Kárpáti Hiradó, 1941. március (18. évfolyam, 61-66. szám)

1941-03-15 / 61. szám

Szombat, 1941 március 15 FŐSZERKESZTŐ: DR. SIMON MENYHÉRT XVIII. évfolyam, 61. szám A TÖRTÉNELEM LOGIKÁJA írta: Kozma Miklós Kárpátaljának története a magyarság középeurópai ezeréves történelmével kezdődik. Verecke és Árpád neve ezer évvel ezelőtt öszszekapcsolódtak és Verecke a magyar honfoglalás szimbóluma lett. A magyarság dunavölgyi örök időkre szóló története, Kárpátaljával, Vereckével kezdődött. A honfoglalás után majdnem háromszáz éven át Kárpátaljának alig van története, amíg Barbu khán tatár fejedelem 1241-ben, széthányatva a kárpátaljai fatorlaszokat, keresztül nem vonul Kárpátalján. De komoly harcra itt nem kerül sor. Kárpátalja akkoriban alig több mint természeti akadály s a tatárok első komolyabb csatájukat már a sík földön, Munkács és Ungvár vonalában vívják. A tatárok kitakarodása után kezdődött el a rutének beszivárgása Kárpátaljára. Ez abeszivárgás fokozatos volt, nélkülözte a politikai vagy katonai jelleget és megélhetési okokból történt. Részben a magyar birtokosok elpusztított jobbágyaikat akarták a behívott ruténekkel pótolni, részben maguk a rutének kerestek és találtak a Kárpátoktól délre jobb megélhetési viszonyokat. A XVII. század közepéig Kárpátaljánakés népének egyáltalában nincs történelme. Szegény, de boldog, vagy legalább is nyugodt életet él. A XVII. század közepén vége a nyugalomnak, de ennek oka nem kárpátaljai problémák, csupán az, hogy Kárpátalja erdélyi és lengyel hadaknak sok szenvedéssel járó átvonulási területévé válik. Majd a bekövetkező kuruc-labanc háborúk hoznak sok bajt Kárpátaljára. Olyan sokat, hogy midőn II. Rákóczi Ferenc kitűzi a felkelés és szabadság zászlaját, az elkeseredett, a császáriaktól agyongyötört rutének elsőként és tömegesen csatlakoznak a libertásos zászlók alá. Azután hoszszú ideig, 1848-ig megint nincs Kárpátaljának és a rutén népnek történelme, de 1848 megint a magyar oldalon találja a gens fidelissimát. Az elmúlt világháború első hónapjaiban Kárpátalja északi sávja rövid időn át hadszíntérré válik, míg a gorlicei áttörés a frontot messze északra nem dobja. Ez időtől kezdve a háború alatt nem Kárpátaljáiiak, hanem csupán a kárpátaljai ezredeknek van történelmük, és pedig szép és becsületes történelmük. A hadseregfőparancsnokság is megállapította, hogy a magyarországi rutén ezredek hűségesen és bátran harcoltak s ellentétben más nemzetiségekkel, egyszer sem fordult elő, hogy rutén csapatok a Legfelsőbb Hadúrnak s a magyar hazának tett hűségesküjüket megszegték volna. A világháborút befejező összeomlás Kárpátalját az európai nagypolitika egyik nem éppen öncélú eszközeként és könnyű labdájaként az események első vonalába dobta. A győztes nagyhatalmak eleinte nem is nagyon tudták, hogy mit kezdjenek Kárpátaljával s még maga Masaryk és Benes is , amennyire már a háború alatt megszületni akaró csehszlovák államnak követelték az északmagyarországi megyéket, a későbbi Szlovenszkót —, annyival kevésbbé ambicionálták kezdetben Kárpátalját, mint távoleső és ráfizetéses területet. Sőt még akkor is, mikor a döntés már megtörtént , Kárpátalja a csehszlovák állam keretébe került, a csehek azt a megoldást ideiglenesnek tartották s számoltak azzal, hogy megfelelő időpontban Kárpátalját átadják Oroszországnak. Masaryk 1920-ban Gillerson Vöröskereszt-képviselő előtt kijelentette: „A kárpátaljai Oroszországban — így nevezte Kárpátalját — bizonyos ideig tartó kölcsönt látunk, amelyet a tulajdonosnak az első alkalommal vissza fogunk adni.“ Egy kis humorral meg lehet állapítani, hogy Masaryk igazat mondott annyiban, hogy Kárpátalja az igazi tulajdonosához került viszsza. De Kramárzs is kijelentette 1925 április 12-én az orosz társaság pozsonyi gyűlésén, hogy: „Én és Benes a békeértekezleten a mi érdekeink mellett Nagyoroszország érdekeit is szem előtt tartottuk, s keresztülvittük Kárpátaljai-Oroszországnak köztársaságunkhoz való csatolását, hogy később összeérhessen Csehszlovákia a nagy, egyesült Oroszországgal!“ Csehország a nyugati hatalmaknak megígérte, hogy amíg Oroszország kommunista, addig Kárpátalját megtartja. A cseh uralom alatt Kárpátalja körül, a rutén és magyar őslakosság érdekeinek teljes elhanyagolásával, a legkülönfélébb idegen szempontokból és érdekekből folyt a nagypolitika mindenki javára, csak Kárpátalja őslakosságával nem törődött senki. Mert volt itt húsz év alatt cseh, nagyorosz, ukrán és kommunista irányzat, játszottak ezekkel a kérdésekkel a legkülönfélébbképpen érdekelt külső hatalmak, csupán egy irányzat nem volt: a Kárpátalján és a bécsi döntés területén élő őslakóknak, a magyarságnak és ruténségnek az irányzata. Még egy olyan politikai komédiát, mint aminő Kárpátalja körül húsz éven át, de különösen a csehek utolsó idejében folyt, a történelem alig tud felmutatni. Kárpátalján, ahol ezer esztendő óta egy szál cseh nem élt, csehek uralkodtak, gyarmatosítottak és csehesítettek. 1918-ig Kárpátalján nem volt élő ember, aki csak álmodott volna is arról, hogy van-e Ukrajna és mi az ukrán. Azután elmúlt néhány év s Kárpátaljának ukrán vonatkozásban egyszer csak az ukrán Piemont szerepét kellett volna játszani. Egy népet akartak igazi népi mivoltából kiforgatni és átformálni valami olyanná, ami tiszteletreméltó lehet máshol, de gyökértelen és hazug volt itt. Ugyanakkor a kárpátaljai rutén eredetű intelligencia egy része, elszakadva népétől, a literatúra és intellektus jegyében nyíltan nagyorosz vizekre evezett, persze csak ideológiailag, a készen kapható nagyorosz és kétségtelenül hatalmas és értékes, de nem azonos irodalom és kultúra jegyében, mert egyébként a szovjet iránt nem sok szimpátiát érzett. Az egész országrész egy óriási ideológiai keveredés össze-vissza képét mutatta, bellum omnium contra omnes-t, amit a csehek tőlük telhetőleg elősegítettek és végül elmélyített egy operettkormány tragikomikus dilettantizmusa. A jobb sorsra érdemes kárpátaljai rutén és magyar nép pedig a cseh, nagyorosz, ukrán, kommunista és a jó ég tudja, hogy még mi mindenféle elgondolások között kevereghetett s azok között csak neki nem termett fű, pedig „önállósága“ érdekében utolsó kormányzata még a régen elhalt Wilsonhoz is sürgönyzött elismerésért és támogatásért. Magyarországnak háború utáni helyzetét egy időre a trianoni békeparancs határozta meg. De Trianon csak a tényleges helyzetet szabta meg, nem változtatott azonban sem a magyar ideológián, amely változatlanul ragaszkodott a szentistváni gondolathoz, sem pedig az elszakított Kárpátalja magyarságának és rsténségének ideológiáján, mely szintén a szentistváni gondolat jegyében, földrajzi, történelmi, gazdasági és érzelmi okokból egyaránt Magyarországhoz akart visszatérni. A szentistváni gondolat kultusza és e gondolathoz való ragaszkodás a békekötések utáni években, különösen eleinte, nyílt szembefordulás volt a győztes nagyhatalmakkal és a trianoni Magyarországot környező ellenséges államokkal egyaránt. E gondolat eleinte a „Nem, nem soha“ formájában, legélesebben formulázva jelentkezett, később és átmenetileg reálpolitikai okokból halkabban hangzott, a politikai józanság alapjára állott, de mindig élt. A párizskörnyéki békék még saját alaptételükben sem voltak őszinték s csupán elvileg és propagandacélokkal hangoztatták a nemzetiségi Most két éve adta ki vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója a történelmi hadparancsot, amely elindította a magyar honvédséget Kárpátalja visszafoglalására.