Ugocsa, 1889 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1889-01-13 / 2. szám
1889. január 13. Vokak ezen rendesen tekintetbe veendő alaptól eltérőleg az italmérési jog kártalanításáról szóló 1888. XXXVI t. sz. 4-ik illetve 6—10 §§-ainak intézkedései értelmében azt kérik, hogy a nekik járó kártalanítási összeg a rendes alaptól eltérőleg és a törvényben elősorolt kivételes módozatok alkalmazása mellett állapíttassék meg, tartoznak ezen kérelmüket és összes bizonyítékaikat, melyekre ezen kérelmüket alapítják, a bejelentéssel egyidejűleg, tehát legkésőbb 1889. márczius 31-éig, — szintén az illetékes rt. adófelügyelőnél írásban benyújtani, mert ezen határidőn túl a kivételes módozatok alkalmaztatni nem fognak. Részletezi ezután a hirdetmény a kivételes módozatok esetében beadandó bizonyítékokat, melyek a törvény 6—10 §§ aiban szabályozott eljárás alá tartoznak, mire nézve ha a törvény és végrehajtási utasítás rendelkezésünkre fog állani visszatérünk. Ezúttal a regale tulajdonos közönség érdekében ennyit czélszerűnek láttunk registrálni, s egyidejűleg tudatjuk, hogy a hirdetmény külön egész terjedelmében minden községnek meg fog az alispáni hivataltól küldetni — s annak idején kiki annak egész tartalmáról értesülést szerezhet. Az országgyűlési képviselő választók száma az 1889-ik évi jegyzék szerint a következő : I. A tiszáninneni választó kerületben: régi jogon 41, földbirtok után 1180, házbirtok után 12, jövedelem után 126, értelmiség után 126, összesen 1485. II A tiszántúli kerületben: régi jogon 15, földbirtok után 1168, házbirtok után 30, jövedelem után 165, összesen 1378. A két kerületben összesen: 2863. Sajátságos, hogy a tiszántúli járásban nagyobb népessége daczára kevesebb a választó, mi valószínűleg annak tudható be, hogy az adó nem fizettetett oly pontosan, mint ebben a járásban, mit az igazol, hogy a földbirtok után felvett választók száma a tiszántúli járásban kevesebb. A közigazgatási bizottság 1. havi rendes ülése, f. hó 15-én kedden fog megtartatni. Méntelep állomások. A f. évi fedeztetési idényre a földmivelési- iparkereskedelem ügyi minisztérium a következő fedeztetési állomásokat létesítette vármegyénk területén: u. m. N.-Szökősön 3 ménnel, F.-Ardóban 2 ménnel, T.-Terebesen 1 ménnel. Hogy T.-Terebes csak egy mént nyert, annak oka a múlt évben elért fedezési eredmény. Husíoí£asztási szövetkezet. Városunk húsfogyasztó közönségének bizonyára élénk emlékezetében van, hogy a helybeli mészárosok a húsárát f. évi január 1-től kezdve kilogrammonként 4 krral felebb emelték, holott köztudomású, hogy a marha ára nem hogy emelkedett volna, hanem még lejebb szállott. A múlt években is megkísérelték ezt az eljárást, azonban tervük dugába dőlt, mert a hirtelen létrejött húsfogyasztó szövetkezet oda kényszeríté a hús árát emelő mészárosokat, hogy a hús árát ismét lejebb szállítsák, különben ki voltak téve annak, hogy üzletük nem fog vevőre találni. Ez a húsfogyasztó szövetkezet azonban rövid életű volt, s így, hogy ennek daczára mégis kilogrammonként 28 krós marhahúst fogyasztottunk, az egyedül a mészárosok kénye-kedvétől függött,a mígnem ezek belátva, hogy nálunk az egyletek és szövetkezeteknek életképességük alig van, vagy talán nincs is, most minden indok nélkül ismét felemelték a húsárát, s lehet, hogyha ez az egyleti életpangás továbbra is így tart, rövid időn még feljebb fogják emelni, és miért ne, ha a fogyasztó közönség saját érdekét megóvni nem tudja, vagy nem akarja. Sajátságos jellemvonásunk, hogy könnyen fellelkesedünk, ha valami reánk nézve üdvös czél kiviteléről van szó, s áldozatokra is készek vagyunk, míg aztán ha a czélt már biztosítva gondoljuk — teljesen levesszük gondunkat róla, mig egyszer azon vesszük észre, hogy a veszély még fenyegetőbb. — Egyszóval nincs meg a kellő kitartás. Felesleges itt fejtegetnünk az egyletek és szövetkezetek hasznait, elég hivatkoznunk a nagy Széchenyi Istvánra, ki anyagi helyzetünk javítását és érdekeinek megvédését a társulás nemes eszméjétől várta Hiszen az szembeszökőleg igaz, hogy érdekeinket nem külön, külön, hanem egyesült erővel biztosíthatjuk, csak hogy ez az egyesületi szellem sehogy se tud mély gyökeret verni közöttünk. A hús fogyasztó szövetkezet nem hogy anyagi áldozatot kívánna, hanem épen anyagi jövedelmet biztosít a belépő tagoknak, amennyiben e szövetkezet tagjai a húst bizonyos egységi ár mellett kapnák, és sokkal olcsóbban mint a mostani. Az is igaz másfelől, hogy a szövetkezet tagjainak kötelezniük kell magukat az esetre is, hogy nem ügyelve a mészárosok maneuvereire még az esetben is a szerződött mészárostól hordatják a húst, ha más mészárosok pusztán üzleti irigységből a hús árát a kikötött egységi árnál lejebb szálítanak. A legmelegebben ajánljuk tehát az allább olvasható s Szentpály István által kibocsátott „felhívást“ városunk húsfogyasztó közönségének figyelmébe i s reméljük, hogy a semmi nehézségbe nem ütköző, sőt anyagi előnyt biztosító czél kivitelére habozás nélkül fogunk szövetkezni mindnyájan. Ez lesz a leghatékonyabb eljárás a hús árának ezen ok nélküli felcsigázásával szemben, s a mészárszék tulajdonosok illetve bérlők pedig meg fogják tanulni, hogy a nagyközönség érdeke nem könnyű játékszer, melylyel alá s feldobálózni lehet, ha nem oly üzleti szempont, mit nektek is respektálni kell. Tehát szövetkezzünk. — P„szövetkezet“ létesítését szükségesnek találják, f. hó 13-ikának délelőtti 11 órájára a megyeházához, a nagyterembe összejönni és a létesítendő szövetkezet iránt tanácskozásra felkérni. N.-Szőllős, 1889. január 8. Szentpály István, egyik fogyasztó. —P Felhivits. A hús árának emelkedése szükségessé teszi, hogy a „fogyasztó szövetkezet“ ismét a felszínre vettessék, van szerencsém azért mindazokat, akik velem ezen kérdésben egyetértenek és egy U G , C S A Egy pár vallásos szokásról mint a közegészség befolyásoló tényzőjéről. Úgy hiszem, bizonyításra nem szorul, miszerint a vallás illetve vallás erkölcs alapjában véve már irányánál, követelményeinél fogva, különös gondot fordít a testi épség, egészség megóvására, fentartására s mint minden humánus intézménynek a közegészségügynek is hatalmas támogatója, mint azt Császka szepesi püspök az orvosok és természettudósok ez évi tátrafüredi gyűlésén oly szépen kifejtém, itt azoban egy pár úgynevezett vallásos szokásról akarok röviden megemlékezni, mint melyek természetüknél fogva a közegézséget kedvezően vagy kedvezőtlenül, — elfogulatlan leszek— de közvetlenül érintik. Midőn azonban ezt cselekszem, előre is megjegyzem, hogy bármiféle cselekményről, szokásról is beszéljek, csakis az azokkal szorosan s minden kétséget kizárólag összefüggő egézségi következményekről fogok említést tenni, s nem fogok említést tenni sem reemmintsokat előidézni pl. a külömben nagyon is népszerű,, meghűlés “ről, melynek pedig azok kik szerény soraimat szives figyelmükre méltatják, körülbelül a legtöbb helyet szántak. Nem fogok pedig említést tenni erről azért, mivel ez az u. n. „meghűlés“ a mellett, hogy nagyon egyéni s relatív természetű dolog, a mellett mondom olyannyira nincs még a tudósok által tisztába hozva, hogy annak tulajdonképen sem szülő okáról sem keletkezésének mikéntjéről határozottan beszélni sem lehet, s lévén az ily természetű, ha valamely vallásos szokással összefüggésbe akarnám hozni, nagyon könnyen és jogosan elfogultsággal vádoltathatnám. Pár szót mindenekelőtt a böjtölésről akarok mondani. Mi neveztessék tulajdonképen böjtölésnek, mi nem, arról nem beszélek. Nem szakkörömbe vág. Sokan látom úgy böjtölnek, hogy csak a külömben elegendő tápértékkel bíró ételnemekben válogatnak, mi ellen egészségügyi szempontból alig lehet kifogásunk, sőt a változatosság elvénél fogva könnyen hasznára válhatik a szervezetnek. Nem mondhatjuk ezt azonban az oly nemű böjtölésről — és a nép zöme úgy böjtül — mely mig egyrészről az ugyancsak megrövidített adagolásból áll, másrészről a tápdúsabb étanyagok szoktatnak meg, pláne küszöböltetnek ki. Ha már most a táplálkozás több ideig, — néha hetekig — ily módon történik, nagyon természetesen mindinkább gyengül a szervezet életerélye, mely körülmények köztsokkal könnyebben belekapaszkodhatnak a különböző betegségek is. Vagy kinek ne volna a tapasztalatból tudomása, mekkora munkaerélylyel rendelkezik egy ily módon böjtölő munkás és melyik gyakorló orvosnak, ki népének szokásait, életmódját tanulmányozza, kerülte volna ki figyelmét, hogy ily körülmények közt mennyire hajlamosítvák az illetők mindazon betegségekre, melyeknél az átalános gyengeség, a szervek közöl pedig a gyomor és bél vannak legközelebbről érdekelve. S beszéljünk még ama megrövidítésről, melyben az ily böjtölő anyák kisdedei tudtokon kívül részesülnek, vagy ama veszedelemről, mely egy hosszabb ideig kevésbbé igénybe vett gyomornak a böjtölés elmúlta utáni oly annyira gyakori túlterheléséből származik s mely a mellett, hogy maga is a betegség képét öltheti fel, ugyancsak alkalmi okul szolgálhat más még veszedelmesebb betegségeknek. Sokat beszélnek egy némely vallásegyház híveinél divó bucsujárásokról is, mint melyek egészségügyi szempontból kifogásolhatók volnának és pedig a miatt, hogy ezek alkalmat szolgáltatnának a járványos bajok — ha ugyan ezek léteznek akkor — széthurczolására. De hisz akkor, minden vásártól félni kellene, már pedig veszélyes időben , mint a vásárok úgy az ilyen nagyobbszabású összejövetelek is korlátozhatók. Van azonban az ily nagyobb szabású összejöveteleknek az egészségügyre egy másik kellemetlen oldala s mely úgy látszik állandó s mely az egészségügynek egy fő faktorát a köztisztaságot veszélyezteti s támadja meg. Már gondoskodva van róla — hatóság tartozik felügyelni, — hogy rendnek, mint mindenütt ott is muszáj lenni, mikor és hogyan lesz azonban gondoskodva arról, hogy különösen a nagyobb mérvű s huzamosb ideig tartó összejöveteleknél a talaj s igy a levegő szennyezésnek, mi bizony a körülakókra nézve egyátalán nem közönyös, eleje vétessék, ki tudná megmondani, addig egészségügyi szempontból kifogásolások. Határozottan elítélendő szokás (Mózes vallásunknál) a halottit minél előbb eltemetni, noha ezt már országos törvény illetve rendelet korlátosa, továbbá a kevésbé mély sírgödör használata, melynek korlátozására országos szabályrendeletet, lehet, hogy van, de sajnálom nem olvastam. Hogy miért ítélendők e szokások el, úgy hiszem fejtegetni nem szükéges. Alig hiszem, hogy Mózes rendelte vala így, mivel Mózes több intézkedéseiben az.egészségi szempontot ugyancsak méltán élva látom és hajlandó vagyok feltenni egy péld.a tápszerek u. n. kóserezése kiüli manipulácziók is mind meg annyi közegészségügyi ténykedések, mely ténykedése közt azonban, hogy egyik-másik eltévesztett, nem vagyok képes eldönteni,hogy Mózes mulasztott-e, vagy híveiben agy a hajlam a ragaszkodás a régi szpásokhoz, így vagyunk példa sertéshús élszettel. Tény, hogy akkori hazájokban írly a meleg égöv alatt volt, a disznó nem valami egészséges eledel s valószínű, hog el is tiltotta azt, midőn azonban ezt ette, talán elfeledte meghagyni, hogy más k'na alatt baj nélkül megehetik, mint a l'gyermilk megeszik. Vagy nem is száltott arra, hogy más klima alá is jutnak? E hetén azonban nem hagyhatom említés nélk, hogy példa tápszerül használandó , ha levágása s megvizsgálása körüli eljártakat nem győzöm eléggé méltányolni, melynél az állat egészséges volta érdekében minden bizonnyal csak nagyobb len, a hatadik kétségtelenül sz. Margitot ábrázolja A délkeleti oldalon a Mettercia alakjai mnélküliek, meglehet azonban különbözteti a szűz anyát a kis Jézussal és számát, mig a templom hajójában három püspöki alak maradványai vehetők ki. A akadémia küldöttjei már csak egyetle teljesen ép festményt találtak a szentév déli oldalán, melyről Henczlmann Imre archeológiai bizottság számára vázlatot készített. E kép a magyar sz. Erzsébet ábrázolja, amint egy kádban ülő bélbeost a bal kezében tartott tálból kanállal él, vagy orvosságot nyújt neki. E falképek műbecséről Henczlman és Ront nem valami elragadtatással nyilatkozik. Szerintük ugyanis nemcsak hogy abb az iskolából származnak, melyből a fek-'-ardaiak, de ugyanegy mesternek a miéi is, bárha a kivitel tekintetében annal alatta állanak. A fekete-ardai falképekre nem pedig azt mondja Römer, hogy semmid sem állanak magasabban „a maga rhoni parlagi festészet s n.vonalán.“ *) Festésük ideje a XV-ik század első fire esik Ökleinél buvárlataim közben rájem, hogy ebben az időben már az 16-ik. évet megelőzőleg az ardai plebanus і háli mesteri volt, még pedig nem élő szegény радег, hanem előkelő vagyons ember, ki bizonyára belső sugallata ■’ ІI tára volt, melyen később a Zovárdffyak által alapított Mátyfalván (eredetileg Maghfalva) kívül a már elpusztult Dob, Kérő és Láp helységek települtek s mint a Hunt Pázmán nemzetiség ugocsai jószágainak központja, egyszersmind a vármegye hatóságától független szabad ispánság (jus gladii) főhelyét képezte s Nagy Lajos királytól 1361-ben heti vásárjogot is nyert. Az erről szólló kiváltságlevél egyszerűen Ardónak nevezi ugyan, de gyermekes dolog lenne azonossága felett kételkedni, mert hiszen a mai Fekete- Ardó sohasem volt a Zovárdffyak és Újhelyiek birtoka, de igen is a III. Endre cserelevelében is Fekete-Ardónak nevezett helység, melynek határait, a rajtuk végig folyó patakokat, mocsárokat, az egyes dűlőket itt pontosan kijelölhetjük. Hogy másokat ne is említsek ilyen határok volt: a Werbőc pataka, a Fancsikától Szőllős felé vezető út, Fekete-Patak helység egy romba dőlt Baranka nevű vár a Borzsa vize mellett stb.*) Aki legkevésbé is ismeri Ugocsa vármegye topographiáját, be kell látnia, hogy itt csak a mai Szőllős-Végardóról lehet szó. Én a magam részéről úgy találom, hogy ezt a helység- a Fekete-Ardó név igen természetes okokból teljes joggal *] Eredeti oklevelek az Újhelyi család levéltárában, megillette. Mindenki tudja, hogy a Szőllős felett emelkedő hegyet Fekete- Hegy - nek nevezik, és a rajta s körülette elterülő erdőségeket Fekete-Erdő néven ismerte a középkori ember Minthogy pedig nyelvünkben az erdő szónak eredeti ős alakja ardó volt, a fekete erdő irtványain települt községnek nem is lehetett volna jellemzőbb nevet adni Fekete-Ardónál, amennyiben a középkori embert e tekintetben a külső természet szem- lélete által okozott benyomások vezérelték. A XV-ik század vége felé azonban már divatba kezd jönni a Szőllős- Végardó név is (Zeles-Ardon), mert a környező rengeteg erdőségek pusztulása következtében, Szőllős város közelsége már jellemzőbb volt a községre nézve, s inkább megkülönböztette őt a másik Ardótól. Hogy a Tiszántúli járás Ardója mikor neveztetik legelsőben Fekete-Ardónak ? arról hiányzanak az okleveles bizonyítékok; e sajátságos, bár a középkorban nem épen példátlan névcsere külső és belső okainak fejtegetése pedig hosszúra terjedne s a positiv alapokat akkor is nélkülözné. Én tehát egyszerűen a tényeket konstatálom, 1-ször, hogy Szőllős-Végardó a középkorban Fekete-Ardó nevet viselt, s hogy ebből kifolyólag, 2-szer mindaz , amit Fekete-Ardó régibb történeteiről itt-ott írva találunk, szükségképen Szőllős -Végardóra vonatkozik. Mikor a XVI-ik század második felében a Zovárdffy nemzetségnek fiú ágon magva szakadt, Ardó földes urai az Újhelyi családon kívül a Zowárdffy leány-ág örökösei lettek, kik között az egyház kegyült joga is megoszlott; miután pedig időközben a földes urak legnagyobb részt a Protestantismus hívei lettek, a templom is a reformált hitközség birtokába ment át, mely nem volt képes megóvni azt az elpusztulástól, s miután az egyetlen kínálkozó alkalom fölhasználását e tekintetben — mint alább látni fogjuk — elmulasztotta, e század derekán már puszta falai meredeztek az égre. A romok szemlélete közben azonban lelkesedésünk a múlt nagysága vagy fájdalmunk a jelen közönye felett ne vesztegesse meg tárgyilagos ítéletünket, ne keressünk valami építészeti remeket e szomorú maradványokban, mert a szakértők egybehangzó véleménye szerint a szőllősvégardai templom semmiben sem különbözik a maga korának más falusi templomaitól, s jelentősége egyedül falképeiben állott. De ezek a falképek már 1864-ben is igen rongált s ugyszóllván alig fölismerhető állapotban voltak, s nagykérdés, hogy 25 esztendő elteltével meglehet-e még menteni belőllük ! A szentély északi részén — mint Romernél olvassuk — három szentnek elmosódott alakja látható, kettő fölismerhető] Romer id. No. 2. szám.