Ugocsa, 1915 (31. évfolyam, 48. szám)

1915-12-05 / 48. szám

48. szám, annyira felőrlődött vagy megbénult a monar­chia hadereje. Ehhez járult — ami főleg a kabinet neutralista kisebbségét puhította meg — a petrogradi olasz nagykövetnek az a távirata, hogy a monarchia és Oroszország közt titkos béketárgyalások vannak folyamat­ban s hogy az olasz kabinet a tárgyalások hosszadalmasságával könnyen zsákutczába reked. A jelentés amit a szófiai olasz követ is megerősített, konsternációt keltett a kor­mány tagjaiban, s Sonnino ápr. 25-én alá­írta a szerződést az Entere hatalmaival. Hogy a Consul­tán más nótát fújnak, azt Macchio egy-kettőre megtudta. Az olasz kabi­net ugyanis csak azon feltétel mellett akarta folytatni a kompenzációs tárgyalásokat, ha Trentón és az Isoncó menti határkiigazításon kívül bizonyos dalmát szigetek átengedése is szóba kerül. Macchio jelentése szerint az új követelések mögött Martini gyarmatügyi miniszter személye állott, aki a dalmát archi­­pelaguszt olasz flottabázis céljául szemelte ki. Április végén a követelések mérlege tehát így állt: Cadorna akarta a stratégiai határ­­kiigazítást (Triaul, Isonsó), Martini Dalmáciát, az Irredenta Trentót és környékét és a sza­­badkőművesek a háborút mindenáron. Az imperialista áramlat már nem látott enged­ményt abban, hogy a monarchia elismeri desinteresemente-t egész Albániára. Az olasz kabinetre nézve továbbá életérdekül tűnt fel, hogy a tárgyalásokat mielőbb befejezzék, mert új szerződése máj. 26-ig volt érvényes: amennyiben ugyanis erre az időre Olasz­ország nem szállna hadba, újból visszanyeri a szabadkezet.­­ Az alkudozások mégis tovább folytak, de már a katonai előkészületek félreérthetetlen mellékzöngéjével. Úgy látszik, megint Bülow herczeg a közvetítő, aki ebben az időszak­ban a kapacitálás minden eszközét felhasz­nálta, hogy önként vállalt missziója fiaskóba ne fúljon. A tárgyalások­ kiugró pontját most váratlan olasz rögtönzésre Trieszt birtoka képezte. Salandra azt igyekezett megértetni Bülowval, hogy a Savoyai-ház Trieszt nélkül elveszti népszerűségét, ha ugyan nem többet ennél. Egyszersmind a német diplomata előtt kijátszotta a nagy ütőkártyát: a francia ígé­retet Tuniszra és Nizza átengedésére. Hogy a trieszti „keserű adagot“ valamennyire elfo­gadható lapdúcsban emészthetővé tegye. Salandra az osztrák­ ház érzékenységére való tekintetből megelégedett az autonómiával amit a la Hamburg képzelt a német biroda­lomban. Külügyminiszterünknek könnyű volt kimutatni, hogy Trieszt autonómiája épen­­séggel nem analóg Hamburg helyzetével. Hamburg egy nagy nyelvterület szélén fek­szik, amelyhez politikailag is tartozik, holott Trieszt, mint egymagába­n áll önkormányzati organizmus, egy folyvást fluktuáló latin moz­galomnak kitéve előbb utóbb magától levál­nék az osztrák állam testéről, kivált ha az egyezmény még elvitatná a monarchiától azt a jogot is, hogy ott helyőrséget tarthasson. Nem volt nehéz kivédeni a francia ajánlat­ban lappangó érvelést sem. Míg ugyanis a császári és királyi kormány minden föltétel nélkül adná át a kompenzációs részeket, Franciaország a maga ajánlatának perfek­­tuálását Elszász-Lotharingia visszahódításától teszi függővé. Bülow még azzal is hatni akart Salandráékra, hogy a monarchia belát­ható ideig nem gondolhat revanchera, ha ily érzelmek motoszkálnak is bizonyos nagy­osztrák körökben. Eltekintve attól, hogy a kettős monarchia olasz politikáját a német birodalom szavatolná, sőt a magyar ország­gyűlés is­­, Ausztria nem gondolhat meg­torlásra azért sem, mert Lengyelország elfog­lalása állandó súrlódási felületet teremtene Oroszország és a monarchia között ami viszont egyenesen megkövetelné az olasz szövetség ápolását. Avarna herceg elvégre azt a jelentést küldte kormányának, hogy Bécsben időnyerés cél­jából hozzák-halasszák a tárgyalásokat s figyelmeztette Sonninót, hogy a döntést siettesse. Erre történt azután a sectio cae­sarea , május 4 én Avarna kormánya meg­bízásából felmondta a hármasszövetséget. A A gorlicei áttörés csak olaj volt a tűzre. Olaszországnak most már az a feladata, hogy tehetségéhez képest megakadályozza volt szövetségeseit a végső győzelem kiví­vásában . Cadorna ugyan kénytelen volt re­vízió alá venni az osztrák-magyar hadsereg­ről alkotott véleményét, de most már ő is hangoztatta : „nem szabad megengedni, hogy Ausztria győzzön“. Giolittinak Deus ex mac­­hina-szerű fellépése, ha komoly volt is, tel­jességel elkésett. Rómában máj­ 7-től 19-ig valóságos anarchia dühöngött. D’Annunzio egy diktátor hatalmával hirdette a szent háborút „col’enthusiaso grandisimo“. Már csak ürügyet kellett találni a beavatkozásra. Eleinte garabaldiánus bandákat akartak rá­ereszteni a határ­községekre, de — úgy lát­szik nem sok jelentkező akadt. Salandra fortélyos esze végre is szebb, európaibb okot talált ki: Ausztria-Magyarország egy­oldalú elhatározásával megsértette a szövet­ségi szerződés hetedik pontját s kijátszani akarta Itáliát a kártalanítási alkudozásokban. A háború tehát kitört s Bülow fájdalmas üzenetet küldve barátainak, elhagyta az örök várost, melyet nem akart többé viszontlátni. Ha e háború mélyebb történeti geneszsét keressük, a következőt állapíthatjuk meg. Ang­lia démoni befolyásának valóban nagy része volt a szakítás előidézésében. De az angol diplomácia nem dolgozhatott volna oly köny­­nyen s oly eredménnyel, ha nem számítha­tott volna már egy régebben kialakult, vagy mellényét s valami keveset ki is ivott, aztán keze fejével végig törülte a bajuszát. — Tölts még Gyurka! A töltés most még nagyobb nehezére esett. Kiloccsantotta az asztalra is. Mikor pedig inni kezdett, egyszerre minden erő kifogyott karjából s a pohár recsegve tört szét a tornác kövein. — Urfi! szakadt ki kebléből a lenyügzött fájdalom s a szó nyomában úgy odaesett Endes urfi elé, ahogy’ kívánta. Átölelte tér­dét és följajduit. — Urfi ! Az Úr Isten szent nevére, mondja meg, mi bántja? Ej vén barátom, Gyurkám! — emelte föl Endes urfi — hagyd a kesergést. Ülj le. Nincs baj! Csak a világ feneke esett ki, más baj nincs Gyurkám! Meg aztán, hogy ma nehéz élni! Hagyjuk, tölts még! A cigány visszakerült a székbe. A poha­rak összecsendültek aztán beállott a csönd. A szobából hallatszott az óra ketyegése s az asztal mellett a szivek dobbanását is lehe­tett hallani. A két öreg az urfi és a cigány egymást nézte. A szemekből sugárzott a sze­retet s a kezek lassan közeledtek egymás­hoz az asztalon. — Gyurka, Gyurka, csak te maradtál meg a régi világból! — Én, urfi én! — És én Gyurka! Látod, látod, még meg­érjük, hogy az újból is ketten maradunk. Mi nem tudunk még meghalni, de az újak tudtak. A fiaid is Gyurka. Hát bizonyos? — Kettő elesett, az bizonyos. A bíró kihozta a medáliákat meg az Írást. Józsi a harmadik itt, de azt írja: „Édes szülőm, nem hiszem, hogy visszaléphessek még nagy Magyarországba!“ — Látod Gyurka a faluból száznegyvenen vannak oda. Én számon tartom. Ebből már elesett 60 s ki tudja még hány, akikről nem jön semmiféle hir. Ki marad itt élve? Mi, ketten hárman az öregek, mi maradunk Gyurka! — Jaj Istenem! — Aztán most figyelj ide, te nem érted vén barátom, várjon mi lesz itt azután? Eljő, eljő az idő — csendül föl mint valami papos zsolozsma, a vén urfi njakán — mikor vége lesz a harcznak és a várók várnak. És nem jönnek, akiket várnak, mert a halottaknak nehéz a járási — Lelkem fiaim! Sohase látom egyiket se! Úr Isten­be megvertél! — jajgatott a cigány. — És akkor jönnek az élők. Holt magya­rok fölött ellépnek. Nehéz lépteiktől rengeni fog a föld és szólnak: Jobbágyok hajtsatok térdet! — Úr Isten ne hagyj el! — És akkor üvöltés támad szörnyűséges nagy üvöltés. Még élő magyarok üvölteni fognak és recsegve porlanak szét kínban a tehetetlen öklök. Üvölteni fognak a fekete anyák, üvöltenek a koponyák a sírokban s messze a világon, köröskörül, végig elvérzett magyarok nagy tátott sebei átkozódva kiál­tanak az égre. És hiába lesz minden, paran­csolni fognak az élők, mert a halott magya­rok nem élnek. A cigány vonaglott a kíntól. Száján hab verődött ki, szeme beesett és reszkető kezé­vel markolászott a levegőbe. — Nem akarom megérni Gyurka! Nem akarom hallani, nem akarom látni! Fussunk innen Gyurka amig­ lehet! Segíts Gyurka! Csak benned bízom, ugy­e megteszed hisz, együtt lovaztunk régen ! Kapható mindenütt Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kib­en izü, igen üdü­lő ásványvíz. — Tejjel vegyítve a legjobb — 1 nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs, 41—52 Főraktár: Moskovits Izidor Nagyszőllős U G О С S А 1915. dec. 5.

Next