Görög katholikus szemle, 1905. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-09 / 28. szám

XIH BIX £ul —........ —^Tb) SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, Káptalan-utca 8. sz. KIADÓHIVATAL: Az „Unió Könyvnyomda Részvénytársaság" Ungvárt, (a várban.) A lap elfogadása előfizetésre kötelez. If a six mXna Ungvár, 1905. julius hó 9. 28. szám Hatodik évfolyam. XI a BIX @ ------- ----------------------Hill ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre.................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanítóknak egész évre ... 4 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetmények s az előfiztési dijak a kiadóhivatal címére küldendők. Üí Ji -p- EO-'Z’KIuíLlZil, T^.3STtÍT(3--^”I ÉS T-Á.I2S^ZD-^-I_.lv£I HETILAP. ^ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A falu védelme. Azon közgazdasági és társadalmi bajoknak, melyek immár évtizedek óta követelnek gyöke­res orvoslást az államkormányzat s az illetékes társadalmi szervek részéről, legfőbb oka abban keresendő, hogy a falu népe, a nemzet gerincét képező kisgazdaosztály el van hanyagolva. Hiva­tott vezetői nem teljesítik nagy jelentőségű sociá­­lis feladataikat úgy, hogy a gyámoltalan, ki nem művelt, tehát vezetésre szoruló paraszt magára hagyva, önerejére utalva tengeti küzdelemteljes életét. A falusi társadalom intelligens középosztá­lyának tagjai s a parasztnép között meglazult minden érzelmi és szellemi kapocs, a földesúr csak munkaerőt, a jegyző csak adóalanyt lát benne, sőt még a pap és tanító is legtöbb eset­ben csak legszorosabb papi és tanítói kötelezett­ségeit teljesíti vele szemben, különben tanác­csal, gyámolítással le nem ereszkedik hozzá. A köz­­igazgatás hivatott szervek hiányában húzódozik a gyakorlati társadalmi munkától, minden izében bürokratikus. A törvény, a rendelet betűjéhez hajszálig ragaszkodik, a­helyett, hogy szeretettel fölkeresné a gondjaira bízott népet s humánus, bizalmat keltő bánásmóddal igyekeznék pana­szát, baját orvosolni. Az állam, a társadalom gyatra népkezelé­sének, a népnevelés körül elkövetett óriási mu­lasztásainak a következményei, hogy a falusi nép­­— értem a felnőtt, munkaképes embereket — egy­általán nem rendelkezik azon művelődési eszkö­zökkel, melyekkel a folyton fejlődő s a maga­sabb fejlődéssel fokozódó igényekkel föllépő köz­­gazdasági életben megszerezhetné azt a szellemi képzettséget, melyre küzdelmes életében anyagi boldogulásának biztosítására oly nagy szüksége van. Ily viszonyok között a néplélek képtelen hozzásimulni a haladó kor szelleméhez, képtelen kiemelkedni a naiv és obskúrus gondolatvilágból. Társadalmi életet nem folytat a falusi nép, mert se kellő szellemi képzettsége, se megfelelő szer­vezete nincs a nemes, oktató, önképző­ szórako­zásra, mert nincs alkalma arra, hogy kifejlődjék lelkében az egyesülési, a társulási érzék, mely képessé, hajlandóvá tegye a legnemesebb társa­dalmi élet, a szövetkezés, az egyesült erővel biz­tosított anyagi jólét megalapozására. Elszigeteltségében egész élete a keserves verejtékes munkában telik el, melyet meg nem könnyít a jogos anyagi élvezet, sem az a lelki öröm, mely az életet nemesebb oldaláról fölfogó kiművelt értelemből fakad. Nem csoda tehát, ha a magára hagyott pa­raszt megvonja bizalmát a középosztály azon tagjaitól, a­kiket különben pártfogóinak, tanács­adóinak tekintett s megrendült bizalommal, jövő jólétének szárnyaszegett reményével vándorbotot vesz kezébe, vagy pedig elkeseredett szívvel áll a szocialista izgatók táborába s kitépve szivéből őseitől öröklött vallásosságát, hazafiasságát, min­den vágya abban az uj társadalmi rendben ösz­­pontosul, melynek jelszava: a kenyér. • Sajátságos jelenség! Éppen azok, a kik a nép vezetésére a legközvetlenebbül hivatottak s akik jobbára a gondjaikra bizott szegény nép küzködve szerzett filléreiből élnek, resignálódva hangoztatják, hogy a paraszt mennyire megvál­tozott, fölnyiltak a szemei s nem oly alázatos, mindenbe beletörődő rabszolga már, mint azelőtt. Kárbaveszett munkának tartanak minden reform­akciót, melynek az volna a hivatása, hogy kiemelje a parasztot százados elmaradottsá­gából s behelyezze jogosan követelt emberi méltóságába, mert a parasztnép felvilágoso­dásában saját existenciájukat látják veszélyez­tetve. Ha ez a képzelődés igaz, akkor áll az is, hogy egyesek existenciája csak a paraszt nép elmaradottságán, műveletlenségén nyugszik, akkor áll az is, hogy a pap, a tanító igazságtalan jöve­delmeket is húz a nép zsebéből. Ez a helyzet jogállamban úgy sem tartható fenn, fönmaradása tehát nem függhet a falu népének elhagyatott vagy kiművelt állapotától. Államnak, társadalomnak egyaránt legfőbb feladatát képezi tehát az, hogy a magára hagyott falusi nép, az önerejére utalt gyámoltalan kis­gazdaosztály kiemeltessék abból az alacsony szel­lemi állapotból, melyben jelenleg tengődik. Vissza kell állítani, meg kell szilárdítani azt az érzelmi és értelmi kapcsot, mely a régi patriarchális idők­ben a középosztályt a paraszthoz fűzte. Ebben a nagyjelentőségű szociális munkában talán a legtöbbet tehet a pap és tanító, mert ők az igazi szellemi vezetői a népnek élethivatásuk ter­mészeténél fogva Csaknem ily fontos feladat vár a helyi társadalomra általában s a közigaz­gatás szerveire is annál inkább, mivel falvaink elhanyagolt állapota sok tekintetben a közigaz­gatás nemtörődömségén mullott. Magunkhoz kell emelnünk a népet, keresz­tény szeretettel kell gyámolítanunk minden bajá­ban. Föl kell világosítanunk a szövetkezetek kiváló gyakorlati fontosságáról, az anyagi jólétnek az egye­sült erőben rejlő megkönnyített biztosításáról. Alakítsunk olvasó és gazdaköröket, adjunk a nép kezébe tanulságos és hasznos könyveket, tegyük lehetővé, hogy megszerezze azt a szel­lemi képzettséget, melyet a korszellem, a ter­melési és értékesítési viszonyok megkövetelnek ! Adjunk alkalmat és helyet ártalmatlan és nemes szórakozására ! A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. -*<♦>«- -!<*>*- -:<£<--*<♦><- -*$>«- -><♦><- -k$*- -x$x- -x$x- A madarak szerepe Tompa, Petőfi és Arany költészetében — írta : Kaminszky László. — (Folytatás.) Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a jég azon urai, melyek állati, emberi hullákkal táplálkoznak, szükségképen kísérőivé szegődnek oly néptömegnek, mely rengeteg ember és állat állománynyal vándorol vidékről-vidékre. Ott keringenek a vándornép fölött és éles szem­mel lesik az eshető prédát. A nomád nép ez elmarad­hatatlan kísérőiben hű társait, jótevőit látja s állandó jelenlétüket természet­fölötti erők befolyásának tulajdo­nítja, aminél fogva bizonyos eszményített alakban helyt ad nekik vallásában is. Ez alapon lett a turul őseink kedvelt madara s harcias természete tette meg elődeink hadi címerének. Az Álmos-monda szerint Álmos vezér Emesétől és a Turultól származott, s a hagyományban Kézai szerint Turul fiának neveztetett. Szintén Kézai mester krónikája beszéli, hogy a magyar nemzet legrégibb cí­­mere egészen Géza vezérségéig a koronás­fejű turul volt. Erdély címerében kezdettől fogva benfoglaltatik a sas s az erdélyi vajdaság hadi jelvénye már a 14 szá­zad elejétől kimutathatólag a sasos zászló volt. Egyéb­iránt méltatásra talál egész történelmünk folyamán s valóban elismerésre méltó törekvésnek kell tekintenünk azt, hogy napjainkban nemzeti szempontból mindinkább több jelentőségre igyekeznek a turul madarat emelni. Visszavezet­ő az ősmagyarok történetébe, s mi­dőn kiterjesztett szárnyakkal ott lebeg az ezredéves nemzeti dicsőséget hirdető pyram­isokon, képzeletünkben összekapcsolja a múltat a jelennel. Arany Keveházában nem véletlenül hivatkozik reá, hanem a képzett történész tudásával, a­ki az ősmagyar mondakört a turulmadár nélkül el sem képzelheti. Ezen történeti kitérés után madártani szempontból szükséges megállapítanunk, minő fajta madár a turul. Annyi kétségtelen, hogy ragadozó és a sasok csoport­jába tartozik. Szabó Károly a vezérek korának avatott tollú írója a turul szót, a „curul“-ból magyarázza, mely­ben a „c“ másolási hibából helyet cserélt a „t“-vel. A kurul pedig nem más, mint kurul, karoly vagyis karvaly. A turul tehát karvalyt jelentene, ámde több írónk szerint a karvaly a népfelfogásban nem fajtát, hanem általában ragadozó madarat képvisel, a turul ennélfogva gyűjtőnév, mely alatt sas, keselyű sólyom, karvaly, stb. értendő. Azt hiszem ez a felfogás az elterjedtebb, ami ter­mészetes, hiszen a vándorló nép az őt kísérő számos ragadozó közül miért választotta volna ki épen a kar­valyt, midőn tekintélyesebb ragadozók is kísérték ván­dorújában. Ami Aranynak idézett helyét illeti, külön ki kell emelnünk a „hadintéző“ és „baljós“ jelzőket, melyek híven kifejezik azon jelentőséget, mellyel a turul ma­dár a népfelfogásban birt. A ragadozó madarak sorában nem jelentéktelen szerepet töltenek be ezeknek éjjeli alakjai, a bagolyfé­lék. A verőfényes nappal kerülői, a éjjeli homály ked­velői e madarak. Midőn a nyugovóra szálló nap bibor­­csókkal búcsúzik a természettől s a gólya gyors szárny­csapásokkal siet fészkére; midőn fáradtan elülnek a kis dalosok, csak egy-két vércse repül át a szántóföldek felett s titokzatos homályával beáll az est, megélénkül a néma szikla tája, mozgalmassá válik a mohos vár­rom, a rejtett faodu­s tágranyitott szemmel, kisértetszerü repüléssel hagyja ott tanyáját a bagoly, hogy éjjeli va­dászatra induljon. — Visszataszító sívitása, félelmes huhogása, alattomos, lágyan suhanó repülése és ijjesztő külalakja miatt, nem kedvelt madara népünknek. Fé­lelmet keltő, mint a kisértet, alattomos, mint az éjjel­járó, sötétszándéku ember. Találóan jegyzi meg Arany: „El is ült már a jó madár, Bagoly az, ki éjszaka jár.“ (Egri leány.) A néplélek természetszerűleg csak azon jelensé­geket látja a baglyok életében, melyek szembetűnők s nem figyelte meg azt, hogy ez éjjeli szárnyasok a kártékony állatok pusztításával megbecsülhetetlen hasz­not hajtanak. Egyedül a nagy uhu-bagoly az, mely ra­gadozó életmódjánál fogva határozottan kártevő madár. Ettől eltekintve azt mondhatjuk, hogy a bagolyfélék alak-, hang és éjjeli életmódbeli tulajdonságaik miatt ellenszenvesek a nép­felfogásban. Mivel költőink a néplélek hatása alatt állanak, a bagolyfélékkel csak el­vétve foglalkoznak s vonatkozásaik is teljesen megfe­lelnek a népfelfogásnak. Részben a jellemzésből, részben a névleg való fölemlítésből ítélve négy bagolyalakra terjed ki költőink figyelme. — Arany Az elveszett alkotmány­ban meg­említi a nagy uhu baglyot: „Tompa fagetosok a huhu baglyok“. Mindhárom költő hivatkozik az erdei fülesbagolyra, Arany ezenkívül a kisebb lángbaglyot is jellemzi s végre több utalással találkozunk a kuvikra. Tompa és Petőfi vonatkozásai inkább általánosak, jellemzésük ráillik bármely bagolyalakra. Ilyen pl. Petőfi kitétele Arany Jánosnál c. költeményében, midőn ellen­ségeire céloz: „Akármit huhognak, akármit ítélnek A magányos baglyok szomorú odvakban,“ vagy midőn a János vitéz­ben a felgyújtott rablótanya égését rajzolja, melynek fellobogó lángja bevilágítja a sötét erdőt .

Next