Ugocsa, 1889 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1889-01-13 / 2. szám

1889. január 13. Vok­ak ezen rendesen tekintetbe veendő alaptól eltérőleg az italmérési jog kártalaní­tásáról szóló 1888. XXXVI t. sz. 4-ik illetve 6—10 §§-ainak intézkedései értelmé­ben azt kérik, hogy a nekik járó kártala­nítási összeg a rendes alaptól eltérőleg és a törvényben elő­sorolt kivételes módoza­tok alkalmazása mellett állapíttassék meg, tartoznak ezen kérelmüket és összes bizo­nyítékaikat, melyekre ezen kérelmüket ala­pítják, a bejelentéssel egyidejűleg, tehát leg­később 1889. márczius 31-éig, — szintén az illetékes rt. adófelügyelőnél írásban benyújtani, mert ezen határidőn túl a kivé­teles módozatok alkalmaztatni nem fognak. Részletezi ezután a hirdetmény a ki­vételes módozatok esetében beadandó bizo­nyítékokat, melyek a törvény 6—10 §§ ai­­ban szabályozott eljárás alá tartoznak, mire nézve ha a törvény és végrehajtási utasítás rendelkezésünkre fog állani vissza­térünk. Ezúttal a regale tulajdonos közön­ség érdekében ennyit czélszerűnek láttunk registrálni, s egyidejűleg tudatjuk, hogy a hirdetmény külön eg­ész terjedelmében min­den községnek meg fog az alispáni hivataltól küldetni — s annak idején kiki annak egész tartalmáról értesülést szerezhet. Az országgyűlési képviselő válasz­tók száma az 1889-ik évi jegyzék szerint a következő : I. A tiszáninneni választó kerületben: régi jogon 41, földbirtok után 1180, ház­birtok után 12, jövedelem után 126, értel­miség után 126, összesen 1485. II A tiszántúli kerületben: régi jogon 15, föld­birtok után 1168, házbirtok után 30, jöve­delem után 165, összesen 1378. A két kerületben összesen: 2863. Sajátságos, hogy a tiszántúli járásban nagyobb népessége daczára kevesebb a választó, mi valószínű­leg annak tudható be, hogy az adó nem fizettetett oly pontosan, mint ebben a járás­ban, mit az igazol, hogy a földbirtok után felvett választók száma a tiszántúli járás­ban kevesebb. A közigazgatási bizottság 1. havi ren­des ülése, f. hó 15-én kedden fog meg­tartatni. Méntelep állomások. A f. évi fedez­­tetési idényre a földmivelési- iparkereskede­­l­em ügy­i minisztérium a következő fedez­­tetési állomásokat létesítette vármegyénk területén: u. m. N.-Szökősön 3 ménnel, F.-Ardóban 2 ménnel, T.-Terebesen 1 ménnel. Hogy T.-Terebes csak egy mént nyert, annak oka a múlt évben elért fede­zési eredmény. Husíoí£­­asztási szövetkezet. Városunk húsfogyasztó közönségé­nek bizonyára élénk emlékezetében van, hogy a helybeli mészárosok a húsárát f. évi január 1-től kezdve kilogrammonként 4 krral felebb emelték, holott köztudomású, hogy a marha ára nem hogy emelkedett volna, hanem még lejebb szállott. A múlt években is megkísérelték ezt az eljárást, azonban tervük dugába dőlt, mert a hirtelen létre­jött húsfogyasztó szö­vetkezet oda kényszeríté a hús árát emelő mészárosokat, hogy a hús árát ismét lejebb szállítsák, különben ki voltak téve annak, hogy üzletük nem fog vevőre találni. Ez a húsfogyasztó szövetkezet azon­ban rövid életű volt, s így, hogy ennek daczára mégis kilogrammonként 28 krós marha­húst fogyasztottunk, az egyedül a mészárosok kénye-kedvétől függött,­­a mígnem ezek belátva, hogy nálunk az egy­letek és szövetkezeteknek életképességük alig van, vagy talán nincs is, most min­den indok nélkül ismét felemelték a hús­árát, s lehet, hogyha ez az egyleti élet­pangás továbbra is így tart, rövid időn még feljebb fogják emelni, és miért ne, ha a fogyasztó közönség saját érdekét meg­óvni nem tudja, vagy nem akarja. Sajátságos jellemvonásunk, hogy kön­­­nyen fel­lelkesedünk, ha valami reánk nézve­ üdvös czél kiviteléről van szó, s áldozatokra is készek vagyunk, míg aztán ha a czélt már biztosítva gondoljuk — teljesen levesszük gondunkat róla, mig egyszer azon vesszük észre, hogy a ve­szély még fenyegetőbb. — Egyszóval nincs meg a kellő kitartás. Felesleges itt fejtegetnünk az egyletek és szövetkezetek hasznait, elég hivatkoz­nunk a nagy Széchenyi Istvánra, ki a­nyagi helyzetünk javítását és érdekeinek meg­védését a társulás nemes eszméjétől várta Hiszen az szembeszökőleg igaz, hogy ér­dekeinket nem külön, külön, hanem egye­sült erővel biztosíthatjuk, csak hogy ez az egyesületi szellem sehogy se tud mély gyökeret verni közöttünk. A hús fogyasztó szövetkezet nem hogy anyagi áldozatot kívánna, hanem épen anyagi jövedelmet biztosít a belépő tagoknak, a­mennyiben e szövetkezet tag­jai a húst bizonyos egységi ár mellett kap­nák, és sokkal olcsóbban mint a mostani. Az is igaz másfelől, hogy a szövet­kezet tagjainak kötelezniük kell magukat az esetre is, hogy nem ügyelve a mészáro­sok maneuvereire még az esetben is a szerződött mészárostól hordatják a húst, ha más mészárosok pusztán üzleti irigy­ségből a hús árát a kikötött egységi árnál lejebb szálítanak. A leg­melegebben ajánljuk tehát az allább olvasható s Szentpály István által kibocsátott „felhívást“ városunk hús­fogyasztó közönségének figyelmébe i s reméljük, hogy a semmi nehézségbe nem ütköző, sőt anyagi előnyt biztosító czél kivitelére habozás nélkül fogunk szövetkezni mindnyájan. Ez lesz a leg­hatékonyabb eljárás a hús árának ezen ok nélküli felcsigázásával szemben, s a mészárszék tulajdonosok il­letve bérlők pedig meg fogják tanulni, hogy a nagy­közönség érdeke nem könnyű játék­szer, melylyel alá s fel­dobálózni lehet, ha nem oly üzleti szempont, mit nektek is respektálni kell. Tehát szövetkezzünk. — P­„szövetkezet“ létesítését szükséges­nek találják, f. hó 13-ikának délelőtti 11 órájára a megyeházához, a nagyterembe össze­jönni és a létesítendő szövetkezet iránt tanácskozásra felkérni. N.-Szőllős, 1889. január 8. Szentpály István, egyik fogyasztó. —P­ Felhivits. A hús árának emelkedése szüksé­gessé teszi, hogy a „fogyasztó szö­vetkezet“ ismét a felszínre vettessék, van szerencsém azért mindazokat, a­kik velem ezen kérdésben egyetértenek és egy U G , C S A Egy pár vallásos szokásról mint a közegészség befolyásoló tényzőjéről. Úgy hiszem, bizonyításra nem szorul, miszerint a vallás illetve vallás erkölcs alap­jában véve már irányánál, követelményeinél fogva, különös gondot fordít a testi épség, egészség megóvására, fentartására s mint minden humánus intézménynek a közegész­ségügynek is hatalmas támogatója, mint azt Császka szepesi püspök az orvosok és ter­mészettudósok ez évi tátra­füredi gyűlésén oly szépen kifejtém, itt azoban egy pár úgy­nevezett vallásos szokásról akarok röviden megemlékezni, mint melyek természetüknél fogva a közegézséget kedvezően vagy ked­vezőtlenül, — elfogulatlan leszek— de köz­vetlenül érintik. Midőn azonban ezt cselekszem, előre is megjegyzem, hogy bármiféle cselekmény­ről, sz­okásról is beszéljek, csakis az azokkal szorosan s minden kétséget kizárólag össze­függő egézségi következményekről fogok említést tenni, s nem fogok említést tenni sem reem­mintsokat előidézni pl. a külömben nagyon is népszerű,, meghűlés “ről, melynek pedig azok kik szerény soraimat szives figyelmükre mél­tatják, körülbelül a legtöbb helyet szántak. Nem fogok pedig említést tenni erről azért, mivel ez az u. n. „meghűlés“ a mellett, hogy nagyon egyéni s relatív természetű dolog, a mellett mondom olyannyira nincs még a tudósok által tisztába hozva, hogy annak tulajdonképen sem szülő okáról sem kelet­kezésének mikéntjéről határozottan beszélni sem lehet, s lévén az ily természetű, ha valamely vallásos szokással összefüggésbe akarnám hozni, nagyon könnyen és jogo­san elfogultsággal vádoltathatnám. Pár szót mindenekelőtt a böjtölésről akarok mondani. Mi neveztessék tulajdonké­­pen böjtölésnek, mi nem, arról nem beszé­lek. Nem szakkörömbe vág. Sokan látom úgy böjtölnek, hogy csak a külömben ele­gendő tápértékkel bíró ételnemekben válo­gatnak, mi ellen egészségügyi szempontból alig lehet kifogásunk, sőt a változatosság elvénél fogva könnyen hasznára válhatik a szervezetnek. Nem mondhatjuk ezt azonban az oly nemű böjtölésről — és a nép zöme úgy böjtül — mely mig egyrészről az ugyancsak megrövidített adagolásból áll, másrészről a tápdúsabb étanyagok szok­tat­nak meg, pláne küszöböltetnek ki. Ha már most a táplálkozás több ideig, —­ néha he­tekig — ily módon történik, nagyon termé­szetesen mindinkább gyengül a szervezet életerélye, mely körülmények közt­­sokkal könnyebben bele­kapaszkodhatnak a külön­­böző betegségek is. Vagy kinek ne volna a tapasztalatból tudomása, mekkora munka­­erélylyel rendelkezik egy ily módon böjtölő munkás és melyik gyakorló orvosnak, ki népének szokásait, életmódját tanulmá­nyozza, kerülte volna ki figyelmét, hogy ily körülmények közt mennyire hajlamosít­vák az illetők mindazon betegségekre, melyeknél az átalános gyengeség, a szer­vek közöl pedig a gyomor és bél vannak legközelebbről érdekelve. S beszéljünk még ama megrövidítés­ről, melyben az ily böjtölő anyák kisdedei tudtokon kívül részesülnek, vagy ama veszedelemről, mely egy hosszabb ideig kevésbbé igénybe vett gyomornak a böjtö­lés elmúlta utáni oly annyira gyakori túl­terheléséből származik s mely a mellett, hogy maga is a betegség képét öltheti fel, ugyancsak alkalmi okul szolgálhat más még veszedelmesebb betegségeknek. Sokat beszélnek egy némely vallás­egyház híveinél divó bucsujárásokról is, mint melyek egészségügyi szempontból kifogásolhatók volnának és pedig a miatt, hogy ezek alkalmat szolgáltatnának a jár­ványos bajok — ha ugyan ezek léteznek akkor — széthurczolására. De hisz akkor, minden vásártól félni kellene, már pedig veszélyes időben , mint a vásárok úgy az ilyen nagyobbszabású összejövetelek is korlátozhatók. Van azonban az ily nagyobb szabású összejöveteleknek az egészségügyre egy másik kellemetlen oldala s mely úgy látszik állandó s mely az egészségügynek egy fő faktorát a köztisztaságot veszélyezteti s támadja meg. Már gondoskodva van róla — hatóság tartozik felügyelni, — hogy rendnek, mint mindenütt ott is muszáj lenni, mikor és hogyan lesz azonban gondos­kodva arról, hogy különösen a nagyobb mérvű s huzamosb ideig tartó összejöve­teleknél a talaj s igy a levegő szennyezés­nek, mi bizony a körülakókra nézve egy­­átalán nem közönyös, eleje vétessék, ki tudná megmondani, addig egészségügyi szempontból kifogásolások. Határozottan elítélendő szokás (Mózes vallásunknál) a halottit minél előbb elte­metni, noha ezt már országos törvény il­letve rendelet korlátosa, továbbá a kevésbé mély sírgödör használata, melynek korlá­tozására országos szabályrendeletet, lehet, hogy van, de sajnálom nem olvastam. Hogy miért ítélendők e szokások el, úgy hiszem fejtegetni nem szükéges. Alig hiszem, hogy Mózes rendelte vala így, mivel Mózes több intézkedéseiben a­z­.egészségi szempontot ugyancsak méltán élva látom és hajlandó vagyok feltenni egy péld.­a tápszerek u. n. kóserezése ki­üli manipulácziók is mind meg annyi közegészségügyi ténykedések, mely ténykedése közt azonban, hogy egyik-másik eltévesztett, nem vagyok képes eldönteni,hogy Mózes mulasztott-e, vagy híveiben agy a hajlam a ragaszko­dás a régi szpásokho­z, így vagyunk péld­­a sertéshús élszettel. Tény, hogy akkori hazájokban írly a meleg ég­öv alatt volt, a disznó nem valami egészséges eledel s valószínű, hog el is tiltotta azt, midőn azonban ezt ette, talán elfeledte meghagyni, hogy más k'na alatt baj nélkül megehe­­tik, mint a l'gy­ermilk megeszik. Vagy nem is szál­tott arra, hogy más klima alá is jutna­k? E hetén azonban nem hagyhatom említés nélk­, hogy péld­­a tápszerül hasz­nálandó , ha levágása s megvizsgálása körüli eljártakat nem győzöm eléggé mél­tányolni, melynél az állat egészséges volta érdekében minden bizonnyal csak nagyobb len, a hatadik kétségtelenül sz. Margitot ábrázolja A délkeleti oldalon a Mettercia alakjai mnélküliek, meglehet azonban kü­lönbözteti a szűz anyát a kis Jézussal és szá­mát, mig a templom hajójában három püspöki alak maradványai vehetők ki. A akadémia küldöttjei már csak egyetle teljesen ép festményt találtak a szentév déli oldalán, melyről Henczlmann Imre­­ archeológiai bizottság számára váz­latot készített. E kép a magyar sz. Er­zsébet ábrázolja, amint egy kádban ülő bélbeost a bal kezében tartott tálból kanál­lal él, vagy orvosságot nyújt neki. E falképek műbecséről Henczlman és Ront­ nem valami elragadtatással nyilat­kozik. Szerintük ugyanis nemcsak hogy abb az iskolából származnak, melyből a fek-'-ardaiak, de u­gyanegy mesternek a miéi is, bárha a kivitel tekintetében an­­nal alatta állanak. A fekete-ardai falképekre ne­m pedig azt mondja Römer, hogy sem­mid sem állanak magasabban „a ma­ga rho­ni parlagi festészet s n.vonalán.“ *) Festésük ideje a XV-ik század első fire esik Ökleinél buvárlataim közben rá­­j­em, hogy ebben az időben már az 16-ik. évet­­ megelőzőleg az ardai plebanus і hál­i mesteri volt, még pedig nem élő szegény радег, hanem előkelő vagyo­­ns ember, ki bizo­nyára belső sugallata ■’ ІI­­ tára volt, melyen később a Zovárdffyak által alapított Mátyfalván (eredetileg Magh­­falva) kívül a már elpusztult Dob, Kérő és L­á­p helységek települtek s mint a Hunt Pázmán nemzetiség ugocsai jószá­gainak központja, egyszersmind a várme­gye hatóságától független szabad is­pán­s­á­g (jus gladii) főhelyét képezte s Nagy Lajos királytól 1361-ben heti vásár­jogot is nyert. Az erről szólló kiváltság­levél egy­szerűen A­rdónak nevezi ugyan, de gyermekes dolog lenne azonossága felett kételkedni, mert hiszen a mai Fekete- A­r­d­ó sohasem volt a Zovárdffyak és Újhelyiek birtoka, de igen is a III. Endre csere­levelében is Fekete-Ardónak nevezett helység, melynek határait, a raj­tuk végig folyó patakokat, mocsárokat, az egyes dűlőket itt pontosan kijelölhetjük. Hogy másokat ne is említsek ilyen határok volt: a Werbőc pata­k­a, a Fancsikától Szőllős felé ve­zető út, Fekete-Patak helység egy romba dőlt Baranka nevű vár a Borzsa vize mellett stb.*) A­ki legkevésbé is ismeri Ugocsa vármegye topographiáját, be kell látnia, hogy itt csak a mai Szőllős-Végardóról lehet szó. Én a magam részéről úgy találom, hogy ezt a helység-­ a Fekete-Ardó név igen természetes okokból teljes joggal *] Eredeti oklevelek az Újhelyi család levél­tárában, megillette. Mindenki tudja, hogy a Szőllős felett emelkedő hegyet F­e­k­e­t­e- H­e­g­y - nek nevezik, és a rajta s körülette elte­rülő erdőségeket Fekete-Erdő néven ismerte a középkori ember Minthogy pe­dig nyelvünkben az erdő szónak eredeti ős alakja a­r­d­ó volt, a fekete erdő irtvá­­nyain települt községnek nem is lehetett volna jellemzőbb nevet adni Fekete-Ar­dó­n­á­l, a­mennyiben a középkori embert e tekintetben a külső természet sze­m- l­é­l­e­t­e által okozott benyomások ve­zérelték. A XV-ik század vége felé azonban már divatba kezd jönni a Szőllős- V­é­g­a­r­d­ó név is (Zeles-Ardon), mert a környező rengeteg erdőségek pusztulása következtében, Szőllős város közelsége már jellemzőbb volt a községre néz­ve, s inkább megkülönböztette őt a másik A­r­d­ó­t­ó­l. Hogy a Tiszántúli járás Ardója mi­kor neveztetik legelsőben Fekete-Ar­­d­ó­n­a­k ? arról hiányzanak az okleveles bizonyítékok; e sajátságos, bár a közép­korban nem épen példátlan névcsere külső és belső okainak fejtegetése pedig hosszúra terjedne s a positiv alapokat akkor is nél­külözné. Én tehát egyszerűen a tényeket konstatálom, 1-ször, hogy Szőllős-Végardó a középkorban Fekete-Ardó nevet viselt, s hogy ebből kifolyólag, 2-szer mindaz , a­mit Fekete-Ardó régibb történetei­ről itt-ott írva találunk, szükségképen Szőllős -Végardó­r­a vonatkozik.­­ Mikor a XVI-ik század második felé­ben a Zovárdffy nemzetségnek fiú ágon magva szakadt, Ardó földes urai az Új­helyi családon kívül a Zowárdffy leány-ág örökösei lettek, kik között az egyház kegy­ül­t joga is megoszlott; miután pedig idő­közben a földes urak legnagyobb részt a Protestantismus hívei lettek, a templom is a reformált hitközség birtokába ment át, mely nem volt képes megóvni azt az el­pusztulástól, s miután az egyetlen kínál­kozó alkalom fölhasználását e tekintetben — mint alább látni fogjuk — elmulasztotta, e század derekán már puszta falai mere­­deztek az égre. A romok szemlélete közben azonban lelkesedésünk a múlt nagysága vagy fáj­dalmunk a jelen közönye felett­­ ne vesz­tegesse meg tárgyilagos ítéletünket, ne ke­ressünk valami építészeti remeket e szo­morú maradványokban, mert a szakértők egybehangzó véleménye szerint a szőllős­­végardai templom semmiben sem különbö­zik a maga korának más falusi templomai­tól, s jelentősége egyedül falképeiben állott. De ezek a falképek már 1864-ben is igen rongált s ugyszóllván alig fölismer­hető állapotban voltak, s nagy­­kérdés, hogy 25 esztendő elteltével meglehet-e még menteni belőllük ! A szentély északi részén —­ mint Romernél olvassuk — három szentnek el­mosódott alakja látható, kettő fölismerhet­ő] Romer id. No. 2. szám.

Next