Határszéli Ujság, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-27. szám)

1911-01-02 / 1. szám

1. szám. Felejthetetlen emlékkel távoztam a honvédmenházból. Mikor kiértem a füstös poros Soroksári-útra, a gyárak közé és megütötte fülemet a villamos kocsik csi­lingelése, — szinte bántóan érintett a modern élet zaja, — úgy elfeledtem a je­lent az öreg honvédek között. A­­"IV karácsonyi és újévi árusítás al­a vi I­lalmi áruk mellett úgy női vala­mint férfi divatcikekben KOVÁCS ALADÁR­NÁL Drogériával szemben. A­z uj esztendő. Munkás, küszködéssel teli esztendő után uj munkára, uj küzdelmekre készen köszöntik e lapok hasábjai az uj eszten­dőt. Erős bátorsággal, meleg szívre valló lelkesedéssel bontotta ki a Határszéli Újság e vármegyében zászlóját s a hetek, az évek múltával ime már a negye­dik évfolyamba lép be. Lapunk alapítása­kor biztosak voltunk a sikerben, mert fiatal erőnk, újságírói készségünk már magában hordozta a boldogulás zálogát, de, hogy szerény vállalkozásunk a sikerek útján oly erővel teljesen tudott haladni, annak nagy osztályosa e vármegye egész közönsége. Utunkon az ország függetlenségi törekvé­seinek jegyében jártunk, az ország függet­lenségi eszméin kívül e vármegye lelki fel­szabadításának gondolata volt mindenkoron legerőteljesebb célunk. Törekvéseinket mun­kával, elveink hirdetésével, újságírói kész­ségeink megnyilatkozásával, uj ötletek, uj formák életrekeltésével s nem személyek, nem egyének becsmérelésével szolgáltuk. Ez sikerünk titka s e titok tudata és ered­ménye vezet be bennünket az uj esztendőbe. Őszintén köszönjük a közönség eddigi tá­mogatását s a jövőbeni támogatásért ígér­jük, hogy az uj esztendőben e lapok ha­sábjai s annak munkásai még fokozottabb erővel fogják szolgálni azt a­ nemes ügyet, melynek évekkel ezelőtt zászlaja alá sora­koztak. Munkánknak sikerét lapunk nép­szerűsége, újságunk anyagi megerősöd­­hetését közönségünk szeretete teszi lehetővé a jövőben is. Erkölcstelen erkölcs. A „Határszéli Újság“ számára írta Sebő Gyula. Akkor történt, midőn Zarathustra az emberek elől újból a hegységbe, a hegységnek barlangjába vonult vissza s magánosságát csupán kedves állataival, a kígyóval és sassal osztá meg. Ott állott a déli verőfényben a hegytetőn egyedül növő fügefa sötét lombja alatt s nyugodtan szem­lélődött a hőségtől olvadozó szirtes talajon, mint olyan ember, ki megtalálá életében a lényeget, akaratában a hatalomra törést. Előtte egy termetre sovány ifjú fekete árnyékvonala szakíta meg a csupa fényragyogást. Egyik volt tanítványai közül, az őt nagy buzgalommal hallgatók közül, abból a városból, mely a Tarka Tehénről nevezteték el. Zarathustra nyájasan mosolygott az ifjúra, de a mosoly lassan elhalt ajkáról, mentül tovább nézte annak halovány vonásait s hallgatta szomorú beszédét. A nád izzó korongja elé könnyű bárány­felhő siklott s a föld tárgyainak színe egy árnya­lattal mintha szürkébbre változott volna, de ami­dőn Zarathustra megszólalt, minden a régi ragyo­gásban ragyogott ismét, így szólt: Én az emberebb embert hirdettem néktek. Ki az az emberebb ember? A szebb, a nagyobb, az erősebb ember? Az ártatlan, a bölcs, a hatal­mas ember? Nem,­­ az örülő ember, az embe­rebb ember, ki szabadon örül örömeinek. Örömeitekre törekedjetek s ne szégyeljétek, hogy azok a test örömei. Földből valók vagytok, földbe kerültök vissza, mi jogon mondjátok a földet ocsmánynak? Ne hallgassatok az öröm megvetőire, ne higyjetek azoknak, kik olyan örö­mökre buzdítanak, melyeket nem éreztek s ne akarjátok őket a földön túl követni, mert ott nincs semmi keresni valótok. Higyjetek nekem, én azt mondom : az erény szava bennetek szól, ami idegen tőletek, nem erkölcs az, hanem erkölcstelenség. Erkölcs: nagy szó. Legmagasabb magasság, legmélyebb mély­ség; szemetek káprázik, amikor csúcsát keresitek, fejetek szédül, ha belenéztek, azt gondoljátok emberi ésszel fel nem fogható. Balgák, nem a titkok titka az, melyhez kézzel hozzányúlni nem szabad, ti vagytok az erkölcs közepe s csak addig fogadjátok el, mig néktek szolgál. Ne higyjétek: égből hullott oszlop az, mely­nek csupán tiz oldala van, inkább mutató az, mely folyvást forog s mindég más számot mutat. Éppen azért vigyázzatok, ha ítéltek, nehogy igaz­ságtalanoknak neveztessetek. A bárány egyszer így szólott a a farkashoz: A vérengzés bűn! De vérengzés nélkül a farkas éhen halna. S hallottad, hogy élted minden pillanata száz és száz lény pusztulását jelenti ? Pedig azok épúgy örülnek, mint ti. Miért mondjátok mégis: Ne ölj!? Hát azt tudod-e, miért kívánja az egyik, hogy számtalan legyen feleségeid száma, a másik ellenben paráznának bélyeget, ha többet élsz egynél? Bizony mondom, nem állandó az, amit annak hirdetnek, sőt idők és népek szerint vál­tozik ! rosszul cselekesztek, ha elnyomjátok, ami a természettől fogva való. Íme, amit mondtam, nemcsak rombolás, ha­nem építés is; építés olyan talajra, mely szilár­dabb a sziklánál is, mert alapja bennetek vagyon. Az örömöket szaporítsátok, minden jó, ami néktek jó, csak arra vigyázzatok, hogy másokat ne szomorítsatok vele, mert az ő örömeik is örömek. De kerüljétek azokat, kik a fájdalmakat prédikálják, nem a földi világra valók ők. Legye­tek szabadok, előítélet nélküliek, elfogulatlanok , nevető, kacagó, ujjongó élet a kedvem szerinti élet. Zarathustra szava elhalt, s mint visszhang hangzott rá a távoli mennydörgés tompa moraja. Friss szellő támadt, vígan játszadozott a magá­nyos fagyér leveleivel s körülcsókolgatta az ifjú alakját. Sokáig elgondolkozva hallgatott az, majd megszólalt: Igazaknak látszanak szavaid, Zarathustra, mégsem érzem könnyebbnek tőlük a szivemet. Úgy érzem, miközben megtaláltam az igazságot, elvesztettem nyugalmamat. Azelőtt keveset tudtam, azt is csak az egyik szemszögletből nézve. Az volt ez, amit gyermek­koromban vertek fejembe az iskolamesterek, kevés volt, s annyiszor ismételtették, hogy sohasem jutott eszembe a cselekvéskor rájuk gondolni. Most lehullott a hályog szememről, új értékeket látok, de, jaj, a régieket is értékeseknek látom. S szívszorongva nézem, mennyire szívemhez nőtt azok értéke. Boldogan emelkedtem a magasba, de men­nél magasabbra hágok, annál jobban érzem a fájdalmat azután, amit elhagytam. Oh, mily szé­gyen ez magasbatörés és botorkálás, ez az ujjon­­gás és lihegés! Lásd, mily kínok között vergő­döm, a test parancsainak betöltése birkózik a lelkiismeret háborgásával. Miért tetted ezt, Zara­thustra ? Iszonyú csattanással nyílt meg a felhők fészke s a lezúduló mennykő megrendítette a hegyet és erdőket. De a bömbölő zajt is túl­harsogta Zarathustra válasza: Mert az emberebb embert akarom! Azonban az ifjú kétkedőleg rázta meg fejét, s fáradt, lassú léptekkel nekiindult a völgynek. Zarathustra keserű pillantást vetett utána, leírha­tatlan szomorúság nézett ki szeméből. Bizony mondom, nem ez az anyag, melyből az emberebb embert remélem! így szólt, függ, mert pl. másnemű hangot ad egy Guadag­­nini hegedű, mint egy Steiner. Az említett hang­szekrény nélküli hegedű a lehető legegyszerűbb s mivel annak hangját már a szomszéd szobában is alig lehet hallani, elnevezték néma hegedűnek. Ilyen hegedűket is készítenek és árusítanak, mert igen alkalmasak bérházak lakosai nyugalmának megőrzésére, ha a szomszédok füleit nem akarjuk a kezdő kellemetlen gyakorlásaival irgalmatlanul megkínozni. (Néha jó volna egy-egy hangver­senyzőnek néma hegedűt adni a kezébe.) A grammofonok tökéletes­ülése létrehozott egy új fajta hegedűt az u. n. membrán-hegedűt. Ez lényegét tekintve nem egyéb, mint egy alu­­miniumlemez-membránnal bíró grammofon-dob­­hoz hasonló készülék, kis tölcsérrel ellátva, mely­nek membránja alkalmas módon átveszi a hang­szekrény helyett tömör rózsafára feszített húr rezgéseit. Az aluminium membrán elég nagy fe­lülettel bír ahhoz, hogy elég nagy mennyiségű levegőt hozzon rezgésbe s ezáltal erős hangot létesítsen. Ha meggondoljuk azt, hogy m­ár a grammofon is elég erővel reprodukálja a hegedű hangot, könnyen megérthető ez egyszerű készü­lék hangjának rendkívül erős volta; egyszerű szerkezete azt is megérthetővé teszi, hogy e ké­szülék a maga részéről szintén nem járul hozzá a hangszínezet megváltoztatásához, mert a lemez pontosan a húr rezgéseit adja vissza, azon semmit nem módosít, s csakis mint hangnagyító szere­pel. A grammofon ismeretes recsegései és mel­lékzörejei e készüléknél nincsenek meg. Megjegy­zem, hogy a membrán-hegedű eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a hegedű-szóló grammofon felvételeinél a húr rezgéseit leírja; most azonban önálló hangszer gyanánt is kezd szerepelni; na­gyobb elterjedésnek még ez idő szerint nem ör­vend (alkalmasint egyszerű szerkezetéhez képest is igen magas ára miatt) s valószínűleg soha sem lesz arról szó, hogy a rendes, fából kidolgozott u. n. épített hegedűket leszorítsa, mert hangja nem olyan színes, mint emezeké és használat által nem javul, sőt romlik s időnkint a membránt ki kell cserélni, mint a grammofonnál. Most áttérek a tulajdonképeni hegedűre. A hegedű leglényegesebb része a hangszekrény; ennek két kifelé domború lapja van, amelyek szé­leiken hajlított lemezekből készült oldalfalakhoz vannak enyvezve. Az egyik lap (a fedél) fenyőből készül és két S alakú hangnyílással van ellátva. A másik lap (fenék) és az oldalak juharból van­nak készítve. Alkalmas helyen a fedél és fenék között­i 5 cm. vastag fenyőfa pecek­a (lélek) áll, amelynek első szerepe az, hogy a fedélnek a huroktól a nyereg közvetítésével átvett rezgéseit a fenékkel közölje. Más szerepei is vannak, me­lyekről később szólok. Vizsgáljuk meg, mi történik, ha a hegedű húrja rezgésbe jő. Legelsősorban a nyereg a he­gedű hossza irányában előre és hátra dűlő rez­géseket végez. Ezen rezgéseket a fedél és a lélek közvetítésével a fenék átveszi. Ezáltal hullám­­mozgás indul meg a nyereg két lábának talp­pontjából a fedél anyagában (mint hangvezető nyugalmas közegben) és a lélek talppontjából a fenék anyagában. Ezen hullámok egymásra tör­nek és beáll a hullám­találkozás jelensége. Már­most arra kell törekedni, hogy a hullámtalálkozás alkalmával egyenlő és ellenkező irányú hullámok ne találkozzanak, mert azok lerontanák egymást. Ha pl. a mostani egytengelyű szimetriával bíró hegedű nem bírna gerendával és a fésük a szim­metria tengelyében állana, akkor a fejtés azon hullámai, amelyek a nyereg két talppontja között keletkeznek, lerontanák egymást. Ennek elk­erü­­lése végett a fedélhez a hangszekrényen­ belül kb. a g húr alatt egy 27 cm. hosszúságú Offi cm. átlagos vastagságú fenyőléc van enyvezve, mely a symmetrikus berendezést megbontja s egyúttal a fedélnek erősítésére is szolgál a húrok nyomása ellen. Ez által a nyomás egyensúlya a fedélen felbomlik, mert a bal rész (a gerenda miatt) in­kább bírja a nyomást, mint a jobb. Ezért a jobb rész alátámasztására a lélek nevű pecket nem a symmetria-vonalba helyezzük, hanem jobbra abba a vonalba, amely a gerenda vonalának szimmet­­riálisan a jobboldalon megfelel. Hogy ezen vo­nalban hová kell helyezni, valamint hogy hol van a gerenda helye, arról később lesz szó. (Folytatjuk.) HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. 3 oldal.

Next