Kárpáti Hiradó, 1942. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-01 / 1. szám

FELELŐS SZERKESZTŐ: BÁRTFAI LÁSZLÓ POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: DR. SIMON MENYHÉRT Nagy Vilmos: ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN Minden elkövetkező új évet re­ménykedve várnak Európa népei. Az ember bizalma a jövőben megingat­hatatlan. Ami megtörtént, akár jó, akár rossz, a múlté. Ami előttünk van: jövő. Titokzatos, kifürkészhe­tetlen. A múlt tanulságokat rejteget, a jövő sikert, dicsőséget, győzelmet, vagy kudarcot, bukást. Nem tudjuk milyen nehézségeket hoz számunkra 1942, de mintha a megpróbáltatásokkal telt 1941 után már a derengés első jeleit látnák. Az elmúlt évben tisztázódtak az erővi­szonyok, mindkét oldalon kialakult az arcvonal. Érezzük, 1942 a nagy döntések éve, a háború talán még tovább folyik, de a döntések megtör­ténnek ebben az esztendőben. A há­ború és vele együtt a keresztény kul­­túrvilág sorsa eldől. Ha visszagondolunk az elmúlt év első napjára, mégis úgy érezzük, hogy a magyar jövendő ma sokkal reménydúsabb és több sikerrel ke­csegtető, mint az a kép, amely akkor állott lelki szemeink előtt. Sötét vi­harfelhő tornyosult Magyarország ezeréves határai előtt. Tompán dü­börgő mennydörgések jelezték már akkor a kitörni készülő vihart. Az elmúlt év megint határainkra hozta a háborút, de újabb sikereket, or­szággyarapodást is hozott. Délszlá­­via eltűnik és a Szent Koronához imét visszatér az ezeréves haza egy darabja: a Délvidék. A magyar fegyverek diadalmasan megindulnak dél felé, de éles fájda­­lon hasít a nemzet testébe: Teleki is elköltözik az élők sorából. Ha­lál az elkövetkezendő nehéz órák botorságát sejtteti a nemzettel. De a vhar mégis elvonul határaink elől, a kindviselés megkíméli hazánkat egy íj tatárdúlás minden borzalmá­tól. Megnövekedett erővel és önbiza­­lommal lép újabbat­­a magyarság tör­­ténelmi küldetésének útján. Kiállot­­tuk a­egnehezebb próbát és ha to­vább­i­ harcban kell élnünk, ismét van idők rá, hogy szétnézzünk há­zunk­ban és­­gyarapítsuk nemzeti erőállományunkat. A legnagobb veszedelmen szeren­csésen túlzottunk. Most már tud­juk, hogy élni fogunk és életigenlé­sünk egylt magyar életigenlést is jelent. Saját erőnkből, saját történeti hagyományaiból kiindulva végez­hetjük az antagépítés nagy munká­ját, az örök agyar küldetést, fegy­verrel védelezni Európát, de ugyanakkor szirci államiságba szer­vezni az ősi miggy­ területeket, a Kárpátmedencét Még igen messze vagyunk attól, hoy minden célunkat és területi törekvesnket elérjük. De vájjon mondhatni^ nyugodt lelki­ismerettel, hogy vaden célunkat el is értük abban a pillanatban, ha egyszer az ezeréves^magyar. határok visszaálltak? Magyar ember szám ról nem kétsé­­ges, hogy ez a pillan­at érkezik, de azt is tudja, hogy ez,,^ a végcél, amely után már csak niha követ­kezik. A magyar élet egy vajúdó kérdéseit mindez egy ^odtat sem viszi előre, mert azok­ most kell megoldanunk. A magyar rászületés többé nem területi megamorított­­ságunk függvénye, hanem kkal in­kább függ ma területi kitérésünk a népi nemzeti újjászületésig Bő és termékeny vita­ folyt nálunk most is erről a kérdésről. Minden ol­dalon voltak a vitázók között jóhi­­szeműek, de annál többen voltak a kis akarnokok, akik minden eshető­ségre készen csak a maguk, személyi — jobb esetben —, osztály, vagy pártérdekeit nézték. A nemzet ma­radt a takaró, a jótékony fátyol, amelyre hivatkozni elég ahhoz, hogy minden alantas szándéktól mentnek tartsuk azt, aki nyakra-főre emle­geti. Hagytuk, hogy egyesek saját szűk osztályérdekeiket még mindig nemzeti érdeknek hirdessék. Tilta­koztunk az »idegen példák« ellen, de ugyanakkor nem vettük észre, hogy az idegenmajmolás valóban pa­tologikus mániája csak azért terjed­hetett el, mert megoldatlan kérdése­ket megoldottnak hirdettünk, vagy igyekeztünk előlük kitérni. Hogy a magyar öncélúság gondolata egye­sekben lehanyatlott, a magyar problé­mák megoldásának sürgetését egyál­talán mással, mint a magyarság ér­dekeivel meg lehetett indokolni, an­nak általános késlekedésünk az oka. A halogatás végeredményben csak azt jelenti, hogy valami megoldásra váró kérdést később oldunk meg, amíg az események nyilvánvalóan ki­kényszerítik, viszont ezzel lemon­dunk arról, hogy a megoldás olyan legyen, hogy abból a magyar nagy­tömegeknek hasznuk legyen. Amennyire nem vigasztaló látvány, hogy magyar tömegeket és gondol­kodó embereket még mindig mozgó­sítani tud a zsidóság a maga sajátos faji érdekeinek védelmére, éppen­­olyan lehangoló az új világ hangos meghirdetőit látni a régi mentalitás­sal, a régi szellemmel. A frázisok változnak és néha a pózok, a ma­gatartás azonban csökönyösen ma­rad a régi. Magyar jövendőt csak a múlt megtagadása árán képzel el és nem veszi észre, hogy minden érve­lése és egész szellemisége mennyire ósdi és elavult. Nemesveretű hagyo­mány patinája nincs rajtuk s eldob­ják a múltból azt is, ami örök ma­gyar érték, de csodálatos makacsság­gal hozzák magukkal tovább mindazt az elfelejtendő rossz tulajdonságot, ami évszázadokkal ezelőtt is csak bajt is meghasonlást hozott a ma­gyarságnak. Végeredményben azonban mindez a jelenség szűk körre korlátozódott. Nem érintette meg azok lelkét, akik­nek a nevében mindez megtörténhe­tett. Egyrészt azért, mert a magyar élet nagy szellemi forrongásainak hullámai még mindig nem juthatnak el hozzá, másrészt, mert lelke élet­erős és egészséges. Még nem lehetett úgy agyonintellektualizálni, hogy el­veszítse természetes ítélő- és tájéko­zódóképességét. Mindez nem akadá­lyozhatta meg a magyar mélykultúra megerősödését és térhódítását. Egy­re több lett azoknak a magyaroknak a száma, akik szakítanak a függvény­magyarság szemléletével. Érzik, tud­ják, hogy a magyarság számára dol­gozó földrajzi és geopolitikai erők végeredményben csak helyzeti előnyt jelentenek, de nem pótolják azt a szellemi és társadalmi megújhodást, amely el nem kerülhető, de a ma­gyarság számára mégis csak akkor lehet értéke, ha önmagunkból, saját meggyőződésünk kényszeréből szüle­tik meg és értékek föladása, vagy kü­lönösen azok megtagadása nélkül. Amíg a magyar közélet valóban »zajlott«, az ország megerősítésében és szociális téren mégis sokat halad­tunk. Megerősödött a mélymagyar minőségi tudat, amely azt hirdeti, hogy a magyarság a múltban azért tudta vezető szerepét betölteni, mert élt benne a minőség kötelezettsége. Ez elsősorban a társadalmat és az egyéneket kötelezi. Hiába törekedne az állam ezek megvalósítására, ha a társadalom érzéketlen marad iránta. A magyar minőségi fölény visszaállí­tása nélkül semmiféle sikerünk és el­ért eredményünk nem lehet tartós, mert nekünk nem szavakkal kell má­sokat meggyőznünk arról, hogy ve­lünk érdemes közös hazában élni. (Minden ilyen kísérletet inkább a gyengeség jelének magyaráznak.) Ezt megmutathatják a magyar munka eredményei és főleg olyan magyar magatartás és szakmabeli fölkészült­ség, amelynek minőségi fölényét még gondolatban sem vonja senki kétség­be. Az elmúlt év közelebb vitt ezekhez a fölismerésekhez s közelebb célkitű­zéseinkhez. Talán 1942-ben még több magyar fogja érezni, hogy a magyar­ság jövőjéért ő maga személy szerint is felelős. Munkájával ő is építhet, vagy rombolhat, példát mutathat, vagy széthúzást szíthat és rövidlátá­sával, vakmagyarságával éppen az ellenkezőjét éri el annak, amit elérni szeretett volna. Aki hisz a magyar­ságban, tudja, hogy ez a nép meg­emészthetetlen és elpusztíthatatlan. De ez a tudat kötelez minden ma­gyart nem elégedetlenségre, mert ez önmagában terméketlen valami, ha­nem olyan munkára, amely elősegíti, hogy az elégedetlenségre minél ke­vesebb ok legyen. S ez maga a népi nemzeti megújhodás. LÁNGBAN ÁLLNAK SZINGAPÚR KATONAI BERENDEZÉSEI Mindössze tíz kilométerre vannak e Japánok Manilától — Fokozatosan omlik össze az angol és amerikai ellenállás a csendesóceáni arc­vonalon — Összefoglaló jelentés a megsem­misített és zsákmányolt ellenséges hadianyagról Eden moszkvai tárgyalásai élénk fényt vetnek Nagybritannia európai po­litikájára. Az angol külügyminiszter újabb véráldozatokat követelt a bolsevi­­koktől, de ennek fejében nekik ígérte az egész európai szárazföldet. A legutób­bi angol—szovjetorosz tárgyalások alkalmával Anglia még csak Délkelet­­európát nyilvánította a Szovjet­ Unió hatalmi érdekszférájának, most egy lé­péssel kénytelen volt szorult helyzetében tovább menni: Nagybritannia egész Európát átadja a bolsevizmusnak. Ez az angol lépés az európai népeket nem lepi meg, hiszen a Szovjet­ Unióval megkötött angol szövetség lényegében már ugyanezt jelentette volna akkor is, ha Londonnak aggályai lettek volna, mert akkor sem tudta volna plutokrata győzelem esetén megakadályozni, hogy a bolsevista hordák elözönöljék Európát. Szerencsére ezt az eshetőséget Európa elhárította maga felől, de ez az esemény eléggé megvilágítja a brit politika módszereit, valamint Nagybritannia megrendült világpolitikai helyze­tét. Az angolok nem tagadják meg ősi kalmárszellemüket s ezúttal a tét nem több, nem kevesebb, mint Európa. Churchillék valószínűleg nem szá­molnak azzal, hogy a bolsevizmus győzelme sokkal inkább jelentené Anglia eltűnését, mint a tengelyhatalmaké. A japánok folytatják tervszerű előnyomulásukat valamennyi hadműveleti területen. Flottájuk zár alatt tartja a Hawai-szigeteket; a japán bombázók ismét támadást intéztek Maui szigete ellen. A Maláj-félszigeten a britek nem tudnak ellenállni az állandóan növekvő japán nyomásnak. Tokióból jelentik (OF1): A japán fő­­j hadiszállás tengerészeti osztályának je­­­­lentése szerint a japán tengerészeti re­pülők a december 30-ra virradó éjjelen hevesen bombázták Szingapúrt. A ja­pán légimegfigyelők megállapították, hogy a bombatámadás eredményeként sikerült lángba borítani a katonai be­rendezések jórészét, nevezetesen a szin­gapúri repülőtereket. Valamennyi re­pülőgép sértetlenül visszatért kiinduló pontjára, bár az ellenség légelhárító tüze rendkívül heves volt. (MTI)­­ Tokióból jelentik (Domei-iroda). A­­ császári főhadiszállás haditengerészeti osztálya közli: A japán légihaderő de­cember 30-ára virradó éjszaka és 30-án reggel heves bombatámadásokat inté­zett a szingapúri hadikikötő hadicél­pontjai, az ellenség főhadiszállása és repülőtere ellen. A heves légvédelmi elhárítás ellenére a támadás sok tüzet idézett elő. Valamennyi repülőgép sér­­tetetlenül visszatért. (MTI) Ostromállapot Szingapúrban Tokióból jelentik. Amint az angol hírszolgálat jelenti, Szingapúrban ki­hirdették az ostromállapotot. (MTI) Tíz kilométerre Manilától Sanghajból jelentik. Manilából érkezett jelentések szerint a japán csapatok, amelyek páncélosaik és páncélgépkocsijaik gyorsaságát kihasználva észak és dél felől törnek előre Manila felé, már csak tíz kilométer távolságra vannak Manilától. Az északi harcvonalon az USA fülöpszigeti hadserege Mac Arthur tábornok vezetése alatt folytatja visszavonulását. A japán légihaderő a leg­szorosabban együttműködik a földi csapatokkal és igen kis magaságból bom­­batámadásokat intéz az ellenséges harc­erők ellen. (MTI)

Next