Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)

1925-10-17 / 350. szám

GRAVITATION. “Gravitation” latin eredetű szó, melyet tudomány nemzetközileg használ és “von­zóerőt” jelent magyarul. Vonzóerő a legrégibb idők óta egyik azoknak az általánosan ismert tudományi misztikumoknak, amelyről csak annyi tudnak, hogy van, létezik és óriási erőt kép­visel, de hogy valójában mi az, az még a jö­vő feladata kideríteni. ‘ Vonzerő” egy olyan általános erő, a­mely mindent áthat, nem csupán a földöt de az egész világegyetemen. Egy mérhe­tetten erő és az egész világegyetem a gravi­táció hatalma alatt áll örök időktől erös időkig. Nem tehetünk egy lépést, nem emel­h­etjük fel egy ujjúnkat sem és egyetlen mozdulatot sem­ tehetünk semmiféle irány­ban anélkül, hogy a civilizációnak uralkodó befolyása alatt ne volnánk. Ha felkapsz a földről egy kavicsot, azt elengeded, leesik a földre. Két okból törté­nik ez, mert a föld vonzza a kavicsot, a ka­vics meg a földet. Ezt a meghatározást Newton csinálta “általános vonzóerő tör­vényeiben.” Van egy meghatározott vonzási húzás a föld és a kavics vonzóereje a földre oly kicsiny a földéhez, a föld vonzóereje pedig olyan óriási nagy a kavicséhoz képest, hogy észrevehetetlen és a kavics vonzóereje ezen oknál fogva hatástalan a földre, míg a föld vonzóereje hatásos a kavicsra, mivel azt magához vonza és így mozgásba hozza. Va­gyis a kavicsot cselekvésre kényszeríti. Am­i ma tudunk a gravitációról, csak a hatás, amit előidéz. Ki tudjuk számítani a gravitáció hatóerejét egész pontossággal, nem csupán a földre eső tárgyaknak, de ki tudjuk számítani az égitestek közötti von­zó hatást és a különbséget a különböző ki­­sebb-nagyobb vagy más anyagúak között is, valamint azt a befolyást, amelyet azok alsó vagy mozgó helyzetükben egymásra gyakorolnak és pedig precíz pontossággal, amit kizárólag Newtonnak köszönhetünk. Mindennek dacára a legparányibb sejtel­­mü­nk­ sincs róla, hogy mi lehet ez az általá­nos, világerő hatalom. Eleddig mindenféle tudományos elemzéssel dacolt és ma éppen annyit tudunk róla, mint kétezer évvel ez­­előtt, Archimedes idejében. Most azt hiszik, hogy a gravitáció egy hullámmozgás, hasonló a villanymágnes­­hullámokhoz, amely a világosságot is ma­gában foglalja. Ez azonban csupán elmé­let. Azt hiszik, hogy a vonzóerő hullámok átmennek a szilárd testeken, éppen úgy, mint ahogy a világosság átmegy szilárd üvegtáblákon, vagy a rádió­hullámok, ame­lyek átmennek szilárd épületeken és egyéb, ellenálló tárgyakon. • Eddig azonban senki sem volt képes sem­miféle műkészülékkel ilyenfajta hullámo­kat előidézni, ha ugyan­ilyenek léteznek. Továbbá egy néhány percnyi visszfény­nek meg kell azt mutatni, bármi is a gravi­táció, mert úgy látszik, hogy rögtön cselek­szik. Két test közötti vonzóerő gyorsasága sokkal erősebb, mint a világosság gyorsa­sága, amely másodpercenként 186,000 mértföld sebességű. A naprendszer, épp­úgy, mint a világegyetem nem bírnának együtt maradni, ha nem volna közvetlen és gyors átviteli mozgató és vonzóerő az égi­testek között, valamint a különböző világ­­egyetemek között. Ebben az értelemben a gravitációról úgy gondolkoznak, mint szilárd anyagról. Ve­gyük például a Napot és a Földet. Úgy kell gondolnunk, mintha össze volnának tartva óriási, szilárd fémrúd által, mely sokkal erősebb az acélnál és nem hajlé­kony. És ha a Föld csak egy yardnyira is kitérne megszokott pályájáról, a Holdat is azonnal magával ragadná, éppen úgy, mintha a két test össze volna kötve az előbb említett rúd által. A gravitáció pontosan így is cselekszik és a világegyetem nem tud­na összetartani, ha nem így volna. A tudósok idők óta szorgosan munkál­kodtak egy Vonzóerő elszigetelő, vonzóerő megsemmisítő vagy egy vonzóerő hálót ké­szíteni. Mindez a meghatározás ugyanazt jelenti. Az elmélet az, hogy olyanféle el­szigetelő hálót felfedezni, vagy akármi mást, hogy ha megismételjük a kavicscsal való próbákat, tudniillik, kiengedjük a ke­zünkből, a kavics nem esik, illetve nem mozdul, nem cselekszik, hanem ugyanazon a helyen marad, mozdulatlanul, ahol kien­gedtük kezünkből. Vagyis úgy, hogy a Föld és a kavics között ne lenne vonzerő és a vonzerő sikeresen lenne elvágva, úgy, hogy a kavics se ne emelkedjen, se ne essen, de maradjon a levegőben ott, ahol a kéz szabaddá engedte. Ha fel volnál akasztva egy fogasra, vagy egyszerűen: szegen lógnál a gravitáció­háló felett és ha a vonzóerő el lenne vágva, a szeg, melyen te lógnál, el lenne helyéről mozdítva s te még is a térben, a levegőben maradnál. Akkor súly nélkül maradnál és akkor a szobában körül úszhatnál, illetve foroghatnál oldalvást, vagy pedig fel és le. Ez az eszme, amelyet a tudósok kutatnak. Ahelyett, hogy nehéz testünket házaink­ban és munkahelyemre cipelnénk, így meg­lennénk mentve terheinktől. Százszor any­­ny­it tudnánk dolgozni mint ma és minden erőpazarlás nélkül. Mára a gravitáció miatt izomi erőinknek felül kell kerekedni a vonzóerőn és az azt kimeríti — fáradtság áll be. Valahányszor felemeled kezed Írásra, akár pennával, akár­ az Írógéppel, gravitá­ció ellen kell dolgoznod. 30 vagy 99 száza­lék vagy talán még ennél is több lesz erőd­ből felhasználva a gravitáció leküzdésére. És a parányi maradvány a­ végzett munká­ba megy. Angolból: K. S. A MELEG ELOSZLÁSA A FÖLDÖN. Irta: Binét Károly. (E rovatban két héttel ezelőtt “A Föld forgása és keringése” címmel cikk jelent meg, melynek befejező része arra utal, hogy a leírt jelenségek a Földön kívül kép­zelt szemlélő előtt jelennek meg az ismer­tetett módon. Természetes következménye lett volna e megjegyzésnek, hogy a követ­kező cikk a jelenségeket úgy írja le, aho­gyan azokat a Földről nézve tapasztaljuk. Sajnálatos tévedés folytán azonban a múlt héten egy másik cikk jelent meg a Holdról, így tehát ezt a cikket pótlólag közöljük, mint a két héttel ezelőtti cikk folytatását. Sorrendben a Hold fényváltozásairól közölt cikkünk­ ezután következnék.) A Föld gémszerű felülete és tengelyének ferdesége miatt a Nap sugarai nem egyen­letesen érik a forgó Földet, így nem minden részét látják el egyformán meleggel. Min­denki tapasztalta, hogy amíg a déli Nap perzselően süt nyári napon a fejünkre, ad­dig alkonyat tájban a sugarak sokkal gyen­gébbek, sőt fénye annyira meggyengül, hogy napnyugtakor már bele is tekinthe­tünk vörös korongjába. Fordítsunk egy fe­hér papírlapot a lámpánk felé. Ha a lámpa fénye merőlegesen esik a papírlapra, akkor világítja meg legjobban. Minél ferdébben tartom a papírt, annál kevé­bbé éri a fény, ha pedig élével fordítom a lámpa felé, ak­kor a sugarak csak súrolják, de nem világít­ják meg. Éppen így a Nap a Földnek arra a részére bocsát legtöbb meleget, melyre sugarai merőlegesen, ez esetben függőlege­sen esnek. A Földnek egy-egy bizonyos pontjára minden pillanatban függőlegesen esik a napsugár, még­pedig — amint ezt előző cikkünkben láttuk, — márc. 21-én az egyenlítőre, utána az egyenlítőről északra eső vidékekre, június 21-én a Baktéritőre. Onnan megint visszatér, szeptember 21-én ismét az egyenlítőn jár, aztán délre tart és dec. 21-én a Baktéritőre esnek merőlegesen a sugarak, onnan pedig északra fordul és március 21-én ismét az egyenlítőbe jut. A forró égöv alatt élő ember tehát láthatja a Napot az év valamelyik szakában ponto­san a feje fölött. A forró égöv elnevezés megilleti azokat a vidékeket, mert a Nap állandóan magasan jár és még­ akkor is ren­geteg meleget bocsát a Föld felszínére, mi­kor a Nap nem is pontosan a merőleges irányban van. Lássuk mostan mit látna a sarkokon álló ember. Képzeljük, hogy elértük az északi sarkot, felütöttük sátrunkat, melyben — éppen a Föld tengelyének meghosszabbí­tásában — felfüggesztettük lámpánkat. A­ki a lámpát felfüggesztette, alaposan meg­himbálta, úgy, hogy még 6 orra múltán is ingott. De amíg kezdetben a sátor hosszanti irányában, a bejárat felé lengett, most már — 6 órával később — keresztirányban him­bálódzik. Mi lehet ennek az oka? A lám­pa ugyanabban az irányban leng most is, mint előbb. Ha a Nap felé lendítettük, most is a Nap irányában mozog. • A sátrunkat sem fordította el senki, de elfordult előbbi helyzetéből a Föld,,még­pedig 6 óra alatt negyedfordulattal. (Foucault ingakísérlete, a Föld forgásának tapasztalati bizonyíté­ka.) Ha pl. akkor, amikor óránk déli 12 órát mutatott, a Napot épen sátrunk bejá­ratával szemben láttuk, délután 6 órakor a Nap sátrunk baloldala felől van, éjféli 12 órakor a háta mögött, reggel 6-kor­­a jobb­­oldalon s déli 12 órakor megint előtte. A sarkon tehát nincsen az óránk és a Nap já­rásának megfelelő idő, de nincsen Kelet és Nyugat sem. Június 21-én 23 és fél fok magasságban láttuk a Napot, amint sátrunk körül az ég­boltot folyton egy magasságban maradva körüljárta. Csak finom műszereinkkel ész­lelhettük, hogy azután napról-napra ala­csonyabbra kerül, augusztusban már na­gyon alacsonyra hanyatlott, meleget már alig árasztott. Szeptember 21-én a vérvö­rös korong, mint valami tüzes golyó körül­gördült az egész láthatáron, utána még pár napon fel-feltű­nt valahol a felső széle, aztán végleg eltűnt, csak az alkonyfény maradt, ez mutatta egy darabig a helyet, amerre a Nap járt. Lassanként ez is elma­radt, előtünedeztek a csillagok s a sarkra tartós éjszaka és dermesztő hideg borult. Ne is kíséreljük meg elképzelni a hat hó­napos éjszakát. Gondoljuk, hogy keresztül aludtuk. Március elején derengő fény hozta hírül hogy a Nap nincs nagyon mélyen a látó­határ alatt és március 21-én már meg is pillantjuk a sűrű köd mögött halvány, vörös korongját, a félesztendős nappal hírnökét. * A hat hónapos éjszakán a csillagok meg­figyelése kevesebb változatosságot hozott. Pontosan a Fejünk fölött a Sarkcsillag, mely körül az összes csillagok vízszintes síkban keringtek. Ez a keringés tükrözte vissza legjobban a Föld forgását. Mert a csillagok tulajdonképpen egy helyben ál­lottak s az égbolt látszólagos mozgása oly jelenség volt, mintha mi szobánk közepére állva forogni kezdünk s igy hozzánk képest a szoba forog a mi mozgásunkkal ellen­kező irányban. Induljunk el most a sarktól délnek. (Ez az egyetlen irány, ami a sarkon létezik. Onnan bármerre elindulva délnek tartunk, mert az ott összefutó meridiánok mindegyi­ke délnek vezet.) A vízszintes körben moz­gó Nap síkja ferdül, annál ferdébb, minél jobban távolodunk a sarktól. A ferdeség folytán a Nap olykor már a látóhatár alá is kerül, a hat hónapos nappal és éjszaka tehát meg van törve. A sarkkörhöz­ érve már csak június 21-én nem nyugszik le a Nap és december 21-én nem kel fel. Tud­juk, hogy ettől délre a Nap mindennap le­nyugszik és felkel. A Nap mozgási síkja mindjobban eltér a vízszintestől, majd a függélyeshez jár közel. Az Egyenlítő kör­nyékén a két téritő között pedig, mint fen­tebb láttuk, az év bizonyos szakaszaiban függélyessé válik. Ezek szerint a térítők közti forró égöv alatt kap a Föld legintenzívebb nap­sugarat, míg a sarkkörökön túl fekvő terü­let nyáron ugyan bőségesen részesül Nap­sugárban, de télen egyáltalában semmit sem kap s így egész éven át nyert melegé­nek átlaga nagyon csekély. Azt is figye­lembe kell vennünk, hogy a ferdén eső su­garak nemcsak azért melegítenek kevésbé, mert így ugyanakkora területre kevesebb sugár esik, hanem azért is, mert a “ferdén jövő” napsugár vastagabb levegőrétegen halad keresztül s igy veszit erejéből. (Állít­sunk egy pálcát a fürdőkád vizébe. Függé­lyes pálcának csak rövid részét lepi a viz. Minél ferdébben állítom a pálcát, annál na­gyobb darabja jut víz alá.) Az esti nap­fény gyengesége nemcsak azért van, mert a sugarak ferdén esnek a Földre, hanem azért is, mert a vastagabb levegőréteg a fény erejét elveszi. Ezekből már nagyon könnyű megérteni a hőmérséklet eloszlását a Föld felszínén, melynek itt leírt szabályosságát azonban az óceánok és szárazföldek eloszlása meg­töri. A hatalmas kiterjedésű óceánok vizé­re, a Napból sugárzó meleg sokkal kisebb hatással van, mint a szárazföldekre, me­lyek sokkal gyorsabban átmelegszenek és gyorsabban is hűlnek ki. Természetes te­hát, hogy úgy a legforróbb, mint a leghide­gebb helyek a szárazföldeken keresendők. Nagyon érdekes, hogy a legmelegebb he­lyek nem pontosan az egyenlítőn vannak, hanem attól északra és délre. (Mexico, Sa­hara, Sudán, Elő­­ér, Hátsó-India.) Köz­vetlen az egyenlítő övében az u. n. állandó esőzések régiója húzódik, mely csökkenti a forróságot. A leghidegebb helyek az Észak- Amerika fölötti szigetek világa és Szibéria északi fele, ahol Verh­ojanszkban észlel­ték a legalacsonyabb hőmérsékletet. A ten­geren nincsenek ilyen óriási szélsőségek, sőt ezt a mérséklő hatást a tengerek közelé­ B. K. BÉRMUNKÁS MTV Znr AZ ÉLET JÉGBEN VALÓ FELFÜGGESZ­TÉSE LEHETSÉGES-E? Tudósoktól könyvek jelentek meg és fo- f­lyóiratokban cikkek jelentek meg több sz-­­ ben, melyben bizonyítgatták, hogy halak­­ és más forma életek ismét élethez jutottak ■ mikor a jégből kiolvasztották.­­ Az amerikai Physical Society kísérletet I tett a gyakorlatban, hogy meggyőződjön, I vájjon van-e abban valami igaz, hogy ha I valamilyen szerves élet valameddig fagyott­­ állapotban van, lehetséges-e ismét vissza­■ hozni az élethez. így okoskodtak, hogyha egy élőszervet veszünk, melynek vérkeringése van és meg van fagyva — a véredények fagynak meg először. A vér maga is megfagy és kifeszül. Ez a kifeszülés megrepeszti a már úgyis megkeményedett vissz- és ütőereket s igy később lehetetlenné teszi az újraműködést. Másrészről arra is gondoltak, hogyha a megfagyás olyan hirtelen történik, hogy az egyes véredényeknek nem volna ideje ki­feszülni és megrepedni, akkor talán volna valamelyes lehetőség az életet visszahozni. Hogy ez a gondolat részben helyes volt, azt a későbbi próba beigazolta. Legelőször egy aranyhalat beletettek egy papírtálcába. Akkor folyékony levegőt öntöttek rá, ami a halat gyorsan megfa­gyasztotta. A folytékony levegő forrpontja — 191 fok Celsius vagy 311.8 fok Fahren­heit. Mikor azután a halat kiolvasztották, lágymeleg a vízben, meg volt halva. Hugo Jernsback a kísérletező akkor két rádió “B” battériát vett, amely körülbelül 90 Volt feszültséggel bírt és hozzáfogott a halat újra élethez juttatni villanyosság ál­tal. Ez úgy történt, hogy egyik sodronyt a hal farkához közel a vízbe tették, a mási­kat pedig hirtelen a vízbe dobták. Termé­szetesen az kinyitotta és elzárta az áramot, amely részben a halon átfutott. Azonnali mozgást észleltek és,látni lehe­tett, hogy a hal kopoltyúi dolgozni kezdtek kissé rángatózva és úgy a farkban, mint az uszonyokban élet mutatkozott. Az életrehozási kísérletet egy néhány percig ismételgették, azonban ahol csak nem jött élethez. Ez volt az egyedüli kísér­let, de a hatása elég volt arra, hogy követ­keztessék, hogy ha az aranyhal kényes, érzékeny teste nem is alkalmas a további kísérletezésekre, valószínű, hogy van vala­milyen kísérleti alany, amelyikbe vissza le­het az életet varázsolni villamossággal, ha fagyott állapotból felolvasztják. A folyadék levegő használatának az vol­na a célja, hogy ezáltal a fagyás olyan gyorsan történik, hogy a véredényeknek nincs idejük megfagyni, kifeszülni és meg- , pattanni, habár ez megtörténhet a kiolvasz-­­ tásnál is. Mindazonáltal a folyadék levegővel való kísérletezésnél nem volt a felbomlásnak­­ semmi nyoma, habár hasonló hal, jégbe fagyva, azonnal oszlani kezd a kiolvasztás pillanatában. A következő kísérletnél befagyasztottak­­ egy aranyhalat tepsibe a műfagyasztó ke-­­­mencében. Két halat használtak a kiser­­j létnél. Csendesen fagytak meg és csende­­­­sen olvadtak fel. A kiolvadásnál az uszo­­­­nyoknál oszlás nyomai voltak azonnal. A villanynyal való próbánál nem volt a hal ré­széről visszahatás; bármilyen foltot hasz­náltak, a halak nem reagáltak. A hal ideg­rendszere éppen olyan halott volt, mint a­­ hal maga. Nem volt izomi visszahatásnak­­ semmi nyoma, mely az ideg ingerlésébe ’ mozdult volna,’ ahogyan az megtörtént a folyadék levegővel való próbánál. A következő próbát rákkal csinálták ugyancsak műfagyasztó kemencében, de­­ tagadó eredménynyel. A kiolvasztás után a rák az életnek semmi jelét nem mutatta. A fagyás tökéletesen megölte, épp úgy, mint az aranyhalat. Az a feltevés, a kísérletek után, hogy a ben fekvő szárazföldek is megérzik. Az óceánok közelsége, továbbá az azokban uralkodó tengeráramlatok, különösen pe­dig az állandó szelek aztán végleg össze­zavarják a fenti elméletet, melyet a meleg eloszlásáról a Nap járásával kapcsolatban felállítottunk. Anglia pl. egy magasságban fekszik Kamcsatkával, New York Nápoly­­lyal, ahol a havat jóformán csak hírből is­merik. Az egész Földön legegyenletesebb és legszabályosabb Európa időjárása s ta­lán nem túlozunk,ha a tagozott partvidé­kek és kedvező felszíni viszonyok mellett elsősorban ezt a tényezőt tekintjük aknak, hogy Európa fejlődött ki az emberi művelő­dés legfontosabb történelmi színpadává. fagyás elpusztítja az életet és kétség merül fel az iránt, vájjon lehetséges-e az a sok­szor hangoztatott állítás, hogy halak töké­letesen megfagytak tavakban és hogy ta­­­­vaszszal kiolvadva, újra életre keltek vol­­­­na,­­ inkább csak kérdés tárgyát képezik. Meglehet, hogy a fagy közeledésekor a halak elbújnak bizonyos fagymentes terü­letekre, ahonnan tavaszszal, olvadás után, ismét előbújnak. De a kísérletezők szerint, nagyon kétséges, hogy a hal ténylegesen megfagyna és azután ismét életre kelne. Talán van olyan bizonyos fajta, de azt még meg kell találni. Próbálták meleg vérűvel is. És ezzel kap­csolatban kísérleteik azt bizonyítják, hogy melegvérűekkel a megfagyasztás lehetősé­ge és felélesztése kérdésen kívül esik. Ha lehetséges volna egy olyan anyagot alkal­­m­azni, ami még azonnal és még erősebb fa­gyást idézne elő, mint a folyékony levegő, például: abszolút zérró, akkor talán lehet­séges, hogy valamikor, a jövőben egy em­beri lény pillanatnyi idő alatt megfagyaszt­ható lesz. Ez egy pillanat alatt megállíta­­ná az összes szervi működést és nem volna idő a véredények megrepedésére, mivel az egész test egy gondolatvillanás alatt meg­fagyna. Természetesen a kísérleti személynek eze­­et kellene a szájába adni és azt kive­zetni a vízből, hogy a kiolvadásnál meg ne fulladjon. Ez természetesen egész arcfedőt is igényelne, mint védőeszközt a megfulla­dás ellen. Valószínű, hogy valamilyen ké­szüléket­ kellene használni, amely az erek kifeszülését és megrepedését megakadá­lyozza, amikor a villanyáramot ráeresztik és ő­zárják. Mihelyt a kiolvasztási eljárás megkez­dődik az életrekeltési munkát hatásosabbá lehetne tenni rezgő villanyárammal és ak­kor esetleg lehetséges, hogy a kísérleti sze­­r "'*• ismét életre tér. H­gy mi haszna volna egy ilyen kísérlet­nek? A kísérletezők azt mondják, hogy ők maguk sem tudják. De valószínű, hogy sok olyan felfedezésre vezetne, amely az emberiség nagy hasznára válhatna s amely titok teljesen el van ez idő szerint előlünk rejtve. Például, van egy egész csomó olyan be­tegség, mely egy ilyen kezelés alatt talán örökre és teljesen megszűnik. Bizonyos­fajta baktéria, bizonyos fajta ragályos be­tegség talán egy pár óra alatt megszűnik egy ilyen eljárás után. Előző tapasztalásból tudjuk, hogy hús­­szalagok és hús huzamosabb ideig eltart­hatók megfagyasztás által. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb alacsony szerviélet meghal a fagyasztási eljárás által. Mindez csupán vita tárgyát képezheti és ha valaha meg­valósul, akkor valamikor igen nagy hasz­nára lehet az emberiségnek. Sokkal inkább mint azt most elképzelni tudjuk. Továbbá: sok olyan betegségben szenve­dő van, kinek betegsége most még gyógyít­hatatlan. És ha képesek volnánk az életet felfüggeszteni egy néhány évi időtartamra, elvihetnénk azokat a fertőzött betegeket egy nagy szanatóriumba és felfüggeszthet­nénk életüket ott. Felügyelők vigyáznának állandóan arra, hogy a hőmérsék egyforma legyen és megtartanák a médiumokat olyan állapotban, amilyenben az élet van is — nincs is. Vagyis: bármikor visszaállítható életállapotban. És későbbi években, am­ikor a tudomány betegségükre felfedez valamilyen gyógy­módot, akkor kiolvasztani őket és az élet első felére kezelnék az új fajta eljárással is így élethez és egészséghez juthatnának. Persze ez csak puszta elmélet. Sőt inkább csak képzelődés. Megfagyasztás az utolsó negyven évben csodákat művelt az emberiség javára. — Nagyvárosaink nem lehetnének meg nél­küle, mivel ők fagyott húsra vannak utal­va, melyek kívülről jönnek be! “S. J.” nyomán: Smoling K. TÖMEGKONFERENCIA. A 120-s szervezet október 17-én Duluth, Minn, városban tömegkonferenciát tart a nagy tavakmenti faipar szervezésének megbeszélésére. A konferencián minden jótálló tag résztvehet. J. J. Dunning, központi titkár. V LUMBER MUNKÁSOK KONVENCIÓJA. Az I. W. W. 120-as számú faipari szer­vezete október 25-én Missoula, Mont., vá­rosban tartja konvencióját. J. J. Dunning, a 120-as ipari szervezet közp. titkára.

Next