Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1990-06-09 / 22. szám - BESZÉLŐ - Tamás Gáspár Miklós: Dr. Godott úr őexcellenciája kormányára várva

BESZÉLŐ 1990. június 9. Jálnia az SZDSZ-t, de ami ennél fonto­sabb: sikerült magát kormányképes, jó­zan, mérsékelt pártnak föltüntetnie - ra­gyogó, az ország pszichológiájához alkal­mazott választási kampányt vívott, amelyhez képest mindenki másé maga volt a merő dilettantizmus. Antall dr. politikai érzékét mi sem di­cséri jobban, mint hogy a döbbenetes mértékű választási győzelem éjszakáján máris igen szerény, konciliáns hangot ütött meg. Ő nyilván tudhatta azt, amit a két hónapja lezajlott választások óta min­denki megtanulhatott: hogy tundiillik az MDF oly hatásosan reklámozott kor­mányképességéhez szó fér, amint azt dr. Orbán Viktor barátom többször is ékesszólóan kifejtette (de amire az MDF- fel folytatott elefántias kecsességű koalí­ciós angolvalcere idején még nem figyelt föl). A bukott rendszer saját antiturisztikus természete, diktatórikus jellege, jogi ama­tőrizmusa és az utód iránti kicsinyes gyű­lölete folytán alkotmány- és közjogi sze­métdombot hagyott maga után. Ennek egyik oka az, hogy az MDF-SZDSZ-el­­lentét láttán fölbátorodott, és orcátlanul tudomást sem vett a népszavazás dönté­seinek betűjéről és szelleméről; példa erre a Király Zoltán-féle javaslat sorsa a múlt­kori parlamentben, amelyet az „ellenzé­ki” képviselő - akinek múltbéli szerep­lése előtt egyébként szíves-örömest kala­pot emelek — az MSZP és az MSZMP szavazataival fogadtatott el (és ezek után az MDF fölvette a listájára!). A haza bölcsei Az elitek egyezkedése az egész európai alkotmánytörténet legfontosabb módszere volt. Magyarországon sem volt ez más­képp. A liberális fejlődés nem paraszt­fölkelések eredménye. A reformkorban a dinasztiához hű gróf Dessewffy-féle ókonzervatívok és Kossuth között gróf Széchenyi közvetít. Az eddig legnívó­sabb magyar parlamentet, a pozsonyi diétát, nem választották. Legalábbis nem a modern értelemben. 1848-ban a hirtelen mérsékeltnek tetsző nemesi ellenzéknek ki kell egyeznie a Petőfi-Vasvári-féle pesti radikálisokkal. Még az ún. abszolu­tizmus korában is meg kell alkudnia a dinasztiának a centralizált birodalom esz­méjével szembeszálló konzervatívokkal, ha a von Bach-féle reformokat végre akarja hajtani. I. Ferenc József és Deák esete közismert. De a két világháború kö­zötti időleges konszolidációnak is fölté­tele volt a gróf Bethlen és Peyer Károly közötti, a körülményekhez képest igazán remek paktum. Az elitek egyezkedésének két legjobb magyar szakértője, dr. Tölgyessy és dr. Antall, megteremtette az SZDSZ­­MDF-kompromisszumot, amely lehetővé tenné az ország kormányozhatóságát, elhárítaná Göncz Árpád (SZDSZ) állam­elnökké emelésével az ellenzék démoni­­zálását, a kétharmados szabály ésszerű korlátozásával lehetetlenné tenné az obst­­rukciót, a negyedik hatalom - a sajtó és az elektronikus tömegkommunikáció­­ függetlenné tételével ellensúlyt létesítene a parlamenttel szemben. Ám véghezvihető-e az SZDSZ-MDF- kohabitáció? Mi szól ellene? Konvent vagy parlament? Először is: a kormány gyöngesége. Orbán dr. joggal emelte ki a Magyar Hírlapnak­ adott nyilatkozatában, hogy a kormány hallgat. Márpedig parlamentáris rend­szerekben a kormány nem egyéb, mint az országgyűlési többség vezetője. A tör­vényjavaslatokat e minőségében a kor­mánynak kellene beterjesztenie, a back­bencher kormánytöbbségnek - sajnálom, fiúk, ez a választási győzelem buktatója - pusztán csak lojális szavazógépezetként illik működnie. Intenciójában nagyszerű dr. Antallnak az az elhatározása, hogy számos minisztere és államtitkára ország­­gyűlési képviselő. Ám a passzív és történeti értelemben az MDF-től távol álló kormány szemlátomást nem vezeti a parlamenti kormánytöbbséget. Világos például, hogy a Kulin, Csurka és Csengey által vezetett kulturális bizottság párhuza­mos művelődési minisztériumként óhajt működni. Márpedig — szemben azzal, amire a kommunista rendszer végvonag­­lásai közben kellett figyelnünk - a tör­vényhozó hatalom (a parlament) arányta­lan túlsúlya sem kívánatos. (Lásd a Cromwell-féle hosszú parlamentet és a jakobinus konventet!) Az Antall-kormány piarista öregdiákok és etatista bürokraták sajátos elegye. (Egyik miniszter azért a bencésekhez járt.) Ez a kormány aligha ragadja meg a Magyar Demokrata Fórumot megalkotó harmadikutas-népies-plebejus-baloldali­­(jobboldali) értelmiség fantáziáját. Kér­dés, hogy az MDF parlamenti frakciója mennyire kerül a Fórum „történelmi szár­nyának” befolyása alá — szemben a kor­mánnyal. A sajtó nem szentelt figyelmet az MDF-kongresszus hétvégi eseményei­nek. A Magyar Nemzet és a Magyar Hír­lap le sem írta Bíró Zoltán nevét. Pedig itt igazi lázadás történt, ha Csoóri Sándor vissza is riadt utolsó pillanatban a „társ­elnökség” elfogadásától. Bíró Zoltán, Pozsgay Imre egykori főosztályvezetője a Művelődési Miniszté­riumban, majd a Magyar Demokrata Fó­rum első elnöke, a Hitel főszerkesztője meghatóan hűséges egykori főnökéhez. Ő az az ember, akinek a vezetése alatt az MDF biztosan elveszítette volna a válsztásokat. A liberális demokrácia és a liberális piacgazdaság iránti utálata oly mély, hogy az MDF alapvető érdekei iránti lojalitását is megingatja. Csoóri Péter bánjával szemben Antall dr. számá­ra ő a Biberach. Szemben dr. Antall nem­zeti-konzervatív avagy keresztyéndemok­rata irányzatával az MDF-ben, úgy lát­szik, még él a nemzeti pozsgayzmus. Kérdés, hogy hová áll a Lezsák Sándor alelnök vezette nagyhatalmú apparátus. Az MDF jobbközép pártnak nevezte ma­gát, ám kripto-reformkommunista balol­dala ismét hallatott magáról, de milyen erővel! Ám ha a pozsgaysta szárny - amelynek szándékairól nyíltan hírt adott Király Zol­tán képviselőtársam, aki a missing link az MDF és az MSZP között, de aki köny­­nyen izolálható, ha Antall dr. elég ügyes — befolyása alá vonja az MDF parlamenti backbendher baloldalát, akkor hogyan élheti túl a passzív kormány a csatát az SZDSZ - és esetleg a Fidesz - támogatá­sa nélkül? Mindeközben az elnökkérdésben az MSZP paralamenten kívüli erőkkel ka­cérkodik. Lehet, hogy valakik még egy népszavazást akarnak kikényszeríteni az államfő ügyében? Magyarországon a szabadelvű demok­rácia sorsa igen nagy mértékben attól függ, hogy Antall dr. csakugyan az MDF vezére-e vagy sem. Kormánya nem vala­mi lelkesítő, ő maga e percben kedvetlen, magányos ember. „Gyűjtőpárt” elnöké­nek lenni nem lehet túl kényelmes. Ami­kor székfoglalóját hallgattam, azt gon­doltam, patetikusan túloz, amikor pórul járt elődeire célozgat. De hát tűz alá vette őt az ellenzék, nehéz helyzetbe hozza a kisgazdapárt a földkérdésben, lázad elle­ne az MDF. Tele vagyunk külpolitikai nehézségekkel is. Az árak fölfelé rohan­nak. Az SZDSZ-MDF-egyezség európai külszíne alatt készül az egypártrendszerű helyi hatalom terve, Andrásfalvy úr kleri­­kális-autoritárius oktatási rendszere, mi­közben a főrendőrök, főávósok és főké­mek a helyükön vannak. Parlament kormányozni csak forrada­lomban szokott. Magyarországon nincs forradalom. De konszolidált végrehajtó hatalom sincs. Mit tegyenek a magyar liberálisok? A magyar nép a jelenlegi kormánykoa­líciónak szavazott bizalmat. A szabad demokraták nem kívánnak befolyni a kor­mányzásba. A szabad demokraták pusz- 5

Next