Beszélő 16. (1986)
1986 / 16. szám
emberekre, megköveteli az elmulasztott kötelességek teljesítésének társadalmi kikényszerítését, felhatalmazza az érintett személyt, hogy tiltakozzék, követeljen, eljárást kezdeményezzen. Az ilyen jogok megsértése nem pusztán célszerűtlen, hanem tűrhetetlen volna, hiszen ezeket önmagukért kell tiszteletben tartani. Ha valaki ilyen jogra hivatkozhat, akkor valóban mondhatja, hogy joga van valamihez, akár védi a jogát hatályos törvény, akár nem. Feltételes módban fogalmaztam, mert nem eleve bizonyos, hogy az itt körvonalazott feltételek teljesülnek. Vannak etikák, amelyek tagadják, hogy léteznénk önmagukért betartandó erkölcsi előírások, és vannak etikák, amelyek szerint köteleségeinket ugyan önmagukért kell betartanunk, de olyan kötelességek, amelyek más emberek jogaiban lennének megalapozva, nincsenek. Hogy tehát az önmagukért tiszteletben tartandó jogok alfajának megfelel-e valami, ezt további vizsgálódásnak kell eldöntenie. De ha a válasz igenlő, akkor az ilyen jogokat nevezhetjük morális, jogoknak. Mindenesetre, amikor valaki azt mondja: "Erkölcsi jogom, hogy«.«", nem grammatikai értelmetlenséget állít. S az "erkölcsi" jelző beszúrása nem csupán hangulati nyomatékot ad a "jogom van" állításnak; tartalmas információval gazdagítja. Nyomban felismerjük, miben áll ez az információ-többlet, ha egy olyan mondatba illesztjük be az "erkölcsi" jelzőt, ahol annak nincs helye. "Ha a lámpa zöldet jelez, jogom van átmenni a zebrán" - ezt a kijelentést önmagában rendben találjuk. "Ha a lámpa zöldet jelez, erkölcsi jogom átmenni a zebrán - itt már van valami zavaró, úgy érezzük: a beszélő nem használja helyesen az "erkölcsi jogom" kifejezést. Tegyük fel, hogy közlekedéspszichológusok megállapítják: a járókelők jobban figyelnek a lámpára, és szigorúbban tartják magukat az utasításaihoz, ha hetente váltogatják a színek értékét /páros heteken piros , tilos, zöld , szabad, páratlan heteken fordítva/* Ez elégséges ok lenne a váltogató rendszer bevezetésére. Az első mondat összefér e megállapítással, a kiegészített mondat azonban nem: ez arra figyelmezteti a hatóságot, hogy nem váltogathatja tetszés szerint a piros és a zöld , tilos utasítást. Az "erkölcsi jogom van..." szerkezet mintegy megköti a törvényhozók kezét: nem módosíthatják pusztán célszerűségi indokokra hivatkozva a hatályos szabályokat, ha azok a polgárok erkölcsi jogait védik, s ha mégis így tesznek, azzal nem szüntetik meg a jogot. Alkotmányos jogállamokban e mentés intézményes védelmet is kap: az alapvető morális jogokat maga az alkotmány mondja ki, s annak paragrafusait nem lehet egyszerű képviselőházi szótöbbséggel módosítani. Ám ha vannak morális jogaink, ezek érvényessége nem függhet attól, hogy kodifikálták-e őket. A morális jog minden körülmények között megilleti alanyát, és mintegy állandóan sürgeti a kodifikációt. 4. Két ellenvetést azonban még meg kell válaszolnunk, mielőtt megállapodhatnánk abban, hogy értelmesen beszélhetünk nem kodifikált, morális jogokról. Az egyik azon alapul, hogy bár a jogok fenti meghatározása nem tartalmazott utalást lefektetett törvényekre, de társadalmi kikényszerítésre igen. Modern társadalmakban a bíróságok dolga, hogy elrendeljék a megsértett jogok kényszer útján való érvényesítését. S a pártatlan bíráskodás elsőrendű szabálya úgy hangzik, hogy a bírónak mindenkire az állam törvényeit és csakis a törvényeket kell alkalmaznia. Nem kerülnek így be mégis a törvények a "jogok" meghatározásába? Nem következik-e, hogy a pusztán morális jogok nem lehetnek jogok a szó szigorú értelmében, hiszen a bíró a kötelességét szegi meg, ha ítélkezése során érvényre juttatja őket? Érdekes módon nem. Kétféle helyzetet is ismerünk, amikor bírói döntésnek nem kodifikált morális jogokon kell alapulnia. Az egyikről már volt szó; ez olyan határesetekben áll elő, amikor a rendelkezésre álló joganyag nem dönti .« egyértelműen, hogy a bíróság melyik fél javára