Zsidó Néplap, 1920. március-június (1. évfolyam, 1-14. szám)
1920-05-28 / 11. szám
1. évfolyam Uzshorod (Ungvár, 5680. Szívántó 11.) 1920. május 28. 11. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Széchenyi-tér 7 Faévekre . . 25 K || ...... . Dr. JUSZKOVITS MÓR: Megjelenik minden hét csütörtökjén. Egyetértést...! A sanremói határozat meghozta a nemzeti otthonért küzdő zsidóság győzelmét. A szívós, lankadatlan munkát diadalmas siker koronázta. A nagyhatalmak egyhangú és megrendíthetetlen határozata, hogy az üldözött, agyonhajszolt zsidóság az ősi Palesztinában otthont találjon, ahol háboríthatatlanul ápolhatja kultúráját, hagyományait, vallásos öntudatát. A sanremói határozat azonban nem minden zsidónak dobogtatta meg szívét. A csökönyös, konzervatív rétegek, nemcsak nem örülnek a zsidó proletáriátust megváltó sanremói határozatnak, hanem egyenesen nyílt és titkos aknamunkával mérgezik meg az örömben úszó lelkeket. Képtelen érvelésekkel, „elfogadhatatlan vallási sofizmákkal bizonyítják még mindég igazukat s ahelyett, hogy erejükkel és tekintélyükkel támogatnák a nemzeti otthon berendezését célzó akciót, úton-útfélen megnehezítik a dolgozni akarók munkáját. Sajnálattal és szomorkodva látjuk ennek a részakaratú és indokolatlan aknamunkának az érvényesülését. Nem tudjuk megérteni, hogy ma a társadalmi revolució legigazibb forongása napjaiban miként lehet — régi előítéletektől vezéreltetve — egy olyan áldásos, a nyomorgó, éhes zsidótömeget megváltó akció ellen dolgozni, mint amikor a Palesztinát zsidó nemzeti otthonná átalakító akció ? ! Nem tudjuk megérteni, hogy ma, amikor a nemzetek között magasabban csap fel a gyűlölet lángja, mint bármikor, miként lehet egy olyan terület berendezése ellen dolgozni, amely menedéket és védelmet nyújt az üldözött zsidóságnak és kivándorlásra kényszerülő zsidó proletáriátusnak ?! Nem tudjuk elképzelni, hogy ez tovább így tartson. Joggal és reménykedve hisszük, hogy a túlhajtottan csökönyös kapkodás a megváltozhatatlanba való beletörődésnek első tünete. A zsidóság újjászületése ellen — tekintélyi és tradicionális okokból — küzdeni bűn és lelkiismeretlenség. Aki ezt megteszi , előbb számoljon zsidó voltával, lelkiismeretességével s kérdezze meg magábaszállva önmagától: szabad-e zsidó embernek a zsidóság érdekei ellen agitálni. Mi nem hisszük, hogy ne jöjjön el az egész zsidóság szolidaritása, vallási és öntudatos együvétartozása. El fog jönni, el kell jönni, mert miként a múlt küzdelmeit, úgy a jövő akadályait is csak egyetértéssel és egységesen tudjuk leküzdeni. Omoljanak le a válaszfalak, ne agitáljanak a zsidóság eszményei ellen, mert nem vagyunk méltók a jövőre, ha felemelő egyetértés helyett kicsinyeskedő szélmalom harcot űzünk ... Levuoth éjjeli mozaik. Irta : Ben lévi Este 10 óra van. Gyönyörű szép tavaszi este van, a csillagok teljes pompájukban ragyognak, az utca teljesen kihalt. Elgondolkodva megyek az üres utcán, míg egy bűbájos dallam gondolataimból — melyek messze szárnyalnak — vissza nem térít a sivár jelenbe. A házból, amely előtt megálltam, egy ősrégi, örökszép zsidó melódia foszlányai szűrődnek ki az utcára; egy erőteljes basszus — bizonyára a házigazda hangja — éretlen, visító gyermekhangoktól kisérve énekli az íri népi „zmirosz“-t. Alig veszem észre s már a jól kivilágított templom előtt vagyok. Bent elég mozgalmas az élet. Figyelem az egyes embereket. Néhányan ájtatos imába merülnek, mások szomszédaikkal folytatnak eszmecserét. A pihenőt tartók — mert hiszen rá érnek egész éjjel — kisebb-nagyobb csoportokra oszolva a napi eseményeket vitatják. Tárgy mindenütt egyforma : cionizmus. A már meggyőződött cionisták különféle argumentumokkal igyekeznek a gyengén ellenkező hallgatóságukat a cionizmusnak megnyerni. Közben észreveszem, hogy a templom lassan kiürül. No, ezek ügyesen csinálták — gondolom — már hazamennek ! Látom azonban, hogy mindenki kimegy, a kíváncsiság engem is kihajt az előcsarnokba s ekkor új látvány tárul szemeim elé. Az egész templomi közönség sorba áll, mintha trafikosztás lenni. De itt egyebet osztanak, nem trafikot, hanem feketekávét. Most ismét újabb dolgot fedezek fel. Hát vagy hét „úr“, akik egyébként „dhoszid“-oknak tartják magukat, ahelyett, hogy a Tora szakaszokat olvasnák, egyletesdit játszanak s éppen „gabe” választással fontoskodnak. S milyen komolyan teszik ezt ! Az ember azt hihetné, hogy a világot megváltó dolgokat tárgyalják ott igy félrevonulva. Végre szerencsésen megoldották ezt a világ sorsára okvetlen fontos kérdést s felállanak. A feketekávé is kifogy s a felélénkült emberek újból felveszik az imént elejtett beszélgetés fonalát, most már az előcsarnokba. Egy „úr“ rosszalásának ad kifejezést afölött, hogy a mi cáddikjainkat Weisz Kálmánt és Stern fülöpöt, Magyar Bálinttal „lehavdél“ egy sorba állították a múltheti „Zsidó Néplap“ álomfilmjében. Reisman, a fősavesz sincsen velünk megelégedve ! Nagy szó ! Méltatlankodik,, hogy felelős szerkesztőnk ígérete dacára eddig még nem szerkesztette őt ki. — Mihez volna ez jó magának ? — érdeklődöm. — Hát tudja — válaszolja flegmatikusan — ezáltal legalább népszerűvé tehetnék, egy kis hírnévre tehetnék szert! Nehogy fejét teljesen busulásnak adja, megígérem neki, hogy e héten teljesítem kívánságát. íme! Folytatom azonban körutamat. Második stáció a „kiúz.“ Már kívülről hallani a malomzugáshoz hasonló mormolást. A gyéren világított előszobában 2—3 ember görnyed a könyv felé, míg bent nagy tömeg mohón habzsolja a szavakat. A politizáló csoportokat itt nem látni, mindenki a tanulással van elfoglalva. A többi kisebb templomban a hangulat különféle, de lényegileg — bár kicsinyítve — a fentiekhez hasonlítható. Visszamegyek. Magam elé képzelem azt az időt, amikor a zsidóság nem a Tóraadás ünnepét fogja csupán a Sevuoth-ban ünnepelni, hanem főképen a „chag habikurimbt” a gyümölcsérés ünnepét, amikor majd saját ősi földjén fog örülni keze munkájának eredményén ezen a napon s mikorra már kivész a zsidóságból ez a mostani gettószellem, melyet aszabadságérzet büszke tudata fog felváltani. Egyszerre kakas kukorékolást, majd ismerős hangokat hallok. „Borucháto . . . aser noszan laszedivi bino l’havchin bén jóm uvén lojlo.“ Úgy látszik, már reggel van . . . Egy szám ára 1 korona. A 22. paragrafus. A török békeszerződés 22. §-a a következőképen szól: Törökország lemond a népszövetség javára Palesztináról, a népszövetség pedig átadja a palesztinai mandátumot Angliának, azzal a meghagyással, hogy ott Balfour nyilatkozata értelmében a zsidó nép számára egy nemzeti otthont létesítsen, az ott lakó vallási közösségek jogainak, úgyszintén a más országokban lakó zsidók jogainak teljes megóvása mellett. Ezzel beigazolódott Herzl azon mondása, hogy a zsidó kérdést csak úgy fogjuk tudni megoldani, ha az világkérdéssé lesz. A zsidó kérdés tényleg egy világpolitikai faktor lett és ez tette lehetővé, hogy megoldása a megvalósulás stádiumába lépett Április 24-ével megszűnt Herzl meséje mese lenni Az álomból valóság lett. Nincs jogunk többé választani: akarunk e a szabad népek sorába lépni, nemet most már nem mondhatunk. Így hát csak egy kérdés állhat fenn: hogyan kell és hogy akarjuk az újjáépítés kérdését megoldani? A San Remói hírek minden igazi zsidó lélekben uj reményeket fakasztottak s a kishitüek és gyengék is látják már, hogy kétezer éves hő vágyunk beteljesedett. Aggastyánok az örömtől mámorittasan adnak hálát Istennek, hogy elérhették e nagy történelmi napokat. Az egész világon halálal dicsőítik a szent nevét, „ki min hasomajim nikhomi . . . , hakochovim mimsziloszom“. Amerikai testvéreink egész vagyonukat adják oda szent hazánk felépítésére. Ifjúságunk verejtékét és ha kell vérét is kész áldozni jövőnkért. Szerte a világon nagy népgyűlések adnak örömüknek kifejezést és úgyszólván mindannyian kötelességünk teljes tudatában vagyunk már. A cionizmus mint ilyen megszűnt, programmja ime beteljesedett: a zsidó nemzeti otthon a népszövetség által biztosítva lett