Határszéli Ujság, 1910. július-december (3. évfolyam, 28-53. szám)
1910-07-04 / 28. szám
28. számú közintézmény létesítéséhez hol 100,000 koronával, hol 40,000 koronával hozzájáruljunk s így tovább. Igaz, igaz magunknak is sokkal jobban kellene gazdálkodnunk. Kevés az önzetlen ember, még kevesebb, aki híven, kitartóan s állandóan érdeklődnék a közügyek iránt. Egyébként való igaz, hogy az egyenes utat követő, jóakaratu, kitartó, lelkes embereknek van a legnehezebb helyzete. Ismerőseit, barátait sorba veszíti az ilyen oldala mellől, ellenfelei száma megszaporodik s azon veszi magát észre, hogy nemcsak hogy egyedül áll, de akiknek érdekében jót tesz, azok lesznek elsősorban háladatlanok vele szemben. E sorok írója tapasztalta az életben nem egy alkalommal, nem egy esetben, legutóbb az ungvári hegyközségnél egy kut históriánál. Szóval itt, ebben a városban a közélet terén súlyosak az állapotok. Az emberek fáradtak, unottak, panaszkodni százszorosan jobban szeretnek, mint valamit tenni s ha valaki tesz valamit, ha a tisztító kritika fegyverét itt-ott alkalmazza, ha ellenőriz, ha érvel, ha a jobbat szeretné, ha az igazat védi, akkor azután legyen résen, mert a kényelemszeretők, az önérdek melegénél sütkérezők, az előretörtetés létráján kapaszkodók, az agyaglábú tekintélynek örvendők hatalmas tábora frontot csinál ellene. Valamikor a Holt-tenger helyén fekvő két elpusztult városban az Úr csak tíz igazat keresett, amelyik tiszta kezű és tiszta lelkű legyen. No nálunk, Magyarországon is nem egy helyen veszedelmesen közeledünk ehez a mesgyéhez. Csakhogy azután ne reméljünk szebb jövőt. Ahhoz, hogy egy város állapotai rendes mederben folyjanak, hogy a jelen nemcsak nyugodt, hanem sikeres, közmegelégedést keltő s egy szebb jövőt előkészítő legyen, nem elegendők csak a tisztviselők, a tanács, a képviselet hol gyengébb, hol erősebb alakban, hanem szükséges az állandó és kitartó érdeklődés, az éber ellenőrzés s a szigorú kéz, szigorú vezetés, amely szigorúsága mellett föltétlenül igazságos legyen, ne ismerjen pajtáskodást, cimboraságot, hanem a bűnt ostorozza meg barátjánál, az érdemet jutalmazni akarja még ellenségénél is. Vájjon van-e nálunk a városi képviseletben 10—20 olyan tag, amelyik erősen összetartva, állandóan ellenőrizni akarjon és tudjon, amelyik érdeklődni szeretne ? Nem hiszem, hogy volna. Legalább nem látom, pedig szükség volna reá, a tisztviselők, a tanács, a közügy, szóval mindenikünk érdekében. Felmerült annak is az óhaja, létesítése, de Szabó György építész a megmondhatója, hogy mi lett belőle? Ungvár városára a törvényen kívüli állapot nagyon súlyos helyzetet teremtett. Adósságai után — csak a napi kamat, értsük meg, egy napra szóló kamat, meghaladja a 300 koronát — s mégis az élet kényszerítő ereje előre tolja s oly költekezésbe sodorja, hogy az ember ámul, honnan telik erre a pénz? A június 22-én tartott rendkívüli közgyűlésen a képviselőtestület erősen megcsappant érdeklődés mellett alig egynegyed óra alatt 50.000 koronán fölüli költségeket illetve munkálatokat szavazott meg, anélkül, hogy bárkinek tudomása volna róla, ugyan van-e arra pénz s ha van, honnan veszik ? Senki nem beszél ott fedezetről. A bizottságok jelentései szűkszavúak és soha se tudja senki, hisz a főjegyző sohse olvassa, hányan voltak abban a bizottságban, melyik ajánl vagy nem ajánl valamit. Ha ajánl, hogy miért, azt részletesen soha sincs megindokolva vagy viszont a nem ajánlás. A nagytekintélyű pénzügyi és gazdasági bizottságban nem egyszer megjelenik a városi tisztviselőkön kívül 3 tag. Ezt azért említem, mert a jogügyi bizottságban volt rá eset nem egyszer, hogy megjelent ott Fényes Vilmos dr. egymaga. Ugyan miféle eszmecsere folyik az olyan bizottságban, ahol egy tag van jelen? Igaz, a határozatokat egyhangúlag hozzák. De hát visszás helyzet, hogy egy három tagból álló borozó társaság dugdossa a bizottságokba hol önmagát, hol ismerőseit s a képviselőtestület fejet bólint rá s meg van mentve minden. A közügy érdekében alkalmilag folytatjuk: pajtás s menjünk át. Hadd tudja meg ez a szép asszony, a természetnek e csodás, bűbájos rózsabimbója, hogy hol s kinek a száraz fáján fakad a legszebb magyar nóta. Joachim meggyantázta a húrját s azután bátran, délcegen átmentek a csorda közé s Rimfa a szép menyecske előtt térdre esett s átkarolta annak lábait s ékesen egy poétához illő nyelvezettel igy esdekelt: Világszép Juliskám, asszonyok ékessége, gyöngyvirágom, galambom, Lengedi Rimfa vagyok a hires-neves dalos költő s egyben a te alázatos jobbágyod — ez az ifjú pediglen az én hűséges csatlósom, barátom, a sziveket elandalitó muzsikus művész Kolofónium Joachim. IV. Rész. Az elrontott pásztoróra. Közeledés a nagy cél felé. Mily szépen, mily reményteljesen kezdődik némely esemény s mily borzasztó kudarccal végződik : Micsoda rossz ómen leskelődhetett a költő sarkában, hogy a gyönyörűnek ígérkező idillnek még a reménye is füstbe szállt! Amint a tehenek büszkesége, a fiatal erős bika megpillantotta, hogy az ő asszonyát ez a jövevény át akarja karolni, úgy látszik félreértette a dolgot, s mintha ördög bújt volna a szelíd, kezes állatba elbődült vad haragjában s szarvait erős öklelésre tartván nekirohant a szerelmes ifjúnak. De Lengedi Rimiának szerencséje volt e szerencsétlenségben is, a bika szarvai tiszta véletlenségből a derekát átfogó szíj közzé jutottak s ennélfogva emelte őt a bősz állat a levegőbe, de a testet nem sértette meg. S azután két első lábaival felszökött s fejét a magasba dobta, hogy a költőt, akiben első támadásával nem sikerült kárt tennie, lerázza szarvairól csak azért, hogy keresztül üthesse. A fenevad nyaka beleroppant, a mikor feldobta terhét a levegőbe, de az hála Istennek csodájaképpen talpára esett s oly rettenetest kiáltott a bikára, hogy az állat pár pillanatra meghökkent. Rimfa tudta, hogy el van veszve, ha habozik s ezt a szót: irgalom, ki kell törülni a szótárából, mert a rettenetes vadálatt élethalálra üldözi. Egy biztos ugrással, mely a menyecskében megfagyasztotta a vért, a bika hátára ugrott s előre billenve, vaskezeivel megragadta a tajtékzó fenevad szarvait, úgy hogy az nem birt mozdulni. Jézusom ! — csengett a bikához a menyecske — Szilárd, édes állatom ne, te, ne ! Szelídülj meg ne! Hiszen ez az ur nem akart bántani engem ! Kolofónium Joachim, a hegedű virtuóz azonban magánkívül volt az ijedségtől. Eltakarta a szemeit is, hogy ne lássa barátja rémes helyzetét, a fogai vacogtak s a térde úgy reszketett mintha hideglelés rázná. Nyomorúságos állapotában valahogyan eszébe jutott Orpheus meséje, aki a háborgó tengert, s annak rémét a cethalat is el tudta bóditani zenéjével. Álla alá szorította tehát a száraz fát, de kétségbeejtő helyzetében nem jutott más nóta eszébe s erre zenditett tehát rá: Édes anyám de hiába neveltél! A bika azonban nem vette tréfára a dolgot. A hegedű hangja végkép elvette az eszét. Lengedi Rimfa pedig belátta, hogy ebben a helyzetében nem sokáig bírja e küzdelmet, lekiáltott a kezeit tördelő, kétségbe esett szép asszonyhoz : — Kincsem, vidám ! Csak egy módon tudok megmenekülni és pedig úgy, ha megölöm a bikát. Különben ő öl meg engem, amiből magának is, a községnek is nagy kellemetlensége lenne. Én igazolom magamat a községi elöljáróság előtt s azt fogjuk mondani, hogy az útszélén legelésző bika nekünk rontott, de bennem, a világhírű birkózóban emberére akadt. Azután hirtelen még jobban előre hajolt s oldalt a bika nyakán lecsúszott a földre. A veszedelemmel az életösztön rendkívül ügyessé teszi az embert, kedve szerinti fogással tehát megragadta a bika szarvait. A két halálos ellenség szemközt állott egymással, s a fenevad kétségbeesett haragjában nyöszörgött s a lehelete oly forró volt, mint a kiömlő lavina. Kár hogy fotográfus meg nem örökítette a jelenetet, vadságában is nagyszerűbb képet alig látott volna az emberiség. Az ifjú athléta összeszedte roppant erejét s vasmarkáival a bika nyakát balról jobbra csavarta. Egész befúródtak lábai a pázsitba az iszonyú küzdelemben, a homlokán pedig kidagadtak az erek, a melle lihegett a borzasztó erőfeszítés miatt, nyakán az izmok kifeszültek, mint a cigány muzsikáján a húr s arcát elöntötte a verejték s a szemei elszánt, vad fényben égtek. Azután egy rémes bőgés hallatszott s a rettenetes erejű, haragtól tajtékzó fiatal bika, a csorda dísze, összetört nyakcsigolylyal a földre zuhant s pár perc múlva kiadta páráját. (Folytatjuk.) HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. DUIJUÍjÓ rémai a legjobbak. Könyvek. (vmnc.) A kis kadett és egyéb elbeszélések címmel most jelent megy Innnocens Metanak egy novellás könyve. Innocens Meta — Manchen Mariska a „Határszéli Újságnak“ régi, kedves munkatársa, elsőrangú íróegyéniség, aki a szépirodalmon kívül a zeneirodalmat is nem közönséges sikerrel műveli. Írásaiban csak úgy, mint dalaiban benne van egész bájos egyénisége, egy finoman élő leánylélek megvesztegető kedvességében tárul elénk. A tollat művészi hivatottsággal kezeli, pompás megfigyelő és gondolkozó, 3. oldal, ki nem egyszer az élet mélységeibe száll alá, s honnan gyönyörű gondolatokat hoz föl, hogy forró ihlettséggel papírra vesse. Minden alkotásának meg van a maga művészi célja, sohasem sekélyes, mindig tartalmas és ami leginkább megragadó, sok szellem és ötlet húzódik végig munkáin. Novellái közül nagy irodalmi sikerre számíthatnak A kis kadett, Hófehérke, Lucifer, Négy szó, Vetélytársak. A kötetben, melyet az illusztris szerző Vay Gáborné grófnőnek ajánlott, van egy pár vers is, kifejezői Innocens Méta sokoldalúságának. Hét országon keresztül. E címmel jelentek meg Deák Gyulának útirajzai. A szerző múlt évi utazását szemléltető modorban írja meg növendékeinek. Hálás olvasóközönségre számíthat. Deák Gyula tisztán látó, becsületesen gondolkodó tanügyi ember, aki különösen utóbbi minőségének látószögén keresztül értékes tanulságokat szűr le utazásaiból. Művének azonban kétségtelen írói kvalitásai is vannak, melyek szép művét értékben emelik. Deák Gyula végigvezet bennünket egész útján : Wien, Passau, Regensburg, Nürnberg, Heidelberg, Frankfurt, Mainz, Köln, Amsterdam, Zaandam, Haaerlem, Zandvoort, Leiden, Haag, Scheveningen, Rotterdam, Antwerpen, Kew, Bruxelles, Bruges, Ostende, London, Richmond, Greenwich, Windsor, Paris, Saint Cloud, Sevres, Saint Denis, Versailles, Strassburg, Konstanz, Lindau, München, Hét országnak metropólisaiban a megfigyeléseknek, tanulmányoknak egész özönével szolgál. Impressziói értékesek A könyv, mely a növendékek okulására van írva, el fogja érni célját. Megjelent Ungváron, ára nincsen kitüntetve. ÚJDONSÁGOK. Hallotta ? A szabadjegy. A dán állami posta vezérigazgatóját állásától felfüggesztették, mert kiderült róla az a panama, hogy államvasúti szabadjegyét évi 900 koronáért eladogatta a belügyminiszternek. — Na mit szól hozzá ? Rémes egy ország! Ahol a belügyminiszternek nincs vasúti potyajegye . . . — Attól félek, hogy az ál-belügyminiszternek igenis van. — Nem értem. — Sőt tovább megyek. A postaigaz-