Zsidó Néplap, 1920. július-december (1. évfolyam, 15-36. szám)

1920-11-26 / 31. szám

II. évfolyam. Ujhorod (Ungván K'Emil iSdD ül) 1920. november 26. 31. szám ZSIDÓ TÁRSADALMI, POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . 80 K 11 Negyedévre . . . 20 K Félévre. . . . 40 K 11 Egyes szám . . . 150 K Főszerkesztő: Dr. JUSZKOVITS MÓR. Szerkesztőség és kiadóhivatal Dayka Gábor-a. Megjelenik minden hét péntekjén. Szirénhangok hallatszanak ismét a magyar Jogpárt köréből a zsidóság felé. Kezdik észrevenni a zsidót mint politikai alanyt is, miután eddig csak a pártot financírozó tőkést becsülték meg benne. A csalogató hang természetesen nem őszinte és most is hátsó gondollatok vannak mögötte. Minden zsidónak a Magyar Jogpártban a helye, — mondja a párt sajtóorgánuma, de emellett semmi zsidóbarát liberális politikát nem észlelhetünk hasábjain. Porhintésül ugyan a huszti főrabbit és annak tanítványait is megszóllaltatta a Ruszinszkói Magyar Hírlap, mutatván, hogy a zsidó ügyek nagyon szívén feküsznek, egyébbként azonban abban merül ki a zsidókat a magyar táborba hívogató működése, hogy az Egyesült Zsidó Párt ellen tendenciózus valótlanágokkal harcol és nem is igyekszik a meggyőzés eszközeivel hatni. Hidegen hagynak bennünket a szemenszedett hazugságok, amelyek a zsidópárt munkácsi, huszti, nagyszőllősi és egyébb kudarcait hirdetik, nem érintenek bennünket az összes csipkelődések, melyeknek a talajvesztésen alapuló okát igen jól ismerjük, eggyel azonban le kell szögeznünk, még néhány hasonló hangú, a zsidók magyarságára apelláló cikk és minden zsidó fel lessz világosítva, hogy a Magyar Jogpárttal semmi körülmények között sem szabad haladnia. Ez a párt a magyarság egyesítését tűzte ki programmal. Ez azonban nem sikerült, mert sem a kisgazdák, sem a keresztényszocialisták a magyarországi pártok mintájára alakított pártszervezetüket feloszlatni nem akarták. Ekkor készült fából egy vaskarika. Hogy a Magyar Jogpárt díszkeresztény tagokat szerezzen és ne legyen majdnem tisztán zsidó színezete, ki lett mondva, hogy bármely más magyar párt tagja, a Jogpártban is beléphet s mikor ez sem sokat használt, a pártok eggyüttműködése lett kimondva. A minta mindenben Magyarország volt, hol a keresztény pártok ugyanolyan összműködést fejtettek ki. A különbség csak az volt, hogy itt, az antiszemitákkal összeműködő Jogpártban zsidók is részt vehettek, mert ezeknek pénzére és szavazatára nagy szükség volt. Örömmel állapítjuk meg, hogy az önérzetes zsidók nagyon kis százalékának tetszett az a szerep, hogy a keresztényszocialistákkal együttműködjenek és ennek, valamint a Magyar Jogpárt behunyt szemű politikájának, a Ruszinszkói Magyar Hírlap vizenyősszíntelenségének, az elnézésük mellett kiépített antiszemitizmusnak köszönhető az Egyesült Zsidópárt megalakítása. Értjük, hogy ez fáj a Jogpártnak és igyekszik menteni ami menthető. De szomorúan fogja tapasztalni, hogy az általa hangoztatott Zsidó párt alakítási kudarcok dacára, semmi sem menthető. Nem szoktunk elbizakodottak lenni, saját hittestvéreinket illetően, de örömteljesen látjuk hogy a zsidó önérzet felébredt, a zsidókat nem lehet többé szavazógépnek felhasználni, a zsidóság ma egy összetartó erő, amelyet nem fog többé sikerülni szétforgácsolni, egyszerűen azért, mert az antiszemitizmussal szemben és a nacionalizmus azon törekvésével szemközt, hogy a zsidónak hol magyarnak, hol csehnek, hol ruszinnak kell vallania magát, a zsidó más mint zsidó nem lehet. Evvel a belátással szemben Magyar Bálint, Rácsa és dr. Zombory Dezső zsidó barátsága igazán hiába próbál megküzdeni. Tóbia, a tejes zsidó. Irta: Salom Afechem. — Héberből: Szerény Béla. I. — Hát idefigyeljetek ! — kezdi Tóbia, a tejes zsidó — amint nevezni szokták — kivan s'hasaa hitchila m’szachkat L’ben Adam, amin Hasamajim rachmu alav, mivtuach s'hum BenOlam haze. Mihelyst egy jóra (a szerencse) kegyébe fogadta az embert és az égből megkönyörültek rajta, az ő világi élete biztosítva van. Mert minden a szerencsétől függ. Az okosság, az emberi bölcsesség hiábavaló, ha — Isten ments! — az ember szerencsére csökönyös lesz és fordul vele a sors kereke hét lépcsővel visszafelé, úgy mindennek vége és nincs többé, segítség, amely kihúzná a slamasztikából. És ez a világ folyása! Láttam embert, ki életén át törte magát, kínozta testét és nyomorgatta lelkét egy falat kenyérért, már-már úgy látszott, hogy csak a sírban javul meg sorsa. És egyszerre hét nap ragyog fel neki! A teremtés rendje megváltozik s a szerencse minden oldalról mutatja neki képét. Istennek művei nagyok és csodálatosak utjai. Én mondom ezt. Én, aki ezt közvetlenül tapasztaltam. Mert mi vagyok én és ki vagyok, hogy erre a polcra jutottam, hogy vajat, túrót és más tejnemüeket eladhatok, melyet sem atyám, sem őseim nem ismertek Egyiptomtól a mai napig? Úgy éljetek uraim, amint megérdemli ez a történet, hogy meghallgassátok elejétől a végéig! Röviden : ez a történet pünkösd napjaiban történt. Hogy az igazsághoz híven elmondjam, meg kell állapítanom, hogy pünkösd előtt mintegy két héttel és talán két héttel pünkösd után történt. Nem kell csodálkozni azon, hogy még sem tudom olyan pontosan, mert ne feledjétek: ez sem tegnap, sem tegnapelőtt nem történt, hanem már 9 és talán 10 évvel ezelőtt. Abban az időben ez a Tóbia — amint őt itt látjátok — még nem volt a világon. Azaz volt egy Tóbia, de nem ez. Csak olyan mint ez, de nem az igazi. Hogyan lehetséges ez? Szegény voltam,ne nektek legyen mondva, amint írva vagyon, „ani v’evjon migozlo“, a szegény és a nyomorgók fajtájából . . . Ámbár, ha kissé gondolkozunk, még most sem vagyok gazdag, sőt még Rotschild lábtámlájához sem érek. De akkori helyzetemhez képest, ma Isten segítségével gazdag zsidó vagyok. Isten megáldott és van egy lovam, szekerem és két fejős tehenem, meg nem igézve őket. Egy tehenem van reményteljes állapotban. Vajam és túróm hál’Istennek sok van. Mindez kezünk munkájának a gyümölcse, mert azt meg kell mondanom, hogy mindannyian dolgozunk. Párom, hogy éljen százhúsz évig, a teheneket feji, leányaim tejet hordanak és köpülnek és én Tóbia, amint engem itt láttak, minden nap a vásárra járok, olykor-olykor Bobrikra megyek, szekeremmel és lovacskámmal, az után és ottan összejövök mindenféle emberekkel. Mindegyik köszönt, saromot mond és visszaad salomot és én érzem, hogy kiveszem részem e világon, elvégre én is húsból és vérből való ember vagyok és Isten formájára teremtve. Amidőn pedig szombat estére beköszönt, ki hasonló és mi hasonlíthatja magát hozzám ? Abban az órában úgy érzem, hogy király vagyok. Egy szent könyvbe mélyedek, a Szidrát átfutom, az énekek énekén, az atyák bölcs mondásain a többi zöldségeken kívül. Ti most néztek engem, uraim és gondoljátok magatokban : „rám ez a Tóbia, hogy felvitte Isten ennek a dolgát!“ Röviden, mit is akartam nektek elmondani ? Akkor — Isten segítségével — nyomorgó szegény voltam. Feleségemmel és leányaimmal nélkülöztem és nyomorogtam. Mindannyian naponta háromszor kiadtuk a lelkünket az éhségtől. Én hordtam a terhet, mint egy ökör a jármot, fáradoztam és küz- Lapunk mai száma 4 oldal. A prágai „Tribuna“ Podkarpatszka rossz zsidóságáról. A prágai „Tribuna“ 1. évi november hó 7-iki számában Podkarpatszka Russz zsidóságáról a következőket írja: Szociális struktúrájuk és gazdasági térhódításuk által a Podkarpatszka ruszi zsidóság egy szerfeletti hatalmas faktor. És ezért ott a zsidókérdés a legfontosabb kérdések egyike. Ezelőtt a zsidók ott magyar és német nemzetiségűeknek vallották magukat és a magyar rendszer hathatós támogatói voltak. Megmaradtak ama erős rétegnek, de nemzetiségileg már másképen orientálódnak. A Csehszlovák Köztársaság elismerte a zsidó nemzetiséget, amit Podkárpátszka Russz zsidósága hálával fogadott. Nem nagyon vágyakoznak Magyarország után, ahol Horthy és az ő antiszemita rezsimje uralkodik. A bolseviki rezsim után sem vágyódnak attól való félelmükben, hogy a kommunizmus szocializáló kísérletei gazdasági elhelyezkedésüket és polgári struktúrájukat tönkre teszi. Podkárpátszka Russz zsidósága szorgalmasan készül a közeledő választásokra. Amint már közöltük, úgy a prágai Zsidó