Beszélő 24. (1988)
1988 / 24. szám
Nem marad ki a könyvből annak a vádnak a hangoztatása sem, hogy a demokratizáló vezetés beleegyezett az új Münchenbe, a határvidékek elcsatolásába az NSZK javára. A könyvnek Moszkvában - mint a Wyber írja (18) - komoly sikere volt, az utcákon azonnal sorok alakultak, és bár 300 000 példányban jelent meg, gyorsan elkelt valamennyi. Az akcióprogram alapgondolatainak és a "2000 szó" vihart kiváltó javaslatának a bemutatásával az intervenció ideológiai érveléseit ismertettük, meg kell említeni azonban társadalmi jelenségeket is, amelyek egyesületi szervezkedésekben, mozgalmakban, pártalakítási kísérletekben bontakoztak ki. Ilyen egyesület volt a KAN, a pártonkívüli elkötelezettek klubja. Már 1967-ben működött, nem volt komoly jelentősége. Vagy a K 231 nevű szervezet, a volt politikai foglyok érdekvédelmi csoportosulása. Tagjainak száma aligha lehetettt több néhány száznál, hiszen Szlovákiában ismeretlen volt, csak cseh területeken működött. (A XIV. pártkongresszus adatai szerint az egész országban 5354 rehabilitációs kérvényt adtak be, ezeknek nyilván csak töredéke szervezkedett a K 231-ben.) Néhányan a szociáldemokrata párt felújításával kísérleteztek - eredménytelenül. Cseh területeken egyesek aláírási akciókat szerveztek a munkásőrség megszüntetése érdekében. Júniusban az Auto-Praga gyár 99 dolgozója levelet küldött Moszkvába, amelyben az új antiszocialista irányzat miatt panaszkodott. A Smena szerint a moszkvai Pravdát becsapták, mert az aláírók nagy része családtag volt (19). A sportegyesületek ellenforradalmi szervezetekké való átminősítése nem sok hitelre talált. A "normalizáció" első két éve után kibontakozó resztalinizációs fejlődésnek személyi mítoszokra is szüksége volt, ezt a hagyománytiszteletet Klement Gottwald teljes rehabilitálása volt hivatva megszilárdítani. Történelmileg az elképzelés elfogadhatatlan, hiszen Gottwald 1948-tól 1953-ig - Sztálin idejében pártelnök és államfő volt. Újraértékelése már 1971- ben megindult, rövidesen különféle emlékekkel és bronzszobrokkal eljutott a teljes heroizálásig. A hiba csak az volt, hogy történelmi szerepét - forradalmi érdemei mellett - sötét árnyékok veszik körül, működési idejére esik a sztálini módszerek hullámverése Csehszlovákiában. A sztálini korban Kelet-Közép-Európa népi demokratikus országaiban mindenütt voltak hatalmi visszaélések, de a legtöbb hatalmi-bírói emberölést Csehszlovákiában követték el. Gottwald tevékenységét már 1963-ban is bírálták, a bíráló észrevételek természetesen 1968-ban érték el tetőpontjukat. 1971 óta a "normalizáció" ellenforradalmi tevékenységnek minősíti Gottwald személyének minden bírálatát. Alois Indra 1972- ben így nyilatkozott: "Nem véletlenül történt, hogy 1968-ban a jobboldali erők és a szocializmus ellenségei olyan leírhatatlan módon támadták éppen Gottwald elvtárs emlékét... tudták, hogy Gottwald nevét gyalázni annyi, mint meggyalázni pártunk egész történetét." (20) Alois Indra állásfoglalásával már csak azért sem lehet egyetérteni, mert ilyen érveléssel Rákosi Mátyást is heroizálni lehetne, de téves az álláspontja azért is, mert Gottwaldot - az életben maradt áldozatokon kívül - tárgyilagos történészek, írók és politikusok is bírálták. Kimondta véleményét Gustáv Husák is, akit ugyan már Gottwald halála után ítéltek el, de letartóztatása még Gottwald irányítása alatt következett be. Gustáv Husák a párt Központi Bizottságának ülésén 1968. május 29-én kijelentette: "Szóba került itt Gottwald felelőssége. Gottwaldnak érdemei mellett hibái is voltak, és a kultikus korért felelősséggel tartozik." (21) A történészek Gottwald szerepét a Clementisperben már 1967-ben is bírálták; közös tanulmányban mondták ki elmarasztaló ítéletüket Zdenka Holotíková és Viliam Plevra. (22) A Predvojban G. Husák jegyezte meg, hogy "Clement is hitt Gottwaldnak". (23) Samuel Camber történész - ma a Historicky Casopis főszerkesztője - a zárolt levéltári anyagokra célzott 1967-ben: "Ez ügyben sok a meg nem válaszolt kérdés, a vezető tényezők konkrét szerepét a titokzatosság leplébe burkolják, beleszámítva Klement Gottwaldét is." (24) A háború utáni években töb tízezer magyar szegényparasztnak a Szudéta-vidékre való deportálása idején (1946 novemberétől 1947 februárjáig) Csehszlovákia kormányelnöke Klement Gottwald volt. Erről a nemzetiségi politikáról Karel Bacílek, a sztálini kor nemzetbiztonsági minisztere így nyilatkozott a sajtónak 1968-ban: "A törvénytelenségek nem 1948-ban kezdődtek, de már egy évvel előbb a magyar kérdésben. Durván megsértették a köztársasági elnök határozatát, főleg a magyaroknak Csehországba való kitoloncolásával." (25) Slánsky és Clementis perével kapcsolatban a nemzetbiztonsági miniszter tapasztalatait hallhatjuk K. Bacilektől: "...meg voltam róla győződve, hogy a pártbizottság 1951 februárjában megejtett vizsgálata és magának Slánskynak az esete teljesen világos, hogy Gottwald elvtárs 1951-ben a februári és a decemberi ülésen igazat mondott, és állításaira bizonyítékai is vannak." (26) Bacilek még megjegyezte: "Hiszen Gottwald elvtárs az összálami konferencián úgy nyilatkozott, hogy több mint 10 400 határozat érkezett, melyekben a dolgozók az államellenes centrum legszigorúbb megbüntetését követelték." (ugyanott) J. Urválek, a Slanskyt-per főállamügyésze sem nyilatkozott behízelgően: "Mi is hittünk Gottwald elvtárs tévedhetetlenségében." (27) Megbízható adatokkal tájékoztat a Prágában kiadott "Dejiny freskoslovenska v datech" (Csehszlovákia kronológiai története). "1951. december 6. - a CSKP Központi Bizottsága meghallgatta Klement Gottwald referátumát Rudolf Slánsky árulásáról, Slánsky vezető tevékenységéről a párt- és államellenes összeesküvésben..." (28) Nem férhet hozzá kétség, hogy Csehszlovákiában a sztálini kor hatalmi bűnözésének legfőbb irányítója ugyanaz a Klement Gottwald volt, aki ma bronzszobraival hirdeti országnak-világnak a sztálini erkölcsök elévülhetetlen dicsőségét. Gottwald külföldről irányított heroizálása lényegében csak háttér, mely 1971-ben bontakozott ki, voltak azonban fenyegető társadalmi jelenségek, melyek már 1968 őszén meglepték a társadalmat. 1968. október 18-án a csehszlovák nemzetgyűlés jóvhagyta a belügyekbe való be nem avatkozást biztosító szovjet-csehszlovák szerződést. Az egyezmény jelentése már 1968 novemberének első napjaiban megmutatkozott, amikor az intervenciós erők elkobozták az 1968. október 27-én megszavazott nemzetiségi alkotmánytörvényt. Több mint egy év telt el addig, amíg személycserék segítségével - sikerült a CSKP Központi Bizottságát arra kényszeríteni, hogy vonja vissza 1968. augusztus 21-i nyilatkozatát a nemzetközi jog megsértéséről: "A Központi Bizottság érvényteleníti a párt Központi Bizottságának 1968. augusztus 21-i határozatát azért, mert nem osztályszellemű, nem marxista és az alapjától kezdve helytelen. 1968 ban a szövetséges hadseregek megjelenését eléggé indokolta a csehszlovákiai szocializmus érdekeinek megvédése a jobboldali antiszocialista és ellenforradalmi erőkkel szemben, a szocialista tábor közös érdekei szellemében és a kommunista mozgalom védelmére. Szó sem lehetett a nép elleni támadásról, nem volt szó Csehszlovákia megszállásáról, a szocialista rend elnyomásáról országunkban." (29) A nyilatkozatban a segélykérés nem szerepel. 1968 felszámolása teljes egészében csak 1970 decemberében következett be, amikor nemcsak propagandaügyként, de jogilag is végérvényesen eltüntették azt az akcióprogramot, amelyet Brezsnyev az augusztusi moszkvai tárgyalásokon keményen visszautasított. (30) 1970 decemberében a CSKP Központi Bizottsága egy határozatot hagyott jóvá, amelynek pontos címe: A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai." (31) Azóta csak Tanulságokként emlegetik, de részletesen kell veli Foglalkozni, mert minden csehszlovák problémát és titkot megmagyaráz, nem egyéb