Határszéli Ujság, 1917. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1917-07-01 / 26. szám
2 oldal: elfogadjuk a nemzet és nép közötti elméleti és praktikus fentebb kifejtett különbséget, — a magyar viszonyokra vonatkoztatva rögtön szembe ötlik e megkülönböztetés óriási horderejű következménye. A népek önrendelkezési jogára hatírozott demokrácia követelése jelenti: a nemzetiségi államoknak népekre vagyis nemzetiségekre való szétbontását. A nemzetek önrendelkezési jogát követelő demokrácia pedig jelenti a demokratizálódást úgy, hogy a vezető nemzet uralkodó pozíciója épségben és erőben fennmaradjon, sőt újabb és nemzeti szempontból aggálytalan társadalmi rétegek bevonásával a nemzeti energiák hatóereje fokoztassék. A nemzeti demokrácia már természeténél, alapjellegénél fogva óvatos, megfontolt, annak megítélésében, hogy mely társadalmi és néprétegek azok, amelyek a nemzeti élet veszélyeztetése nélkül az alkotmány sáncai közé bevehetők. A népdemokrácia az szenvedélyes, az egyén egyenlő értékét, érvényesülését fölébe helyezi az általános jónak, a népdemokrácia radikális. A népdemokrácia érvényesülésének radikális eszköze az általános titkos egyenlő választójog követelése, hogy a nép önrendelkezési joga megvalósuljon. De nálunk Magyarországon sok nép van, és csak egy nemzet. Föl van téve az izgató kérdés: melyik demokráciához akar szegődni Magyarország , a népdemokráciához-e ? avagy a nemzeti demokráciához ? ___________________________ Látogatás a 66-ik gyalogezrednél. Ung vármegye részéről sok melegséggel tervezett, háziezredünk részéről pedig forró szeretettel várt látogatás június hó 24 és 25-én megtörtént. A küldöttség tagjai és derék vitézeink a látogatás alkalmával összeforrtak: a hazai földről vitt szeretetadományok és hírek, a harctéren szerzett benyomások és fogadtatás oly meleg összhanggá olvadtak össze, amely feledhetetlen lesz mindazoknak, akik részesei. Mi, a küldöttség tagjai hallottuk, hogy hős katonáink rendületlenül bíznak a győzelemben, harcosaink pedig tapasztalhatták, hogy őket, a nagy világesemény részeseit, hazulról megértően támogatják. A kölcsönös megértés és szeretet alapja a szebb jövőnek. Az utazás. Úgy az orosz, mint a román harctéren küzdő csapatainkhoz egyszerre, jun. 23-án d. u. V.3 órakor indult el a két küldöttség. Az oroszok ellen a cs. és kir. 66. egész gy.-e., a románok ellen a ll.honv. gy.-e. egy része harcol. Az orosz mantikus hangulatot csinál. Ne igy uram ! Hallgasson meg és én megtanítom, hogy majd máskor, ha másfelé rándul ilyen munkára, hogyan cselekedjék . . . Mert én már ezt a fajtáját a szélhámosságnak sokszor hallottam, de hallottam már másokat is szebbeket, körmönfontabbakat . . . No, no, nem akarom sértegetni, csak ne nyúljon el annyira az arcza . . . Férfi: De ... de egészen kétségbe ejt . .. Hölgy: Ne essék kétségbe, mert igen hasznos dolgokat fogok magának elmondani. Először is ne rohanjon be ajtóstul . . . Férfi: (Közbevág) De hát nem voltam elég szolid ? Hölgy: A fekvésbé sem. Legelőször is a megkérésen kezdte. Ez pedig roppant nyárspolgárias és nagy taktikai hiba, mert gyanút kelt... Férfi: (csodálkozással) Igazán ? Hölgy: Persze! Azt hiszik például, hogy pénzzavarban szenved és meg akar menekülni adósságaitól . . . Férfi: (Elmélázva) Az lehet . . . Hölgy: Másodszor ne legyen olyan , mintha igazán ostoba volna. Férfi: (Felsóhajtva) Pedig nem vagyok az. Hölgy: Ne lássa csak! Kezdje mindig úgy, mintha nem törődnék azzal a nővel, csak úgy alkalomszerűleg találkozik néha vele, csak úgy frontra induló küldöttség tagjai voltak: Fekésházy Gyula, dr. Gulácsy Árpád, Fekésházy Miklós, Matyaczkó Tivadar, Szabó Zoltán, Deák Gyula, Harmath Ödön és Petrovay György. A küldöttség a délutánt Csapon töltötte s onnan este indult el a lawocznei vonaton. Az ungvári katonai állomásparancsnokság szives közvetítése folytán kényelmes, külön kocsi állt az utazók rendelkezésére, egy vagyon pedig a szeretetadományokat vitte. Jún. 24-én kora reggel érkezett meg a küldöttség Stryjbe. Azon a tájon nagy harcok dúltak. A mezők tele vannak egyes sírokkal. A bő aratást ígérő gabonatáblák közt a hősök sírjai figyelmeztetők arra, hogy a hazáért életünket is fel kell áldozni. Stryjből a harctér felé utaztunk. Több órán át tartott a vonaton való utazás. Első nap. Az utolsó állomásnál kiszálltunk. Vártak reánk : Helmer Antal alezredes, ezredparancsnok, Callmeyer és Mitikus kapitányok, Fekésházy hadnagy, Berecz és Csiszárik ezredlelkészek. A fogadtatást a melegség és bensőség jellemezte. Megható volt az a jelenet, amikor a küldöttség egyik tagja a fiával találkozott. Az apa sokáig nem tudott mást mondani, mint azt: „Édes, jó fiam.“ Matyaczkó Tivadar nagyprépost rövid lelkes beszédben elmondta a küldöttség célját, majd kocsikra szállt a társaság s az ezred Katona-Otthonába tért, ahol már terített asztal várta ebédre a küldöttség tagjait. Az ebéden részt vettek a küldöttség tagjain és a fogadásnál megjelent katonai személyeken kívül: Aczél, Grünstein és Stumwoll főhadnagyok, dr. Reismann zászlós. Az ebéd alatt Matyaczkó Tivadar nagyprépost az ezredparancsnokra, a tisztekre és a legénységre mondott felköszöntőt, melyre Helmer alezredes válaszolt meleg, közvetetlen szavakban, majd Szabó Zoltán beszélt az itthonmaradottak szeretetéről, melylyel kisérik hőseink küzdelmeit. Az ebéd alatt, melyen a legjobb hangulat uralkodott, az ezred zenésztagjai szép darabokat adtak elő. A felszolgálás ügyes volt: az egyik katonapincér annak idején pincér volt Budapesten, a küldöttségnek két tagja, akik a fővárosban végezték felsőbb tanulmányaikat, ráismertek a „Márványmenyasszony“ egykori pincéjére. Nemsokár előkerült „Móric“, az ezred fényképésze, aki a társaságról képet készített. Az ebéd utáni közvetlen időt a Katona- Otthon megtekintésére fordították. A nagyon ügyes és bevált intézmény 1. évi ápr. 25-én kezdte meg működését. Parancsnoka dr. Reismann Simon beregszászi ügyvéd, zászlós, aki az Otthon ügyeit hozzáértően intézi. Két nagy legénységi barakból, 2 nappali szobából, 4 tiszti szobából, kantinból és raktárhelyiségekből áll az alkalomszerűleg botlik be hozzájuk. Úgy nagy úri módra, tartózkodva beszél vele, de annál kedvesebb legyen a mamához. Mert a mamák mindig le szeretik foglalni a leányuknak szánt udvarlás felét. És ez az ő második tavaszuk, mert újra virágoznak leányukban ... És ezt meg kell tennie, mert a mamák kényesek és raffináltak, az eredmény pedig nagyrészt tőlük függ. Férfi: (Fokozódó csodálkozással) Ez igaz! Hölgy: Izgassa a nő fantáziáját azzal, hogy nem tájékoztatja behatóan viszonyai felől, el nem árulja hibáit és — de ezt jól jegyezze meg — megrág minden szót, amit kimond. Kedveskedjék a leánynak ajándékokkal, de ne túlságosan. Legyen tapintatos és például ne magyarázza el előadás közben a darab végét és ne rendeljen a czukrászdában puncstortát, mert azt maga véletlenül nagyon szereti. És még igen sokat mondhatnék, de hát elégedjék meg ezzel. Ezt is sikeresen felhasználhatja, hogy jó partit szerezhessen magának. Férfi: (Aki eddig tettetett kíváncsisággal hallgatta az oktatva beszélőt, most szemtelen komolysággal szólal meg) De mikor én csak önt szeretem . . . Hölgy: (Boszankodva) Ugyan ne beszéljen ! Férfi: Hát nincs kegyelem ? Otthon. Az egyik nappali szobában állanak az újságok és a könyvek, a másikban tartják a legénység részére a különböző előadásokat. Tornafelszerelése is van az Otthonnak. Vasárnaponként versenyjátékokat rendeznek. Az egyes szakaszok négy naponként térnek pihenőre az Otthonba. A Tábori Újság szerkesztősége is az Otthonban ütötte fel tanyáját. Az Otthonnak a tárgyait pontosan leltározták. Az emlékkönyvbe minden látogató beírja a nevét. Az Albumban az Otthonban történő események, az egyes szakaszok vannak megörökítve. (Móric, az ezred fényképésze készíti a képeket.) A király legutóbbi (máj. 4-iki) látogatásáról is készítettek fényképeket. Miből tartja fenn magát az Otthon ? Erre a kérdésre ezt a választ kaptuk: a polgári társadalom, a tisztikar (dr. Reismann egymaga 1000 K-t adott), a Hadsegélyző Hivatal és a Tábori Újság adományából. Az Otthonhoz tartozik a szódavízgyár. Nagyszerű intézmény. A vízvezetéken át kapott vízből olcsón állítják elő a hűsítő italt. Egy liter ára 6 fillér. A délután többi részét arra használtuk fel, hogy a légvonalban 6 km.-nyire levő állásokba elmenjünk. A küldöttségből hárman-hárman indultak el két csoportban. Az egyik csoport, mely az ezredünknek kb. 5 km. hosszúságban levő frontja jobb szárnyához igyekezett, az odavezető völgy védelme alatt elért az állásokig. Az ott levő 12. századbeli vitézeket Fekésházy Gyula üdvözölte szeretettel sugárzó szavakkal, melyekért Orosz István heves megyei illetőségű szakaszvezető mondott szívből jövő köszönetet. A másik csoport Helmer alezredes vezetésével indult el. Először az alezredes lakására mentünk, amely kb. 2 km.-nyire van fronttól. A két kis épületből álló telep egy hegyoldalnak támaszkodik. (A szobácskák levegője nyirkos, most is kell fűteni!) Az ezrednek minden jelentése itt fut össze a sok telefon- és táviróvezetéken. — Az urak jó időben jöttek a frontra, mert négy nap óta csendesség van. —mondja az alezredes. Eközben folyton, szinte megszakítás nélkül hallatszik a gyalogsági fegyverek ropogása, majd változatosság kedvéért az ágyuk is megszólalnak. — Hátha ez is csend, milyen a nemcsend? — kérdezzük egyszerre. — A nemcsend egészen más — mondják a tisztek. Amikor támad az ellenség, vagy mi támadunk, az már nem megy ilyen csendesen. Most csak éppen azért szólnak a fegyverek, hogy figyelmeztessenek a háborúra. Megyünk az állások felé. A futóárkok vízzel vannak tele, azért azokat nem használjuk. Egy kis ideig veszedelmes helyet kellettmegHölgy: Nem is lehet, hiszen megmondtam. Férfi: (Kalapját veszi és indul) Isten vele... (elérzékenyedve) látogassa meg a síromat . . . (Elrohan).* (Egy évvel később az utca két különböző oldalán.) Hölgy és mamája : (A gyalogjárón sétálnak, miközben megpillantják a túlsó oldalon a hajdani kérőt). Nézd mama! Ott az a fiatalember, aki a barátjával megyen, számtalan kérőim közül az egyik. Rövid, pár napi ismeretségünk volt. Aztán eltűnt, meg akart halni, már egy éve éppen egy éve, hogy nem láttam . . . Szegény, azt mondta, hogy megöli magát ... De milyen sáppadt, milyen rossz színben van. Alig ismertem meg, hiszen már halottnak gondoltam . . . Istenem! Ki tudja! Talán igazán szeretett . . . Csak egy kicsit ostoba volt és én olyan kegyetlen voltam hozzá . . . Most már sajnálom. Nézd csak milyen bágyadt a tekintete. Na most idenéz . . . Figyel, de nem köszön, úgy látszik ki akarja ölni szivéből a képem örökre. Szegény, bizonyosan nagyon szeretett . . . Férfi: (Aki barátjával sétál egy átlumpolt éjszaka után) Te! Nézd csak! Ki ott az a szép hölgy? Hogy néznek erre, olyan ismerős az arca. Bizonyosan találkoztam vele valahol . . . HATÁRSZÉLI ÚJSÁG, 1917. Július 1.