Zsidó Néplap, 1926. március-május (6. évfolyam, 10-21. szám)

1926-03-05 / 10. szám

2 A második­ „minusz“ Adar hó újholdján összegyűltek Erecz Jiszrael írói és művészei, hogy tanácsot üljenek immár másodszor egyazon kérdés felett: miképen lehetnének legméltóbban és leghasznosaban segítségére annak a heroi­kus munkának, mely az ősi föld megváltá­sát, a sziklák és mocsarak, a sivatagok és pusztaságok felszabadítását és megtermé­kenyítését tűzte céljául maga elé. Hiszen tulajdonképpen furcsának is tűnik ez az egész „belekapcsolódás“. Hát ki más csinálta mindazt, ami már van, ami évtize­dek alatt létrejött a szellemben, cionista munkában, nemzeti újjászületésben, a ki más csinálta, ha nem a héber író és mű­vész, a bialikok, a lilienek, a klausnerek? S mégis: szükség van e „Kinuszra“, szükség van annak kidomborítására és hangsúlyozására, hogy akkor a Galuthnak nemzeti öntudatra ébredő intellektusa volt a héber író és művész, ma pedig az új életből és a haza földjéből táplálkozó — költészetét és alkotó erejét az édes anya­­földből szívó uj szellemi megnyilatkozások munkája, aki első akar lenni a bajban, a gondban, az erőfeszítésben, a mindenben, ami a honépítés nehéz munkájához fű­ződik. Kirjat­anavimban, a judeai krucában, ahol — az egyik chaluc-mondás szerint — kő­szikla tetejébe állították oda a chalucot és rászabták: „itt mond el az asztali áldást hamod­ lechem min haarec !“ Itt ahol a chaluc tényleg véghezvitte a csudát, hogy a sziklából életet és áldást fakasztott, itt gyűl­tek össze a héber szellem munkásai, hogy a szabad judeai ég alatt fogadják a héber föld munkásainak üdvözlését és meghány­ják vessék, hogy most már ők hogyan ter­mékenyíthetnék meg azt a másik, nagy kősziklát, a zsidó nép szívét. Amikor a Keren Kajemet direktóriumának elnöke, Menachem Ussischkin kétórás elő­adásában az írók és művészek elé tárta a föld­megváltó munkának óriási, még be­­teljesítetlen feladatait, a pénzügyi nehézsé­geket, a megváltás sürgősségét, a tömegek földéhségét, percekig tanácstalanul nézett egymásra a hallgatóság: szinte úgy tűnt, mintha a helyzet reménytelen válna. S mégis: ki merne kételkedni a nép szívében? Ki merne kételkedni a kétezer éve próbára tett zsidó szívben és életaka­ratában ? S az út egyhamar adva volt: a példa útja. Az ómerszámlálás 33.-ik napja az egész világon „Az Írók és művészek napja* legyen — a zsidó föld megváltásának szentelve. „Az Írók és művészek napját“ a héber irók egy irodalmi kiadvánnyal fogják meg­ünnepelni a Keren Kajemet javára, — a művészek pedig az e napon rendezendő kiállításaik bevételéből fognak a K. K. L.­­nak jutatni. ,,Az írók és művészek napján“ előadások napján, felolvasások, szavalatok, zenei és színházi bemutatók fogják a meg­váltás munkáját szolgálni szellemileg és anyagilag. Erecz Jiszrael írói és művészei az egész világon szétszórt társaihoz, valamint a zsidó intelligenciához fognak fordulni azzal az ajánlattal, hogy a Quntut országaiban ha­sonló munka folyjon az ómer 33.-ik nap­ján. Had legyen e nap a munka és felvilá­gosítás napja! Nem sok ez, nem nagy a programm, nem követelődző,­­ de példaadó, egész­séges mag, amelynek őrök hajtásai, virágzó és gyümölcsböző ágai lehetnek. Hadd hirdesse e példa a héber író és művész akaratát és vágyait! Hadd menjen szét a pilát országaiba a palesztinai szél­­hírmondása, hadd ébredjen a zsidó író és művész, hadd eszméljen magára a zsidó intellektus! Eszméljen és alkosson ! Álljon egész szivével a megváltás szol­gálatába ! Alkosson és teremtsen! Uj életetet, uj földet, uj hazát, uj szellem anyját, és uj erkölcs, ésuj biblikus akarat szülőföldjét! Kirjat Anavim, 6586 Adar Ujholdján. Mordecháj Avi-Shaul: A Tóra vádol. Irta: Egről. (Szín : A tizedik szférában, azúrkék végtelenség Leányos arcú d­erubok jönnek-mennek. Távolról halk zsolozsmák melódiája. Móse kényelmes karos­székben ülve, szemeit a láthatatlanra szegzi.) AZ UR (csak hangját hallani, mintha folytatná egy megkezdett mondatot): ...És igy Izrael gyermekei, kiknek kedvedért meg­kegyelmeztem, elhagyták tanaidat. . . MOSE: De hozzád hűek maradtak a Uram ! Nem ismernek más Istent Kívüled ! AZ UR: Azt hiszed Mose fiam, hogy a tízparancsolatot magam miatt adom Izrael gyermekeinek? Mit ér, hogy nem imádnak istent kívülem, ha tanaidat, melyek üdvös­ségüket szolgálják, nem tisztelik? Ám jöj­jön a TORA és tanúskodjon népedről! TÓRA (megszakgatott ruhában, szelidarcu leány képében megjelenik): Szólítottál me­nyei Atyám? AZ ÚR: Igen leányom ! Tanúskodj Mose előtt Izrael gyermekeiről: Ugye elhagytak téged és Mose tanai helyett a nevedben új, előtted ismeretlen és idegen tanokat hirdet­nek ?. . . TÓRA (zokogva): Igen! Elhagytak és el­csaptak, mint hervadíszirmú virágot. Tana­imat elhagyták és felcserélték idegen és ha­mis tanokkal. Régi jegyeseim, a chinai Eli­­jahu, Jákob Emden, az égeri Akiba, a mo­hilevi Samuel és a többiek elhaltak s uj je­gyeseim csak rövid ideig valának hűek hoz­zám . . . amíg gazdagabb hozományu arák fel nem tűntek a láthatáron. Azután otthagy­ták palotáimat ... cserbenhagyták tanaimra szomjazó kisdedeimet és a kacér, bünrecsá­bitó vetélytársnő után . . valami Politika nevű, feslett életű leányzó után vetették ma­gukat . . . MOSE: Hihetetlen! Hiszen még csak nemrégen ezer jesivában hirdették tanaimat, melynek csodásan zsongó melódiája az égiek szivét is megremegtette. Vájjon a je­­sivák élete kihalt volna és a talmud csengő melódiája elnémult volna Izrraelben ? TÓRA (fájdalommal): A jesivák tájéka elhagyatott, mint távoli puszták oázisa. A talmud dallama elnémult, mint vihartól ket­tészelt visszhang . . . MOSE : Hihetetlen! De miért következett be mindez? TÓRA: Mert méltatlan követőid faképnél hagyták a Bethamidrás csöndes falait és a földi élet zajos forgatagába vetették magu­kat. Hol több örömet, dusabb hasznott és nagyobb tiszteletet remélnek elérni . . . MOSE (zokogva): Ó jaj nekem, hogy ezt hallanom kell! Becsukták a Bethamid­­ras kapuit és idegen örömök után futkos­nak ... De lám Uram, csak a vezérek árul­ták el a Tórát, míg Izrael gyermekei, a nép, hűek maradtak tanainkhoz ! AZ UR: Valóban csak a vezérek, csak a Tóra felkent lovagjai száműzték a tant, csak ők cserélték fel a Tóratanulást a politikai ármánykodással és így csak felettük fogok ítélkezni. MOSE: „Miért a Uram lobbantanád lángra haragodat néped ellen, melyet erős kézzel kivezettél Micrajimbó! ?“ AZ UR: Ne kezd újra a régi nótát, Mose fiam ! Ez egyszer szigorú bírája leszek a bűnösöknek s megbüntetem őket bűneik szerint (a Tórához). Nevezd meg leányom azokat a személyeket,kik hiú földi előnyö­kért cserben hagytak tégd ... és mondj el mindent részletesen! TÓRA: Földi barangoláaim alatt különö­sen a Cheszam Szofer és a Ilohram Sík föld­jén éreztem a nagy elhagatottságot. Szo­morúsággal a szivemben tapasztaltam, hogy ahol virágzó jesivák voltak s a talmud édes melódiája mint szerelmes himnuszok a fü­lembe zsongtak, hol nemes itézmények el­hagyatott árvákat és öszvegyeket istápoltak, hol Izrael gyermekei versengek a jótékony­kodásban, — ott ma chaosz s szívtelenség, gyűlölet és harag dúlja fel a zsidó közéle­tet. A rabbik elhagyták szogálatodat és a zsidó nép ellenségeinek szolgálatába állot­­tak. A pásztor hűtlensége fontán a nyáj is szétrebbent. Bérhemidrások igy kiürültek és konganak az ürességtől . . . AZ UR : De név szerint ki vádolsz, le­ányom ? Kit teszel felelőssé a történtekért ? TÓRA: Név szerint három rabbit vádo­lok hűtlenséggel. Három rabbi, akik az em­lített földön feldúlták nyugalmim, száműz­tek. A bethamidrásból és Izrael gyermekei kö­zött egyenetlenséget és civakodást szítottak. E rabbik: a pöstyéni Kalonyims, a huns­­dorfi ... és a munkácsi Chain Elezer. MOSE: Megdöbbentenek súlyos vádjaid Tóra (az Úrhoz). De hát nem ismerjük az indító okokat ? Hátha mindezt csupán külső kényszer hatása alatt tették? AZ ÚR: „Jerusaiaim is csak azért pusz­tult el, mert cserbenhagyták a Tórát.“ MOSE: Hátha egészségük igy kívánta? AZ UR: „A Tóra minden betegséget meggyógyít!“ MOSE: Talán épp a zsidó nép érdekében cselekedtek igy, talán meg akarták menteni . A Bne Amunim­orth. asszi­miláns egyesületecske purimk­ar cionista iró darabját mutatta be. Kassáról jelentik : A rövid idő alatt hir­edté vált egyesület. Bne Amunim, ahol Brach főrabbi híres be­széde a palesztinai disznókról tartotta és ezáltal világhírnevet szerzett a rabbi magi­nak, purizmor cionista írótól színdarabot mutatott be. Nem célunk bírálatot adni, mert ezáltal kiemelnék ezt az ál-­egyesületet a jól megérdemelt sötétségből, itt csak annyit akarunk leszögezni, hogy a rendezést a Bne Amunim csak a cionista kulturegyesület egynéhány renegát tagjának a segítségével tudta megcsinálni. Hein 70 éves haláláh® A szenesében, sokat szenvedett kő® Heine Herik legbelső vallomásai, ver® nem szedt, rímekben össze nem eseti® magánbesügetései kerültek legutóbb n® vánoságra ry kegyületesen összeválogat® hatalmas kerben A mitrá­­s­zbol, ny® esztendei verődésének szomorú fekhelyé® szól felénk költő szava, a legigazibb el­béri mélységiből. Megtudjuk ezekből a tee­szélgetésekbt, hogym gondolkozott, vél® kedatt a nagy,teg költő, hogyan vetett sz® m­ot életével, z emberekkel és a — zsid® sággal, mely e forma szerint, elhagyott. I nyomtatásban jdig sehol meg nem jelar® érdekes és esete vallomásokból bemuta­tunk néhányat zoknak, akik szivükbe zárt­­ák a költőt s siket érdekel Hens — igái arca és legbeis lelke ... Hinni, hinni . . . Ludwig Ráb­ét azt kérdezte egysz® Heinétől, mi iga azokból az juiságnire® ből, hogy ismét sszatért a zsidósághoz® „Igen — igy szó a kö­tőhöz — csakne® naponként beszé­l róla hogy Ö ! vis® szatért­ Adonájába a seregek urához. Le® első I fogatásom dalmával szándézosa® elkerültem, hogy * mel erről a kérdésről beszéljek“. — De vájjon v­ért? — kiáltott fel­­ költő — én m­agyar,sak nem rejtem véks alá a zsidóságom­, melyhez csak azér­­ nem tértem vissza ohasem, mert soha el sem is hagytam. Az istentagadásomat sem­ vettem sohasem komolyan. Régebbi bal­rátáim semmire kilőnek bizonyultak! Túlontúl nagy az emberiség nyomorai Muszáj az emberit hinni. Mikor a gor­nosz betegség erőt írt rajtam, Passybal ágyban feküdtem. Mi fekhelyemen gör-i csőkben vergődtem dakitmn a rettenetes­ júniusi harcokat (184) vívták. Az ágyukl bömbölése fülemet lasogatta. Felhatolt hozzám a haldoklók isveszekedése. Lát­tam a halált, amint egyetlen kaszájával­ arat a párisi ifjúság óráiban. I­gen ret­tenetes pillanatokban elégtelenek­­bizo­nyult a panteizmus, genkor hinni kell egyetlen Istenben és aban, hogy tovább élünk a síron túl. A vértan­uság a hűség . . . Alfred Meissnernek egy alkalommal Tacitusról beszélt a költő !

Next