Kárpátaljai Magyar Gazda, 1926 (7. évfolyam, 27-45. szám)

1926-07-04 / 27. szám

2 oldal. Kárpátalajai Magyar Gazda 27.­­szám.­ zolták, hogy a Nemzeti Párt bármely pillanatban kész olyan törvényt meg­szavazni, amely törvény valóban a nép érdekét szolgálja, hanem bizo­nyítékai voltak ezek annak is, hogy a köztársaság területén élő magyarság teljesen távol áll az irredenta irány­zattól, mert hiszen az agrárvámokat megszavazta, egyáltalán nem tekintve arra, hogy Magyarországon a cseh­szlovák agrárvámok létesítését nagy ellenszenvvel nézik, mert ezek a vá­mok megnehezítik a magyar gabona Csehszlovákiába való behozatalát. Ma már világos mindenki előtt, hogy az agrárvámok megszavazása Szent-Iványnak és az ő táborának olyan tette volt, amely megnyitotta a jobb jövő útját. Ha a gabonavám kérdésé­ben egyetérthettek és együtt dolgoz­hattak a csehszlovák és a magyar pártok, ez a szép egyetértés előfor­dulhat ezentúl is, sőt állandósulhat is. A teljes megegyezés még messze van, de ma már minden gondolkozó ember előtt világos, hogy mindazok a pártok, amelyek a köztársasági állameszmét fenntartás nélkül elfogadják, vállvetve dolgozhatnak együtt az állam javára, de csak akkor, ha egymás jogos igényeit is tiszteletben tartják, ha állampolgár és állampolgár között nem lesz kü­lönbség, csak azért, mert más és más nemzetiséghez tartoznak. A megegye­zésnek és az ebből fakadó fejlődésnek ez az egyenes útja! Az új állampolgársági törvény. A prágai parlament új állampolgár­s­ági törvényt hozott. A törvényt Dérer Iván szlovák kép­viselő, volt­­miniszter dolgozta ki, de elfogad­tatása teljesen Szent-Ivány érdeme, aki a Magyar Nemzeti Párt és a német gazdapárt egész parlamenti erejét latba vetette a javaslat érdekében. Az új törvény nem gyógyítja be az állampolgársági sebeket, de mint első lépés, mint egy jobb jövő biztató jele örömmel üd­vözlendő. A törvény kimondja, hogy mindazok­nak, akik 1910-et megelőzőleg négy évig a mai Szlovenszkó vagy Ruszinszkó területén laktak, ha nem is fizettek adót, az állampolgár­ság — folyamodásukra — feltétlenül mega­dandó. A Magyar Nemzeti Párt a félúton nem áll meg és tovább harcol az állampolgársági ügy további, legszélesebb körű rendezéséért. Elismerik, hogy rengeteg embert sújtanak anyagi érdekeikben. Ezeket bölcs tanácsok­kal vigasztalják. Térjen át a szőllősgazda más üzemágra — vagy pedig pusztuljon, mint ahogy a vasút s az autó kiszorította a jól táplált fuvarost. De a jó borivó se hagyja magát,­­ meg a szesz érdekében tart védőbeszédet. El­mondja és bizonyítja, hogy a szesz nem na­gyobb méreg, mint mondjuk a tej, a­mely eltekintve attól, hogy a gümőkórt terjesztheti, a bőr alá fecskendezve, mint „idegen fehérje“, rögtönös halált okozhat. A szeszt használja külsőleg a tréner, a sportember, edzi, erősíti az izmokat. A tudós preparátumait ezzel kon­zerválja, az orvos a gyengülő szívet támo­gatja vele. A legerősebb dezinficiáló­ szer s mint ilyen csodás gyorsan gyógyít sebeket. Halomra pusztít némely bacillust — a kolerának, vér­hasnak, spanyoljárványnak leghatékonyabb vé­dekező és gyógyszere. A mértékletes borivó hosszú életű e földön s elmondják azt a régi anekdotát, melyet ugyan mindenki ismer, de amely mindig bizonyság marad s mely azt meséli, hogy volt egyszer, hol nem volt két százhúsz éves ikertestvér. Egy újságíró hirét vette az emberpárnak s felkereste őket azzal a céllal, hogy felvilágosítást kér tőlük. Megérkezik s az egyiket otthon találja. Kikérdi, hogy mint élt, mit miveit, hogy ily jó egészségben érte meg e szép kort. Előadja az öreg, hogy éle­tében mindig józan, mértékletes volt, nem ivott A falu kultúrája és a Magyar Nemzeti Párt. A Magyar Nemzeti Párt kulturprogramm­­jának alapja nem lehet más, mint egy széles nemzeti népkultúra megalapozása, a falu kul­túrájának fokozatos, rendszeres és egységesen irányított kiépítése. Bár a falu művelődésének kérdésénél a fő elv az, hogy a falu minden egyes tagja 6 éves korától egész életén át céltudatosan irá­nyított kulturális nevelésben részesüljön, mégis a falu gyermekeit 6 éves kora előtt sem hagy­hatjuk figyelmen kívül s így a falu kultur­­munkáját három részre oszthatjuk: 1. az iskolaköteles kor előtti; 2. az iskolaköteles kor alatti; 3.­­ az iskolaköteles kor utáni teendőkre. 1. Az iskolaköteles kor előtt a népmű­velési és népfentartási teendők úgyszólván összefolynak. Az ide sorolható munkák a kö­vetkezők: 1. Küzdelem az „egyke“ ellen. 2. Az anya- és csecsemővédelem. Mód: ily irányú nyomtatványok, a párt­lapban elhelyezett, a naptárban közölt cikkek terjesztése s a szülők részére tartott népies előadások által. A legtöbb községben napközi otthon van, amelynek vezetője egy tanulatlan öreg asszony. Értelmesebb vezetőkről s ezek részére egy kézikönyvről kell gondoskodni, amelyben ver­sek, mesék, játékok vannak a gyermekek ré­szére. Szükséges egy olyan verses- és mesés­könyv, mely a magyar nemzeti történelem fontosabb mozzanatait versecskék és mesék alakjában tudja a gyermekek szívébe csöpög­­tetni. Ugyanezt a célt szolgálják a mesedélu­tánok is, amelyeknek anyaga szintén gondo­san összeválogatva, kinyomatandó és elterjesz­tendő, így gyermekeink lelkivilágát már az iskolaköteles kor előtt is mi irányíthatjuk. Be kell idegezni a szülők lelkébe, hogy a nevelés, de ma különösen a nemzeti nevelés alapja: a családi nevelés, amely már az iskolaköteles kor előtt megkezdődik. Szükség van egy úgy­nevezett magyar családi könyvre, amely mint régen a biblia, minden magyar család aszta­lán ott fekszik s útmutatója lesz annak, hogy egy magyar családban miként és mivel kell biztosítani a magyar nemzeti érzés lángjának örök égését. II. Ha az iskolaköteles korban lévő gyer­mekeink nemzeti nevelését biztosítani akarjuk, az elnemzetlenítő iskolapolitika ellensúlyozá­sára kell figyelmünket elsősorban fordítani. Ha lesz reá elég anyagi erő, magyar nép-, polgári és szakiskolák felállítását szorgalmazni kell. Addig, amíg a kellő anyagi erő nincs meg erre, ki kell vívni a magyar nyelven való oktatást mindazon a helyen, ahol a magyar sem bort, sem pálinkát s hosszú életét ennek tulajdonítja. S ugy­e, kedves bátyja szintén így élt? — kérdi a kiváncsi újságíró. — Az ám, mondja reá az öreg haragosan, — az a vén korhely az egész életét korcsmában töl­tötte, most is ott van az ebadta! Borivók voltak a régi görögök; a világot kormányzó rómaiak korhelykedései sokszor napokig tartottak s ludtollal csiklandozták a garatot, hogy arra újból felönthessenek. Az angol világhóditó útjában a wishiky-t soha otthon nem hagyta s ha módja volt rá, maga előtt küldte. Abszint ihlette a múlt század nagy francia költőit; sok újságíró, színész és szónok ma sem képes szesz nélkül dolgozni. A végső erőfeszítés pillanataiban a lelki- és testi erők csodálatos teljesítményére képesít, mint ezt a világháború sok fényes haditette bizonyítja. Az alkoholfogyasztás eltiltása az ember ősi jogaiba történő megalázó beavatkozást jelent. Önérzetes ember ebbe sohasem fog belenyugodni. Az emberi természet fellázad a reáerőszakolt kényszer ellen s amit eddig mérsékelten, nyíltan cselekedett, azt a tila­lom dacára, mindenáron s túlzottan fogja tenni. A szeszt kedvelő idegenek, mindazok, akik nem szeretik a karmonádlit sem limo­nádéval, sem tejszínnel öblögetni, messzire elkerülik a tilalmas országokat s így csökken az idegenforgalom s elszegényednek, akik ebből éltek. De tönkrejutnak a szőlősgazdák is, kik nemzeti kisebbség kellő számban él. Ahol a megkívánt százalék kisebb, ott a magyar nyel­ven való oktatásnak legalább a minimumát kell biztosítani. Ilyen helyeken stipendiumok, pályaművek által kell növelni a magyar nyelv tanulásának kedvét. Értelmes és érdemes magyar gyermeket anyagi viszonyaikhoz mérten segélyezni kell nemcsak iskolai könyvek, tanszerek, de la­kás, ruházat, ellátás tekintetében is. A ma­gyar társadalom megmozgatandó abban az irányban, hogy ilyen célokra áldozni életében és halála esetére is kötelességének tartsa. Minden erőnkkel küzdeni kell a feleke­zeti iskolák államosítása ellen. Ma nemzeti nevelés szempontjából is fontos a felekezeti iskola, mert ott, ahol hivatása magaslatán álló pap és tanító van, a szigorított állami tan­felügyelet dacára is sokat tehet, de legalább is nem nemzetlenít. Amilyen fontos dolog az, hogy ne le­gyen egyetlen magyar gyermek sem iskola­­kerülő, éppen olyan fontos a szülőknek fel­világosítása abban az irányban, hogy átlagos tehetségű gyermekeiket ne a tudományos pá­lyákra küldjék, növelve a szellemi proleta­­riátus számát, hanem a mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi pályákon keressenek számukra jobb jövőt. Mivel nagyon sok szülő, — a kormány iskolapolitikájának következményeképen — ahol csehszlovák iskola van, már az első osz­tálytól kezdve abba íratja be gyermekét, nem­különben az állami menhely által gondozott magyar gyermekek is oda kényszeríttetnek, nagy gond fordítandó arra, hogy ezek a gyer­mekek megtanuljanak, illetőleg el ne feled­jenek magyarul írni, olvasni s a magyar nem­zeti lélek ki ne haljon belőlük. Itt a magyar családokra vár a nagy feladat, amelyeknek segítségére volna a már említett családi könyv. Ha a magyar családi nevelés organizálása si­kerül, a Magyar Nemzeti Párt a nemzeti lé­lekmentő munkában az alappilléreket rakta le, amelyekre bátran építhet. Ezt azonban csak ráneveléssel lehet elérni. Nekünk kell olyan családanyákat és családapákat nevelni, akik tudatában vannak, hogy mily fontos tényező a család a nemzeti nevelés szempontjából. Addig is, amíg ez boldog valósággá vá­lik, nekünk kell biztosítani azt, hogy gyerme­keink ajkán a magyar szó, tollán a magyar betű, szívében a magyar érzés a magyarnak örök életet biztosítani tudó hatalom lehessen. De hogyan? Tanfolyamok rendezése szép terv, de a gyakorlatra nézve illuzórikussá válik, mihelyt az elnemzetlenítés főírányítóinak, a tanfelügyelőknek éber szeme észreveszi, hogy keresztezni akarják szándékaikat, mert egy­szerűen eltiltja a tanulóknak a tanfolyamon való részvételt. Reá vagyunk utalva a magyar a mezőgazdasági népesség nagy hányadát (nálunk kb. 25°/o át) teszik s ami még na­gyobb baj, elpusztul a sziklás hegyoldal egye­düli termelő­ ágazata is s vele kétezeréves borostyánja. A szőlősgazdák köszönik a bölcs tanácsot, hogy a szőlőből gyártsanak dene­­turált szeszt vagy cukrot. Nyilvánvaló, hogy tizedrész annyi cukrot sem termel a legéde­sebb szőlő kataszteri holdja, mint a cukor­répa, holott utóbbinak termelési költségei kisebbek. Az állam bevételeinek igen lénye­ges része a bor-, a szeszadó, a kincstári il­leték, fényűzési, fogyasztási, forgalmi adó, mely összegeket nem nélkülözheti a közéleti háztartás s más, sokkal terhesebb adóne­mekkel kellene pótolnia, ha a szesz élveze­tét eltiltanák. A bor- és szesztermelés meg-­­­szünte egyes államok u. m. Francia-, Olasz- és Spanyolország és legelsősorban Ruszinszkó kiviteli mérlegét rendkívül mértékben ron­taná. Ez esetben a finánc is egy követ fuj a bor- és szesztermelővel. Egyszóval, mondja a borivó, igyunk csak bátran tovább, cim­borák, mértékkel nem árt az élet e fölséges zamata! Nem vagyok hivatott a döntőbíró sze­repére, mert nem vagyok elfogulatlan. Ma­gam is borissza lévén, meg aztán ruszinszkói, akinek a bor a kenyere, rokonszenvem a bor védelmezőivel. Ifjúságunk gyönyörűséges, mu­zsikás, leányos, bortól gyöngyöző éjszakáira gondo­l, melyek hangulatát elfeledni sohasem lehet. Hogy gyomrunk mondja-e fel a szél-

Next