Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1990-06-09 / 22. szám - BESZÉLŐ - Tamás Gáspár Miklós: Dr. Godott úr őexcellenciája kormányára várva
1990. június 9. 4 PETUROK, BANKOK Valami mély szabályszerűség munkálkodhat a pártok életében. Akár győzött a párt, akár nem, akár sikeres volt a vezetés, akár nem, valakik most a vesztére törnek. Az elmúlt héten az MSZP kongresszusáról, Nyers Rezső bukásáról tudósítottunk. Most szerencsésebb pártvezérek, dr. Antall és dr. Orbán esetével foglalkozunk. Ők visszaverték a kritikusokat. Jó is, hogy így történt. Különösen dr. Antall nyugodt ereje nyugtat meg bennünket. Mint T. G. M. írásából kitűnik, senki sem várja annyira a kormányát, mint az ellenzék. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS Dr. Godotz úr őexcellenciája kormányára várva Feladatunk szempontjából a töményt így határozhatjuk meg: „Oly szabály, mely bírósag érvényesíthető’’. A parlamenti szuverenitás elvét pedig, pozitív oldalról, így írhatjuk körül: Minden parlamenti végzeményt vagy annak egyes részét, mely új jogot alkot, létező jogot eltöröl vagy megváltoztat a bíróságok alkalmazni fognak. A. V. Dicey: Bevezetés az angol alkotmányjogba, ford. Tornai János, Magyar tudományos Akadémia, Bp. 1902. Forradalom forradalmárok nélkül Magyarországon, ugyebár, megdőlt a kommunista pártdiktatúra. Ez fölöttébb különös módon történt. A magyar nép nemhogy nem vívott meg forradalmat, hanem - bár közvetett módon kifejezésre juttatta ugyan elégedetlenségét - a demokratikus fordulat egész időtartama alatt nem szűnt meg engedelmeskedni a fennálló hatalomnak. A legnagyobb tüntetések nem a magyar, hanem a román kormány ellen irányultak, illetve a történelmi igazságot állították helyre 1956 ügyében a kommunista hatalom vezető képviselőinek jelenlétében; az átmenet időszakában minden nagyobb megmozdulást engedélyeztek, s amit nem, azon csak az akkor még erős kisebbségben lévő Demokratikus Ellenzék képviselői, a mai SZDSZ és Fidesz alapítói vettek részt , s akcióikat az MDF rendre el is ítélte. Sztrájkok nem voltak A radikalizálódó értelmiség reformtervei befolyásolták a régi MSZMP vezető köreinek egy hányadát; a mi reformtervünk is inkább személyünk és ellenzéki pozícióink miatt nem lehetett vitaalap, mintsem igen mérsékelt tartalma folytán. Kádár háttérbe szorulásával és az évszázad egyik legbumfordibb politikusának, Grósz Károlynak az élre kerülésével nyilvánvalóvá vált a Régi Rendszer gazdasági és erkölcsi tartalékainak kimerülése. Pozsgay „likvidátori” aknamunkája és flörtje a Magyar Demokrata Fórummal, Németh Miklósnak a részben a Pénzügykutató Rt. radikális közgazdászai által ihletett gazdaságpolitikája megmutatta: kockázat nélkül is lehet immár nemkommunista módra politizálni a létrejött legitimációs vákuumban. Amikor a Régi Rendszer elismerte, ha nem is a liberális demokrácia létjogosultságát, de a hatalmon kívüli pluralizmus lehetőségét, megindulhattak a tárgyalások az MSZMP és azok között az erők között, amelyek hirtelen fölismerték, hogy az „ellenzéki” titulus immár hasznos lehet számukra, pedig ezt azelőtt sippenfreund „urbánus” hőzöngésnek, illetőleg fifikának tekintették, s az ellenzékben még az Ellenzék is helyet kapott! Mindenesetre a szabad választásokig vezető utat elitek közötti egyezkedések aszfaltozták. Az MDF-nek és pillanatnyi szövetségeseinek az a puccskísérlete, amellyel - többek között az akkori Pozsgay-csoport érdekében - fölbontották a tárgyalási egységcsomagot, és aláírtak egy minden szempontból csonka, ún. „részleges” egyezséget (mintha ugyan lett volna erő és elszántság az ókádáristákban, hogy visszaüssenek...), idézte elő a demokratikus folyamat egyetlen forradalmi momentumát. Ekkor az SZDSZ, pályája eddigi csúcsán, bátran nemet mondott, kezdeményezte és megnyerte a népszavazást, elfogadottá és népszerűvé tette a radikális stratégiát, ehhez szövetségeseket is nyert. (Mellesleg ekkor lett a kisgazdapárt olyan komoly és elismert politikai erővé, és nem vált az MDF nyugdíjas tagozatává.) Csurka István és Hámori Csaba emlékezetes közös sajtóértekezlete szimbolikusan megmutatta, ki hová tartozik, ki kivel közösködik. Föltűnő volt mindeközben, hogy az MDF-hez időközben csatlakozott dr. Antall József fülsiketítően hallgat. Pedig hát ő volt a Magyar Demokrata Fórum tárgyalási stratégája a háromszögű asztalánál. Ha az MDF, az MSZP és az MSZMP nem szenvedett volna - más-más módon ugyan, de - megsemmisítő vereséget a népszavazáson, dr. Antall sem tett volna szert akkora befolyásra, mint amekkorát a múlt hét végéig kétségtelenül élvezett. Antall a Bíró Zoltán-féle baloldali nacionalista szárny legyőzésével megmentette a Magyar Demokrata Fórmot, ő volt az első, aki megérezte, hogy Pozsgay személyes népszerűsége fikarcnyit sem ér egy modern stílusú választáson, s azt is, hogy aki nyerni akar, annak kommunistaellenesnek kell lennie. Nem utolsósorban az SZDSZ taktikai hibái következtében a Fórum besöpörte a népszavazás utáni helyzet előnyeit, erőteljes nacionalista, nemritkán antiszemita propagandával sikerült néhol diszkredi- BESZÉLŐr neJ !