Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1990-05-05 / 17. szám - BESZÉLŐ - Kónya Imre és Orbán Viktor az MDF-SZDSZ megállapodásról

1—v­r -A. fcsi..^ZCl.VJ BESZÉLŐ, 1990. május 5. tudom ellenőrizni — Nehru közbelépése mentett meg bennünket a kötéltől.­­ Meddig voltál börtönben? G. Á.: A büntetésből hat év, három hónapot töltöttem le. Regéczy Nagyot és engem később engedtek ki, mint Bibót. Én nem a ’63-as amnesztiával, hanem egyéni kegyelemmel szabadultam vala­mivel később. Az egyéni kegyelemnek előnye is volt: nem kellett rendszeresen jelentkeznem a rendőrségen. Ugyanakkor a kutya se gondoskodott az elhelyezésem­ről, tehát nekem kellett valamilyen mó­don újra megteremtenem az egziszten­ciámat. Még a Fő utcán a vizsgálati fog­ságban megtanultam angolul, és a börtön­ben három évet dolgoztam a fordító­­irodán. Ezért szabadulásom után először elmentem szakfordítónak. Később meg­próbáltam folytatni a korábbi szakmámat, a talajvédelmet. Föl is vettek a Talajjavító Vállalathoz, fizikai állományba, de terve­zői munkára. Egy idő múlva azonban jött egy utasítás, hogy vidékre csak a párt­titkár vagy a vezérigazgató engedélyével mehetek. Márpedig a flaszteron talajvé­delmet csinálni elég nehéz. Ugyanakkor elengedni sem akartak, mert így szem előtt voltam. Szerencsére akkor már meg­jelent egy műfordításom - Golding ,A torony” című műve -, így fölvettek az Irodalmi Alapba, és a főnököm végül is hozzájárult a kilépésemhez. Attól kezdve műfordítóként éltem. Ezt a szakmát is a börtönben kezdtem. A kezembe akadt a Forsyte Saga angolul, és az egyik fejeze­tét lefordítottam. Ez volt az első szépiro­dalmi fordításom. A saját munkáimból nem tudtam volna megélni, mert azok megjelenésére általában 6-7 évet kellett várnom. Most jelenik meg egy drámakö­tetem, ezek közül hármat ’85-ben írtam. A Larusok megjelenésére 5 évet vártam, a Rácsokéra 7 évet. Csak a Médeia jelent meg viszonylag gyorsan. — Az ellenzékkel mikor léptél kapcso­latba? G. A.: Az első kézzelfogható ellenzé­ki tevékenységem a Bibó Emlékkönyv szerkesztése volt. A Bibó Emlékkönyv, azt hiszem, határvonalat jelentett, mert sikerült azt a hetvenvalahány embert a népiektől az urbánusokon át a reform­­kommunistákig a bibói gondolat jegyé­ben „belekompromittálni” ebbe a vállal­kozásba. Nagyon sokan féltek tőle, meg­ítélésem szerint ezért is volt akkora jelen­tősége, mert ha egyik-másik közreműkö­dője vitába is szállt a bibói gondolattal, azt mindenféleképpen a bibói magatartás szellemében, tehát a másik iránti türelem­mel tette. Pedig a szóba jövő szerzők egyike-másika korántsem örült annak, hogy x-szel vagy y-nal együtt szerepel. Monoron nem voltam ott, mert - mint utóbb kiderült - egész egyszerűen elfelej­tettek nekem szólni. Akkor egy kicsit meg is sértődtem, de később túltettem magam rajta. Ami pedig az aláírási akció­kat illeti, ez úgy volt, hogy amikor az ember éppen nem volt Szigligeten, akkor aláírt, amikor Szigligeten volt, akkor nem írt alá. Nekem ezen a téren viszonylag könnyű dolgom volt, mert a létem nem függött semmiféle aláírástól vagy alá nem írástól. Lévén, hogy nem voltam állásban, nem lehetett sehonnan kiebrudalni. A többi meg már ismert, a Hálózatnak alapító tagja voltam, és amikor a Hálózat átalakult Szabad Demokraták Szövetsé­gévé, megválasztottak ügyvivőnek, így ügyvivő voltam egészen az első küldött­­gyűlésig, tavaly őszig. Tovább nem vál­laltam, mert időközben az írószövetség elnöke lettem. Az írószövetségben a vá­­lasztmányitag-választáskor Csoóri Sán­dorral együtt én kaptam a legtöbb szava­zatot, ami a bizalomnak nagyon szép megnyilvánulása volt. Az elnökség igen vonzó feladatot jelentett, mert az író­­szövetség autonómiáját kellett közösen megteremtenünk: az írószövetségből napi politika fölötti szervezetet formálni. - Miért a Szabad Demokraták Szö­vetségét választottad? G. Á.: Olyan párt úgysem lesz, amellyel minden részletkérdésben tökéle­tesen egyet tudok érteni, s ha már így van, az ember a legközelebb állót keresi. Aggasztó jeleit látom annak, hogy Ma­gyarországon ismét föltámadhatnak a múlt ordas eszméi. Én kétszer is tanúja voltam annak, amikor elszabadultak ezek az ordas eszmék. Ellenük az egyetlen iga­zi védelmet a gazdasági és szellemi fel­­szabadulás jelentheti. Ezt nyugodtan fém­jelezhetjük a liberalizmussal. Ha ehhez hozzávesszük az ember ösztönös rokon­­szenvét az elnyomottak és üldözöttek iránt, akkor már együtt is van a szociál­­liberalizmus. - Ideiglenes köztársasági elnökként mit tartasz a legfontosabb feladatodnak? G. A.: Hogy a magyar politikai élet európai normáknak megfelelő stílusát fenntartsam. Hogy ne engedjem odáig fajulni a dolgokat, ameddig a választások alatt fajultak. Hiszen akkor olyan sebek keletkeztek, amelyek csak hónapok múl­tán fognak behegedni. Mindenesetre szá­molnom kell azzal, hogy egy rendkívül viharos történelmi korszak kellős köze­pén veszem át ezt a feladatot. Ráadásul egy olyan parlamenttel, amely teljesen legális, de tökéletesen gyakorlatlan. Sze­rintem minden adottsága megvan arra, hogy európai értelemből működő, civi­lizált parlamentté váljék. A szándék is megvan, a tagok képessége is. A meg­felelő körülmények megteremtésében le­het nekem fontos szerepem. Természete­sen nem egyedül. A lovagi csatákra emlékeztető módon a döntőbíró szerepét kell majd eljátszanom. Ennek a parla­mentnek és benne a két legerősebb párt­nak meg kell teremtenie azt a keretet, amiben megindulhat a társadalmi öntisz­tulás. Mert hogy ez a társadalom beteg, azzal mindannyian tisztában vagyunk. Az elkövetkezendő fél év, a nagyon sürgős gazdasági kényszerintézkedéseken túl, azt hiszem, javarészt azzal fog eltelni, hogy nagyon tervszerűen megteremtsük ezt a keretet. — Köszönöm a beszélgetést. -­efhá - Kónya Imre és Orbán Viktor az MDF-SZDSZ-megállapodásról „Én is engedek, a másik fél is enged. Beszélő: Mi késztette a Magyar De­mokrata Fórumot arra, hogy beleegyez­zen: az SZDSZ-es Göncz Árpád legyen a köztársaság ideiglenes elnöke, holott a parlamenti mandátumok száma alapján a maga jelöltjének is megszerezhette volna ezt a posztot? Kónya Imre: A felelősségtudat, amely a Fórum eddigi politikájában is megnyil­vánult. Az MDF úgy értékelte, hogy az ország érdekében meg kell kötni bizo­nyos megállapodásokat. A megállapodá­soknak többnyire az a lényege, hogy en­gedni kell olyankor is, amikor ez látszó­lag nem közvetlen érdeke a megállapo­dáskötőnek. Mint ügyvéd is mondhatom, az az egyezség, hogy én is engedek, a másik fél is enged. Nyugodt körülmények között elvileg lehetséges, természetes lett volna, hogy a Magyar Demokrata Fórum a választásokon megszerzett pozíciót maximálisan kihasználja. Ennek azonban

Next