Határszéli Ujság, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)

1910-01-03 / 1. szám

1. szám. folyamatban levő munkákért teljesen kielégítetlen maradt. A templom építése Pankovich halála után sokáig szünetelt is. Pásztélyi püspök 1875-ben csak a templom tornyai építésének befejezésekor jutott a püspöki kormányszékbe. A költségeket erre teljesen a magyar kormány adta, csak a harangok költségeit viselte a káptalan. Az építés folyamatáról és befejezéséről, mint érdekes emléket két hírlapi közleményt jegyzek ide abból az időből: 1. „A székesegyház tornyainak építése elég gyorsan halad, mert már az egyik torony rövid idő alatt fel lesz húzva, ha ugyan az állványokkal valami baj nem történik. Oly hitványul vannak az állványok építve, hogy szakértők véleménye szerint nem sok kell és egyszerre a földön lesz valamennyi deszka és gerenda. Ne adja Isten, de borzasztó szeren­csétlenséget okozhatna s azért jó volna elejét venni a bekövetkezhető veszélynek. Figyelmez­tetésül pedig annyit mondhatunk az építészeti bizottságnak, hogy a járdára lerakott törmeléket iparkodjék mielőbb elhordatni és a szabad közlekedést helyreállítani, mert az állványok összeroskadása nélkül is történhetik szeren­csétlenség, miután a járókelők kényszerítve vannak az állványok alatt elmenni, melyek mint a nagy városokban nincsenek körüldesz­­kázva s a lehulló kövek könnyen agyonüthet­nek valakit.“ II. „A nagy harang megjött Budapestről a székesegyház részére. Tele van orosz fel­írásokkal s csupán a gyár neve van magyarul beleöntve. Úgy látszik, hogy a mai orosz for­radalom (1876!) nálunk a harang öntésénél jelentkezett. A magyar kormány által a székes­­egyház tornyainak újra építésére kiadott pén­zen lehetett volna ám magyar betűkkel is fel­íratni azokat a mondatokat arra a nagy ha­rangra! Hanem így szebb és jobb lesz talán!“ Érdekes följegyezni azt is, hogy ezen épít­kezéshez a téglát Miskolcról szállították és csak a befejezés előtt jött ide egy élelmes bocskói vállalkozó, aki a katonai lövölde alatt elhagya­tott nagy kincstári téglavető telepet és csűrt jó­karba helyezte és fél áron volt képes a miskol­cinál sokkal jobb téglát termelni és szállítani. K-y (Kusnyi­y) fölvetette az eszmét egy részvény­téglagyár alapítására. De viszhangra bizony nem talált. Rézi asszony fü­työrészve csucsorította száját. — Schwarcz auf Weisz ich bitte, máskép nem alkuszunk ! Ebben a pillanatban hallani lehetett, hogy az egyik hölgy a kilincsre tette a kezét, azon játszadozott s azután hangos kacagással mulatott valamin, amit neki Illésházy mondott. — Aláírom, becsületszavamra mondom! — hörögte a megkínzott nagy úr, — de keljen fel kérem, alázattal könyörgöm Önnek. Erre már azután igazán felkelt Frau Gain­­dzelech. Hanem éppen jókor is, mert a 3 nagy úri dáma benyitott a miniszter szobájába. — Lássa Miniszterelnök Úr, egyenesen be­rontunk Önhöz, pedig amint látom, még el van foglalva — szólt a kir. főhercegnő. — Bocsánatot kérek Fenségedtől, hogy oly sokáig nem siettem üdvözlésükre. Ennek a sze­gény asszonynak az ügyes-bajos dolgát kellett elintéznem. Messze, Máramaros megyéből jött ide szegény s emiatt nem tehettem, hogy a dolgát végleg el ne intézzem. Hiába, egy ember, ki az ország élén áll, a sok dolga miatt igen sokszor jut abba a helyzetbe, hogy oly magas fokú tiszteletlenséget kénytelen elkövetni, mint amilyen most Fenségedet és kegyelmességteket érte. — Tehát asszonyom — fordult most Gain­­dzelech Májernéhoz — most már rendben van a dolga. Isten vele ! — Én a neveletlen asszony mély alázattal bocsánatot kérek, hogy Excellenciádat ha csak pár pillanatra is újból megfosztom ily ragyogó nagy úri hölgyek társaságától. Könyörgöm, ke­gyeskedjék még reáirni az aktámra, hogy soron­­kívül, sürgősen intézzék el ezt az ügyet. — Asszonyom ! — szólt boszankodva a miniszter — minden kérését teljesítettem már, holott tudja, hogy ezzel igazságtalanságot követ­tem el és magának még ez sem elég ? — Nyomorult szerencsétlen asszony vagyok — fordult sírva a főrangú hölgyek felé — tesse­nek engemet kikorbácsoltatni innét! — Ugyan kedves barátom — szólt az ősz grófnő — hiszen maga oly nemesszivü tud lenni. A szegény szerencsétlen embernek sokat kell ám elnéznünk. Tegye meg neki még azt is, ha más­ért nem, a mi kedvünkért! A miniszter mélyen meghajtotta magát s kék trónnal ráírta az aktára : „Azonnal ! Három nap leforgása alatt félnek kikézbesitendő !“ Mély hajlongások között Frau Gaindzelech most már csakugyan eltávozott. Módfelett meg­volt elégedve az eredménynyel, pedig ő hozzá volt szokva a sikerekhez. A mai nap sikere azonban oly nagynak tűnt fel még ő előtte is, hogy két napig még Budapesten maradt, hogy egy kicsit szétnézzen a dunaparti metropolisban. A harmadik nap azután vonatra ült és meg sem állt hazáig. Mikor belépett a szobájába, ott találta az urán, a leányán kívül a család régi barátját, Schwarz Mihályt is. — Isten hozott anyuskám ! — ujjongott a leány — tudod, hogy az engedély már itt van, ma délben kézbesítették ? — Tudom — felelte kurtán Gaindzelech Májerné — még kedden adták postára. A mi­niszter úr Ő Kegyelmessége saját kezeivel irta az aktára: „Három nap leforgása alatt félnek kézbesítendő.“ — Kézikém — szól Gaindzelech Májer — te hatalmas, nagy egyéniség vagy. Ha valaha talán megbántottalak volna, most ünnepélyesen bocsánatot kérek tőled. Schwarc Mihály felemelkedett székéről: — Frau Gaindzelech ! — szólt ünnepélyes hangon, miközben a kalapját is levette a fejéről, mely cselekedet tekintve a ház régi, hű barátjá­nak vallásos jámborságát, a határtalan, mély tisz­telet csimborasszóját jelentette — engedje meg, hogy kifejezzem alázatos hódolatomat ! Amit Ön most kijárt, arra nem lett volna képes semmiféle fiskális, semmiféle képviselő. Senki! Senki! Maga csodálatos egy asszony! Hogy az én kedves Májer barátom, a maga kedves férje szavaival éljek: csodálatos, nagy egyéniség! Éltesse az Isten a mi örömünkre sokáig ! Frau Gaindzelech kurtán legyintett a kezé­vel, mintha jelezni akarná, hogy az egész dolog szóra sem érdemes. Azután sorra előszedte ska­tulyáit s kirakosgatta belőlük a hozott s leányok­nak oly kedves apróságokat s végigcirógatva, összecsókolgatva leányát, hízelgő hangon mondta neki : — Látod­­ ezeket mind .... mind neked hoztam Drágaságom ! HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. ff Himim ! Akarnak olcsón elegáns csip- HnnnUPIlTI I két? Ha igen, keressék fel flUiyjtlfll* ifj. Fried Ignácot (Kazin­czy-utca, ki azokat végleg kiárusitja. ÚJDONSÁGOK. Hallotta ? (Hazádnak rendületlenül . . .) Az ungvári polgári leányiskolában tör­tént egy vizsga alkalmával. Sok vendég gyűlt össze a mamák, papák, rokonok és érdeklődő ismerősök közül, mikor a tanító bácsi egy kis lánykát szólított ki a padból és kérte, szavaljon el egy verset. A gyere­ket azonban, úgy látszott, zavarba hozta a tekintélyes vendégsereg, szótlan maradt. — No kis lányom, biztatta a tanító, szavalj el szépen egy verset . . . A lányka ötölt, hatolt, sehogysem tudta magát azonban beletalálni a helyzetbe. — Hát már elfelejtettél mindent? — S a tanítóbácsi kezdte ráncolni segédszer­kesztői homlokát. — Nem . . . igen . . . próbálta a szót a gyerek. — Egy verset csak tudsz . . . akár­melyiket! Szavald el azt ... no melyiket tudod ? A kislány szorongott szörnyen, köny­­nyek gyűltek a szemeibe, végre kibökte: — Hazádnak rendületlenül .... ezt tudom. — Helyes. Ne szavald el szépen. A boldog nebulónő ekkor illedelmesen meghajtotta magát, nagyot lélekzett és sza­valni kezdett: „Isten áldd meg a magyart . . .“ (A háziúr.) Egy újdonsült háziúrról szól a mese, aki most építi föl kétemeletes házát valahol a boldogult Krausz-sarok tájékán. Ez a de­rék polgártársunk úgy néhanapján, sőt ha nincs dolga (hát van ? Szedő.) gyakorta el­elszokott mulatozni Tell Vilmossal és a kuoni pásztorral, de pásztorjátékai közben, különösen az utóbbi időben, sohasem feled­kezik meg arról, hogy háziúrnak készül. A háza még föl sem épült, de a leendő lak­osztályokat már lábatlanba kiadta a por­­tásoknak. Erről folyt a szóbeszéd és az illetlen kibicek, akiknek hallgatásra kellene berendezkedniük, javában tréfálkoztak a háziúr rovására. — Mennyiért adtad ki a sarki üzletet Leonidász ? A háziúr, ki éppen egy kontra-gromo­­bort kapott, föl sem pillantott a kártyából és fanyarul válaszolt: — 2000 koronáért. Általános szörnyüködés. — No ez igazán potomság, szólott egy maliciózus kibic, mikor a színházban levő egyik üzletért 6000 koronát fizetnek. — No sebaj, szólott közbe egy ötletes úr, kárpótolta ő magát az emeleten . . . ? ? ? ? ? Öt kibic, öt kérdőjel. — Az emeletet kiadta a kereskedelmi csarnoknak, de kikötötte, hogy ameddig a klubhelyiség ott lesz, sohasem kell kártya­pénzt fizetnie, ez pedig csinos összegre rúg föl egy év alatt. Tisztelettel kérjük azon vidéki előfizetőinket, akiknek még hátralékuk van, hogy azt postafor­dultával beküldeni szíveskedjenek, hogy a lap pontos szétküldése akadályt ne szenvedjen. — Zombory Dezső dr., lapunk felelős szerkesztője csütörtökön délután hosszabb tar­tózkodásra a fővárosba utazott. Távolléte alatt a szerkesztésért Vidtor Marczi szerkesztő vállalja a felelősséget. — Kinevezés. Ottmayer Ferenc bereg­szászi kir. törvényszéki jegyzőt a dunaszerda­­helyi kir. járásbírósághoz albiróvá nevezték ki. — Alapítvány. A szatmári székeskáptalan a karácsonyi ünnepek alkalmából az egyházme­gyei papi nyugdíjalapra 1200 koronás alapít­ványt tett. — Eljegyzés: Nemes Zombory Géza aki. gyógyszerész, nemes Zombory István és neje, mencshelyi Chirke Aranka fia, december 31-én tartotta eljegyzését Budapesten Wolff Marykával, özvegy Wolff D. Györgyné, született csikmádé­­falvi Szentes Aranka leányával. — Sztaskó Győző vinnai róm. kath. tanító eljegyezte Hoszpodár Mariskát Laborcszögön. — A Gyöngyösy-társaság Eötvös-estéje. Eötvös Károly, a nagynevű publicista, a kiváló magyar iró január 9-én délután 3 órakor érkezik 3. oldal

Next