Határszéli Ujság, 1917. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1917-07-01 / 26. szám

2 oldal: elfogadjuk a nemzet és nép közötti elméleti és praktikus fentebb kifejtett különbséget, — a ma­gyar viszonyokra vonatkoztatva rögtön szembe ötlik e megkülönböztetés óriási horderejű kö­vetkezménye. A népek önrendelkezési jogára hatírozott demokrácia követelése jelenti: a nemzetiségi ál­lamoknak népekre vagyis nemzetiségekre való szétbontását. A nemzetek önrendelkezési jogát követelő demokrácia pedig jelenti a demokrati­zálódást úgy, hogy a vezető nemzet uralkodó pozíciója épségben és erőben fennmaradjon, sőt újabb és nemzeti szempontból aggálytalan társa­dalmi rétegek bevonásával a nemzeti energiák hatóereje fokoztassék. A nemzeti demokrácia már természeténél, alapjellegénél fogva óvatos, megfontolt, annak megítélésében, hogy mely társadalmi és népréte­gek azok, amelyek a nemzeti élet veszélyeztetése nélkül az alkotmány sáncai közé bevehetők.­­ A népdemokrácia az szenvedélyes, az egyén egyenlő értékét, érvényesülését fölébe helyezi az általános jónak, a népdemokrácia radikális. A népdemokrácia érvényesülésének radikális esz­köze az általános titkos egyenlő választójog kö­vetelése, hogy a nép önrendelkezési joga meg­valósuljon. De nálunk Magyarországon sok nép van, és csak egy nemzet. Föl van téve az izgató kérdés: melyik de­mokráciához akar szegődni Magyarország , a nép­­demokráciához-e ? avagy a nemzeti demokráci­ához ? ___________________________ Látogatás a 66-ik gyalogezrednél. Ung vármegye részéről sok melegséggel tervezett, háziezredünk részéről pedig forró sze­retettel várt látogatás június hó 24 és 25-én meg­történt. A küldöttség tagjai és derék vitézeink a látogatás alkalmával összeforrtak: a hazai föld­ről vitt szeretetadományok és hírek, a harctéren szerzett benyomások és fogadtatás oly meleg összhanggá olvadtak össze, amely feledhetetlen lesz mindazoknak, akik részesei. Mi, a küldöttség tagjai hallottuk, hogy hős katonáink rendületle­nül bíznak a győzelemben, harcosaink pedig ta­pasztalhatták, hogy őket, a nagy világesemény részeseit, hazulról megértően támogatják. A köl­csönös megértés és szeretet alapja a szebb jö­vőnek. Az utazás. Úgy az orosz, mint a román harctéren küzdő csapatainkhoz egyszerre, jun. 23-án d. u. V.3 órakor indult el a két küldöttség. Az oroszok ellen a cs. és kir. 66. egész gy.-e., a románok ellen a ll.honv. gy.-e. egy része harcol. Az orosz mantikus hangulatot csinál. Ne igy uram ! Hallgas­son meg és én megtanítom, hogy majd máskor, ha másfelé rándul ilyen munkára, hogyan csele­kedjék . . . Mert én már ezt a fajtáját a szél­hámosságnak sokszor hallottam, de hallottam már másokat is szebbeket, körmönfontabbakat . . . No, no, nem akarom sértegetni, csak ne nyúljon el annyira az arcza . . . Férfi: De ... de egészen kétségbe ejt . .. Hölgy: Ne essék kétségbe, mert igen hasz­nos dolgokat fogok magának elmondani. Először is ne rohanjon be ajtóstul . . . Férfi: (Közbevág) De hát nem voltam elég szolid ? Hölgy: A fekvésbé sem. Legelőször is a megkérésen kezdte. Ez pedig roppant nyárspol­gárias és nagy taktikai hiba, mert gyanút kelt... Férfi: (csodálkozással) Igazán ? Hölgy: Persze! Azt hiszik például, hogy pénzzavarban szenved és meg akar menekülni adósságaitól . . . Férfi: (Elmélázva) Az lehet . . . Hölgy: Másodszor ne legyen olyan , mintha igazán ostoba volna. Férfi: (Felsóhajtva) Pedig nem vagyok az. Hölgy: Ne lássa csak! Kezdje mindig úgy, mintha nem törődnék azzal a nővel, csak úgy alkalomszerűleg találkozik néha vele, csak úgy frontra induló küldöttség tagjai voltak: Fekés­­házy Gyula, dr. Gulácsy Árpád, Fekésházy Mik­lós, Matyaczkó Tivadar, Szabó Zoltán, Deák Gyula, Harmath Ödön és Petrovay György. A küldöttség a délutánt Csapon töltötte s onnan este indult el a lawocznei vonaton. Az ungvári katonai állomásparancsnokság szives közvetítése folytán kényelmes, külön kocsi állt az utazók rendelkezésére, egy vagyon pedig a szeretetado­­mányokat vitte. Jún. 24-én kora reggel érkezett meg a kül­döttség Stryj­be. Azon a tájon nagy harcok dúl­tak. A mezők tele vannak egyes sírokkal. A bő aratást ígérő gabonatáblák közt a hősök sírjai figyelmeztetők arra, hogy a hazáért életünket is fel kell áldozni. Stryjből a harctér felé utaztunk. Több órán át tartott a vonaton való utazás. Első nap. Az utolsó állomásnál kiszálltunk. Vártak reánk : Helmer Antal alezredes, ezredparancsnok, Callmeyer és Mitikus kapitányok, Fekésházy had­nagy, Berecz és Csiszárik ezredlelkészek. A fo­gadtatást a melegség és bensőség jellemezte. Megható volt az a jelenet, amikor a küldöttség egyik tagja a fiával találkozott. Az apa sokáig nem tudott mást mondani, mint azt: „Édes, jó fiam.“ Matyaczkó Tivadar nagyprépost rövid lelkes be­szédben elmondta a küldöttség célját, majd ko­csikra szállt a társaság s az ezred Katona-Ottho­nába tért, ahol már terített asztal várta ebédre a küldöttség tagjait. Az ebéden részt vettek a kül­döttség tagjain és a fogadásnál megjelent katonai személyeken kívül: Aczél, Grünstein és Stumwoll főhadnagyok, dr. Reismann zászlós. Az ebéd alatt Matyaczkó Tivadar nagyprépost az ezredparancs­nokra, a tisztekre és a legénységre mondott fel­köszöntőt, melyre Helmer alezredes válaszolt meleg, közvetetlen szavakban, majd Szabó Zol­tán beszélt az itthonmaradottak szeretetéről, mely­­lyel kisérik hőseink küzdelmeit. Az ebéd alatt, melyen a legjobb hangulat uralkodott, az ezred zenésztagjai szép darabokat adtak elő. A felszol­gálás ügyes volt: az egyik katonapincér annak ide­jén pincér volt Budapesten, a küldöttségnek két tagja, akik a fővárosban végezték felsőbb tanul­mányaikat, ráismertek a „Márványmenyasszony“ egykori pincéjére. Nemsokár előkerült „Móric“, az ezred fényképésze, a­ki a társaságról képet készített. Az ebéd utáni közvetlen időt a Katona- Otthon megtekintésére fordították. A nagyon ügyes és bevált intézmény 1. évi ápr. 25-én kezdte meg működését. Parancsnoka dr. Reismann Simon beregszászi ügyvéd, zászlós, aki az Ott­hon ügyeit hozzáértően intézi. Két nagy legény­ségi barakból, 2 nappali szobából, 4 tiszti szo­­­­bából, kantinból és raktárhelyiségekből áll az alkalomszerűleg botlik be hozzájuk. Úgy nagy úri módra, tartózkodva beszél vele, de annál kedvesebb legyen a mamához. Mert a mamák mindig le szeretik foglalni a leányuknak szánt udvarlás felét. És ez az ő második tavaszuk, mert újra virágoznak leányuk­ban ... És ezt meg kell tennie, mert a mamák kényesek és raffináltak, az eredmény pedig nagy­részt tőlük függ. Férfi: (Fokozódó csodálkozással) Ez igaz! Hölgy: Izgassa a nő fantáziáját azzal, hogy nem tájékoztatja behatóan viszonyai felől, el nem árulja hibáit és — de ezt jól jegyezze meg — megrág minden szót, amit kimond. Kedveskedjék a leánynak ajándékokkal, de ne túlságosan. Le­gyen tapintatos és például ne magyarázza el elő­adás közben a darab végét és ne rendeljen a czukrászdában puncstortát, mert azt maga vélet­lenül nagyon szereti. És még igen sokat mond­hatnék, de hát elégedjék meg ezzel. Ezt is sike­resen felhasználhatja, hogy jó partit szerezhessen magának. Férfi: (Aki eddig tettetett kíváncsisággal hallgatta az oktatva beszélőt, most szemtelen komolysággal szólal meg) De mikor én csak önt szeretem . . . Hölgy: (Boszankodva) Ugyan ne beszéljen ! Férfi: Hát nincs kegyelem ? Otthon. Az egyik nappali szobában állanak az újságok és a könyvek, a másikban tartják a le­génység részére a különböző előadásokat. Tor­nafelszerelése is van az Otthonnak. Vasárnapon­ként verseny­játékokat rendeznek. Az egyes sza­kaszok négy naponként térnek pihenőre az Ott­honba. A Tábori Újság szerkesztősége is az Otthonban ütötte fel tanyáját. Az Otthonnak a tárgyait pontosan leltároz­ták. Az emlékkönyvbe minden látogató beírja a nevét. Az Albumban az Otthonban történő ese­mények, az egyes szakaszok vannak megörökítve. (Móric, az ezred fényképésze készíti a képeket.) A király legutóbbi (máj. 4-iki) látogatásáról is készítettek fényképeket. Miből tartja fenn magát az Otthon ? Erre a kérdésre ezt a választ kaptuk: a polgári tár­sadalom, a tisztikar (dr. Reismann egymaga 1000 K-t adott), a Hadsegélyző Hivatal és a Tábori Újság adományából. Az Otthonhoz tartozik a szódavízgyár. Nagyszerű intézmény. A vízvezetéken át kapott vízből olcsón állítják elő a hűsítő italt. Egy li­ter ára 6 fillér. A délután többi részét arra használtuk fel, hogy a légvonalban 6 km.-nyire levő állásokba elmenjünk. A küldöttségből hárman-hárman in­dultak el két csoportban. Az egyik csoport, mely az ezredünknek kb. 5 km. hosszúságban levő frontja jobb szárnyához igyekezett, az odavezető völgy védelme alatt elért az állásokig. Az ott levő 12. századbeli vitézeket Fekésházy Gyula üdvözölte szeretettel sugárzó szavakkal, melye­kért Orosz István heves megyei illetőségű sza­kaszvezető mondott szívből jövő köszönetet. A másik csoport Helmer alezredes vezeté­sével indult el. Először az alezredes lakására mentünk, amely kb. 2 km.-nyire van fronttól. A két kis épületből álló telep egy hegyoldalnak támaszkodik. (A szobácskák levegője nyirkos, most is kell fűteni!) Az ezrednek minden jelen­tése itt fut össze a sok telefon- és táviróvezeté­­ken. — Az urak jó időben jöttek a frontra, mert négy nap óta csendesség van. —mondja az alezredes. Eközben folyton, szinte megszakítás nélkül hallatszik a gyalogsági fegyverek ropogása, majd változatosság kedvéért az ágyuk is megszólal­nak. — Hátha ez is csend, milyen a nem­csend? — kérdezzük egyszerre. — A nem­csend egészen más — mondják a tisztek. Amikor támad az ellenség, vagy mi támadunk, az már nem megy ilyen csendesen. Most csak éppen azért szólnak a fegyverek, hogy figyelmeztessenek a háborúra. Megyünk az állások felé. A futóárkok víz­zel vannak tele, azért azokat nem használjuk. Egy kis ideig veszedelmes helyet kellett­­meg­Hölgy: Nem is lehet, hiszen megmondtam. Férfi: (Kalapját veszi és indul) Isten vele... (elérzékenyedve) látogassa meg a síromat . . . (Elrohan).* (Egy évvel később az utca két különböző oldalán.) Hölgy és mamája : (A gyalogjárón sétálnak, miközben megpillantják a túlsó oldalon a haj­dani kérőt). Nézd mama! Ott az a fiatalember, aki a barátjával megyen, számtalan kérőim közül az egyik. Rövid, pár napi ismeretségünk volt. Aztán eltűnt, meg akart halni, már egy éve éppen egy éve, hogy nem láttam . . . Szegény, azt mondta, hogy megöli magát ... De milyen sáp­­padt, milyen rossz színben van. Alig ismertem meg, hiszen már halottnak gondoltam . . . Iste­nem! Ki tudja! Talán igazán szeretett . . . Csak egy kicsit ostoba volt és én olyan kegyetlen voltam hozzá . . . Most már sajnálom. Nézd csak milyen bágyadt a tekintete. Na most ide­néz . . . Figyel, de nem köszön, úgy látszik ki akarja ölni szivéből a képem örökre. Szegény, bizonyosan nagyon szeretett . . . Férfi: (Aki barátjával sétál egy átlumpolt éj­szaka után) Te! Nézd csak! Ki ott az a szép hölgy? Hogy néznek erre, olyan ismerős az arca. Bizonyosan találkoztam vele valahol . . . HATÁRSZÉLI ÚJSÁG, 1917. Július 1.

Next