Beszélő 16. (1986)
1986 / 16. szám
- 75 - köteles ítélkezni. Ilyenkor a határozatnak óhatatlanul figyelembe kell vennie a törvényeken túlmenő erkölcsi elveket. S ha az esetre alkalmazható elvek között akad olyan, amelyik jogot állapít meg, akkor az ítéletnek, hogy ne legyen önkényes, ezen kell alapulnia. Sólyom László egy cikkéből veszem az alábbi példát. Magyarországon nem rendelkezik jogszabály arról, hogy megengedett módja-e a fogamzásgátlásnak a férfi vasectomia /az ondóületék átvágása/ útján megvalósított sterilizálása. Az egészségügyi hatóságok azonban a műtétet nem engedélyezik. Egy házaspár bíróság elé vitte az ügyet, arra hivatkozva, hogy az asszony semmiféle kémiai fogamzásgátlót nem szedhet. A bíróság elutasító döntést hozott, az egészségügyi törvény ama paragrafusa alapján, amely szerint műtétet végezni csak gyógyító célból szabad. A cikk szerzője mindenekelőtt rámutat, hogy a végzés nem következik az idézett általános szabályból: itt rendkívüli orvosi tevékenységről van szó, amely inkább a szervátültetéssel analóg, mint a közönséges műtéttel a vasectomia egy másik személy, a feleség egészségének védelmét szolgálná, tőle venné át a fogamzásgátlás terhét a férj. Az ügyre alkalmazható jogszabályok tehát nem determinálják az ítéletet. Ezzel megnyílik az út a törvény idézésén túlmenő, morális érvelés előtt. A cikk idéz is egy morális jogot, amely a jogvitát egyértelműen a házaspár javára dönti el, noha nincs kodifikálva, nevezetesen a férj és a feleség jogát a lelki egészséghez, amelyből következik a műtéthez való joguk. De megeshet, hogy a helyes bírói döntésnek nem kodifikált morális jogon kell alapulnia olyankor is, amikor az ügyre vonatkozó törvényes rendelkezések egyértelmű határozatot írnak elő. Ez lehet a helyzet, ha a törvény parancsa valamilyen nagyon fontos morális jogot sért. A jog története temérdek példával szolgál az ilyen konfliktusokra. A leglátványosabbak közé tartoznak a londoni esküdtbíróságok sorozatos felmentő ítéletei az 1820-as évek sajtópereiben. A közvádló azon a címen idézte törvénybe különböző politikai röpiratok kiadóit, hogy nem kértek előzetes engedélyt brosúráik kinyomtatásához. Mivel a k.rcókat nem lehetett elítéltetni, a mozgalom egyre dagadt, a korábban csak igazságtalannak tartott cenzúra-törvény köznevetség tárgya lett, és végül el kellett ejteni. Ha a bíró hivatásbeli kötelessége valóban úgy szól, hogy a törvényt és csakis a törvényt kell alkalmaznia, akkor az ilyen ítélkezést soha, semmilyen körülmények között nem tekinthetjük helyesnek. De éppen ez a megállapítás kell, hogy a tétel helyesbítésére késztessen. Mert ez szerint véve a dolgot az következnék belőle, hogy a legelvetemültebb rendszer legaljasabb törvényeit is kötelessége a bírónak fenntartás nélkül érvényesíteni, hogy V.V. Ulrich, Jankó Péter, Jaroslav Novák, Vida Ferenc meg a többi sötét gazember csupa példás igazságügyi köztisztviselő volt. Ha viszont elvetjük ezt az abszurd következményt, akkor a bírói kötelesség elvét másként kell megfogalmaznunk, mint tettük. Meg kell engednie, hogy a bíró különösen súlyos esetekben köteles lehet eltérni a törvény előírásaitól. Persze, nem mindig olyan világos, hogy mit kíván a bírói kötelesség, azait amikor egy elvetemült jogrendszer aljas törvényeivel kell szembeszegülni. Bonyolultabbá válik a kérdés, ha az adott törvény rossz ugyan, ám a jogrendszer egészében igazságos. S még bonyolultabbá, ha általában az adott törvény alkalmazása is igazságos döntést ír elő, csak a szóbanforgó esetben válik igazságtalanná. Megeshet, hogy a bíró akkor dönt helyesen, ha az általában igazságos törvény egyöntetű érvényesítését fölébe helyezi az erkölcs jogon kívüli követelményeinek. De nem bizonyos, hogy mindig így kell döntenie. Előzetes kötelessége csupán arra terjed ki, hogy a döntést alapos körültekintéssel indokolja meg. Or