Beszélő, 1991. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1991-06-22 / 25. szám - OKTATÁS - Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (IV.)

pt|.s^Éi­.d5 Oktatás 41 1991. június 22. Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (IV.) Gratulálok a diplomádhoz! Kedves vagy, de nem biztos, hogy diplo­mát kaptunk. Mire jogosít ez a papír? Tudtommal semmire. Talán a miénk az egyetlen szakma, amelyhez nem kell sem­miféle bizonyítvány, csak valamiféle képes­ség vagy tehetség. Végül is mit végeztél? Tanfolyamot? Továbbképzést? Szakosí­tót? Talán viccnek tűnik, de ez nem derült ki. A hivatalos neve posztgraduális szak­­tanfolyam. De a „posztgraduális" jelzőhöz képest mindenki részt vehetett rajta, akinek érettségije volt - és persze pénze a tandíjra. Mennyibe került a tanfolyam? Egy félévre hétezer forint volt a tandíj, ami elvileg magában foglalta a tankönyvek árát is. Mégis megvetették velünk például „Az újságíró-iskola kézikönyvei" című so­rozatot, bár erre nem sajnáltuk a pénzt, hi­szen kortörténeti dokumentumokról van szó, 1978-ban megjelent pártállásfogla­lásokról a szocialista újságírás magasabb­­rendűségével kapcsolatban. Mennyi ideig tartott? Kétszer egyéves időszakot hirdettek meg, most fejeztük be az első évet. Itt újságíróképzés, a másodikban pedig publi­cistaképzés történik. Állítólag. Milyen szervezésben történik az okta­tás? Az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola adta a nevét és a helyiséget. A szervező a MUOSZ nyugdíjazott oktatási igazgatója. Az ő magánakciója ez a kurzus. Miket tanultok? Igen csekélyke óraszámmal belekóstol­tunk a sajtóműfaj-elméletbe, a gyakorlati újságírásba, a nyelvművelés-stilisztikába, a tömegkommunikációs, rádiós, televíziós, fotóriporteri ismeretekbe, a tördelés-kép­szerkesztésbe, a sajtótörténetbe, a szociál­pszichológiába és az elektronikus újság­írásba. Ugyanazt tanulták az egyetemet, fő­iskolát végzettek, mint az érettségizettek. Ez például nyelvművelés-stilisztikából azt jelentette, hogy szorgalmasan megtanul­hattuk egyeztetni az alanyt az állítmány­nyal. Ezt különösen a magyartanár végzett­ségű hallgatók kísérték ámult figyelemmel. Felmentés ugyanis nem volt. Kik tanítottak benneteket? Szunyogh Szabolcs (Köznevelés), Mezey Károly (Magyar Rádió), Peták István (Ma­gyar Televízió), Pólya Zoltán (Mai Nap) és dr. Tímár Ede sajtótörténész neve igen jól cseng a szakmában. De nem mindenkiről alakult ki jó véleményünk. Tördelés-kép­szerkesztés tárgyból például az egyetlen maradandó élményünk, hogy a tanárnőnek az Andrássy út már élete végéig Népköz­­társaság útja marad. A Híradó egyik szer­kesztője beavatott minket a műsorkészítés gyakorlatába, ám amikor kérdésekre került sor, az egyik hallgató azt feszegette, vajon mennyire érvényesül a „kézi vezérlés". A híradós azt válaszolta, hogy erre a kérdésre nem hajlandó válaszolni, mert még holnap is ott szeretne dolgozni. Ebből legalább megtudhattuk, miért olyan a Híradó, ami­lyen. A „tömegkommunikációs ismeretek" című tantárgyból viszont elsősorban a vidám percekre emlékszem: sajnos nem voltunk elég „torerensek" - hogy az előadó egyik kife­jezését idézzem. Általában azt kell elmonda­ni, hogy a legcsekélyebb beleszólásunk sem volt sem a meghívott előadók névsorába, sem az előadások anyagába. Hogyan zajlottak az előadások? Havonta háromnapos konzultációink voltak. Három, egyenként 25 fős csoport­ban tanultunk: felsőfokú végzettségűek, érettségizettek és egy rejtélyes szempontból kiválogatott harmadik csoport. Ez utób­biaknak például gyakorlati újságírásból nem jutott szaktanár­­­a pénzükért. Mint leendő újságírók, miért nem tetté­tek szóvá a visszásságokat? Tényleg keményebben kellett volna fel­lépnünk. A tanfolyamvezető általában az­zal ütötte vissza a labdát, hogy sajnos túl sokan vagyunk, valamint, hogy ennyi pén­zért örüljünk, ha ennyit is kapunk. Mintha mi szabtuk volna meg a felvételi követel­ményeket és a tandíjat, és nem ő. Miért ide és nem a MÚOSZ újságíró-is­kolájába jelentkeztetek? A tanfolyamvezetőtől - aki a MÚOSZ oktatási igazgatója volt nyugdíjaztatásáig -azt az információt kaptuk, hogy ott többet nem indul ilyen képzés. Persze kiderült, hogy ez egyszerűen nem igaz. De akkor már késő volt, a pénzünket nem kaphat­tunk volna vissza. Végül kaptatok egy papírt, hogy szak­­dolgozatot írtatok, sikeresen vizsgáztatok, s így az újságírói munkakör betöltésére alkalmasak vagytok. Az újságírói munkakör betöltéséhez az kell, hogy egy szerkesztőség újságíróként alkalmazzon és/vagy megvegye az íráso­mat. Ehhez nem kell papír. Különösen az ilyen nem, hiszen a szakma igencsak rossz szemmel nézi ezt a „színvonalat". Tanulmányaitok során nyilván érintet­tétek az újságírói etika írott és íratlan sza­bályait. Te, mint most már képesített újságíró, miért nem vállalod a neved a vé­leményeddel együtt? Nagyon súlyos vá­dakat mondtál a szervezőre! Ha nagyon vicces fiú akarnék lenni, azt mondanám, hogy többek között ezt sem ta­nultuk meg az iskolában. Az igazi okom azonban az, hogy részt kívánok venni a második év publicistaképzésén, amely a dolog természetéből adódóan valószínűleg magasabb színvonalú lesz. Tartok a tanfo­lyamvezető esetleges bosszújától. Eddig se volt kíváncsi a fizető hallgatók véleményére, ha kiderülne, hogy nekem ilyen a meglátá­som, talán megakadályozná a sikeres vizsgái­mat, így viszont az egész második évfolyam fog gyanúba keveredni. Etikusnak tartod ezt? Lehet így tisztességesen űzni a szak­mát? Talán nem. De iskolát sem lehet így csi­nálni. Török Monika MEGRENDELŐLAP Megrendelem a BESZÉLŐ című lapot NÉV:....................................................................... példányban CÍM: Előfizetési díja: egy hónapra 110 Ft. negyedévre 330,Ft.fél évre 660 F.egy évre 1320 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen a nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül az alábbi címre kérjük feladni: Vidéken, Budapesten. Postahivatal helyben Bp . Postaigazgatóság. Hirlapcsoport Pf 4 1360

Next