Kárpáti Hiradó, 1942. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-01 / 1. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ: BÁRTFAI LÁSZLÓ POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: DR. SIMON MENYHÉRT Nagy Vilmos: ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN Minden elkövetkező új évet reménykedve várnak Európa népei. Az ember bizalma a jövőben megingathatatlan. Ami megtörtént, akár jó, akár rossz, a múlté. Ami előttünk van: jövő. Titokzatos, kifürkészhetetlen. A múlt tanulságokat rejteget, a jövő sikert, dicsőséget, győzelmet, vagy kudarcot, bukást. Nem tudjuk milyen nehézségeket hoz számunkra 1942, de mintha a megpróbáltatásokkal telt 1941 után már a derengés első jeleit látnák. Az elmúlt évben tisztázódtak az erőviszonyok, mindkét oldalon kialakult az arcvonal. Érezzük, 1942 a nagy döntések éve, a háború talán még tovább folyik, de a döntések megtörténnek ebben az esztendőben. A háború és vele együtt a keresztény kultúrvilág sorsa eldől. Ha visszagondolunk az elmúlt év első napjára, mégis úgy érezzük, hogy a magyar jövendő ma sokkal reménydúsabb és több sikerrel kecsegtető, mint az a kép, amely akkor állott lelki szemeink előtt. Sötét viharfelhő tornyosult Magyarország ezeréves határai előtt. Tompán dübörgő mennydörgések jelezték már akkor a kitörni készülő vihart. Az elmúlt év megint határainkra hozta a háborút, de újabb sikereket, országgyarapodást is hozott. Délszlávia eltűnik és a Szent Koronához imét visszatér az ezeréves haza egy darabja: a Délvidék. A magyar fegyverek diadalmasan megindulnak dél felé, de éles fájdalon hasít a nemzet testébe: Teleki is elköltözik az élők sorából. Halál az elkövetkezendő nehéz órák botorságát sejtteti a nemzettel. De a vhar mégis elvonul határaink elől, a kindviselés megkíméli hazánkat egy íj tatárdúlás minden borzalmától. Megnövekedett erővel és önbizalommal lép újabbata magyarság történelmi küldetésének útján. Kiállottuk aegnehezebb próbát és ha további harcban kell élnünk, ismét van idők rá, hogy szétnézzünk házunkban ésgyarapítsuk nemzeti erőállományunkat. A legnagobb veszedelmen szerencsésen túlzottunk. Most már tudjuk, hogy élni fogunk és életigenlésünk egylt magyar életigenlést is jelent. Saját erőnkből, saját történeti hagyományaiból kiindulva végezhetjük az antagépítés nagy munkáját, az örök agyar küldetést, fegyverrel védelezni Európát, de ugyanakkor szirci államiságba szervezni az ősi miggy területeket, a Kárpátmedencét Még igen messze vagyunk attól, hoy minden célunkat és területi törekvesnket elérjük. De vájjon mondhatni^ nyugodt lelkiismerettel, hogy vaden célunkat el is értük abban a pillanatban, ha egyszer az ezeréves^magyar. határok visszaálltak? Magyar ember szám ról nem kétséges, hogy ez a pillanat érkezik, de azt is tudja, hogy ez,,^ a végcél, amely után már csak niha következik. A magyar élet egy vajúdó kérdéseit mindez egy ^odtat sem viszi előre, mert azok most kell megoldanunk. A magyar rászületés többé nem területi megamorítottságunk függvénye, hanem kkal inkább függ ma területi kitérésünk a népi nemzeti újjászületésig Bő és termékeny vita folyt nálunk most is erről a kérdésről. Minden oldalon voltak a vitázók között jóhiszeműek, de annál többen voltak a kis akarnokok, akik minden eshetőségre készen csak a maguk, személyi — jobb esetben —, osztály, vagy pártérdekeit nézték. A nemzet maradt a takaró, a jótékony fátyol, amelyre hivatkozni elég ahhoz, hogy minden alantas szándéktól mentnek tartsuk azt, aki nyakra-főre emlegeti. Hagytuk, hogy egyesek saját szűk osztályérdekeiket még mindig nemzeti érdeknek hirdessék. Tiltakoztunk az »idegen példák« ellen, de ugyanakkor nem vettük észre, hogy az idegenmajmolás valóban patologikus mániája csak azért terjedhetett el, mert megoldatlan kérdéseket megoldottnak hirdettünk, vagy igyekeztünk előlük kitérni. Hogy a magyar öncélúság gondolata egyesekben lehanyatlott, a magyar problémák megoldásának sürgetését egyáltalán mással, mint a magyarság érdekeivel meg lehetett indokolni, annak általános késlekedésünk az oka. A halogatás végeredményben csak azt jelenti, hogy valami megoldásra váró kérdést később oldunk meg, amíg az események nyilvánvalóan kikényszerítik, viszont ezzel lemondunk arról, hogy a megoldás olyan legyen, hogy abból a magyar nagytömegeknek hasznuk legyen. Amennyire nem vigasztaló látvány, hogy magyar tömegeket és gondolkodó embereket még mindig mozgósítani tud a zsidóság a maga sajátos faji érdekeinek védelmére, éppenolyan lehangoló az új világ hangos meghirdetőit látni a régi mentalitással, a régi szellemmel. A frázisok változnak és néha a pózok, a magatartás azonban csökönyösen marad a régi. Magyar jövendőt csak a múlt megtagadása árán képzel el és nem veszi észre, hogy minden érvelése és egész szellemisége mennyire ósdi és elavult. Nemesveretű hagyomány patinája nincs rajtuk s eldobják a múltból azt is, ami örök magyar érték, de csodálatos makacssággal hozzák magukkal tovább mindazt az elfelejtendő rossz tulajdonságot, ami évszázadokkal ezelőtt is csak bajt is meghasonlást hozott a magyarságnak. Végeredményben azonban mindez a jelenség szűk körre korlátozódott. Nem érintette meg azok lelkét, akiknek a nevében mindez megtörténhetett. Egyrészt azért, mert a magyar élet nagy szellemi forrongásainak hullámai még mindig nem juthatnak el hozzá, másrészt, mert lelke életerős és egészséges. Még nem lehetett úgy agyonintellektualizálni, hogy elveszítse természetes ítélő- és tájékozódóképességét. Mindez nem akadályozhatta meg a magyar mélykultúra megerősödését és térhódítását. Egyre több lett azoknak a magyaroknak a száma, akik szakítanak a függvénymagyarság szemléletével. Érzik, tudják, hogy a magyarság számára dolgozó földrajzi és geopolitikai erők végeredményben csak helyzeti előnyt jelentenek, de nem pótolják azt a szellemi és társadalmi megújhodást, amely el nem kerülhető, de a magyarság számára mégis csak akkor lehet értéke, ha önmagunkból, saját meggyőződésünk kényszeréből születik meg és értékek föladása, vagy különösen azok megtagadása nélkül. Amíg a magyar közélet valóban »zajlott«, az ország megerősítésében és szociális téren mégis sokat haladtunk. Megerősödött a mélymagyar minőségi tudat, amely azt hirdeti, hogy a magyarság a múltban azért tudta vezető szerepét betölteni, mert élt benne a minőség kötelezettsége. Ez elsősorban a társadalmat és az egyéneket kötelezi. Hiába törekedne az állam ezek megvalósítására, ha a társadalom érzéketlen marad iránta. A magyar minőségi fölény visszaállítása nélkül semmiféle sikerünk és elért eredményünk nem lehet tartós, mert nekünk nem szavakkal kell másokat meggyőznünk arról, hogy velünk érdemes közös hazában élni. (Minden ilyen kísérletet inkább a gyengeség jelének magyaráznak.) Ezt megmutathatják a magyar munka eredményei és főleg olyan magyar magatartás és szakmabeli fölkészültség, amelynek minőségi fölényét még gondolatban sem vonja senki kétségbe. Az elmúlt év közelebb vitt ezekhez a fölismerésekhez s közelebb célkitűzéseinkhez. Talán 1942-ben még több magyar fogja érezni, hogy a magyarság jövőjéért ő maga személy szerint is felelős. Munkájával ő is építhet, vagy rombolhat, példát mutathat, vagy széthúzást szíthat és rövidlátásával, vakmagyarságával éppen az ellenkezőjét éri el annak, amit elérni szeretett volna. Aki hisz a magyarságban, tudja, hogy ez a nép megemészthetetlen és elpusztíthatatlan. De ez a tudat kötelez minden magyart nem elégedetlenségre, mert ez önmagában terméketlen valami, hanem olyan munkára, amely elősegíti, hogy az elégedetlenségre minél kevesebb ok legyen. S ez maga a népi nemzeti megújhodás. LÁNGBAN ÁLLNAK SZINGAPÚR KATONAI BERENDEZÉSEI Mindössze tíz kilométerre vannak e Japánok Manilától — Fokozatosan omlik össze az angol és amerikai ellenállás a csendesóceáni arcvonalon — Összefoglaló jelentés a megsemmisített és zsákmányolt ellenséges hadianyagról Eden moszkvai tárgyalásai élénk fényt vetnek Nagybritannia európai politikájára. Az angol külügyminiszter újabb véráldozatokat követelt a bolsevikoktől, de ennek fejében nekik ígérte az egész európai szárazföldet. A legutóbbi angol—szovjetorosz tárgyalások alkalmával Anglia még csak Délkeleteurópát nyilvánította a Szovjet Unió hatalmi érdekszférájának, most egy lépéssel kénytelen volt szorult helyzetében tovább menni: Nagybritannia egész Európát átadja a bolsevizmusnak. Ez az angol lépés az európai népeket nem lepi meg, hiszen a Szovjet Unióval megkötött angol szövetség lényegében már ugyanezt jelentette volna akkor is, ha Londonnak aggályai lettek volna, mert akkor sem tudta volna plutokrata győzelem esetén megakadályozni, hogy a bolsevista hordák elözönöljék Európát. Szerencsére ezt az eshetőséget Európa elhárította maga felől, de ez az esemény eléggé megvilágítja a brit politika módszereit, valamint Nagybritannia megrendült világpolitikai helyzetét. Az angolok nem tagadják meg ősi kalmárszellemüket s ezúttal a tét nem több, nem kevesebb, mint Európa. Churchillék valószínűleg nem számolnak azzal, hogy a bolsevizmus győzelme sokkal inkább jelentené Anglia eltűnését, mint a tengelyhatalmaké. A japánok folytatják tervszerű előnyomulásukat valamennyi hadműveleti területen. Flottájuk zár alatt tartja a Hawai-szigeteket; a japán bombázók ismét támadást intéztek Maui szigete ellen. A Maláj-félszigeten a britek nem tudnak ellenállni az állandóan növekvő japán nyomásnak. Tokióból jelentik (OF1): A japán főj hadiszállás tengerészeti osztályának jelentése szerint a japán tengerészeti repülők a december 30-ra virradó éjjelen hevesen bombázták Szingapúrt. A japán légimegfigyelők megállapították, hogy a bombatámadás eredményeként sikerült lángba borítani a katonai berendezések jórészét, nevezetesen a szingapúri repülőtereket. Valamennyi repülőgép sértetlenül visszatért kiinduló pontjára, bár az ellenség légelhárító tüze rendkívül heves volt. (MTI) Tokióból jelentik (Domei-iroda). A császári főhadiszállás haditengerészeti osztálya közli: A japán légihaderő december 30-ára virradó éjszaka és 30-án reggel heves bombatámadásokat intézett a szingapúri hadikikötő hadicélpontjai, az ellenség főhadiszállása és repülőtere ellen. A heves légvédelmi elhárítás ellenére a támadás sok tüzet idézett elő. Valamennyi repülőgép sértetetlenül visszatért. (MTI) Ostromállapot Szingapúrban Tokióból jelentik. Amint az angol hírszolgálat jelenti, Szingapúrban kihirdették az ostromállapotot. (MTI) Tíz kilométerre Manilától Sanghajból jelentik. Manilából érkezett jelentések szerint a japán csapatok, amelyek páncélosaik és páncélgépkocsijaik gyorsaságát kihasználva észak és dél felől törnek előre Manila felé, már csak tíz kilométer távolságra vannak Manilától. Az északi harcvonalon az USA fülöpszigeti hadserege Mac Arthur tábornok vezetése alatt folytatja visszavonulását. A japán légihaderő a legszorosabban együttműködik a földi csapatokkal és igen kis magaságból bombatámadásokat intéz az ellenséges harcerők ellen. (MTI)