Határszéli Ujság, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)

1910-01-03 / 1. szám

2. oldal. Lehet itt választás? Ingadozhatik az öntudatosan gondolkodó ? Nem ingadoznak a ma emberei, de eltökélten, mindent letörni kész elszántság­gal, vakon, vért, szívet megtagadva rohan­nak a lidércfények hazugsága után. Ha az embereknek cím és kitüntetés kell. Bármi cím. Mikor érünk el a polgári erények kristálytisztaságához! * Elvhüség. Dorzsák Gyula kitűnő cikkének ez volt a címe. Elvhüség ez ugyebár: őszinte élet, úgy élni ahogy azt a szív nemes érzése, a kiművelt agy gondolkodása pa­rancsolja, így élni és így cselekedni. És ma politikai pártok, magyarok egymás ellen törnek. Ugyan az elvhűség viszi őket? A legújabb időkig a függetlenségi párt nem ismerte el a 67-es kiegyezési törvényeket. Ma ez a párt megértőbb útra tért. Az állapotot úgy fogadja el, ahogy azok ma vannak. Az ország összes tör­vényeit elismeri és azok alapján akarja politikai programmját, a független Magyar­­országot megteremteni. E felfogása helyes­ségének a nemzet igazat adott mert több­séghez juttatta őt. Mit akar itt még a külön 67-es párt ? Mit képvisel ? Azt-e, hogy az ő politikai végcélja az örökkévalóságig az az állam­közösség, amelyet a mai állapot képvisel s amelynek jelszavas törvénye a 67? Vagyis a nemzet függetlenségét nem akarja? Mert egy államközösséget képviselő törvényt politikai programmal odaállítani, működési alapul venni -s igazi 67-esnek lenni csak­is ily elvekkel lehet. Ők az ellenkezőt hir­detik. De hát akkor miért 67-esek külön a 48-asok mellett? Ha politikai végcéljuk a nemzet függetlensége, mért nem 48-asok ? Hiszen ez a párt képviseli a függetlenségi eszmét! És ez a párt már a 67-es tör­vényeket is elfogadta és mihelyt elfogadta, nincs semmi erkölcsi alapja a külön párt­nak, mely a 67-et védi a 48 ellen, mely­ből tulajdonképpen származik és az alkot­mány e részének épsége fölött őrködik. Mi ez emberek politikai külön mara­dása? Elvhűség? Igen! Álljanak ki nyilt homlokkal a nemzet elé. Hirdessék: mi a nemzet füg­getlenségét soha sem akarjuk, politikai végcélunk és programunk a 67-es törvény , annak alapján az államközösségnek örök időkre fenntartása. Ezt valljuk és szolgál­juk. És ha ily nyílt vallomásra a nemzet többséget ad, a nemzeti közvélemény hoz­zájuk áll, tessék, e 67-esek elvhűek és következetesek. De ha azt hirdetik, hogy végcéljuk a nemzet függetlensége, ezt építik, ezért élnek, tessék a nemzet függetlenségét hir­dető és képviselő politikai párthoz tartozni, tessék 48-as eszméket hirdetve a függet­lenségi párthoz csatlakozni. De tessék az­tán fenn a felhők között is a célt hirdetni és a nemzet függetlenségének harcosa lenni. Ez elvhűség. Ez igaz politika. Becsületes viszonyok között lehet-e azt másképen elképzelni? Hogy egy nem­zet lehetséges, amely független, szabad lenni nem akar, hogy lehet Magyarorszá­gon egy magyar hazafias párt, mely nem a nemzet függetlenségéért él, hal és ura­lomra vágyik! És ezt fogja meghozni a közel­jövő. Az ellenünk felgyülemlett osztrák szenny­áradattal szemben minden igaz magyar egyesülni fog és ez egyesülésnek ma, amikor a 48-as párt forradalmi jellege megszűnt, más táborhelye nem lehet, mint a mindent, jó hazafit és magyart egyesítő nagy függetlenségi tábor, mely ereje hatalmával addig fogja elsöpörni az osztrák hatalom által ellenünk kivezényelt gyáva magyarkák minisztériumait, míg végre a nemzetközi érdek, szövetségesek közbe­lépése, a hadsereg igazi érdeke nem­­ fogja meggyőzni a hatalmat, hogy nagy Magyarországot csak magyar érde­kek szolgálatával és szem előtt tartásával lehet kormányozni és hogy 20 millió nem­zet lehet független ország, ha közötte egy parányi Románia, Szerbia önállóak és sza­badok lehetnek. De ahoz az is kell, hogy becsületes hazafiak a hatalom szolgáiul ne ajánlkoz­zanak, ne vállalkozzanak és a nagy ma­gyar tábor egészében álljon félre, amikor a hatalom olyanra vállalkozást kíván, ami nem magyar nemzeti érdek. Közben szenvedni fogunk egy keve­set. A hazáért! A megvivott küzdelem után a boldog Magyarország hajnala hasad. TÁRCA. •­­Kóbor lovag. A „Határszéli Újság“ számára írta: Victor Marci. Enyém az élet s a szivem, sajog . . . Lázország kóbor lovagja vagyok. Ruhám szakadt és nyűtt a bocskorom . . . Álmok keresztjét lassan hordozom. Fakó, bús vándor egyre csak megyek . . . Jönnek szűz éjek, halvány reggelek. Ibolyaerdők, illatos mezők . . . És kergetőznek rózsatestű­ nők. És buja tűzben égő sugarak Villódzó gyöngyként fölém hullanak. A föld­ oly könnyű ... a testem szabad S a lelkem játszik zengő dalokat. Suhan felém a gyönyör hallhatón, Ringat a vágy oly némán, altatón. Álmaim őrzi egy angyalsereg S fakó, bús vándor egyre csak megyek. Enyém az élet s a szivem sajog . . . Lázország kóbor lovagja vagyok. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. Bolondságok könyve. Első rész : Frau Gaindzelech. — A „Határszéli Újság“ eredeti tárcája. — Irta: Simonyi Sándor.­­ — Tehát asszonyom újból ismétlem, hogy Ökörmező községben italmérési engedélyt nem adhatok Önnek. Esetleg valamelyik máramaros­­megyei faluba azonban, ha akarja — és ha erre alkalmam nyílik, adatnék magának engedélyt. — Én pedig Excellenciás uram — válaszolt szilárd hangon Frau Gaindzelech — nem távoz­hatom el Kegyelmességed ragyogó színe elöl. De viszont Nagyméltóságod sem mehet el innét és be sem jöhet mindaddig senki, amig kérésem teljesítve nem lesz. És se szó, se beszéd az ajtó előtti drága szőnyegen Gaindzelech Májerné hanyatt vágta magát. A karjait kinyújtotta, ő maga kényelmesen elnyujtózkodott, sőt félig a szemeit is behunyta, akárcsak otthon, amidőn ágyába tér nyugalomra s már teljes kényelembe helyezkednék, de az ura még nem fejezte be az esteli ájtatosságot, ő pedig alig várja, hogy a lámpát eloltsák már, azért félig behunyt szemmel oda­szól az urának: — Májer, bist du shomn fertig ? Amint igy, félig behunyt szemmel elnyúlva fekszik a miniszter szobájában, egyik szemével a nagy úr felé pislantva ezt hajtogatja: — Csak a testemen keresztül jöhetnek ki vagy be ! Oh én vagyok az ökörmezői Veturia — Exellenciád bizonyára tanult világtörténelmet — Kerestetik a meg nem tántorodó Koriolánus! A hatalmas nagy úr roppant megijedt, még a szolgáknak sem csengethetett, hogy távolítsák el ezt a vakmerő asszonyt, mivel a magas höl­gyek szeme láttára botrányt nem csinálhat. Tudta, hogy ebben a pillanatban Illésházy, a finom gentleman, még foglalkoztatja a főúri hölgyeket, ha azonban azok ide be találnak lépni, micsoda blamázs lesz abból. A miniszter iszonyú kelep­cébe került. Ha csönget a szolgákért, a főher­cegnő és kísérete akkor is tudni fognak erről a rettenetes dologról, ha nem, annál rosszabb, mert ha belépnek ide, saját szemeikkel botránkoznak meg és sikoltva futnak ki a szobából. Ő száz obstrukciós képviselői éjszaka veszedelmén dia­dalmaskodott egykoron, de most érezte, hogy ő a megvert fél. A fejében kergetőztek a gondola­tok. Érezte, hogy gyorsan cselekednie kell, kü­lönben veszve van. Szent Isten ! Elképzelni is rettenetes, hogy a felesége és a két magas hölgy­látogató tanúja legyen ennek a jelenetnek. — Keljen fel Asszonyom ! — kiáltott Gain­­dzelech Májernéhoz — bármily igazságtalanságot teszek is, magának kivételesen megadom az en­gedélyt. Azonban gyorsan keljen fel ! — Az ígéret igen szép szó — replikázott az asszony a szőnyegről -- de megengedi Nagy­méltóságod : hiszi a pici ! Mi most ellenfelek vagyunk. Szerény nézetem szerint az én pozi­­cióm kitűnő. Legalább is van olyan mint a Na­póleoné volt Marengónál. Két eshetőség van : vagy bekapitulál kegyelmességed vagy lássa a következményeket. — Hát az én szavam nem elég magának ? — kérdezte nyöszörögve a miniszter. 1. szám. sa v^e^°*e^ez^~ Ki építette a püspöki palotát? A „Határszéli Újság“ számára írta: Lévai Mór. Becses lapjuk egyik tárca rovatában Dorz­sák Gyula reáliskolai igazgató szakavatott tollá­ból eredt, városunkat ismertető dolgozatát bizo­nyára mindenki érdekkel olvasta. Én is. A­meny­nyiben városunk fejlődési, kulturális fokát vezérlő személyek tevékenységével is hozza kapcsolatba, e tekintetben adatok híján, a hallottak után kény­telen következtetni, így a püspöki palota és templom, monumentális fölépítését Pásztélyi püspök érdemének véli betudhatni. Ez tévedés. A püspöki palota építése teljesen Pankovich István püspök érdeme. Pankovich fejlett műszlé­­sének köszönhetjük a püspöki palota és székes­­egyház építését. Pankovich 1874. augusztus hó 29-én történt hirtelen elhunyta alkalmával, a püs­pöki lak és templomnak egy része már teljesen készen állt csak a két torony volt befejezetlen. Titokzatosan történt hirtelen elhunytéról sokáig a legkalandosabb hírek kerültek forgalomba. Tény az, hogy halála után semmi vagyont sem találtak a jótékonyságáról, bőkezűségéről ismert főpap hagyatékában, sőt a sok szállító, iparos a

Next