Bereg, 1885. (12. évfolyam, 2-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

42. szám. Beregszász, 1885. október 18. XI. évfolyaszt. • Szerkesztéség».: Kov. a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszász, Péter-utcza 732. szi.m. Előfizetési díjak: ligT évre . . 4 Irt. léi évre . .. 2 Irt. Xeg’yeil évre 1 frl. Bstip és Vgoesvaegysi községekní cceptsoitóknak egész évre, előre beküldve ..................2 frt C0 kr. Egyes szám 10 kr. Ny ill. tér sora 20 kr. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. Beregmegye Hirdetéseinek, a kir. Tanfelügyelőség és a Közművelődési Egyletnek Hivatalos Közlönye. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. . '!____'.M-'”______________...'..__________________ ■■ 11 ............. --U.—____ .. ” Kiadóhivatal: hová az előfizetési, hirdetési és nyílttéri dijak küldendők: Xassy Lajos és Sallay Gyula könyvnyomdája. egyszeri közlésért: 50 szóig — írt 90 kr. 100 szóig 1 frt 40 kr. 200 szóig 2 frt 40 kr. Hirdetések s a nyílttérire szánt közlemények előre fizetés mellett fogadtatnak el. A hús ára. A tengeri kígyó, mely napjainkban nemcsak városunkban és vidékén s az egész megyében, de úgy látszik országszerte leggyakrabban felmerül s eddig a legégetőbb sebét képezi nemcsak a gazdálkodó és iparosnak, de általában mindnyájunknak (mert hiszen minden háznál — ahol legalább vegetáriánusok nem élnek — ez naponként a legfőbb élelmi- s fogyasztási czikk), a hús ára. Alig van olyan háztartás, hol naponként egy-két kiló hús el ne fogyna s alig volt valaha a marha oly olcsó, mint most már rég idő óta és mégis a mi mészárosainknak mindezidáig eszük ágába sem jutott, hogy e részben a föld népének terhén csak legkisebb mértékben is könnyíteni igyekeztek volna; fentartották mindeddig a húsnak legmagasabb árát, mely csak akkor lenne érthető, ha a marha ára a legeslegdrágább volna; úgy, hogy nyilvánosan kellett a közfelháborodásnak mindenütt a sajtóban hangot adni, hogy e zsarolás végre-valahára lehetőleg korlátoztassék. Hát arra való az új ipartörvény, a szabadipar, legalább a mi mészárosaink úgy magyarázták, — hogy a hol legjobban lehet ott zsarolják legjobban a közönséget. »Miénk a világ, — mondák — szabad ipar van ; a hatóság és a törvény nem korlátozhat minket s a húst mindenki fogyasztja, tehát itt legtöbb harácsot vehetünk a tisztelt publikumon. In hoc signo vinces! Húzzuk a szíjat, mig el nem szakad! Nyúzzuk őket, mig lehet!* így az élelmes had. S mi, jámbor publikum, rabszolgamódra meghunnyászkodva fizettük a nagy sarczot, melyet kedves mászáros polgártársaink szíveskedtek reánk vetni s napról-napra rajtunk behajtani. De mindennek van határa s nincs oly méreg, melynek ellenszere ne volna; a jól megsarczolt közönség felébredt ltvargiájából s mindenütt az egész országban majdnem tervszerüleg — mint egy ember — egyszerre adott hangot méltatlankodásának s többek közt lapunkban is többször elég élesen volt a nagy közönségnek ez oldalról a tiírhetetlenségig megtámadott érdeke rajzolva s a fogyasztó publikum az önsegély elvének alkalmazására felhiva, mignem elvégre kiáltó szavunknak eredménye lett s akadt megbízható vállalkozó, ki tetemesen olcsóbb áron ajánlkozik a húsfogyasztó közönséget kiszolgálni és a ki — saját nyilatkozata szerint —a jelenlegi olcsó marhaárak mellett még a hús kilóját 12 krral lejebb árusítva is, igen tisztességes nyereményre tesz szert s végül a kinek idén minden tisztességes ember, a kihez csak az aláírási iv eljutott, szívesen írta alá nevét a vállalkozó tájékozása végett, pártolás czéljából. Lett erre nagy megdöbbenés Izraelben, akarom mondani: a mészárosok között. Szétpattant a bomba, melyet eddig játékszernek hittek; lecsapott a mennykő, melynek fenyegető moraját eddig nevetve hallgatták. »Oda a jó g’scheft ! Vásárlóink elhagynak minket, vagy legalább azok, kiknek üstökét kezünkben nem tartjuk!. ..Lön futkározás, conferencziázás, bábeli nagy zavar!.. . A bölcsebbek tanácsolták : egy kis mézesmadzagot kell keresztülhúzni a kényelemszerető, jószívű, békés publikum száján keresztül, hátha ezzel még útját vághatjuk az ellenséges áramlatnak! Szállítsuk lejebb a hús kilóját 4orral, hiszen még úgyis elég nagy nyereségünk lesz s a közönség örömében el lesz ragadtatva. És úgy tevének, a mint a bölcsebbek tanácsosák. Pár nappal ezelőtt nagy kegyesen 4 krral lejebbszállitották a hús kilójának árát. De a nagy közönségnek már le volt a hályog vonva szeméről; nem elégedett meg ezzel; midőn tehát e hó 15 ikén az uj vállalkozó megnyitá mészárszékét s a hús kilóját 36 krral mérte, hogy e vakmerő ellenséget egészen a porba tiporják, létezését lehetetlenné tegyék s vásárlóiktól cserbe ne hagyassanak, ők is nagy tettre határozták el magukat s közhírré tették, hogy ők is hajlandók ezután egy kilo húst 36 krért kiszolgáltatni, csak az istenért! a nagyközönség ne foszsza meg őket minden nyereségtől ?! Tehát így vagyunk tisztelt mészáros urak ?! A múlt heti vásáron talán egyszerre 2O°/0-kal lejebb esett a marha ára? Csak most vették önök észre az árhanyatlást, holott az már nem hónapok, de évek óta így van ? Most akarnak már a közönség iránt nagylelkűséget gyakorolni, mikor már másként nem tehetnek? Tegyék önök kezüket szivükre s vallják meg, nem nyilvánosan, tanuk előtt, hanem csak úgy magukban, hogy senki ne hallja s még azt is sötét éjszakán, hogy arczük pirulását se lássa semmi földi halandó, csak az, ki mindeneket lát , mily szóval lehet kvalifikálni azt az eljárást, melyet önök eddig a közönséggel űztek? Tisztességes dolog-e, csak akkor igyekezni a száz oldalról nyomott közönség terhein enyhíteni, midőn az már másként is segítene magán? Nem félnek önök, hogy tönkre jutnak ? Miért nem maradnak meg tovább is hűségesen a 48 krás hús mellett ? Hiszen ha eddig nem lehetett, most sem lehet azt olcsóbban adni?!... Hol itt a karakter, a logika ?... Érdemlik-e az ily üzletemberek a közönség elnézését, bocsánatát, további pártfogását?... Határozottan mondjuk: nem! Nemcsak a zsarolás, hanem még a zsarolási kísérletek is törvény szerint megtorlandó bűntényeknek vannak minősítve. De a társadalom, a közönség e részben a tételes törvények helyett csak az erkölcstörvények fegyverével élhet s bizonyára fog is élni. Megvonja bizalmát attól, a ki arra érdemtelennek bizonyult s annak adja, a ki annak megbecsülésére önként vállalkozott. Mi nem akarunk reklámot írni, de őszintén akarjuk elmondani érzelmeinket, gondolatainkat s hiven rajzolni a helyzet signaturáját. A ki velünk nem érez s nem gondolkozik együtt, szabadságában áll másként tennie, de kételkedünk benne, hogy ilyenek sokan találkoznának. Az új vállalkozó, Komáry József, tősgyökeres magyar ember, városunk szülötte, értelmes, megbízható ember, teljesen méltó a nagyközönség bizalmára s pártfogására. Fő érdemét találjuk abban, hogy midőn a helybeli mészárosok közül senki sem vállalkozott e feladatra, ő idegen városból, előnyös helyzetből sietett haza, szülővárosa közönségének szolgálatára s hiszszük, hogy közönségünk nem fog benne csalódni (ez az ő érdeke is), nem fogja kizsákmányolni a helyzet előnyeit a tűrhetetlenségig, a közfelháborodás felébresztéséig, hanem okos módon, bölcs kiszámítással azon fog igyekezni, hogy míg önmagának mérsékelt üzleti nyereséget vájó szívből. Bár tépnek a szenvedések, Nem panasztom hűtlenséged... Szivemet már úgy se Vigasztalja semmi; Oly sokat szenvedett. . Meghagyom pihenni. Csalfaságod mért sirassam?! Feledem tán lassan-lassan... Az a szép múlt nekem Gyász temető lesz már, Hova fájó szivem Zokogni vissza jár... Nem szólok én soha rólad, Nem, kicsinylő, gúnyos szókat; Hisz’ az én szivemben Nem áruezikk voltál, De imádat tárgya Szentély, bálvány, oltár.. Hogy szerelmünk szép virágát Elszaggattad, széjjelszórád: Sokszor jut eszembe S szemem könybe lábbad; De hát...el kell hullni Minden szép virágnak! Hogy eltűnt az édes álom: Nem sóhajtok, nem sajnálom; Oh csak azt, bánom én, — Te csapodár lélek — Hogy olyan végtelen, Forrón szeretőtek!! Ilences Gusztáv. A felsült szerelmes. (Víg népies elbeszélés.) — Irta: SZÍNI PÉTER. — (Folytatás.) III. Miután az előzményekkel tisztában vagyunk, repüljünk át a gondolat szárnyain tizenhét évet s vegyük fel itt történetünk fonalát. Vasárnap délután van. Lápfalva ifjúsága a faluszéli korcsmában ugyancsak vígan tartja nyugalomra rendelt ünnepét. Folyik a bor és a pálinka, az asztalon és asztal alatt összevegyülve. A sarokban borzas czigány kintatja roskadófélen levő hegedűjét, melynek hangjától a csak kevéssé műsérte is egy-egy foghuzási tortúrát áll ki. Azonban a falusi fiatalságnak ínyére lehet a zene, mert 11 melyik — nem bírván zene által felvillanyozott kedvével — ugyancsak igyekszik a korcsma földjét tánczhoz legkevésbé hasonlítható ugrásokkal keményebbé tenni. Hát bizony szégyen az Lápfalva községére, hogy a szent vasárnapot ily módon ünnepli meg, de hát nem szólhatunk miatta, mert így van ez nálunk mindenütt. A vigadó sereg között különösen két legény ragadhatja meg figyelmünket. Mindkettő nyalkán ki van öltözve. Panyókára vetett dolmányuknak szine is alig látható a rájuk rakott sok zsinórtól. A veres lajbi alul böszáru gyolcsing ereszkedik le a térden alul; folytatását képezi ennek a százlánczu bö gatya, mely kevéssel ér alól a térden, hogy a csizmának szabad kilátást engedjen, melynek szára úgy áll, akárcsak egy feszes kályhacső s úgy meg van ránczczal rakva, mintha csak harmonikának akarta volna készíteni a műértő csizmadia. A dolmányzsebből hólyagzacskó kandikál ki, melynek pántlikás nyelvei egy-egy ölnyire lógnak le. Mellé van helyezve a széles kupaku debreczeni pipa kökényfekete szárával s ökölnyi nagyságú bojtjával. Egyik legény már a gyermekkorból ismerősünk. Ha jól megnézzük arczát, Kincses Ferire ismerhetünk benne. A másik legény Csobán Pál bíró uram legényfia a nyalka Pali (mint a falusiak nevezik.) A két legény, — talán azt bebizonyítandó, hogy két kard nem fér meg egy hüvelyben — tisztességes távolságban mulat egymástól. Csak mikor a czigánynak kell nótát parancsolni, közelednek néha-néha ; ekkor is csak azért, hogy összekapjanak.