Bereg, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-01 / 26. szám
20. szám, Beregszász 1870. Julius 1. DPD ü BV-dík évfolyam* Dilitiv ÜT TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. IHEGJELENIK MIIEDEN KEDDEN DÉLELŐTT. Az előfizetési és hirdetési dijak szintén fentirt helyre küldendők. Előfizetési dij: Egész évre........................4 ft.. Sierk_iztfü is kiadói helyiség, bora a lap szellemi réseit illető költemények a reclamálók küldendők Beregszászban Arok-utcza 43. A kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetési dijak: Bélyeg dij: minden egyszeri hirdetésnél 30 kr. Hirdetési dij: minden 50 szónál kisebb hirdetésnél 50 kr., 100 szóig 1 ft satb. aránylag. Előfizetési felhívás. Ez uj félév megnyiltával is újólag ajánljuk lapunkat a tisztelt olvasóközönség becses pártfogásába s kérjük mind régi, mind uj előfizetőinket, hogy szíveskedjenek előfizetéseikért mielőbb megtenni, hogy a lap szétküldésének folytonossága fenn ne akadjon s az intézkedések idejében megtörténhessenek. Előfizetési ár: félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Kelt Beregszászban, 1879. jul. 1. A szerkesztőség. Nagyobb terjedelmű többszöri hirdetéseknél 10“, levonatik. Nyilttir sora 20 kr. Egyes sírm ára 10 kr. Hirdetések a nyilttirbe szánt közlemények készpénz fizetés mellett fogadtatnak *i. Munkára föl bánk, Vérünkben fekszik, őseredeti kihogy bizonyos időszakokban nagy tűzzel, lelkesedéssel karolunk fel valami eszmét, örömmel kiáltunk fel, hogy megtaláltuk a boldogulás útját, már megvan a mag, csak el kell vetni, gondosan ápolni, minden vésztől-vihartól oltalmazni s erőteljes fává növelni fel. Az ily pillanatban tüzön-vizen keresztül, a halálba is készek volnánk rohanni a dicső eszméért, rózsaszínben látjuk a jövőt s biztosan elértnek tekintjük a kitűzött czélt. Azonban épen a könnyen hivőség, önmagunk áltatása, a czél biztos elérésének hite miatt csakhamar lohadni kezd bennünk a lelkesedés lobogó lángja, elhagyjuk a férfias cselekvés kitűzött zászlóját, aztán csak a hangzatos beszéd elröppenő hangjai által is elégnek véljük az eszmét győzelemre, diadalra segíteni; végre feleslegesnek látjuk ezt is, visszavonulunk egészen, meddő tétlenségbe merülünk, saját sorsára bízzuk a talán segélyünkkel igazán világát változtató erővel bíró eszmét s teljesen reá bízzuk, hogy szerezzen magának győzedelmet, ha tud. Ily sorsa van közöttünk minden nemesebb, minden magasztosabb eszmének; e miatt vajmi kevés képes közöttünk diadalra jutni, helyzetünkön segíteni. Jelenben szintén van egy ily hangzatos elv nálunk fölszinre jntva, melynek zászlója alatt kitartóan küzdve, talán valóban elérhetnők nemzeti, sőt egész társadalmi életünk újjászületésének napját s eljuthatnánk a rég óhajtott Ígéret földjére. Ezen legközelebb felkarolt s székében emlegetett divatos eszme: a hazai ipar pártolása. Ebben vélik mai nap igen sokan rejteni azon bűverőt, azon varázshatalmat, mely hivatva volna nemzetünk, hazánk sorsát újjá teremteni s egy szebb jövő kapuját nyitni fel sóvárgó szemeink előtt. S talán teljesen igazuk van azoknak, kik így gondolkoznak. Mert kétségbe vonhatlan tapasztalat, hogy amely nemzetnél az ipar és az azzal együtt járó kereskedés virágzó állapotban van, ott biztos alapra van fektetve az ország jövője, ott van a hatalom és a nagyság, mert az anyagi helyzet jó állapotban lételével könnyen megszerezhetők aztán a szellemi haladás létfeltételéhez megkivántató eszközök is! És csupán csak a jelenlegi székesfehérvári országos kiállítás is fényesen megmutatta, hogy mi iparképes nép vagyunk; meg van nálunk mind az anyag, mind a tehetség, hogy e téren a világ bármely népével versenyre keljünk s be is láttuk mindnyájan, hogy itt kell legnagyobb tevékenységet kifejtenünk jövőnk biztosítása végett; megtaláltuk az Ariadne fonalat, mely állami háztartásunk zavaros 41* lapotának labirinthjából kivezetne, lelkesülünk is az eszméért, sorakozunk a zászló alá s hangosan teszünk fogadalmat segélykezet nyújtani a győzelem kivívására! Csak egy szükséges. Hogy levetkezzük ősi hibánkat, lelkesedésünk a hangoztatott elv mellett ne legyen csupán ellobbanó szalmatűz, hanem szilárd elhatározásból eredő szünet nélküli törekvés a kitűzött czél felé, hogy nem csak szóval, de a—smsssassoassB» TÁICZA ■ > . Ilin — ■” *’•118»'' a KUQsaaanfssaaiüias. (Beszélj.) Irta: Sx. B. /. — „Itt vannak a színészek !“ kiáltá egy Szószke suhauez, végig szaladva a falun. — „Mi az? tűz van?!“ kardó egy agg pórnő, látva fiát oly sebességgel rohanni végig az utczán. — „Dehogy tűz, még annál is rosszabb,“ faiért Mátyás gazda, ki háza előtt pipázott a Uagy füstfelleget bocsátott ki torzonborz bajusza alól. „Itt vannak a színészek!“ — „A szinészek ! ?!“ csodálkozék Sára asszony „hát mik azok? — „Olyanok, mint a tatárok, meg mint a muszka!“ — „Ments Isten!“ sikolta az asszony, t És kend látott már ilyent? hát aztán milyen az, a ki olyan, mint a muszka, mondja kend.“ — „Hát a muszka erővel igyekezett elvinni a mink volt, míg a színész szép szóval csalja ki, a mink van, ép úgy megeszi fehér kenyerünket, szalonnánkat, és nem fizet érte, elbolonditja leányainkat, aztán tovább megy, kifesti arczát, bolondozik, és senki se bántja érte“ — „Még a biró sem?“ kardó Sára. — „A biró! Meghiszem azt, hiszen még az ezüst gombos lajbiját is oda kölcsönzi nekik, amibe megint azokat figurázzák ki.“ — „Furcsa dolog, de honnan tudja kend mind ezt?“ — „Hát lelkem szomszéd asszony tudja, tizenkét esztendeig ettem én a császár kenyerét, a mint mi nálunk mondják, már pedig a katona ember sok világot lát, sok mindent megtud az.“ — „Csak szörnyűséges okos ember kend mégis, Mátyás szomszéd, de már most mondja meg kend, mi lesz Jancsi fiamból, mert ez úgy örül a színészeknek, össze-vissza szaladja a falat." — „Mi lesz belőle ? elviszik azt is magukkal, előre megmondom.“ ___________ — „Az én fiamat színésznek. .. izének! mit tudom én minek? muszkának, vagy mit is mondott kend? . . Jancsi! Jancsi! gyere haza, inkább megöllek, mint oda menj, vagy dehogy öllek, csak gyere haza édes fiam, egy szülöttem! Jaj, jaj Mátyás szomszéd, mit tegyek, ha elcsalják a fiamat, megyek nagyságos Cserey uramhoz, megkérem, hogy: nagyságos uram! mentse meg a Jancsi gyereket, mert elviszik, a.“ A Jancsi gyerek pedig ép most futott el nagyságos Cserey úr háza előtt és megpillantván a nyitott ablakokat, ismétlő kiáltását: „itt vannak a színészek!“ — „Aha kedves színészek!“ — sóhajt a egy szép barna nő, sötét piros vérbénák közül kíváncsian hajolva ki az ablakon. — „Melánia! ön örül a színészek megérkeztének ?“ — mondá egy erős hang és egy élte nyarát leélt férfialak jön látható a kedves barna nő mellett. — „Örülök“ — felelt az vissza halk áb rándos hangon — „örülök, mert imádom a színészetet. Oh, az valami nagyszerű lehet, beleélni magát egy szerepbe; elfeledni azt, hogy kiváncsi nézők vannak körülle ; megváló- Lapunk jelen száma technikai akadályok miatt két napot késett«