Beszélő, 1991. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1991-04-13 / 15. szám - VITA - Eörsi János: Hatpárti hisztéria

26 1991. április 13. Bauer Tamás szintén látja és hangsúlyozza, hogy a Fidesz javaslata „lényegében hatályon kívül helyezi a parlamenti demokráciát". Ez nyilvánvaló is, hiszen a tárgyalásokon nem a parlamenti erőviszonyok szerint, hanem egyformán két-két küldöttel - a fiatalok ügyrendi ajánlata szerint „prominens személyiséggel" vennének részt és jutnának konszenzusra a pártok. Valóságos kis kabinet - ha nem konklávé - ülésezne egy álló hónapon át, bár azért időnként megnyílna a zárt ajtó (tudniillik ez is benne van a javasolt ügyrendben), és egy-egy prominencia morzsákat hintene kegyesen a sajtó információéhes munkatársainak. Nem a megválasztottság, hanem a kiválasztottság jogosítaná fel őket arra, hogy alapvető rendszer- és országátalakító kérdésekről döntsenek. A hétfői Népszabadságban Orbán Viktor igyekszik átsiklani e röpke körülmény felett: szerinte ez a fórum csupán segítene a törvényhozásban. Arra a kérdésre pedig, hogy akkor meg miért nem vonnak be parlamenten kívüli pártokat és szervezeteket is, a frakcióvezető annyit válaszolt: nem tudhatni, melyik szervezet kiket és mekkora erőt képvisel. Nem, bizony, erről ugyanis csakis választások adnak bizonyságot. Mármost egyfelől igen keserű az ellenzéki sors, lehangoló folyvást a leszavazásnak kitenni magunkat a parlamentben, ezért szomjúhozunk egy kis prominens befolyásra, másfelől a választási eredményekben a kormányerők is mind kevésbé hisznek, elbizonytalanodtak szegények a maguk 59 százalékával, még érzékenyebbek az átkozott sajtó packázásaira, és így már az ellenzéktől nyerhető - mégoly tünékeny - legitimitást sem vetik meg. Felül lehet tehát bírálni a választások eredményeit. Szélsők és józanok Bauer Tamás látja mindezt, mégis úgy véli, hogy érdemes - feltételesen és átmenetileg - zárójelbe tenni a parlamenti demokrácia alapelveit. Az ország kormányozhatósága forog kockán ugyanis. A hatpárti megoldás egyfajta válasz lehetne a Kis János által felvetett kérdésre, hogy tudniillik mi a teendő, ha a koalíció egymásra halmozza a működésképtelenség és a meghasonlás jeleit, képtelen ellenállni a populizmusnak, a gazdasági összeomlás veszélye fenyeget. Kis János még egy kísérletet ajánl (Népszabadság, március 9.), mivel a kormány most parlamentáris eszközökkel nem megdönthető, egyelőre csupán a populista-szélsőjobboldali erők leválasztásában, egy józan MDF- es csapattal köthető szövetségben bizakodhatunk. A Fidesz szerint viszont a szélsőjobbot meg kell tartani a „józan jobb" ellenőrzése alatt, és már csak ezért is ajánlatos még egy ellenőrző erő: a hatpárti fórum bevetése. Bauer Tamás hajlik arra, hogy elfogadja ezt az érvelést, magam Kis Jánossal értek egyet, mert veszélyesebb, hogy egy nemzetközi tekintélyre is számot tartó kormány kompromittálja magát a gőzös eszmékkel, ha a belső populista ellenzék miatt nem szánja el magát a szükséges válságkezelő lépésekre (ez történik most), mint ha a szélsőjobb önálló kisebbségbe szerveződve hangoskodik. De mi sem jellemzőbb a mostani hisztériára, mint hogy ütőkártya lehet a politikai gondolkodásban egy még meg sem szerveződött, bár kétségkívül vészterhes szélsőjobb rémképe. Nem más ez, mint berzenkedés és félelem az ellentétek felszínrehozatalától, avagy késztetés az össznemzeti összeborulásra. Utóbbi eszményt természetesen nem képviseli Bauer Tamás, ez már a vészesen tért hódító parlamentellenesség kelléktárába tartozik. A parlamentellenesség terjedésében hibáztatható a sajtó nagy része is - és nemcsak a boulvard része - mivel hónapok óta mást sem tesz, csak a pártoskodást ostorozza, élvezkedik a látványos mezalanszokon és egyes pojácasztárok szereplésén. A felfújt hírek futballonvilágában élünk, mert hát, ugyebár, ez könnyebb, mint utánanézni, hogy vajon miben is áll egy-egy esetben a palamenti viták veleje. Az elkényelmesedő gondolat pedig szeret megfeledkezni arról, hogy ellentétek világában élünk, annál szívesebben hajlik a művi egyetértésre, arra, hogy kiválasztottakra testálja a gondolkozás fáradságát. Parlamentellenesek azok, akikről Tamás Gáspár Miklós beszél: az új vezetőelitből kinn rekedt irigy elitek, és parlamentellenes a gazdasági elit jó része, amely elit az órendszerben is az „össztársadalmi érdek" zavarosából halászta ki a magáét. Nem véletlen, hogy e kör jórészt kétkamarás parlamentpárti felsőház bevezetésével, azaz érdekalapon óhajtanák lenyesegetni a pártoskodás vadhajtásait. Holott a pártrendszernek a gazdasági válság leküzdése szempontjából is komoly előnye van, hogy pártprogramokkal semlegesíti az érdekcsoportok követelőzéseit. Igaz, a parlament csakugyan nem működött valami eredményesen az elmúlt évben. Az emberek csalódtak, nincs rend és nincs határozottság. Tehát most azoké a szó, akik a parlament tekintélyét új tekintélyre óhajtják felcserélni. És jönnek az ifjú héroszok, kulturált szakértőket ajánlanak (mintha nem tudtuk volna, hogy érdes nyelvű laikusokat választottunk egy évvel ezelőtt) és elitárius, zárt ajtók mögötti egyeztetést (mintha nem ismertük volna meg ennek átütő sikereit a szocializmusban). Ámde, ha a választott tekintélyt ily egyszerűen víz alá lehet nyomni, nincs-e eleve alámosva az önjelölt tekintélye is? Ha nem válik be a hatpárti ügymenet (például mert nem könnyíti, hanem egyenesen nehezíti a törvényhozást), ha ekképpen nem elégíti ki a messiásváró igényeket, nem pályázik-e helyette immár nagyobb eséllyel egy másik tekintély- (mondjuk egy diktátor-) jelölt? Hatpárti hisztéria Bauer Tamás múltkori számunkban kifejti, hogy a szabad demokratáknak, ha feltételekkel is, de be kell kapniuk az Orbán Viktorék által kivetett dorgot. Én viszont Tamás Gáspár Miklós Népszabadságba cikkével (április 6.) értek egyet: „A Fidesz- és kormányjavaslat (vagyis az ifjú demokraták hatpárti tárgyalásra vonatkozó javaslata, amelyet Antall József azonnal üdvözlésben részesített) elfogadhatatlan, sőt veszélyes a magyar demokráciára. Vita