Beszélő, 1991. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1991-07-20 / 29. szám - BELFÖLD - Beszélgetés Orbán Viktorral

mfestti­.d5 Belföld 13 1991. július 20. „Föl tudok vázolni egy nagyon sötét víziót is” Beszélgetés Orbán Viktorral A kormány taktikája, hogy a közvélemény nem tesz különbséget a kormány és az ellenzék között. A közelmúltban elfogadott törvények súlyos veszélyeket rejtenek­­ a Fidesz frakcióvezetője a kormány és az Országgyűlés egyévi mun­káját értékeli. Beszélő: Lezárult a parlament nyári, rendkívüli ülésszaka, akadémiai értelem­ben lezárult a parlament első teljes „tan­éve". Hogyan értékeled az elmúlt évet, a parlament s benne a Fidesz-frakció műkö­dését? Orbán Viktor: Bizonyos szempontból na­gyon kedvező, más szempontból nagyon edvezőtlen pozícióból indult a parlament az elmúlt évi választások után. Kedvező po­zícióból indult abból a szempontból, hogy minden szélsőség kint rekedt a parlament­ből, tehát nem érték el a négyszázalékos küszöböt, se a szélsőbal, se a szélsőjobb. Úgy tűnt, megbízható, polgári, kiegyensú­lyozott parlament alakult. Függetlenül attól, hogy vannak olyan pártok, és a pártokon belül vannak olyan személyek, akik nem ra­jonganak a nyugati liberális demokrácia eszméjéért. Ezek az erők azonban a saját pártjukon belül padlón vannak, ki vannak szorítva, és az, hogy középre csúsznak, bár állandóan figyelünk erre a veszélyre, fölte­hetően nem fog bekövetkezni. Ez a dolog egyik oldala. Ugyanakkor nagy hátránnyal indult a parlament, mert olyan elvárások voltak vele szemben, amelyeknek nem tu­dott megfelelni. Kelet-Európában, Közép- Európában és Magyarországon is az a na­gyon sajátos helyzet alakult ki, hogy a pol­gári demokrácia intézményrendszerének megteremtése egybeesik egy nagyon erős gazdasági válsággal. Márpedig bármilyen új társadalmi rend intézményei mögé támo­gatottságot szervezni, romló gazdasági kö­rülmények mellett szinte lehetetlen próbál­kozás. A polgári demokráciáknak az intéz­mények nagyon fontos részei, de ami az in­tézményeket igazából működőképessé te­szi, az az, hogy a polgárok hisznek abban, hogy az életük viteléhez a legmegfelelőbb keretet ez a intézményrendszer nyújtja. Ma­gyarországon semmifajta bizonyossága nincs a polgároknak abban, hogy az épp ki­alakuló intézményrendszer lenne a mehető legjobb, amit az adott körülmények között ki lehet találni. Azt hiszem, hogy a parla­ment nem mérlegelte ezt az iszonyatos te­hertételt, és a kormány sem, mert ha mérle­geli, úgy kellett volna működniük, hogy az új politikai elit sem képes olyan politikát folytatni, amelynek nyomán javul vagy leg­alább megőrződik az életszínvonal, mégis megtartja a bizalmat részben magában, részben az intézményrendszerben. Beszélő: A kormány a bizalmi válságot folyamatosan áthárította a parlamentre. O. V.: Igen, de én azért durvábban fogal­maznék. Már nem vagyok biztos benne, hogy tudatos politikai stratégia volt-e ez, vagy csak így alakultak a dolgok. Azért mondom, hogy nem tudom megmondani, mert nincs bizonyosságom, és nem akarok abba a csurkold pszichózisba esni, hogy ál­landóan az ellenség kezét keresem minden kellemetlen fejlemény mögött. De kétségte­len, hogy a kormány lejáratta a parlamentet, ami a parlamentbe vetett bizalom csökkené­sében tetten érhető ma Magyarországon, annak javarészt a kormány az oka. A végre­hajtó hatalom megerősítése figyelhető meg, s egyúttal a felelősség áthárítása a parla­mentre. A kormány, még egyszer, mon­dom, nem tudom, hogy tudatosan-e vagy vétkes könnyelműségből, vagy feledé­­kenységből vagy vétkes felelőtlenségből, megbénította a parlament munkáját, hogy maga a kormány nem tudta úgy berendezni a saját életét és munkáját, hogy kiszámítha­tó legyen, és a parlament igazodni tudjon hozzá. A legutolsó időig úgy érkeztek a par­lament elé a törvényjavaslatok, hogy nem lehetett fölkészülni rájuk. Az előterjesztések alacsony színvonala, sok esetben az előké­­szítetlensége, a tarthatatlansága, alkotmá­nyos szempontból oda vezetett, hogy az összes vita itt robbant ki, a parlament ülé­sén. A parlament így elvesztette a közvéle­mény bizalmát. De a kormány helyzete még rosszabb. Szerintem a kormány olyan hely­zetben van, hogy esélye sincs, hogy vissza­nyerje a bizalmat. Nem azért vannak szo­rult és vert helyzetben a kormány és a kor­mánykoalíciót alkotó pártok, mert nem tud­tak gazdasági föllendülést produkálni, mert működésük első nyolc hónapjában nem vol­tak képesek letenni egy gazdasági progra­mot az asztalra, és egyáltalán intellektuális erejüket tekintve, szervezőkészségüket te­kintve, a politika professzionális űzését te­kintve gyengére vizsgáztak. Nem ez a prob­léma, e téren valami javulás észlelhető már az utóbbi időben. A lényeg az, hogy moráli­san járatódott le, vagy járatta le magát. Ha ugyanis egy kormány nem tud gazdasági­lag rövid távon föllendülést ígérni, akkor nagyon vigyázni kell arra, hogy morális szempontból ne legyen kikezdhető. Az, hogy egy nappal a benzinblokád előtt még azt mondták, nem lesz benzináremelés, olyanfajta hazugság volt, amit nem lehet meg nem történtté tenni, azon nyomban rá­sült a kormány homlokára a bélyeg, hogy ez a kormány­­ hazudós kormány. Ha egy miniszter elveszti a közvélemény bizalmát, ha nevetségessé válik, s nem is egy alkalom­mal, akkor azt a minisztert minden polgári demokráciában lecserélik. Ehelyett a kor­mány véd- és dacszövetséget kötött a lejára­tott személyekkel. A személyekkel politi­zált és nem a funkciókkal. Az emberekben az a benyomás alakult ki, hogy a régihez képest semmi sem változott. Régebben kol­lektív felelőtlenség uralkodott, nem lehetett tetten érni a felelőst, most pedig személyes felelőtlenség uralkodik: tudjuk, hogy ki a fe­lelős egy botrányért, de nem vonják le a konzekvenciát. Ha megerősödik az embe­rek szemében, hogy egy miniszter hibát hi­bára halmozhat, mégsem váltják le, a kor­mány elveszti a megbecsültségét. Lehet, hogy ez a kormány produkálni tud majd, adja az isten. (Nagy esélyt nem látok rá.) De teljesen mindegy, hogy a kormány esetleg jól teljesítő kormány lesz; olyan, amilyet szeretnek az emberek, aligha lehet már. Beszélő: A demokráciának kétféle felfo­gása van: a többségi felfogás és a meg­egyezésre törekvő konszenzuális felfogás. Ez a kormány egyértelműen a többségi fel­fogást választotta. O. V.: Én nem tartom értékesebbnek sem a többségi, sem a konszenzuális demokráci­át a másiknál. Én azt gondolom, hogy mindegyik választást a nyújtott teljesítmény minősíti. Tehát azt gondolom, ha egy szi­lárd többséggel rendelkező kormány ezt az elvet követi, ez ellen elvi kifogást nem lehet emelni, de akkor az eredménynek igazolni kell ezt a választást. Hibás elgondolás volt viszont, hogy a kormány nem tette világos­sá, melyek azok a kérdések, amelyeket eb­ben a helyzetben mindenképpen a konszen­zuális elv, és melyek azok a kérdések, ame­lyeket könyörtelenül a többségi elv alapján kell eldönteni. Nem tudott különbséget ten­ni, és mindent a többségi elv alapján akart intézni. Mi mindig is azt mondtuk, ha rend­szerváltás van - ez most egy idézőjelbe tett kifejezés, mert nem szeretem használni -, ha egy új intézményrendszer fölépítése a fel­adat, az ildomos lenne, hogy a kormányzó pártok törekedjenek arra, hogy széles kon­szenzuson nyugodjanak az új intézmények, legyenek pártközi tárgyalások, amelyek ki­jelölik a főbb intézmények alapelemeit, a váltógazdálkodás logikájának megfelelően, hogy a következő kormánypártok, ha má­sok lesznek, mint ma, akkor tovább tudja­nak építkezni. Mert most itt nem arról van szó, hogy ki kormányoz, hanem arról, hogy meg kell teremteni egy új rendszer alapjait. Nem arra lett volna szükség, hogy a kor­mány gazdaságpolitikáját közösen alakítsa ki az ellenzék meg a többség konszenzusos elv alapján. De azért bizonyos alapeleme­ket, a privatizációról, az önkormányzati rendszer megteremtéséről, az igazságszol­gáltatás reformjáról és számos kérdésről feltétlenül konszenzuális alapon kellett vol­na dönteni. Nem így történt, s ez nagy baj. Kónya Imre azt nyilatkozta, hogy ez a kor­mánykoalíció kapott fölhatalmazást a rend­szerváltásra. Én azt gondolom, hogy a kor­mánykoalíció kormányzásra kapott fölhatal­mazást, az ún. rendszerváltásra a parlamenti pártok kaptak fölhatalmazást. Számos intéz­mény diszfunkcionális módon jött létre, kezdve az önkormányzatoktól a közigazga­tási bíráskodás bevezetésének felemás mód­jáig. Úgy gondolom, hogy ezért valóban a kormánykoalíciót terheli a felelősség. Az el­lenzék, legalábbis, ami a Fideszt illeti, a ma­ga részéről állandóan mindent megtett an­nak érdekében, hogy a szélesebb konszen­zus létrejöjjön. Ezért mondtuk azt, hogy nagykoalíciót kell csinálni, és amikor a nagykoalíció ellehetetlenült, akkor javasol.

Next