bélyegvilág, 2003 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2003-12-01 / 12. szám
6 BÉLYEGVILÁG - IMNM gg®I 118 2003/11 Gyöngyszem a „fényirdák” korából Borsos József Deák Ferencről készített chromotípiája Deák Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére a MABÉOSZ által kibocsátott emlékíven „a haza bölcsének” egyik kevésbé ismert portréja látható. Az emlékív felirata szerint a kép Borsos József által készített chromotípia. Mit is tudunk erről a régi „képíró” eljárásról, amelyet a kísérletező kedvű festőművészek a 19. század második felében olyan nagy sikerrel alkalmaztak portrékészítésre? A chromotípia a negatív-pozitív fényképészeti eljárások közé tartozik, 1860 körül hozták nyilvánosságra, a képek egy- vagy kétrétegűek. Az élénk színű, szinte a színes fénykép benyomását keltő chromotípiák általában keretezve ismertek. Munkaigényességük miatt előállításuk meglehetősen költséges volt, ezért az eljárás alkalmazása saját korában sem volt túl gyakori, a megrendelők, az ábrázolt személyek inkább a felső középosztály tagjaiból kerültek ki. Az eljárás során a fényérzékenyített papírra - később üveglemezre - készített negatívról hártyavékonyságú sópapír - később albuminpapír - másolatot készítettek. A kép hátoldalát akvarellfestékkel lazúrosan színezték, előoldalán a legfontosabb részleteket arany vagy ezüstfestékkel, feketével kiemelték, majd chromoviasszal áttetszővé tették. A viaszréteg a képet buborékmentesen rögzítette az üveglaphoz. A viaszragasztó hatásán túl magas brillanciát is adott a képnek. Kétrétegű chromotípia esetén a második képet is ugyanarról a negatívról készítették, de nagyobb foltokban, élénkebben színezték. A festéshez általában olajfestéket alkalmaztak. Ezután a két réteget összeillesztették, a fotók közötti kis távolság a kétrétegű chromotípiánál a térbeliség érzetét keltette. Az ilyen módon összeállított rétegek mögé kartont helyeztek és általában díszes kerettel látták el. Az eljárás továbbfejlesztése után, a színezett fénykép tükörfényességének elérésére üveglapra már nem volt szükség, az előállítási költségek is csökkentek. Az 1860-as évek elejétől sorra nyíltak a fényírdáknak nevezett fényképészműtermek. Pesten 1862-ben húsznál több műterem működött. Abban az időben a napfénynek meghatározó szerepe volt a fényképezésben, mivel a felsorsos: Deák Ferenc, chromotípia, 26x32,7 cm (kerettel együtt 38x44 cm) vételek és a negatívval megegyező méretű ún. kontakt másolatok természetes fény mellett készültek. A műtermet, annak érdekében, hogy a fényképészeti műveletekhez szükséges napfényt megkapja, üvegfallal vagy üvegtetővel látták el. Az üvegen beözönlő fény mennyiségét különböző színű függönyökkel szabályozták. A műtermek között állandó konkurenciaharc folyt. A műterem helyének és a környezetének kiemelkedő fontossága volt. Ezek ugyanis nagyban befolyásolják a műterem látogatottságát, a felvételek mennyiségét, a bővítés lehetőségeit. Az első fotográfusok a patikusok és ötvösök köréből kerültek ki, ugyanis ők rendelkeztek azokkal a kémiai ismeretekkel, melyek lehetővé tették a fényképezésben akkor alkalmazott mérgező és tűzveszélyes vegyszerek biztonságos kezelését. Az 1860-as évektől azonban pályára lépett az ún. „átmeneti” nemzedék, a festőkből lett fényképészek csoportja. A két évtizeden keresztül Bécsben dolgozó, méltán hírneves portré- és zsánerképfestő Borsos József, miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861-ben Pestre költözött. Itt is festett, de elsősorban fényképészettel foglalkozott. Borsos és a szintén festőművész Doctor 1861-ben engedély nélkül kezdték meg fényképészeti működésüket. Műtermükről az első híradás 1862 januárjában jelent meg a sajtóban: „Borsos József és Doctor Albert arcképfestők, a füvészkertben egy photograph intézetet nyitottak. Volt alkalmunk néhány itt készült képet látni, melyek különösen sikerültek, és ezért méltán ajánlhatjuk a közönség figyelmébe.” (Hölgyfutár, 1862. 11. sz.) Borsos és Doctor központi helyen a pesti egyetemtől a füvészkertben, a Nemzeti Múzeum és a régi Nemzeti Színház között, az arisztokrácia palotáinak közelében béreltek műtermet. Az Országútra (ma Múzeum körút) önálló bejárattal rendelkeztek. Borsos a portré és zsánerképfestészetben kiteljesedett tehetségét a fényképek komponálásában és a megvilágítás finomságában is kamatoz Borsos József a fotóműteremben Borsos József (1821-1883) festő, fotográfus