Görög katholikus szemle, 1905. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1905-07-09 / 28. szám
XIH BIX £ul —........ —^Tb) SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, Káptalan-utca 8. sz. KIADÓHIVATAL: Az „Unió Könyvnyomda Részvénytársaság" Ungvárt, (a várban.) A lap elfogadása előfizetésre kötelez. If a six mXna Ungvár, 1905. julius hó 9. 28. szám Hatodik évfolyam. XI a BIX @ ------- ----------------------Hill ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre.................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanítóknak egész évre ... 4 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetmények s az előfiztési dijak a kiadóhivatal címére küldendők. Üí Ji -p- EO-'Z’KIuíLlZil, T^.3STtÍT(3--^”I ÉS T-Á.I2S^ZD-^-I_.lv£I HETILAP. ^ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A falu védelme. Azon közgazdasági és társadalmi bajoknak, melyek immár évtizedek óta követelnek gyökeres orvoslást az államkormányzat s az illetékes társadalmi szervek részéről, legfőbb oka abban keresendő, hogy a falu népe, a nemzet gerincét képező kisgazdaosztály el van hanyagolva. Hivatott vezetői nem teljesítik nagy jelentőségű sociális feladataikat úgy, hogy a gyámoltalan, ki nem művelt, tehát vezetésre szoruló paraszt magára hagyva, önerejére utalva tengeti küzdelemteljes életét. A falusi társadalom intelligens középosztályának tagjai s a parasztnép között meglazult minden érzelmi és szellemi kapocs, a földesúr csak munkaerőt, a jegyző csak adóalanyt lát benne, sőt még a pap és tanító is legtöbb esetben csak legszorosabb papi és tanítói kötelezettségeit teljesíti vele szemben, különben tanáccsal, gyámolítással le nem ereszkedik hozzá. A közigazgatás hivatott szervek hiányában húzódozik a gyakorlati társadalmi munkától, minden izében bürokratikus. A törvény, a rendelet betűjéhez hajszálig ragaszkodik, ahelyett, hogy szeretettel fölkeresné a gondjaira bízott népet s humánus, bizalmat keltő bánásmóddal igyekeznék panaszát, baját orvosolni. Az állam, a társadalom gyatra népkezelésének, a népnevelés körül elkövetett óriási mulasztásainak a következményei, hogy a falusi nép— értem a felnőtt, munkaképes embereket — egyáltalán nem rendelkezik azon művelődési eszközökkel, melyekkel a folyton fejlődő s a magasabb fejlődéssel fokozódó igényekkel föllépő közgazdasági életben megszerezhetné azt a szellemi képzettséget, melyre küzdelmes életében anyagi boldogulásának biztosítására oly nagy szüksége van. Ily viszonyok között a néplélek képtelen hozzásimulni a haladó kor szelleméhez, képtelen kiemelkedni a naiv és obskúrus gondolatvilágból. Társadalmi életet nem folytat a falusi nép, mert se kellő szellemi képzettsége, se megfelelő szervezete nincs a nemes, oktató, önképző szórakozásra, mert nincs alkalma arra, hogy kifejlődjék lelkében az egyesülési, a társulási érzék, mely képessé, hajlandóvá tegye a legnemesebb társadalmi élet, a szövetkezés, az egyesült erővel biztosított anyagi jólét megalapozására. Elszigeteltségében egész élete a keserves verejtékes munkában telik el, melyet meg nem könnyít a jogos anyagi élvezet, sem az a lelki öröm, mely az életet nemesebb oldaláról fölfogó kiművelt értelemből fakad. Nem csoda tehát, ha a magára hagyott paraszt megvonja bizalmát a középosztály azon tagjaitól, akiket különben pártfogóinak, tanácsadóinak tekintett s megrendült bizalommal, jövő jólétének szárnyaszegett reményével vándorbotot vesz kezébe, vagy pedig elkeseredett szívvel áll a szocialista izgatók táborába s kitépve szivéből őseitől öröklött vallásosságát, hazafiasságát, minden vágya abban az uj társadalmi rendben öszpontosul, melynek jelszava: a kenyér. • Sajátságos jelenség! Éppen azok, a kik a nép vezetésére a legközvetlenebbül hivatottak s akik jobbára a gondjaikra bizott szegény nép küzködve szerzett filléreiből élnek, resignálódva hangoztatják, hogy a paraszt mennyire megváltozott, fölnyiltak a szemei s nem oly alázatos, mindenbe beletörődő rabszolga már, mint azelőtt. Kárbaveszett munkának tartanak minden reformakciót, melynek az volna a hivatása, hogy kiemelje a parasztot százados elmaradottságából s behelyezze jogosan követelt emberi méltóságába, mert a parasztnép felvilágosodásában saját existenciájukat látják veszélyeztetve. Ha ez a képzelődés igaz, akkor áll az is, hogy egyesek existenciája csak a paraszt nép elmaradottságán, műveletlenségén nyugszik, akkor áll az is, hogy a pap, a tanító igazságtalan jövedelmeket is húz a nép zsebéből. Ez a helyzet jogállamban úgy sem tartható fenn, fönmaradása tehát nem függhet a falu népének elhagyatott vagy kiművelt állapotától. Államnak, társadalomnak egyaránt legfőbb feladatát képezi tehát az, hogy a magára hagyott falusi nép, az önerejére utalt gyámoltalan kisgazdaosztály kiemeltessék abból az alacsony szellemi állapotból, melyben jelenleg tengődik. Vissza kell állítani, meg kell szilárdítani azt az érzelmi és értelmi kapcsot, mely a régi patriarchális időkben a középosztályt a paraszthoz fűzte. Ebben a nagyjelentőségű szociális munkában talán a legtöbbet tehet a pap és tanító, mert ők az igazi szellemi vezetői a népnek élethivatásuk természeténél fogva Csaknem ily fontos feladat vár a helyi társadalomra általában s a közigazgatás szerveire is annál inkább, mivel falvaink elhanyagolt állapota sok tekintetben a közigazgatás nemtörődömségén mullott. Magunkhoz kell emelnünk a népet, keresztény szeretettel kell gyámolítanunk minden bajában. Föl kell világosítanunk a szövetkezetek kiváló gyakorlati fontosságáról, az anyagi jólétnek az egyesült erőben rejlő megkönnyített biztosításáról. Alakítsunk olvasó és gazdaköröket, adjunk a nép kezébe tanulságos és hasznos könyveket, tegyük lehetővé, hogy megszerezze azt a szellemi képzettséget, melyet a korszellem, a termelési és értékesítési viszonyok megkövetelnek ! Adjunk alkalmat és helyet ártalmatlan és nemes szórakozására ! A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. -*<♦>«- -!<*>*- -:<£<--*<♦><- -*$>«- -><♦><- -k$*- -x$x- -x$x- A madarak szerepe Tompa, Petőfi és Arany költészetében — írta : Kaminszky László. — (Folytatás.) Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a jég azon urai, melyek állati, emberi hullákkal táplálkoznak, szükségképen kísérőivé szegődnek oly néptömegnek, mely rengeteg ember és állat állománynyal vándorol vidékről-vidékre. Ott keringenek a vándornép fölött és éles szemmel lesik az eshető prédát. A nomád nép ez elmaradhatatlan kísérőiben hű társait, jótevőit látja s állandó jelenlétüket természetfölötti erők befolyásának tulajdonítja, aminél fogva bizonyos eszményített alakban helyt ad nekik vallásában is. Ez alapon lett a turul őseink kedvelt madara s harcias természete tette meg elődeink hadi címerének. Az Álmos-monda szerint Álmos vezér Emesétől és a Turultól származott, s a hagyományban Kézai szerint Turul fiának neveztetett. Szintén Kézai mester krónikája beszéli, hogy a magyar nemzet legrégibb címere egészen Géza vezérségéig a koronásfejű turul volt. Erdély címerében kezdettől fogva benfoglaltatik a sas s az erdélyi vajdaság hadi jelvénye már a 14 század elejétől kimutathatólag a sasos zászló volt. Egyébiránt méltatásra talál egész történelmünk folyamán s valóban elismerésre méltó törekvésnek kell tekintenünk azt, hogy napjainkban nemzeti szempontból mindinkább több jelentőségre igyekeznek a turul madarat emelni. Visszavezető az ősmagyarok történetébe, s midőn kiterjesztett szárnyakkal ott lebeg az ezredéves nemzeti dicsőséget hirdető pyramisokon, képzeletünkben összekapcsolja a múltat a jelennel. Arany Keveházában nem véletlenül hivatkozik reá, hanem a képzett történész tudásával, aki az ősmagyar mondakört a turulmadár nélkül el sem képzelheti. Ezen történeti kitérés után madártani szempontból szükséges megállapítanunk, minő fajta madár a turul. Annyi kétségtelen, hogy ragadozó és a sasok csoportjába tartozik. Szabó Károly a vezérek korának avatott tollú írója a turul szót, a „curul“-ból magyarázza, melyben a „c“ másolási hibából helyet cserélt a „t“-vel. A kurul pedig nem más, mint kurul, karoly vagyis karvaly. A turul tehát karvalyt jelentene, ámde több írónk szerint a karvaly a népfelfogásban nem fajtát, hanem általában ragadozó madarat képvisel, a turul ennélfogva gyűjtőnév, mely alatt sas, keselyű sólyom, karvaly, stb. értendő. Azt hiszem ez a felfogás az elterjedtebb, ami természetes, hiszen a vándorló nép az őt kísérő számos ragadozó közül miért választotta volna ki épen a karvalyt, midőn tekintélyesebb ragadozók is kísérték vándorújában. Ami Aranynak idézett helyét illeti, külön ki kell emelnünk a „hadintéző“ és „baljós“ jelzőket, melyek híven kifejezik azon jelentőséget, mellyel a turul madár a népfelfogásban birt. A ragadozó madarak sorában nem jelentéktelen szerepet töltenek be ezeknek éjjeli alakjai, a bagolyfélék. A verőfényes nappal kerülői, a éjjeli homály kedvelői e madarak. Midőn a nyugovóra szálló nap biborcsókkal búcsúzik a természettől s a gólya gyors szárnycsapásokkal siet fészkére; midőn fáradtan elülnek a kis dalosok, csak egy-két vércse repül át a szántóföldek felett s titokzatos homályával beáll az est, megélénkül a néma szikla tája, mozgalmassá válik a mohos várrom, a rejtett faodus tágranyitott szemmel, kisértetszerü repüléssel hagyja ott tanyáját a bagoly, hogy éjjeli vadászatra induljon. — Visszataszító sívitása, félelmes huhogása, alattomos, lágyan suhanó repülése és ijjesztő külalakja miatt, nem kedvelt madara népünknek. Félelmet keltő, mint a kisértet, alattomos, mint az éjjeljáró, sötétszándéku ember. Találóan jegyzi meg Arany: „El is ült már a jó madár, Bagoly az, ki éjszaka jár.“ (Egri leány.) A néplélek természetszerűleg csak azon jelenségeket látja a baglyok életében, melyek szembetűnők s nem figyelte meg azt, hogy ez éjjeli szárnyasok a kártékony állatok pusztításával megbecsülhetetlen hasznot hajtanak. Egyedül a nagy uhu-bagoly az, mely ragadozó életmódjánál fogva határozottan kártevő madár. Ettől eltekintve azt mondhatjuk, hogy a bagolyfélék alak-, hang és éjjeli életmódbeli tulajdonságaik miatt ellenszenvesek a népfelfogásban. Mivel költőink a néplélek hatása alatt állanak, a bagolyfélékkel csak elvétve foglalkoznak s vonatkozásaik is teljesen megfelelnek a népfelfogásnak. Részben a jellemzésből, részben a névleg való fölemlítésből ítélve négy bagolyalakra terjed ki költőink figyelme. — Arany Az elveszett alkotmányban megemlíti a nagy uhu baglyot: „Tompa fagetosok a huhu baglyok“. Mindhárom költő hivatkozik az erdei fülesbagolyra, Arany ezenkívül a kisebb lángbaglyot is jellemzi s végre több utalással találkozunk a kuvikra. Tompa és Petőfi vonatkozásai inkább általánosak, jellemzésük ráillik bármely bagolyalakra. Ilyen pl. Petőfi kitétele Arany Jánosnál c. költeményében, midőn ellenségeire céloz: „Akármit huhognak, akármit ítélnek A magányos baglyok szomorú odvakban,“ vagy midőn a János vitézben a felgyújtott rablótanya égését rajzolja, melynek fellobogó lángja bevilágítja a sötét erdőt .