Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)

1982. szeptember / 4. szám - Fehér Dániel: Kitaszított adventisták

196 hanem egy huszonhat évvel azelőtti érdektelen egyházi esemény negyedszázados évfordulójának (sic!) megün­neplése. A Divízió elnöke azt is elfogadta, hogy a nem fellebbezési fórum, csupán tanácsadóként van jelen - ennek ellenére kész volt aláírásával hitelesíteni az elbo­csátó határozatot. Úgy látszott, a magyar adventista vezetőség elérte, amit akart. Az ÁEH 1975. december 10-én (az emberi jogok napján) hatáskörét átlépve felszólította az elbo­csátott lelkészeket, hogy személyi igazolványukból tö­röltessék munkaviszonyukat. Indoklásul az 1958. évi XLIII. tc. már hatályon kívüli pontjára hivatkozott az ÁEH, mely szerint az egyház életébe külföldi egyházi szerv nem folyhat bele. Megmozdul az egyház Az egyházi és hatósági intézkedés azonban nem hoz­ta meg a várt eredményt. 1976-ban megmozdult az egy­ház. Igazságot keresve levelek özönével árasztották el az egyháztanácsot. A válasz: tömeges elbocsátás, egész gyülekezetek kizárása. Mindez példátlan a demokrati­kus alapokon nyugvó adventista egyház nemzetközi történetében. A fordulat az elbocsátott lelkészeket is váratlanul ér­te. Megértették, hogy nem állhatnak szép csendben félre, hanem meg kell kísérelniük az igazság felé bil­lenteni a mérleget. A magyarországi unió vezetőivel nyilvánvalóan nem volt mit megbeszélniük. Az Euro­­afrikai Divíziót és az adventista csúcsszervet, a Gene­rálkonferenciát azonban meg kellett győzniük, hogy a Divízió elnökének állásfoglalása nemcsak törvénysér­tő, nem szolgálja a magyarországi egyház fennmaradá­sát sem. Az ÁEH-hal pedig meg kell értetni, hogy a Divízió és a Generálkonferencia igenis fellebbezési fó­rum. 1977-ben váratlanul Magyarországra látogatott a Ge­nerálkonferencia elnöke, a Divízió elnökének kíséreté­ben. Őt nem sikerült olyan könnyen rászedni, s most már a Divízió elnöke is belátta, hogy baklövést követett el. A Generálkonferencia elnöke ragaszkodott a perúj­rafelvételhez. A Divízió elnöke erre ígéretet is tett. A magyarországi egyházvezetőség tajtékzott. Közben a rendőrség és a tanácsok sem késlekedtek. Egymást kö­vették az egyesületi joggal való visszaélés címén kirótt büntetések, a munkahelyi zaklatások és útlevélbevoná­sok, az istentiszteleteket pedig karhatalmi úton próbál­ták feloszlatni. A Divízió határozott magatartása - amire bőséges okot és kellő erkölcsi alapot szolgáltatott a hivatalos szervek eljárása - karnyújtásnyira hozhatta volna a megoldást. Ám elnökének gyenge, habozó jelleme meghosszabbította a kizárt adventisták megpróbálta­tásait. A blöff 1980-ban ismét ülésezett az ötévenként összehívott Generálkonferencia. A Magyarországi Adventista Egy­ház hivatalos küldöttsége azzal a meglepő hírrel tért haza a konferenciáról, hogy az Euro-afrikai Divízió és a Generálkonferencia többé nem hajlandó a kizárt adven­tisták ügyével foglalkozni, az ügy végleges lezárásával a magyarországi egyháztanácsot bízta meg. Erről az Adventista Egyház 1980. július 12-i keltezéssel körle­velet adott ki. Az elbocsátott adventisták nyomban felhívták az ÁEH figyelmét: egy ilyen határozattal a Generálkon­fe­rencia súlyosan sértené az alapszabályt, semmiképpen sem származhat tehát tőle a magyarországi egyházta­nács felhatalmazása. A jelek szerint a hivatal felmérte, mekkora botrány származhat az ügyből - váratlanul hozzájárult, hogy nevezzék ki a SZÉT élére az adven­tista elnököt, helyét pedig a választásig terjedő időre megbízott elnök foglalja el. 1981 júliusában ismét tanácskozott a Generálkonfe­rencia alelnöke és a Divízió elnöke a magyarországi megbízott elnökkel. Úgy látszott, sikerül pontokba fog­lalni a megállapodást. Eszerint az elkülönítetten kezelt, közel kétezer adventista ismét felvenné (keresztényi megbocsátással) a kapcsolatot a magyarországi hivata­los adventista egyházzal, mely csorbítatlan jogokkal visszafogadná mind a hívőket, mind a lelkipásztorokat; a következő választó Uniókonferencián a kizárt tagság is képviseltetné magát, ötven emberként egy-egy kül­döttel. Az adventista egyháztanács azonban a külföldi elöl­járóság távozása után csak a kizártak vállalásait volt hajlandó követelni, így a Divízió elnöke ismét megje­lent, hogy a dolgokat sínre tegye. A mellőzött adventis­tákat akkor érte az újabb megrázkódtatás. A Divízió elnöke ugyanis ismét kész volt egyoldalúan magáévá tenni a hivatalos vezetés fondorlatos elképzeléseit, s a tárgyilagossághoz ragaszkodó, kizárt adventistákat in­dulatosságában a szájába rágott veszedelmes jelzőkkel, „tárgyalásra alkalmatlan illegális csoportnak” minősí­tette. Véleményét az ÁEH-ban is hangoztatta, s ilyen értelemben tájékoztatta a Generálkonferenciát is, mely - abban a hiszemben, hogy a megállapodást az elbocsá­tottak szegték meg - feltételesen megerősítette a Diví­zió ítéletét. Bulldózerrel A hatóságok ezt felsőbb biztatásnak vették. Évekkel korábban a kizárt adventisták egy télikert közbeiktatá­sával imateremmé alakították egy ikerház két hallját. Ezzel valamelyest eltértek az eredeti építési tervtől. Az efféle kihágások orvoslásának megvan a jól bevált hű­ BESZÉLŐ 4

Next