Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1990-06-30 / 25. szám - BESZÉLŐ - Bán Zsuzsa: Az üzenet

4 1990. június 30. Az üzenet Antall József május végén, a kormányprogram vitájában rendkívül ele­gánsan megköszönte a komoly kritikákat, de érdemi választ sem akkor, sem azóta nem adott a felvetett súlyos kérdésekre. A csend most meg­tört. Németországi látogatása során a miniszterelnök folytatta a kormányprogram vitáját... Bizonyára nem a bajor kereskedelmi és ipari kamara a legmegfelelőbb hely arra, hogy először itt jelentse be a kormányfő és gazdasági tanácsadója a magyar iparpolitika felpörgetésének had­műveletét. Ámbár lehet ez afféle véde­kező manőver. Vendégségben nem kell tartania olyan kritikától, amelyre a parla­mentben vagy a gazdasági kamarában, de talán még a kormányülésen is számíthat. A külhoni közhírré tétel kevéssé kedvelt módszerét az MSZMP-ben megboldogult Grósz-kormány alkalmazta előszeretettel. (Soós Károly Attila interpellációjára adott válaszában a kormányfő védelmébe vette, történelmi hagyományainkhoz il­leszkedőnek nyilvánította eljárását.) A Münchenben, majd Stuttgartban vázolt csomagtervnek több szépséghibája is van. Az első: a bejelentés súlya és al­kalma közötti disszonancia, az idehaza nagy vihart kavaró terveket jobb lett vol­na első menetben hazai fórumon tisztáz­ni. Alig egy hónappal a sokat bírált kormányprogram beterjesztése után, a gyorsított reform még mindig nem átgondolt intézkedések gyűjteménye, in­kább csak sebtében felvázolt kívánság­­lista. A bajor és baden-württembergi szakemberek is végtelenül udvariasan azokat a konkrétumokat kérték számon, melyek a magyar gazdaság súlyos válság­gócaiban a megoldás irányába mutatnak. A jóérzékű üzletembereknek valószínűleg ugyanaz hiányzott, ami a hazai szakem­bereknek, az átgondolt, megfontolt kon­cepció. A gazdaság kulcsproblémája ma az adósok sorban állása. Ennek megol­dására például még mindig nincs pénz­ügyileg megalapozott alternatíva. Az a program, amit Matolcsy György állam­titkár előterjesztett a német vendég­látóknak, meglehetősen kusza és szinte megoldhatatlan költségvetési beavatkozás nélkül. A Magyar Nemzeti Bank szakem­berétől megtudtuk, ez nem véletlen hiba, hisz a koncepció kidolgozásához csak most kezdtek hozzá a bankszakemberek. Imhol a csődlista A bajor ipari kamarában ismét terítékre került a sokat emlegetett „halállista”, vagyis annak a 35-40 vállalatnak a sorsa, amelyek a legtöbb veszteséget termelik. Először a Németh-kormány emlegette a névsort, annak reményében, hogy követ­kezetes felszámolási terveivel megnyeri a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakér­tőinek bizalmát. Most az Antall-kormány kell hogy bizonyítsa elszántságát. A tartósan veszteséges, 100 millió forintnyi deficitet produkáló ipari nagy- és közép­­vállalatokról, a legsúlyosabb helyzetben lévő cégek felszámolásáról látszólag bármikor egy tollvonással dönteni lehet. Csakhogy a valóságban ilyen tömeges méretű felszámolásnak nincs semmiféle reális alapja. Mint az ipari és kereske­delmi tárca vezető kormánytisztviselő­jétől megtudtuk, a vállalatok felszámo­lására csak akkor lehet lépéseket tenni, ha az érintett iparág további sorsát illető átfogó koncepció már létezik. Ha hirtele­­nében csődeljárás indul harmincöt-negy­ven vállalat ellen, ez olyan lavinát indít­hat el, amely pillanatok alatt össze­­döntheti a gazdaság kártyavárát. S nem hogy javítana a ma már 300 milliárd forintra becsült tartozáson, hanem tovább növelné a kölcsönös és behajthatatlan követelések listáját. De hát a valóságban még azt sem lehet tudni, hogy az az összeg valóban 300 milliárd forint-e, vagy csupán 200 milliárd, hiszen néhány héttel ezelőtt még ekkora összegről szólt a fáma. Az is megtörténhet, hogy kiderül, nem kétszázas és nem is háromszázas, hanem ennél esetleg jóval nagyobb összegről van szó. A betegség tehát legfeljebb jósdai módszerekkel ponto­sítható, s a becsült diagnózisra megle­hetősen kétértelmű hatással lehet a töme­ges csődeljárás meggondolatlan receptje. A csődeljárások valósága Ha a magyar gazdaság igen rövid időn belül végrehajtja a szénbányászat fel­számolását, pontosabban vállalja a szénbányászat öncsődjével kapcsolatos tennivalókat, hatalmas összegeket kell megmozgatnia ahhoz, hogy egyáltalán tiszta kép alakuljon ki a menthető és menthetetlen bányák-aknák helyzetéről. Elég, ha csak az óhatatlanul megugró munkanélküliségre, az ezzel együttjáró segélykeretek felduzzasztására utalunk. A gyakorlatban sajnos ezek a keretek máris kimerüléssel fenyegetnek, az újrakezdési alap finanszírozását például éppen a múlt héten függesztették fel pénz hiányában. A másik nagy falat, amelyet rövidesen ugyancsak le kell nyelnie a gazdaságnak, az Ikarus-Csepel Autógyár öncsődje, ha végre rá lehet venni az érintett vállalato­kat arra, hogy ellentmondásos helyzetük feloldásának ezt az útját válasszák. Az öncsőd finanszírozásához, a két vállalat ésszerű strukturális felépítményének ki­alakításához mintegy 3 milliárd forint áthidaló kölcsönre lesz szükség, amelyet a szerveződő bankkonzorcium kizárólag költségvetési garancia mellett tud felvál­lalni. A józan számítások szerint csődre ítélt DIGÉP és Pestvidéki Gépgyár felszámo­lása szintén jelentős anyagi áldozatokat követel, s ugyancsak az átmenetileg mun­ka nélkül maradtak hadseregét növeli, s ez még mindig csak 12 vállalat, s nem 35-40. Ha idén csupán ennek a 12 cégnek ügyében sikerül megközelítőleg is jó megoldást találni, már szerencsésnek mondhatja magát a kormányzat. Hiszen mindegyik vállalat mögött újabb és újabb cégek húzódnak meg, amelyeknek sorsa egyenes függvénye ezeknek Elképzelhetetlen az is, milyen tech­nikai apparátussal kívánja a kormány - a gyorsítottnak bejelentett program szerint - a felszámolást végrehajtani. A szanáló szervezetnek, amelynek némi gyakorlata már van a hasonló ügyekben, alig egy tucatnyi embere van. A vagyonügynök­ségnek, amelynek nyakába szakad a ke­reskedelem, a szolgáltatás privatizációja a futó vagyonügyek intézése mellett, alig van 30 munkatársa. Ha az ipari és kereskedelmi tárca is beszáll a gyorsított privatizációba, aligha tudnak megbirkóz­ni a felszámolás és privatizáció tömeges problémáival. A vállalatirányítás kérdőjelei Márpedig a kormányfő és a gazdasági tanácsadója a müncheni hírek szerint még újabb nehéz feladatokat kíván a szakértők kezébe adni. A vállalati tanácsok januárra bejelentett feloszlatásával egy időben több száz vállalat kerülne újra államigaz­gatási fennhatóság al. De ha a vállalati tanácsokat januárban megszüntetik, vajon mi szükség van arra, hogy a ma érvény­ben lévő rendelkezések szerint június 30- ig újjáválasszák őket. A bajorországi bejelentés szerint a vállalati menedzs­ment pályázatok útján való megméretése ugyancsak júliusban esedékes. De vajon ki fogja elbírálni a vállalatok első számú embereinek pályázatát. Az a vállalati tanács, amelynek a mandátuma alig fél

Next