Bereg, 1908. (35. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
1 szám. — XXXIV. évfolyam. Beregszász 1908 január 5. K B R K G a kir. ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornokká nevezte ki. — Tanítónői kinevezés. Nagy Margit macsolai helyettes tanítónő Mátyfalvára rendes tanítónővé neveztetett ki. — Karácsony. Gör. kath. vallásu polgártársaink Karácsonyi ünnepe kedden veszi kezdetét; kívánunk nekik boldog karácsonyi ünnepeket! — Bohém-estély. A beregszászi fiatalság jól sikerült mulatság keretében búcsúzott el az 1907. esztendőtől és üdvözölte az 1908. Jól sikerültnek mondható a mulatság nem épen a közönség nagy részvéte miatt, hanem, mert a jól összeállított műsor változatos pontjai nemcsak mulattatok a terített asztalok mellett ülő közönséget, hanem azok előadása valódi műélvezetet is nyújtott. Hunyady Margit k.a szavalata, Erdőhegyi Ferenc úr dalai, Szabó Mariska kisasszonynak , dr. Benda Géza ur zongora kísérete mellett előadott Othello paródiája, Besse Vilma k. a. és ifj. Janka Sándor ur duette je Halmos Gusztáv ur zongorakísérete mellett és dr Rácz Béla ur hegedűn eljátszott magyar nótái mind olyan tényezők voltak, amelyek következtében nem Beregszász és vidéke műkedvelő fiatalságát láttuk a színpadon, hanem igazi művészeket és művésznőket. S hogy a tánchoz annál nagyobb legyen a jókedv, utolsó pontnak Hodinka Ernő, ifj Janka Sándor Láncy Géza, Török Dezső és Viszokay Lajos urak Jónás Berti zenekarának kíséretével élő újságot adtak elő, amely kezdve a vezércikktől egész a hirdetésekig ügyesen csoportosított helyi vonatkozásaival állandó derültségben tartotta a közönséget, s amelyből lapunk, máshelyen mutatványokat közlünk. Ezután megkezdődött a tánc, amely világpoétával fűszerezve általános jókedvvel fesztelenül egész a hajnali órákig tartott. — Jégsport. A beregszászi korcsolyázó egyesület jégpályáját ma d. u. 1 órakor nyitják meg, s bocsátják a jégsport kedvelők használatára. — Uj évi ajándék. Az okmánybélyeg elárusitóknak is hozott az új év egy kis ajándékot , a pénzügyminiszter ugyanis újévtől az okmánybélyegek árusítása után eddig engedélyezett egy és fél percentet 2 percentre emelte fel, ami nagyforgalmú tőzsdéknél ebben az okmánybélyeges világban jelentékeny jövedelem emelkedést jelent. A pittsburgi bányaszerencsétlenség áldozatai. A belügyminiszter körrendeletben értesítette a hatóságokat, hogy a pittsburgi bányakatasztrófánál szerencsétlenül járt munkások hozzátartozóit jelentkezésre hívják fel, mert az amerikai hatóságok a konzulátusok útján jelentkező s kellőképen igazolt családtagokat a legmesszebbmenő kárpótlásban részesítik. Mivel több száz magyar munkás lelte halálát a pittsburgi bányákban, nem lehetetlen, hogy vármegyénkből való munkások is voltak köztük. Akiknek tehát Amerikába kivándorolt hozzátartozóik vannak, saját érdekükben tudakozódjanak azok sorsa iránt s a jelentkezést el ne mulasszák. — Utóállitások határnapja. Az 1908 évben Munkácson a következő napokon lesz utóállitás : január hó 7. és 20-án, február 5. és 20-án, május 5. 12, 20. és 27-én, junius 5 és 20 án, julius 6. és 20-án, augusztus 5-én, szeptember 21-én, október 5. és 20-án, november 5. és 20 án, december 5. és 21-én. Nyilvános nyugtázás, a kir. tanfelügyelőség által kezelt vármegyei szegény iskolás gyermekek alapja javára Tvaroska Mihály 10 kor. és Holozsnyay Tivadar 5 koronát küldött uj évi üdvözletek megváltása cimen. A midőn a fenti összegek átvételét elismerem, egyúttal a szegénysorsu iskolás gyermekek nevében az adományokért hálás köszönetemet fejezem ki Beregszász, 1908. január hó 2. Szentpétery Endre kir. tanfelügyelő. — Hymen hírek. Fazekas Katókát, Fazekas Béla munkácsi rendőrkapitány kedves leányát eljegyezte Esze Ferenc dr. ügyvédjelölt. — Ehrlich Samu, már. mérnök Budapestről eljegyezte Klein Jósika kisasszonyt Losoncon. — Klein Dávid divatáru kereskedő Munkácsról eljegyezte Lindenwald Ábrahám földbirtokos leányát Reginát, Ugornyáról. — Primicia. Deczember 19-én mutatta be első szent miséjét Seykó Viktor ujdonszentelt áldozár Malmoson. Manuduktora Rakovszky Cyrill berezniki, az ünnepi szónok Medveczky András mártonkai lelkész volt. — Drágáb lett a hús. A beregszászi mészárosok ezelőtt egy hónappal, tehát dec. hó 1-én a hús árát kilogrammonként 16 fillérrel leszállították. Örömmel hoztuk ezt akkor olvasóink tudomására, mert azt hittük, hogy ez az állapot állandó lesz. Ám mészárosaink ezt a dicsőséget nem sokáig állták ki, az újévtől — tehát egy hónap múlva — jónak találták a hús árát emelni, mégpedig kilogrammonkint 8 fillérrel. E szerint most nálunk az I. oszt. hús 1.28 (64 kr), a II. oszt. 112 (56 kr) kgrammonkint. Persze ezzel az önkényes elhatározással mészárosaink nem dicsekedtek el a nyilvánosság előtt. Gyászhír. Lápossy János alsóvereckei gyógyszerész múlt hó 28 án életének 66-ik, a boldog házasságának 24-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt December 3- én helyezték örök nyugalomra az alsóvereckei gör kath sirkertben nagy részvét mellett. Az elhunytat neje Borostyáni Ilona, gyermekei Lápossy Géza, Károly és Katica, a nevelt gyermekei : Szabó Béla és Ilona gyászolják Közkutak. A földmivelési miniszter községi közkutak készitésére Kisalmás községnek 1000, Romocsafalvának 820, Fornosnak 1000 kor. államsegélyt engedélyezett. Fornoson már el is készítették a 80 méter mély kutat. Ilyen községi közkutak készítésére még Árdánháza, Leányfalva, Falucska és Fogaras községek is kértek állami támogatást. — Dijnokok Öröme. A belügyminiszter a vármegyei dijnokok fizetését az államiakkal azonos módon óhajtja rendeztetni, s ily' célból tetemes összeget irányzott elő a dijnokok fizetésének fölemelésére. A sikanyózás halottja, Lőrincz Pista elemi iskolai növendék kedden délután elment sikanyózni a Bercsényi utca végén elterülő sárgödörre. E kedvenc mulatságát azonban életével fizette meg Sikany ózás közben ugyanis nem vette észre, hogy a jégen halászék vágtalék van, a melynek vékony jégrétege beszakadt alatta és a két méter méh viz alá merült s ott lelte halálát. Szerencsétlenségét senki sem vette észre, s így holtteste hosszas keresés után csak pénteken került elő. Képviselő-testületi tagok választása Munkácson, január 2-án történt meg a munkácsi képviselőtestületi tag választás. Az I. kerületben Nakovicky Gy , Strausz L , Fried S, Fisch L , Sárkány G., Winkler A., Rosner M. és Benkő J. A II. kerületben Fischer S , Engel L , Safir A , Fulmann M., Tord K., Hausman L., Bíbor Gy., Meisers V. és Honig M. A III. kerületben Karpincer I., Grünfeld V., Hajdú I., Melega M , Szél Kálmán, Weinberger B , Rosenfeld A. és Rosner B . választottak meg. Hír szerint a III. választást megfellebbezik azon az alapon, hogy az urnában sokkal több lapot találtak, mint ahány szavazat beadatott. — Szomorú tünet. A munkácsi fiskálisok mozgalmat indítottak az iránt hogy az ottani járásbíróság mellé még egy végrehajtói állás szerveztessék, mert egy végrehajtó nem bízja meg a munkát. Hát bizony az nagyon szomorú tünet, mikor végrehajtói állást kell szervezni, mert sok a munka, vagy más szóval : nagy a szegénység. — Húsdrágaság ellensúlyozása. Munkács város tanácsa elhatározta, hogy a húsdrágaság ellensúlyozására a városház udvarán minden hétfőn és pénteken reggel tengeri halat fog elárusíttatni a mindenkori napi áron. — Kritikus napok. Burger Bernát most adta ki Berlinben az 1908. év első felére vonatkozó időjárási kalendáriumát; e szerint e félévben tizenhárom kritikus nap lészen és pedig január 3. (Másodikán tényleg, beállott a nagy hideg) január 18, február 17, márc 2, márc. 18, április 1, április 16, április 30, május 16, május 30, június 14, június 28 Az új esztendő derűs, de roppant hideg napokkal kezdődik. (Ez már be is teljesedett.) A január 3-iki kritikus nap földrengést hoz. Hatodika után az időjárás enyhül, de sűrűn lesznek majd zivatarok, egész a hónap közepéig, ettől fogva egész 20-ig változó az időjárás. Február eleje is ilyen lesz, vége felé változó. — Bemutatkozó. A szolyvai ifjúsági dalárda — Bereczky Sándor áll tanító vezetése mellett — karácsony másodnapján mutatkozott be a nyilvánosságnak az ottani r k. templomban 4 szólamu énekek szabatos előadásával. A siker teljes volt s biztató reményt nyújt az ifjusági dalárda megizmosodására. — öngyilkosság. Múlt hó 28-án Szobrán Mihály szarvasházi lakos öngyilkossági szándékból egy kiélesített kaszával a saját nyakát megvágta, majd a mellébe szúrt, s mivel még ezzel sem elégedett meg, a hasát végig hasította. Tettének oka ismeretlen, életben maradásához nincs remény. Nincs többé részletfizetés. A pénzügyminiszter legközelebb kimondotta, hogy az adásvevési ügyletek után fizetendő százalékos illetékeknek részletekben való fizetését megengedni többé nem fogja. — Apagyilkos, Tyuska Vaszily talamási lakos a mult napokban mostoha apjával Kovály Andrással valami felett összeveszett, a midőn is ez vasvillát kapott fel és azzal mostoha apjának az orrába szúrt, minek következtében az pár napi kínlódás után elhalt. Tüzek. Múlt hó 25-én éjjel Gebürger Salamon csendesi lakos istállója ismeretlen okból kigyuladt és a benne levő 9 darab marhával együtt rövid idő alatt porrá éged. 30-án pedig özv. Hubinecz Jánosné katlanfalvi lakos háza gyuladt ki, s az a melléképületekkel az összes gazdasági eszközökkel együtt rövid idő alatt teljesen elhamvadt, biztosítva nem volt semmi s igy a szerencsétlen asszony koldusbotra jutott. — Borosgazdákat érdeklő elvi döntés. Konkrét esetből kifolyólag a belügyminiszter legközelebb két — a boros azdakat közelről érdeklő — elvi jelentőségű határozatot hozott. I. A borseprőhöz víz, vagy más anyag hozzáadása tilos még az esetben is, ha az így előállított mesterséges bort az illető más célra akarja is felhasználni. 11. Oly esetben, amidőn gyanúsnak talált boroshordók összekevertetnek és tartalmuk mesterséges bornak nyilvánittatik, az összes bormennyiség denaturálása elrendelendő . Magyar anarkista. Az ungmegyei csendőrség a múlt napokban Ungtölgyes községben letartóztatott egy nagyszalontai kőmivest akiről kiderült, hogy tagja egy anarkista szövetkezetnek. A kőmivest Rik Józsefnek hívják s nemcsak államfelforgató tanokat hirdetett, de idegen ingó vagyon rongálásra is bujtogatta a népet. A mikor le akarták tartóztatni, rátámadt a csendőrökre s csak mikor szuionkigra megsebesítettek, lehetett őt ártalmatlanná tenni. — Menyasszonyok vőlegények, ékszer, óra, ezüst szükségleteik beszerzésénél, el ne mulasszák Magyarország legnagyobb, legjobb hírnevű cégét Leffkovits Arthurt Debrecenben felkeresni, vagy képes árjegyzékét ingyen bérmentve kérni. Úri és női fehérnemű rövid és divatáru czikkek ifjú Klein Vilmos rövid, kézimunka- és divatáru üzletében Beregszászban a Főtéren szerezhetők be legjutányosabban. A „Divat Szalon“-t. Magyarország egyetlen komoly és hasznos irányú női lapját ajánljuk olvasóink figyelmébe. A mai súlyos gazdasági viszonyok között, mikor feltétlenül megköveteljük a család minden asszonyától, hogy a dolgozó férfi mellé állva, a maga házikörében szorgalmával, ügyességével megtakarítsa a nehezen szerzet filléreket, teljes megnyugvással vihetjük be otthonunkba a Divat Szalont, melynek minden törekvése odairányul, hogy a leghasznosabb formák között fejezze be a leáni nevelést és álljon támaszul a feleségek és anyék mellett. Tanit szabni-v.-yírni s ez által hatalmas fegyvert ad a nő kzébe a divat ellen, melyet mellőzni, megtagadni, úgy sem lehet, hanem vele kiegyezni asszonyi kötelesség. Kedvet ébreszt, eszközöket nyújt arra, hogy fiatal anyák a gyermekeikkel foglalkozzanak , készítsék a ruhácskáikat, játszereiket, kézbe adhassák az olvasóikat és rendeltessék a játékaikat. Ugyanis foglalkozik a háztartás vezetésének kérdéseivel, az otthon csinosításával s főképen azokkal az otthon végezhető házias munkákkal, melyeknek eredménye tekintélyes megtakarítás. Szórakoztatás céljából pedig egy, divatlap fogai-