Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)
1925-10-17 / 350. szám
GRAVITATION. “Gravitation” latin eredetű szó, melyet tudomány nemzetközileg használ és “vonzóerőt” jelent magyarul. Vonzóerő a legrégibb idők óta egyik azoknak az általánosan ismert tudományi misztikumoknak, amelyről csak annyi tudnak, hogy van, létezik és óriási erőt képvisel, de hogy valójában mi az, az még a jövő feladata kideríteni. ‘ Vonzerő” egy olyan általános erő, amely mindent áthat, nem csupán a földöt de az egész világegyetemen. Egy mérhetetten erő és az egész világegyetem a gravitáció hatalma alatt áll örök időktől erös időkig. Nem tehetünk egy lépést, nem emelhetjük fel egy ujjúnkat sem és egyetlen mozdulatot sem tehetünk semmiféle irányban anélkül, hogy a civilizációnak uralkodó befolyása alatt ne volnánk. Ha felkapsz a földről egy kavicsot, azt elengeded, leesik a földre. Két okból történik ez, mert a föld vonzza a kavicsot, a kavics meg a földet. Ezt a meghatározást Newton csinálta “általános vonzóerő törvényeiben.” Van egy meghatározott vonzási húzás a föld és a kavics vonzóereje a földre oly kicsiny a földéhez, a föld vonzóereje pedig olyan óriási nagy a kavicséhoz képest, hogy észrevehetetlen és a kavics vonzóereje ezen oknál fogva hatástalan a földre, míg a föld vonzóereje hatásos a kavicsra, mivel azt magához vonza és így mozgásba hozza. Vagyis a kavicsot cselekvésre kényszeríti. Ami ma tudunk a gravitációról, csak a hatás, amit előidéz. Ki tudjuk számítani a gravitáció hatóerejét egész pontossággal, nem csupán a földre eső tárgyaknak, de ki tudjuk számítani az égitestek közötti vonzó hatást és a különbséget a különböző kisebb-nagyobb vagy más anyagúak között is, valamint azt a befolyást, amelyet azok alsó vagy mozgó helyzetükben egymásra gyakorolnak és pedig precíz pontossággal, amit kizárólag Newtonnak köszönhetünk. Mindennek dacára a legparányibb sejtelmünk sincs róla, hogy mi lehet ez az általános, világerő hatalom. Eleddig mindenféle tudományos elemzéssel dacolt és ma éppen annyit tudunk róla, mint kétezer évvel ezelőtt, Archimedes idejében. Most azt hiszik, hogy a gravitáció egy hullámmozgás, hasonló a villanymágneshullámokhoz, amely a világosságot is magában foglalja. Ez azonban csupán elmélet. Azt hiszik, hogy a vonzóerő hullámok átmennek a szilárd testeken, éppen úgy, mint ahogy a világosság átmegy szilárd üvegtáblákon, vagy a rádióhullámok, amelyek átmennek szilárd épületeken és egyéb, ellenálló tárgyakon. • Eddig azonban senki sem volt képes semmiféle műkészülékkel ilyenfajta hullámokat előidézni, ha ugyanilyenek léteznek. Továbbá egy néhány percnyi visszfénynek meg kell azt mutatni, bármi is a gravitáció, mert úgy látszik, hogy rögtön cselekszik. Két test közötti vonzóerő gyorsasága sokkal erősebb, mint a világosság gyorsasága, amely másodpercenként 186,000 mértföld sebességű. A naprendszer, éppúgy, mint a világegyetem nem bírnának együtt maradni, ha nem volna közvetlen és gyors átviteli mozgató és vonzóerő az égitestek között, valamint a különböző világegyetemek között. Ebben az értelemben a gravitációról úgy gondolkoznak, mint szilárd anyagról. Vegyük például a Napot és a Földet. Úgy kell gondolnunk, mintha össze volnának tartva óriási, szilárd fémrúd által, mely sokkal erősebb az acélnál és nem hajlékony. És ha a Föld csak egy yardnyira is kitérne megszokott pályájáról, a Holdat is azonnal magával ragadná, éppen úgy, mintha a két test össze volna kötve az előbb említett rúd által. A gravitáció pontosan így is cselekszik és a világegyetem nem tudna összetartani, ha nem így volna. A tudósok idők óta szorgosan munkálkodtak egy Vonzóerő elszigetelő, vonzóerő megsemmisítő vagy egy vonzóerő hálót készíteni. Mindez a meghatározás ugyanazt jelenti. Az elmélet az, hogy olyanféle elszigetelő hálót felfedezni, vagy akármi mást, hogy ha megismételjük a kavicscsal való próbákat, tudniillik, kiengedjük a kezünkből, a kavics nem esik, illetve nem mozdul, nem cselekszik, hanem ugyanazon a helyen marad, mozdulatlanul, ahol kiengedtük kezünkből. Vagyis úgy, hogy a Föld és a kavics között ne lenne vonzerő és a vonzerő sikeresen lenne elvágva, úgy, hogy a kavics se ne emelkedjen, se ne essen, de maradjon a levegőben ott, ahol a kéz szabaddá engedte. Ha fel volnál akasztva egy fogasra, vagy egyszerűen: szegen lógnál a gravitációháló felett és ha a vonzóerő el lenne vágva, a szeg, melyen te lógnál, el lenne helyéről mozdítva s te még is a térben, a levegőben maradnál. Akkor súly nélkül maradnál és akkor a szobában körül úszhatnál, illetve foroghatnál oldalvást, vagy pedig fel és le. Ez az eszme, amelyet a tudósok kutatnak. Ahelyett, hogy nehéz testünket házainkban és munkahelyemre cipelnénk, így meglennénk mentve terheinktől. Százszor anynyit tudnánk dolgozni mint ma és minden erőpazarlás nélkül. Mára a gravitáció miatt izomi erőinknek felül kell kerekedni a vonzóerőn és az azt kimeríti — fáradtság áll be. Valahányszor felemeled kezed Írásra, akár pennával, akár az Írógéppel, gravitáció ellen kell dolgoznod. 30 vagy 99 százalék vagy talán még ennél is több lesz erődből felhasználva a gravitáció leküzdésére. És a parányi maradvány a végzett munkába megy. Angolból: K. S. A MELEG ELOSZLÁSA A FÖLDÖN. Irta: Binét Károly. (E rovatban két héttel ezelőtt “A Föld forgása és keringése” címmel cikk jelent meg, melynek befejező része arra utal, hogy a leírt jelenségek a Földön kívül képzelt szemlélő előtt jelennek meg az ismertetett módon. Természetes következménye lett volna e megjegyzésnek, hogy a következő cikk a jelenségeket úgy írja le, ahogyan azokat a Földről nézve tapasztaljuk. Sajnálatos tévedés folytán azonban a múlt héten egy másik cikk jelent meg a Holdról, így tehát ezt a cikket pótlólag közöljük, mint a két héttel ezelőtti cikk folytatását. Sorrendben a Hold fényváltozásairól közölt cikkünk ezután következnék.) A Föld gémszerű felülete és tengelyének ferdesége miatt a Nap sugarai nem egyenletesen érik a forgó Földet, így nem minden részét látják el egyformán meleggel. Mindenki tapasztalta, hogy amíg a déli Nap perzselően süt nyári napon a fejünkre, addig alkonyat tájban a sugarak sokkal gyengébbek, sőt fénye annyira meggyengül, hogy napnyugtakor már bele is tekinthetünk vörös korongjába. Fordítsunk egy fehér papírlapot a lámpánk felé. Ha a lámpa fénye merőlegesen esik a papírlapra, akkor világítja meg legjobban. Minél ferdébben tartom a papírt, annál kevébbé éri a fény, ha pedig élével fordítom a lámpa felé, akkor a sugarak csak súrolják, de nem világítják meg. Éppen így a Nap a Földnek arra a részére bocsát legtöbb meleget, melyre sugarai merőlegesen, ez esetben függőlegesen esnek. A Földnek egy-egy bizonyos pontjára minden pillanatban függőlegesen esik a napsugár, mégpedig — amint ezt előző cikkünkben láttuk, — márc. 21-én az egyenlítőre, utána az egyenlítőről északra eső vidékekre, június 21-én a Baktéritőre. Onnan megint visszatér, szeptember 21-én ismét az egyenlítőn jár, aztán délre tart és dec. 21-én a Baktéritőre esnek merőlegesen a sugarak, onnan pedig északra fordul és március 21-én ismét az egyenlítőbe jut. A forró égöv alatt élő ember tehát láthatja a Napot az év valamelyik szakában pontosan a feje fölött. A forró égöv elnevezés megilleti azokat a vidékeket, mert a Nap állandóan magasan jár és még akkor is rengeteg meleget bocsát a Föld felszínére, mikor a Nap nem is pontosan a merőleges irányban van. Lássuk mostan mit látna a sarkokon álló ember. Képzeljük, hogy elértük az északi sarkot, felütöttük sátrunkat, melyben — éppen a Föld tengelyének meghosszabbításában — felfüggesztettük lámpánkat. Aki a lámpát felfüggesztette, alaposan meghimbálta, úgy, hogy még 6 orra múltán is ingott. De amíg kezdetben a sátor hosszanti irányában, a bejárat felé lengett, most már — 6 órával később — keresztirányban himbálódzik. Mi lehet ennek az oka? A lámpa ugyanabban az irányban leng most is, mint előbb. Ha a Nap felé lendítettük, most is a Nap irányában mozog. • A sátrunkat sem fordította el senki, de elfordult előbbi helyzetéből a Föld,,mégpedig 6 óra alatt negyedfordulattal. (Foucault ingakísérlete, a Föld forgásának tapasztalati bizonyítéka.) Ha pl. akkor, amikor óránk déli 12 órát mutatott, a Napot épen sátrunk bejáratával szemben láttuk, délután 6 órakor a Nap sátrunk baloldala felől van, éjféli 12 órakor a háta mögött, reggel 6-kora jobboldalon s déli 12 órakor megint előtte. A sarkon tehát nincsen az óránk és a Nap járásának megfelelő idő, de nincsen Kelet és Nyugat sem. Június 21-én 23 és fél fok magasságban láttuk a Napot, amint sátrunk körül az égboltot folyton egy magasságban maradva körüljárta. Csak finom műszereinkkel észlelhettük, hogy azután napról-napra alacsonyabbra kerül, augusztusban már nagyon alacsonyra hanyatlott, meleget már alig árasztott. Szeptember 21-én a vérvörös korong, mint valami tüzes golyó körülgördült az egész láthatáron, utána még pár napon fel-feltűnt valahol a felső széle, aztán végleg eltűnt, csak az alkonyfény maradt, ez mutatta egy darabig a helyet, amerre a Nap járt. Lassanként ez is elmaradt, előtünedeztek a csillagok s a sarkra tartós éjszaka és dermesztő hideg borult. Ne is kíséreljük meg elképzelni a hat hónapos éjszakát. Gondoljuk, hogy keresztül aludtuk. Március elején derengő fény hozta hírül hogy a Nap nincs nagyon mélyen a látóhatár alatt és március 21-én már meg is pillantjuk a sűrű köd mögött halvány, vörös korongját, a félesztendős nappal hírnökét. * A hat hónapos éjszakán a csillagok megfigyelése kevesebb változatosságot hozott. Pontosan a Fejünk fölött a Sarkcsillag, mely körül az összes csillagok vízszintes síkban keringtek. Ez a keringés tükrözte vissza legjobban a Föld forgását. Mert a csillagok tulajdonképpen egy helyben állottak s az égbolt látszólagos mozgása oly jelenség volt, mintha mi szobánk közepére állva forogni kezdünk s igy hozzánk képest a szoba forog a mi mozgásunkkal ellenkező irányban. Induljunk el most a sarktól délnek. (Ez az egyetlen irány, ami a sarkon létezik. Onnan bármerre elindulva délnek tartunk, mert az ott összefutó meridiánok mindegyike délnek vezet.) A vízszintes körben mozgó Nap síkja ferdül, annál ferdébb, minél jobban távolodunk a sarktól. A ferdeség folytán a Nap olykor már a látóhatár alá is kerül, a hat hónapos nappal és éjszaka tehát meg van törve. A sarkkörhöz érve már csak június 21-én nem nyugszik le a Nap és december 21-én nem kel fel. Tudjuk, hogy ettől délre a Nap mindennap lenyugszik és felkel. A Nap mozgási síkja mindjobban eltér a vízszintestől, majd a függélyeshez jár közel. Az Egyenlítő környékén a két téritő között pedig, mint fentebb láttuk, az év bizonyos szakaszaiban függélyessé válik. Ezek szerint a térítők közti forró égöv alatt kap a Föld legintenzívebb napsugarat, míg a sarkkörökön túl fekvő terület nyáron ugyan bőségesen részesül Napsugárban, de télen egyáltalában semmit sem kap s így egész éven át nyert melegének átlaga nagyon csekély. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a ferdén eső sugarak nemcsak azért melegítenek kevésbé, mert így ugyanakkora területre kevesebb sugár esik, hanem azért is, mert a “ferdén jövő” napsugár vastagabb levegőrétegen halad keresztül s igy veszit erejéből. (Állítsunk egy pálcát a fürdőkád vizébe. Függélyes pálcának csak rövid részét lepi a viz. Minél ferdébben állítom a pálcát, annál nagyobb darabja jut víz alá.) Az esti napfény gyengesége nemcsak azért van, mert a sugarak ferdén esnek a Földre, hanem azért is, mert a vastagabb levegőréteg a fény erejét elveszi. Ezekből már nagyon könnyű megérteni a hőmérséklet eloszlását a Föld felszínén, melynek itt leírt szabályosságát azonban az óceánok és szárazföldek eloszlása megtöri. A hatalmas kiterjedésű óceánok vizére, a Napból sugárzó meleg sokkal kisebb hatással van, mint a szárazföldekre, melyek sokkal gyorsabban átmelegszenek és gyorsabban is hűlnek ki. Természetes tehát, hogy úgy a legforróbb, mint a leghidegebb helyek a szárazföldeken keresendők. Nagyon érdekes, hogy a legmelegebb helyek nem pontosan az egyenlítőn vannak, hanem attól északra és délre. (Mexico, Sahara, Sudán, Előér, Hátsó-India.) Közvetlen az egyenlítő övében az u. n. állandó esőzések régiója húzódik, mely csökkenti a forróságot. A leghidegebb helyek az Észak- Amerika fölötti szigetek világa és Szibéria északi fele, ahol Verhojanszkban észlelték a legalacsonyabb hőmérsékletet. A tengeren nincsenek ilyen óriási szélsőségek, sőt ezt a mérséklő hatást a tengerek közelé B. K. BÉRMUNKÁS MTV Znr AZ ÉLET JÉGBEN VALÓ FELFÜGGESZTÉSE LEHETSÉGES-E? Tudósoktól könyvek jelentek meg és fo- flyóiratokban cikkek jelentek meg több sz- ben, melyben bizonyítgatták, hogy halak és más forma életek ismét élethez jutottak ■ mikor a jégből kiolvasztották. Az amerikai Physical Society kísérletet I tett a gyakorlatban, hogy meggyőződjön, I vájjon van-e abban valami igaz, hogy ha I valamilyen szerves élet valameddig fagyott állapotban van, lehetséges-e ismét vissza■ hozni az élethez. így okoskodtak, hogyha egy élőszervet veszünk, melynek vérkeringése van és meg van fagyva — a véredények fagynak meg először. A vér maga is megfagy és kifeszül. Ez a kifeszülés megrepeszti a már úgyis megkeményedett vissz- és ütőereket s igy később lehetetlenné teszi az újraműködést. Másrészről arra is gondoltak, hogyha a megfagyás olyan hirtelen történik, hogy az egyes véredényeknek nem volna ideje kifeszülni és megrepedni, akkor talán volna valamelyes lehetőség az életet visszahozni. Hogy ez a gondolat részben helyes volt, azt a későbbi próba beigazolta. Legelőször egy aranyhalat beletettek egy papírtálcába. Akkor folyékony levegőt öntöttek rá, ami a halat gyorsan megfagyasztotta. A folytékony levegő forrpontja — 191 fok Celsius vagy 311.8 fok Fahrenheit. Mikor azután a halat kiolvasztották, lágymeleg a vízben, meg volt halva. Hugo Jernsback a kísérletező akkor két rádió “B” battériát vett, amely körülbelül 90 Volt feszültséggel bírt és hozzáfogott a halat újra élethez juttatni villanyosság által. Ez úgy történt, hogy egyik sodronyt a hal farkához közel a vízbe tették, a másikat pedig hirtelen a vízbe dobták. Természetesen az kinyitotta és elzárta az áramot, amely részben a halon átfutott. Azonnali mozgást észleltek és,látni lehetett, hogy a hal kopoltyúi dolgozni kezdtek kissé rángatózva és úgy a farkban, mint az uszonyokban élet mutatkozott. Az életrehozási kísérletet egy néhány percig ismételgették, azonban ahol csak nem jött élethez. Ez volt az egyedüli kísérlet, de a hatása elég volt arra, hogy következtessék, hogy ha az aranyhal kényes, érzékeny teste nem is alkalmas a további kísérletezésekre, valószínű, hogy van valamilyen kísérleti alany, amelyikbe vissza lehet az életet varázsolni villamossággal, ha fagyott állapotból felolvasztják. A folyadék levegő használatának az volna a célja, hogy ezáltal a fagyás olyan gyorsan történik, hogy a véredényeknek nincs idejük megfagyni, kifeszülni és meg- , pattanni, habár ez megtörténhet a kiolvasz- tásnál is. Mindazonáltal a folyadék levegővel való kísérletezésnél nem volt a felbomlásnak semmi nyoma, habár hasonló hal, jégbe fagyva, azonnal oszlani kezd a kiolvasztás pillanatában. A következő kísérletnél befagyasztottak egy aranyhalat tepsibe a műfagyasztó ke-mencében. Két halat használtak a kiserj létnél. Csendesen fagytak meg és csendesen olvadtak fel. A kiolvadásnál az uszonyoknál oszlás nyomai voltak azonnal. A villanynyal való próbánál nem volt a hal részéről visszahatás; bármilyen foltot használtak, a halak nem reagáltak. A hal idegrendszere éppen olyan halott volt, mint a hal maga. Nem volt izomi visszahatásnak semmi nyoma, mely az ideg ingerlésébe ’ mozdult volna,’ ahogyan az megtörtént a folyadék levegővel való próbánál. A következő próbát rákkal csinálták ugyancsak műfagyasztó kemencében, de tagadó eredménynyel. A kiolvasztás után a rák az életnek semmi jelét nem mutatta. A fagyás tökéletesen megölte, épp úgy, mint az aranyhalat. Az a feltevés, a kísérletek után, hogy a ben fekvő szárazföldek is megérzik. Az óceánok közelsége, továbbá az azokban uralkodó tengeráramlatok, különösen pedig az állandó szelek aztán végleg összezavarják a fenti elméletet, melyet a meleg eloszlásáról a Nap járásával kapcsolatban felállítottunk. Anglia pl. egy magasságban fekszik Kamcsatkával, New York Nápolylyal, ahol a havat jóformán csak hírből ismerik. Az egész Földön legegyenletesebb és legszabályosabb Európa időjárása s talán nem túlozunk,ha a tagozott partvidékek és kedvező felszíni viszonyok mellett elsősorban ezt a tényezőt tekintjük aknak, hogy Európa fejlődött ki az emberi művelődés legfontosabb történelmi színpadává. fagyás elpusztítja az életet és kétség merül fel az iránt, vájjon lehetséges-e az a sokszor hangoztatott állítás, hogy halak tökéletesen megfagytak tavakban és hogy tavaszszal kiolvadva, újra életre keltek volna, inkább csak kérdés tárgyát képezik. Meglehet, hogy a fagy közeledésekor a halak elbújnak bizonyos fagymentes területekre, ahonnan tavaszszal, olvadás után, ismét előbújnak. De a kísérletezők szerint, nagyon kétséges, hogy a hal ténylegesen megfagyna és azután ismét életre kelne. Talán van olyan bizonyos fajta, de azt még meg kell találni. Próbálták meleg vérűvel is. És ezzel kapcsolatban kísérleteik azt bizonyítják, hogy melegvérűekkel a megfagyasztás lehetősége és felélesztése kérdésen kívül esik. Ha lehetséges volna egy olyan anyagot alkalmazni, ami még azonnal és még erősebb fagyást idézne elő, mint a folyékony levegő, például: abszolút zérró, akkor talán lehetséges, hogy valamikor, a jövőben egy emberi lény pillanatnyi idő alatt megfagyasztható lesz. Ez egy pillanat alatt megállítaná az összes szervi működést és nem volna idő a véredények megrepedésére, mivel az egész test egy gondolatvillanás alatt megfagyna. Természetesen a kísérleti személynek ezeet kellene a szájába adni és azt kivezetni a vízből, hogy a kiolvadásnál meg ne fulladjon. Ez természetesen egész arcfedőt is igényelne, mint védőeszközt a megfulladás ellen. Valószínű, hogy valamilyen készüléket kellene használni, amely az erek kifeszülését és megrepedését megakadályozza, amikor a villanyáramot ráeresztik és őzárják. Mihelyt a kiolvasztási eljárás megkezdődik az életrekeltési munkát hatásosabbá lehetne tenni rezgő villanyárammal és akkor esetleg lehetséges, hogy a kísérleti szer "'*• ismét életre tér. Hgy mi haszna volna egy ilyen kísérletnek? A kísérletezők azt mondják, hogy ők maguk sem tudják. De valószínű, hogy sok olyan felfedezésre vezetne, amely az emberiség nagy hasznára válhatna s amely titok teljesen el van ez idő szerint előlünk rejtve. Például, van egy egész csomó olyan betegség, mely egy ilyen kezelés alatt talán örökre és teljesen megszűnik. Bizonyosfajta baktéria, bizonyos fajta ragályos betegség talán egy pár óra alatt megszűnik egy ilyen eljárás után. Előző tapasztalásból tudjuk, hogy hússzalagok és hús huzamosabb ideig eltarthatók megfagyasztás által. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb alacsony szerviélet meghal a fagyasztási eljárás által. Mindez csupán vita tárgyát képezheti és ha valaha megvalósul, akkor valamikor igen nagy hasznára lehet az emberiségnek. Sokkal inkább mint azt most elképzelni tudjuk. Továbbá: sok olyan betegségben szenvedő van, kinek betegsége most még gyógyíthatatlan. És ha képesek volnánk az életet felfüggeszteni egy néhány évi időtartamra, elvihetnénk azokat a fertőzött betegeket egy nagy szanatóriumba és felfüggeszthetnénk életüket ott. Felügyelők vigyáznának állandóan arra, hogy a hőmérsék egyforma legyen és megtartanák a médiumokat olyan állapotban, amilyenben az élet van is — nincs is. Vagyis: bármikor visszaállítható életállapotban. És későbbi években, amikor a tudomány betegségükre felfedez valamilyen gyógymódot, akkor kiolvasztani őket és az élet első felére kezelnék az új fajta eljárással is így élethez és egészséghez juthatnának. Persze ez csak puszta elmélet. Sőt inkább csak képzelődés. Megfagyasztás az utolsó negyven évben csodákat művelt az emberiség javára. — Nagyvárosaink nem lehetnének meg nélküle, mivel ők fagyott húsra vannak utalva, melyek kívülről jönnek be! “S. J.” nyomán: Smoling K. TÖMEGKONFERENCIA. A 120-s szervezet október 17-én Duluth, Minn, városban tömegkonferenciát tart a nagy tavakmenti faipar szervezésének megbeszélésére. A konferencián minden jótálló tag résztvehet. J. J. Dunning, központi titkár. V LUMBER MUNKÁSOK KONVENCIÓJA. Az I. W. W. 120-as számú faipari szervezete október 25-én Missoula, Mont., városban tartja konvencióját. J. J. Dunning, a 120-as ipari szervezet közp. titkára.