Kárpáti Magyar Gazda, 1937 (13. évfolyam, 12-46. szám)
1937-03-21 / 12. szám
Ismét rólunk, de ismét nélkülünk? Magyar Testvérek! Ismét sorsdöntő, ismét történelmi nevezetességű események előtt állunk! Ismét dönteni akarnak a mi sorsunkról, de ismét csak nélkülünk! A юі megkérdezésünk nélkül. Mintha nem is élnénk ezen a földön. Olyanok vagyunk mint a levegő. Átnéznek rajtunk, nem akarnak észrevenni, nincs ránk szükség, nem kellünk, felesleges teher vagyunk az itt élő népek vállán. Sokan emlékeztek még rá, ami tizennyolc évvel ezelőtt történt, amikor a világháború befejeződése után az az irtózatos összeomlás, melynek romjai alá kerültünk, szétszakgatott bennünket. Akkor is itt voltunk Kárpátalján, a mi szülőföldünkön,amelynek minden röge egy-egy ősünk porladó cafiitjait takarja. Akkor is itt voltunk, de akkor se kérdezte meg senki tőlünk, hogy mit akarunk a sorsunkkal kezdeni? Hogyan akarjuk megváltozott életünket berendezni, hogyan akarunk az új helyzetbe beleilleszkedni? Akkor is nélkülünk határoztak rólunk, mert mi »kisebbségi nemzetté« lettünk, korlátozott jogokkal és súlyosabb kötelezettségek-kel, mint valaha. Amikor a kárpátaljai orosz nemzeti tanácsok kimondották, hogy Kárpátalja önként csatlakozik a csehszlovák republikához, mi nem voltunk ott. Minket akkor se kérdeztek meg, akkor is egyszerűen ránkparancsolták az új beosztást az orosz nemzeti tanácsok és mi kénytelenek voltunk belenyugodni mindenbe. Kénytelenek voltunk beleilleszkedni a midennapi életbe, küzdeni, szenvedni és dolgozni, hogy hasznunkat lássák és megtanuljanak az emberek nemcsak gyűlölni, de becsülni is... Azóta tizennyolc esztendő telt el. Hogy milyen tizennyolc esztendő, azt ti, magyar testvérek, a saját sorsotokon tapasztaltátok és azt hisszük, nem is szeretnétek még egyszer élőből kezdeni. Most aztán ismét sorsdöntő napok virradtak ránk. Azok az orosz nemzeti tanácsok, amelyek majdnem két évtizeddel ezelőtt a csatlakozást ki is mondották és azóta várták a Kárpátaljának tör-vény és jog szerint kijáró autonómiát, ismét nagy lépést tettek. Egyesültek ezek az orosz nemzeti tanácsok, »Központi Orosz Nemzeti Tanács« nevet vettek fel, elkészítették Kárpátalja autonómiájának tervezetét és azt a prágai kormány elé juttatták, is Miként tizennyolc évvel ezelőtt nem voltunk is ott, úgy most se hívtak el bennünket, most se kérdezték meg tőlünk, miképpen akarjuk sorsunkat ebben az autonómiában elrendezni. Mi már csak a kész tervet láttuk és olvastuk és mert ezzel a tervvel egyetértünk, mert úgy látjuk, hogy benne a mi életlehetőségünk is biztosítható,nem emelünk kifogást ellene. Igen ám, magyar testvérek, de nemcsak a Központi Orosz Nemzeti Tanács készített autonómiatervezetet és terjesztett a kormány elé javaslatot, de készítettek — állítólag — azok a kárpátaljai képviselők és szenátorok is, akik a kormánypártok kegyelméből kaptak mandátumot nálunk. Ezek a törvényhozók ugyancsak nem a választóközönség megbízásából csinálták meg ezt az autonómiára vonatkozó javaslatot, hanem éppen ellenkezőleg a kormány utasítására. Tehát ezek is nélkülünk akarnak dönteni rólunk! Úgyszintén a prágai kormány is, amelynek elnöke a legutóbb az újságíróknak a következőket mondotta Kárpátaljáról: »Kárpátalja megkapja azt az önkormányzatot, amelyet a békeszerződések és a csehszovák alkotmány kilátásba helyeznek«. Azután meg ezeket: »Miután Kárpátalját sokéves gazdasági és kulturális munkával kifejlesztettük, elérkezett az ideje, hogy a békeszerződések kötelezettségeinek eleget tegyünk.« Végül ezeket: »Kormányzói hivatalt létesítünk s ezt a hivatalt felruházzuk azokkal a jogokkal, amelyeket a békeszerződés és az alkotmány a kárpátaljai autonómiának juttat. A kárpátaljai országgyűlés autonóm hatáskörét mindaddig a kormányzói tanács fogja gyakorolni, amíg az országgyűlést meg nem választják«. A prágai kormány tehát amikor mi tizennyolc év óta* Kárpátaljának * békeszerződésben biztosított autonómiát követeljük, még mindig félmegoldásokkal kísérletezv, mert — amiként a miniszterelnök mondotta az autonómia azonnali bevezetése »túl nagy felelősségvállalást jelentene« a kormányra nézve. A miniszterelnök ugyan ígéri, hogy ez a félmegoldás, melyet a kormányzói hivatal és kormányzói tanács felállításával kíván elintézni csak igen rövid ideig fog tartani, dehát éppen azért, mert rövid ideig tart, felesleges a vele való kísérjt létezés. A közeli napok tehát sorsdöntő eseményeket hordoznak mehuk bel. Nem tudjuk, nem is sejtjük, milyen meglepetés érhet bennünket, magyarokat, akiket soha még meg nem kérdeztek, ha sorsunkról volt szó, akiknek csak a szavazataira volt mindig szükség, hogy egy-egy kormánypárt, amely Csehországban lejárta magát, nálunk felerősödjék. Ez lealázó állapot, de azzal jár, hogy bennünket »kisebbségnek« nevezett el a békeszerződés, nekünk tehát nincs jogunk a saját sorsunk irányításába beleszólni. Minden eshetőségre fel kell azonban készülnünk. Nem szabad hagynunk, hogy bennünket észre ne vegyenek, hogy bennünket mindenből kifelejtsenek, mert ha az adókötelezettségünk, a katonaszolgáltatásunk jó és szükséges, kell hogy szavunk, is legyen ottan, ahol sorsunkról akarnak dönteni! Nem tudjuk még, hogy a Központi Orosz Nemzeti Tanács mit fog cselekedni, ha autonóm szervezetét a prágai kormány félredobja, egyet azonban máris kijelentünk, hogy ha a Központi Orosz Nemzeti Tanács Kárpátalja népeire akar támaszkodni, hogy a népakaratot érvényesítse, mi melléje állunk! Becsületes őszinteséggel és azzal a meggyőződéssel, hogy a kárpátorosz nép e szószólója is becsületes őszinteséggel küzd a békeszerződésben és alkotmányban lefektetett autonóm jogaink bírtak- Iasáért. Melléje állunk, mert nem akarjuk, hogy is-smét döntsenek rólunk, de nélkülünk! Hirlapbélyeg engedélyezve posta és távírda igazgatóság Kosice, szám. 75493—IV—30, feladási postahivatal Berehovo. Vasárnap, 1937 március 21. XIII. évfolyam 12. szám. MAGYAR CAZPA Az Országos Magyar Kisgazda-, Földmíves- és Kisiparospárt - Magyar Nemzeti Párt kárpátaljai kerületének hivatalos hetilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal. Berehovo—Beregszász, Masaryk-tér, 3. szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztő-bizottsági elnök: EGRY FERENC. Főszerkesztő: Dr. POLCHY ISTVÁN. Egészévi Felelős szerkesztő: Dr. BODÁKY ISTVÁN Félévi ELŐFIZETÉSI ÁRA -------36 Ke. Negyedévi -------18 Ke. Havi — — 9 Kő. — 3 Kő. A legfelső közigazgatási bíróság dönt, de a betegsegélyző pénztár fütyül rá Nem első ízben történt már, hogy a legfelső közigazgatási bíróság kimondotta, hogy »alkalmi munkások nem esnek biztosítási kötelezettség alá«. A betegsegélyző azonban fütyült erre a döntvényre. Mindig azt felelte rá, hogy az nem vonatkozik a mi eseteinkre. A mi esetünk más. Ha megpanaszoljuk és a legfelső közigazgatási bíróság a mi javunkra dönt, akkor az előírt betegbiztosítási díjakat törli. Igen ám, de kinek van kedve és ideje panaszokat gyártani és évekig várni az elintézésre? Inkább fizet és a betegsegélyző nevet a markába. A napokban ismét megjelent egy ilyen legfelső közigazgatási bírósági döntvény éspedig kárpátaljai vonatkozásban. Ismét alkalmi szellőmunkásokról van szó és ismét a munkaadónak adott igazat a bíróság a betegsegélyzővel szemben. Okulásul és miheztartás végett itt közöljük a Legfelső Közigazgatási Bíróság legújabb döntvényének történetét. Özvegy Reismann Sámuelné nagyszöllősi földbirtokos 1930-ban nem jelentette be a huszti munkásbiztosító pénztárba a szöllőjében dolgozó munkásokat, mert úgy vélekedett, hogy az alkalmi munkások nem esnek biztosítási kötelezettség alá, az 1924. évi 221. számú biztosítási törvény 2. paragrafusa értelmében. Azonban a munkásbiztosító pénztár nem osztotta ezt a törvénymagyarázatot és utólagosan hivatalból kivetette a biztosítási járulékokat a szóbanforgó szellőmunkások után. Reismanné ellenmondással élt a kivetések ellen s a felebbezési eljárás során előbb a huszti járási hivatal, majd pedig az ungvári országos hivatal foglalkozott az üggyel. Mindkét fórum a betegbiztosító pénztár álláspontját fogadta el és elutasította a felebbezést. Reismanné panasszal élt a legfelső közigazgatási bírósághoz. A szövőbírtokosok körében nagy érdeklődéssel kísért ügyben a legfelső közigazgatási bíróság a napokban határozott és 15.799—34. számú döntésével megsemmisítette az ungvári országos hivatal határozatát azzal az indokolással, hogy az 1924. évi 221. számú törvény 2. paragrafusa értelmében az alkalmi munkások nem esnek biztosítás alá s valamely foglalkozás akkor tekintendő alkalmi foglalkozásnak, ha ez a foglalkozásával való összehasonlítás után gazdasági és szociális tekintetben másodrendűnek tűnik fel. Ezek után — nemde — a betegsegélyző pénztárnak lényeges különbséget kellene tennie a hivatásos szellőmunkások, mint amilyenek a vincellérek stb. és az alkalmi munkások között, akik többnyire falusi emberek és csak akkor végeznek napszámos munkát, mikor arra idejük engedi, no meg azért, hogy a földművelésen kívül napszámos munkával is gyarapítsák jövedelmüket. Ezt azonban a betegsegélyző pénztárak nem fogják megtenni, hanem továbbra is rendőri büntetéssel fogják sújtani azokat a munkaadókat, akik alkalmi napszámosaikat be nem jelentik. Teszik ezt abban a tudatban, hogy úgyse fog minden munkaadó a legfelső közigazgatási bírósághoz panaszra menni, az ideje lenne már rendet teremteni ebben ügyben éspedig úgy, hogy a hegyközségek szövetsége útján közigazgatásilag igazolvánnyal látni el azokat a munkásokat, akiket a községi elöljáróság alkalmi munkásoknak minősít, míg a többi, hivatásos szöllő- és egyéb munkások ne állhassanak munkába, amíg betegsegélyzői munkakönyvükkel nem igazolják, hogy tagjai a betegpénztárnak, a befizetett járulék tehát nem fog elveszni rájuk mint ahogy az a sok-sok százezer korona melyet az alkalmi munkások után fizetnek munkaadók, akikről betegség esetén kisül önálló foglalkozást űző földművesek s így pénztári orvos, orvosság és segély nem jár nekik. A jelenlegi gyakorlat mindenképpen igazságtalan s ezért erélyes, gyors és hathatós intézkedésre van szükség nézve, elvész, de ahogy beteg-