Bereg, 1882. (9. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 50. szám

mua elmélete az ő belső képtelenségével, badar feltevésével mutatja, hogy gyakorlatilag kivihetetlen. Mert nem gondolják meg a socialisták, hogy azon pillanatban, melyben a vagyon egyenlőtlenségét önjavukra megszüntetik, ismét előáll azon egyenlőtlenség, csakhogy más alakban. Mert azt a jutalékot, melyet munkáidért kiki az államtól kapna, jogában állana megtartani s igy ismét előállana a gazdag és a szegény közti különbség, — nagy távolság. — Vagy talán időről-időre történő öszszesitését és újbóli felosztását kivánnák a közös vagyonnak? S várjon beleegyeznénk-e ebbe mindnyájan?! S továbbá mi ösztönözné a socialismus államában a munkást, hogy munkáját oly buzgósággal végezze, mint mikor magának dolgozik.?! Hisz tudja, hogy róla gondoskodnia kell az államnak, akár dolgozik, akár henyél! S miért törekednék ily viszonyok között az emberi szellem a haladásra, hisz a haladás gyümölcseit úgyis nem az egyes munkás, de az egész állam élvezi?! És ily állam mindenható hatalma előtt, mely kényszerítené talán a munkást hajlamával ellenkező munkára, hova törpülne az emberi szabadság?! Nem-e egy óriási műhely lenne az ily állam, melyben a lehető legnagyobb kényszer gyakoroltatnék?! És, hogy lehetne szemmel tartani, kinek milyen munka van ínyére, kedvére?! Hát a kinek egyikre sincs?! A munka gyümölcsét sem lehetne egyenlően felosztani, mert a szorgalmas munkás zúgolódnék ez ellen, míg a rest meg nem érdemelné ezt! Érdem szerint osztanák fel? Ki határozná meg a a méneket erre nézve? Igények szerint történnék a felosztás? S nem oszlanák fel az ezen osztozás felett támadt egyenetlenség folytán az ilyen ábrándos, légben épült állam?! S várjon, ha nem volna élvezetes valakire nézve a munka, elvégezné-e azt teljes lelkiismeretességgel, mikor talán nem jártas benne, nem szakmája, nincs rá kedve? És fölállhatna-e oly állam, mely csak az anyagi önzésen alapszik? Melyből száműzve van a vallás, a hit? Pedig a socialismus nem ismer Istent, nem vallást, már pedig a költő szerint is: „minden ország talpköve a tiszta erkölcs,amely a valláson alapszik, s ha ez ledől, romba dől vele az egész álladalom. Igen, a szocialismus egy képtelen agyrém, egy kivihetetlen eszme, mely ép azért oly veszedelmes, mert lehetetlenre, kivihetetlenre tör, megmagyarázhatlan dühvel, elkeseredettséggel. A Beregszász városi faiskola állása. (Jelentés a városi képviselő-testületi közgyűléshez.) Tekintetes képviseleti közgyűlési Midőn Beregszász város 1882-ik év február 21-én tartott képviselő közgyűlése azon nagybecsű bizalmával tisztelt meg, hogy a lakásom mellett levő 3 gyepestelket faiskola alakítása végett gondozásom alá bocsájtotta; kötelességemnek tartom évről-évre munkásságomról számot adni és kimutatni, hogyan jártam el, mit tettem az ügy érdekében. Ha áll ezen régi latin közmondás: „omne initium est durum“ mindenre, áll különösen a mi faiskolánk alakítására. Az eszme alig fogamzott meg, máris néhány jóakaratú barátaim óhajták, hogy a még kukoricza-szárakkal borított gyepestelkeket mintegy varázsütésre rögtön nemes csemetékkel borított kiesétlenné változtassam át, holott a helyiség pusztán, kerítés, kút nélkül állt, sem nemes-galyák, sem vadonczokkal nem rendelkeztem. Nemes-gályák beszerzésére csakhamar biztos forrásra akadtam. Bereczky Máté elismert gyümölcsésznek M. Kovácsházán levő kísérleti telepén és a szomszédos Munkács városi faiskolánál; vadonczra azonban igen nehezen tehettem szert, mert a faiskolatulajdonosok nem adják el azokat, a kereskedők pedig e jóhiszemű vevőt rendesen behúzzák s hasztalanul fizettetik. A véletlen azonban a közelben egy forrásra vezetett. Koczvári József elaggott tanító T.-Újlakon nyugdijjaztatván, kénytelen volt kedvencz foglalkozásával, a kertészkedéssel felhagyni a fácskáit áruba bocsátani, nekem is jutott készletéből 1000 darab alma és körte vadoncz. A faiskola kerítése azonban igen lassan készült, elvermelt fáim pedig, — melyek különben is igen gyökérszegények voltak — már majdnem elfonnyadtak, midőn lehetséges volt nagy későn ápril 3-án az ültetést megkezdenem. Az idő azonban sehogy sem szolgált rám. Egész áprilisben folytonos szárazság uralkodott el annyira, hogy szorgos öntözgetésem daczára is vadonczaim megfogantása felől már majdnem kétségbeestem, nemes gályáim pedig rejtekhelyükön is megérezvén a szép tavaszi időt, — különösen a Munkácsról hozottak, — szerfelett megengedtek, majdnem kileveleztek. Ily körülmények között mihelyt vadonczaim legelső életjelenségét láttam, tüstént munkához fogtam, de mint tanító egész nap el lévén foglalva, csak reggelenként működhettem, tanítványaim sem lévén ily kora időben segítségemre, egész május végéig oltogattam. A sok akadály s kedvezőtlen körülmény daczára munkám meddőnek nem nevezhető, mert 23 alma, s ugyanannyi körte fajt oltogatván, vannak minden fajból szépen sikerült minta fáim, továbbá: 400 darab alma, 245 körte, 60 darab kajszi baraczk, 40 darab szilva és cseresznye, megfogamzott és szépen kihajtott oltásaim, ezekhez számítva a 60 mintafát, van a faiskolában megeredt, ide főkönyvbe vezetett oltás 805, régibb oltás 50 s mintegy 300 darab, magról nevelt őszi baraczk, melyek már két évesek s igen szépek lévén, tavasszal már áruba bocsáttatnak. A város közterei díszítése végett czélba vett golyóákácz nemesítésével is megpróbálkoztam, de nem nagy sikerrel, mert az alanyok elültetése későn történvén, a nagy szárazságban oly soká mozdultak meg, hogy addig nemes galyaim mind elromlottak. Az idén azonban vetettem 1 kiló ákáczfa magot, mely vetés szépen sikerülvén, van olyan iskolám, hogy jövőre az egész várost bőven elláthatom. Az ákácz nemesítését azonban én szeretném elhagyni, jobb volna azok helyén gyümölcsfákat nevelni, faiskolánk, különben is oly kicsiny, hogy rajta szabályszerüleg működni csaknem lehetetlen. A polg. isk. növendékei közül az önként vállalkozókat többizben elhívtam a faiskolába s őket a magvetés, ültetés és oltás titkaiba elméleti s gyakorlati uton belevezettem, a népiskolai tanítók azonban egész nyáron által sem magukban, sem tanítványaikkal együtt soha fel nem kerestek. Midőn ezeket a t.városi képviselőtestület tudomására hozom, bejelentem azt is, miszerint az idén csak őszibaraczkfák adathatnak el, az alma és körte oltásokat pedig még egy évig iskolázom s jövőre — ha élek — mint szép erős példányokat árusitom el. Kelt Beregszászban, 1482. nov. 28-án. A t. városi képviselőtestületnek alázatos szolgája: ZÁGONI KÁROLY s. k. polg. isk. tanár. Nem néztünk nagy reményekkel a kör megalakítása elé, mivel az érdeklődés eleinte nagyon is lanyhának mutatkozott; mindazonáltal november 15-ére megyénk itt tartózkodó fiatalsága, a „beregi kör“ megalakításának ügyében, értekezletre hivatott össze. A kitűzött időben kevesen, mintegy tizennégyen jelentünk meg, de biztos tudomásunk lévén arról, hogy még számosan vannak olyanok a fővárosban, kik részt vettek volna az értekezleten, s pártolják az eszmét, csakis fontos okok miatt maradtak távol, miután a gyűlés ideiglenes vezetésére Vaszkó Györgyöt, mint kérelmüket felkértük, a „beregi társaskör“ megalakulását kimondottuk. Az alapszabályzat megbeszélése, s a hivatalnokok választása azonban, tekintvén csekély számunkat, a következő ülésre halasztatott. November 22-én már sokkal számosabban jöttünk össze, mint előbb. Mindenekelőtt a korelnök rövid beszédben fejtegette a kor czéljait, melyek közül kiemelem itt a társas élet fejlesztését, szépirodalmi felolvasó estélyek tartását s egy dalárda szervezését Ezután az alapszabályzat egyes pontjai beszéltettek meg; ennek kidolgozása különben a leendő hivatalnokokra bízatott. A körnek lehetnek tiszteletbeli, pártoló s rendes tagjai: ez utóbbi helyet csakis beregmegyei illetőségnek tölthetik be. Végre a hivatalnokok megválasztására jött a sor. A választás titkos szavazás útján történt, s eredménye a következő lett: elnök Vaszkó György; alelnök Demjanovics Teodor; jegyző Ráthy Barna; pénztárnok Szkunzevics Kornél, ellenőr Halpert Ákos. — A dalkör szervezése és vezetésére Saxon János kéretett fel, ki azt készséggel el is fogadá. Ülésünk ezzel véget ért. Legközelebbi összejövetelünk deczember 2-án lesz, a midőn a kidolgozott alapszabályzat terjesztetik a kör elé, s a tiszteletbeli tagok fognak megválasztatni".*) Guthy Barna, a kör jegyzője: A csendesség birodalma volt ez a negyedik emelet. Nem hallatszott semmi, ami azt sejtette volna Velem, hogy az épület e részét is emberek lakják I A házmester erre kinyitotta egyik szoba ajtaját. Az ajtó erősen nyikorgott, amint a sarkaiban megfordult, úgy látszik, rég nem használták. — Ez uram csinos lakás, mondá, miután beléptünk a kisded szobába, bútorozva van és az utczára szolgál Körülnézve a szobában lebigygyesztettem ajkaimat. — Aztán — folytató, egykedvűségemet észrevéve ravasz mosoly kíséretében a házmester, jobbra és balra szép szomszédnők laknak. Szavai nem tévesztették el czéljukat. A szép szomszédnőkért kész voltam a hitvány lakást kifogadni. Azonnal megegyeztem a házmesterrel, a ki erre távozni készült. — Egy szóra házmester úrt kiáltottam utána. — Parancsoljon uram! — Szép szomszédnőket említett. Kik azok? — Kérdem egykedvűséget színlelve.— Egy tánczosnő s egy varrónő, — felesé. — Ah! hisz ezek valóban érdekes szomszédnők — gondolom magamban — a világ legalább azt tarta, felőlük és igaza van.— Magukban laknak szomszédnőim? — kérdezem tovább a házmestertől. Levelezés. (Aberegi társaskör megalakulása a fővárosban) Budapest, 1882. november 25. Csaknem minden megyének a fővárosban tartózkodó fiatalsága alakit egy szűkebb kört, részint a társas élet fejlesztése,, részint pedig az önművelés czéljából. Ezen czélok lebegtek előttünk, a Bereg megyéből itt tartózkodó egyetemi hallgatók előtt is, midőn a beregi társaskör megalakításának eszméjét megpendítettük, vagyis inkább felelevenítettük, amennyiben pár évvel ezelőtt már létezett ezen kör, de pártolás hiányában csakhamar feloszlott. — Igen uram! A tánczosnő jobbra, a varrónő pedig balra. Eleget tudtam s intettem most a házmesternek, hogy nincs többé szükségem rá. Mikor magamra maradtam, legelőször figyelmesen szemlét tartottam a szobában. Szegényes módon volt a bútorzat, de ami legtöbbet ért, szép kilátás volt a Dunára. És ez a fenséges panoráma elbűvölte a lelkemet. Egy perczre végig tekintek a Duna hömpölygő hullámain, melyek tova rohantak. Láttam azt a sok nyüzsgő alakot, a gőzösök fedélzetén s itt-ott lengő csónakokban, valóban festői kép terült el szemeim előtt. Megittasultam a gyönyörtől s úgy örvendtem, hogy a negyedik emeletet választottam. Oly közel érzi itt magát az ember az éghez és oly sokat lát abból, mi a földön van. Már épen oda akarom hagyni az ablakot, midőn recsegő zongora hangok ütötték meg füleimet. Figyelni kezdtem ... A jobboldali szobából szűrődtek át a hangok hozzám, ahol Valaki kegyetlenül kihozott egy zongorát. Soha sem hallottam ilyen fülsértő hangokat, merész s végtelenbe szálló futamokat. — Bizonyosan a táncsosnő zongorázik, — gonodjára. Egyszerre csak megszakad a zongora-játék s kezdetét vette valami kopogó-táncz, közbe-közbe vegyítve csengő-bongó hangszer lármájával. — Ah! ez a táncz-próba?! Ezt is végig hallgattam türelmesen, habár a kopogó-táncz még erősebben próbára tévé hallérzékemet, mint a recsegő zongorajáték. Néhány percz múlva a tánczosnő elcsendesült s én már hálát adtam az égnek, hogy a pokoli élvezet véget ért. Korán hálálkodtam, mert az előadás műsorának legjava még hátra volt. A tánczosnő elkezdett énekelni. A kopogó-tánczban — ha nem is láthattam könnyed szökelléseit — megtudtam a kopogások szabatos menetéből ítélni ügyességét, de éneke már kihozott türelmemből. Tánczoljon ha kedve tartja, nem bánom, de legalább kíméljen meg rossz énekétől. — Trálálá! —* hangzott tovább az ének. — Dum . . . bum . . . Ez a reframn tőlem eredt, azaz kezemtől, melyet mérgesen az elválasztó ajtóhoz ütöttem. — Na mi az? kérdé a tánczosnő az ajtón keresztül. — Az Istenre kérem, ne kínozzon már énekével is, mert az ablakon ugrom ki, ha még sokáig tart, —. válaszolom egész elkeseredéssel. T A N Ü G Y. Az ugocsamegyei általános tanító-egyesület közgyűlése. Végre tehát megértük azt, a mi fő törekvésünk volt; megértük, hogy Ugocsa megye tanítósága tömörülni kezd, s hogy belátta azt, hogy működése csak úgy lesz üdvös és hasznos, csak úgy lesz jótékony a nevelésügyre nézve, ha egyesült erővel dolgozik. Összegyűltünk a múlt hó 16-án a meghalt tanítóegyesületet (mert egy még volt) uj életre ébreszteni. Az alakuló gyűlés még a nyár folyamában megvolt s most azért jöttünk öszsze, hogy az egylet tisztikarát megválasszuk s működésünk körét meghatározzuk. Elég szép számmal (38-an) voltunk, tekintve azt, hogy a gör. cath. és rom cath. tanítók egy része nem jött el. A gyűlést Láng Mihály ideiglenes elnök nyitotta meg, üdvözölvén a megjelent tagokat s a benne helyezett bizalomért köszönetet mondva, elnöki székét elhagyd. A gyűlésnek legelső teendője volt tehát elnököt választani s ez, mint előre látni lehetett, viharos s hoszszantartó vitákra adott alkalmat. Némelyek Ugocsa megye alispánját kívánták elnökké választani, s ez indítvány általános helyesléssel találkozott, de mivel az alapszabályok értelmében csak egyleti tag lehet elnök, az indítvány nem hajtatott végre. A gyűlés közfelkiáltással Láng Mihályt választotta elnökké, ki rövid köszönő beszéd után, mint az egyesület végleges elnöke elfoglald elnöki székét. A többi tisztviselők: alelnök Vargha Lajos, főjegyző Nyéky György, aljegyző Kemecsey Antal, pénztárnok Stollman Andor, ellenőr *) Üdvözöljük a nemes törekvésű s rég sajnosan nélkülözött egyletet s működését a legmelegebb figyelemmel fogjuk kísérni. Szerk.