Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)
1982. szeptember / 4. szám - Fehér Dániel: Kitaszított adventisták
196 hanem egy huszonhat évvel azelőtti érdektelen egyházi esemény negyedszázados évfordulójának (sic!) megünneplése. A Divízió elnöke azt is elfogadta, hogy a nem fellebbezési fórum, csupán tanácsadóként van jelen - ennek ellenére kész volt aláírásával hitelesíteni az elbocsátó határozatot. Úgy látszott, a magyar adventista vezetőség elérte, amit akart. Az ÁEH 1975. december 10-én (az emberi jogok napján) hatáskörét átlépve felszólította az elbocsátott lelkészeket, hogy személyi igazolványukból töröltessék munkaviszonyukat. Indoklásul az 1958. évi XLIII. tc. már hatályon kívüli pontjára hivatkozott az ÁEH, mely szerint az egyház életébe külföldi egyházi szerv nem folyhat bele. Megmozdul az egyház Az egyházi és hatósági intézkedés azonban nem hozta meg a várt eredményt. 1976-ban megmozdult az egyház. Igazságot keresve levelek özönével árasztották el az egyháztanácsot. A válasz: tömeges elbocsátás, egész gyülekezetek kizárása. Mindez példátlan a demokratikus alapokon nyugvó adventista egyház nemzetközi történetében. A fordulat az elbocsátott lelkészeket is váratlanul érte. Megértették, hogy nem állhatnak szép csendben félre, hanem meg kell kísérelniük az igazság felé billenteni a mérleget. A magyarországi unió vezetőivel nyilvánvalóan nem volt mit megbeszélniük. Az Euroafrikai Divíziót és az adventista csúcsszervet, a Generálkonferenciát azonban meg kellett győzniük, hogy a Divízió elnökének állásfoglalása nemcsak törvénysértő, nem szolgálja a magyarországi egyház fennmaradását sem. Az ÁEH-hal pedig meg kell értetni, hogy a Divízió és a Generálkonferencia igenis fellebbezési fórum. 1977-ben váratlanul Magyarországra látogatott a Generálkonferencia elnöke, a Divízió elnökének kíséretében. Őt nem sikerült olyan könnyen rászedni, s most már a Divízió elnöke is belátta, hogy baklövést követett el. A Generálkonferencia elnöke ragaszkodott a perújrafelvételhez. A Divízió elnöke erre ígéretet is tett. A magyarországi egyházvezetőség tajtékzott. Közben a rendőrség és a tanácsok sem késlekedtek. Egymást követték az egyesületi joggal való visszaélés címén kirótt büntetések, a munkahelyi zaklatások és útlevélbevonások, az istentiszteleteket pedig karhatalmi úton próbálták feloszlatni. A Divízió határozott magatartása - amire bőséges okot és kellő erkölcsi alapot szolgáltatott a hivatalos szervek eljárása - karnyújtásnyira hozhatta volna a megoldást. Ám elnökének gyenge, habozó jelleme meghosszabbította a kizárt adventisták megpróbáltatásait. A blöff 1980-ban ismét ülésezett az ötévenként összehívott Generálkonferencia. A Magyarországi Adventista Egyház hivatalos küldöttsége azzal a meglepő hírrel tért haza a konferenciáról, hogy az Euro-afrikai Divízió és a Generálkonferencia többé nem hajlandó a kizárt adventisták ügyével foglalkozni, az ügy végleges lezárásával a magyarországi egyháztanácsot bízta meg. Erről az Adventista Egyház 1980. július 12-i keltezéssel körlevelet adott ki. Az elbocsátott adventisták nyomban felhívták az ÁEH figyelmét: egy ilyen határozattal a Generálkonferencia súlyosan sértené az alapszabályt, semmiképpen sem származhat tehát tőle a magyarországi egyháztanács felhatalmazása. A jelek szerint a hivatal felmérte, mekkora botrány származhat az ügyből - váratlanul hozzájárult, hogy nevezzék ki a SZÉT élére az adventista elnököt, helyét pedig a választásig terjedő időre megbízott elnök foglalja el. 1981 júliusában ismét tanácskozott a Generálkonferencia alelnöke és a Divízió elnöke a magyarországi megbízott elnökkel. Úgy látszott, sikerül pontokba foglalni a megállapodást. Eszerint az elkülönítetten kezelt, közel kétezer adventista ismét felvenné (keresztényi megbocsátással) a kapcsolatot a magyarországi hivatalos adventista egyházzal, mely csorbítatlan jogokkal visszafogadná mind a hívőket, mind a lelkipásztorokat; a következő választó Uniókonferencián a kizárt tagság is képviseltetné magát, ötven emberként egy-egy küldöttel. Az adventista egyháztanács azonban a külföldi elöljáróság távozása után csak a kizártak vállalásait volt hajlandó követelni, így a Divízió elnöke ismét megjelent, hogy a dolgokat sínre tegye. A mellőzött adventistákat akkor érte az újabb megrázkódtatás. A Divízió elnöke ugyanis ismét kész volt egyoldalúan magáévá tenni a hivatalos vezetés fondorlatos elképzeléseit, s a tárgyilagossághoz ragaszkodó, kizárt adventistákat indulatosságában a szájába rágott veszedelmes jelzőkkel, „tárgyalásra alkalmatlan illegális csoportnak” minősítette. Véleményét az ÁEH-ban is hangoztatta, s ilyen értelemben tájékoztatta a Generálkonferenciát is, mely - abban a hiszemben, hogy a megállapodást az elbocsátottak szegték meg - feltételesen megerősítette a Divízió ítéletét. Bulldózerrel A hatóságok ezt felsőbb biztatásnak vették. Évekkel korábban a kizárt adventisták egy télikert közbeiktatásával imateremmé alakították egy ikerház két hallját. Ezzel valamelyest eltértek az eredeti építési tervtől. Az efféle kihágások orvoslásának megvan a jól bevált hű BESZÉLŐ 4