Beszélő, 1990. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)

1990-11-24 / 46. szám

Oltcsó Éli.ő Viktor. A budapesti polgárok kisebbségének többsége arra szavazott, hogy ne a kormánykoalíció pártjai, ne is a szocialisták adják a városatyák többsé­gét és ezzel az önkormányzatot Budapesten. Nos, a két győztes, nem szocialista, ám ellenzéki pártok egyike, a Fidesz, meggondolta magát. Látva az MDF példáját, nem fogadta el a felkínált alpolgármesteri címet, és a kormánypártokkal, a szocialistákkal együtt az SZDSZ ellenzéke lesz a városházán. Ez a döntés a Fideszre szavazók egy részének bizonyára tetszett. Nyil­ván úgy vélték, a Fidesz (amely, mint tudjuk, pragmatikus párt) ügyesen politizál. A város bajban van, az új vezetőség - a csökkenő kormánytá­mogatást ellensúlyozandó - aligha kerülheti el a helyi adók, a lakbérek emelését A Fidesz közép- és hosszú távú pártpolitikai érdekei szempont­jából az esetleges nyereség - a részesedés a hatalomból - kisebb, mint a várható veszteség: a népszerűség később szavazatszámban is megjelenő csökkenése. A Fideszre szavazók másik része elégedetlen ezzel a pártpolitikai szempontból ésszerű döntéssel. Úgy érzi, becsapták, vagy becsapta ma­gát, amikor egy Fidesz-SZDSZ-kormányzást remélt és mondjuk meg­osztotta a szavazatait a két nem szocialista, ám ellenzéki párt között Vagy amikor azért szavazott a Fideszre, mert úgy képzelte, hogy a fiatal demokraták szakértelme, tiszta múltja is szükséges a gazdasági, ökológiai és társadalmi válságban levő főváros hatékony kormányzásához. Vagy csak annyit gondolt, a demokráciákban a győztesnek egyszerűen nem illik ellenzékbe vonulni. Megkockáztathatjuk, a pragmatikus megfontolások miatt csalódottak nem törpe minoritás a Fidesz budapesti szavazótáborában. Ez utóbbiak elvesztése aligha kívánatos, ezért maga Orbán Viktor vállalta, például a HVG legutóbbi számában, hogy meggyőzi a csalódottakat Orbán tőle szokatlan módon nem vetette össze a döntéstől várt veszte­ségeket és nyereségeket. Ehelyett elmesélte a közönségnek, hogy milyen sokféle koalíció jött létre szerte az országban, és hogy ez így természetes. Eközben úgy tett, mintha nem tudná, Budapest nem egy a városok sorá­ban, hogy ami itt történik, az az ország egyötödét érinti, ezért példaértékű mások számára is. Lelkesen ecsetelte továbbá a kisebbségben kormány­zás ama előnyét, hogy így Budapesten az SZDSZ „állandó konzultálásra, sőt konszenzusteremtésre lenne kényszerítve az ellenzékkel”. Szemben a többségben kormányzással, ami, ugye, látjuk, hova vezet Az ember nem is érti, hogy ezt a fejlett demokráciákban egyébként ritka megoldást miért csak Budapest esetében tartja célszerűnek Orbán, miközben az országnak változatlanul a nagykoalíciót, az MDF-SZDSZ közös kormányzását ajánlja. Orbán akkor is másról beszél, amikor értékeli az SZDSZ benzinláza­dás alatti viselkedését Szerinte az SZDSZ - kellően el nem ítélhető módon - a benzinválságot „a kabinet megbuktatására akarta kihasználni. Az SZDSZ ezt váltig tagadja, de legyünk tárgyilagosak, és ne zárjuk ki, hogy ez csak mosakodás. Hogy az SZDSZ féktelen hatalomvágyában akár a kisebbségben kormányzás Orbán Viktor propagálta útjára is haj­landó lett volna lépni. Orbán az SZDSZ más viselt dolgairól is tájékoztat, hogy az SZDSZ- ben thatcheristák és szociáldemokraták is vannak. A neves politikus e kétségtelen tények alapján óvatosan és szerényen csak annyit állít, hogy „a Fidesz teljesen önálló, liberális pólust képez a magyar politikai élet­ben”, továbbá, hogy az „egy kalap alatt emlegetett liberális ellenzék nem is létezik Magyarországon, ehelyett van az SZDSZ és a Fidesz”. Vegyük észre, Orbán Viktor­­ a liberálisokra általában nem jellemző módon - ezzel felajánlotta szolgálatait a budapesti szavazóknak: ha a jövőben gondban lesznek, ő majd eligazítja őket, hol keressék a liberálisokat. A tanulság szerény közhely: ha valaki a politikai hasznok és vesztesé­gek szakszerű, nyílt összevetése helyett másról beszél vagy negatív kam­pányba fog, könnyen ellentmondásokba keveredhet Ez pedig rontja poli­tikai szervezetének hatékonyságát. Persze az ilyen manipulációs techni­kák is elsajátíthatók, és kellő rutinnal a hatékonyság romlása elkerülhető. Csak remélem, hogy Orbán Viktor egyedülálló politikusi és tanulási ké­pességeit nem ezen a téren kívánja kamatoztatni. Laki Mihály Tartalom3 Beszélő A nagy törvénymásológép.............................................. 4 Belföld Külpolitikai helyhatározó­­ Interjú Katona Tamás ál­lamtitkárral ......................................................................... 5 Képviselői szólásszabadság........................................... 7 Polgármesterkedések...................................................... 9 Város és kerületei......................................................... 9 Interjú dr. Kóródi Máriával.............................................10 F. Havas Gábor: Okos enged .....................................11 Playboy-téboly ..................................................................13 Fényi Tibor: Két nap, amely megrengette a világki­állítást ........................................ 14 Külföld Ara-Kovács Attila: Határkorszak, korszakhatár............15 Paul Heckenos: Nacionalizmus kontra nacionaliz­mus? .....................................................................................16 Gyurovszky S. László: Kinek a törvénye?...................17 Adam Michnik: Miért nem szavazok Walesára? .... 18 Gazdaság Gere Ádám: Minden a földre épül ..................................20 Farkas Pál: Energiánk 2000-ig......................................22 Egyébként szép idő van ..................................................24 Vita Kelemen Péter: Nagyvárosi lakásfogó ..........................25 Környezet Farkascsapda.....................................................................26 Rábeszélő .......................................................28 Kultúra Krasztev Péter: „Ha lenne egy újság"..............................30 Egy igazi szabad madár . ...............................................31 A címlap Kodolányi Sebestyén munkája BESZÉLŐ Új folyam, I. évfolyam 46. szám Kiadja az AB-Beszélő Kiadó Kft. 1084 Déri Miksa u. 10. Telefon: 113-7574, 133-8583. Telefax: 134-3504 Szerkesztik: Eörsi János, Fekete Éva, F. Havas Gábor, Gyekiczki András, Havas Fanny, Kiss Ilona, Nagy W. András, Solt Ottilia, Kőszeg Ferenc (főszerkesztő) Olvasószerkesztő: Híves László Képszerkesztő: Szilágyi Lenke Lapterv: Galántai György munkája alapján Szedés, tördelés: AB-Beszélő Kiadó Kft. Nyomás: 90-2473 Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta ISSN 0865-4093 1990. november 24.

Next