Beszélő, 1992. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-14 / 11. szám - BELFÖLD - Török Monika: A törtszámok törvénye
12 1992. március 14. A törtszámok törvénye Egy éve már, hogy a Beszélő riportban mutatta be a Kontyfa utcai általános iskolát (1991. március 9., Hogyan lehet másképp iskolát csinálni?). Sári Lajos igazgató akkor arról beszélt, hogyan bontották fel a klasszikus órakereteket, hogyan valósítják meg a valódi fakultációt és a tanulói önkormányzatot. A legtöbb szó akkor arról esett, hogy az iskola általában olyan intézmény, ahol háromnegyed részben gyerekek vannak, mégis az egynegyednyi felnőtt dönti el, mi a jó a többségnek. Úgy tűnik, a törtszámok azóta is foglalkoztatják a nevelőtestületet. 1991. decemberben aláírás-gyűjtési akcióba kezdtek annak érdekében, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel alkossa meg a közoktatási törvényt. Az akció nagy felzúdulást váltott ki. Bár a kezdeményezés csak jóval az első határidő lejárta után lett közismert, sokan és sokféleképpen vádolták az iskolát. A Lakitelki Pedagóguskamara például azzal, hogy ki akarják rekeszteni azokat, akik támogatják az oktatási törvény jelenlegi tervezetét. A kormányhoz közel álló napilapok pedig azzal, hogy felelős pedagógiai munka helyett ordas politikai hangulatkeltés folyik az iskolában, és bármi áron népszavazást akarnak kicsikarni. A Kontyfa utcai iskola képviselői 1992. március 6-án 9.30-kor átadták az eddig összegyűlt 53 252 aláírást tartalmazó íveket Szabad Györgynek. Ez alapján a parlament köteles napirendjére tűzni a kérdést: konszenzussal vagy kormányzati nyomással szülessék-e meg a több évtizedre kiható közoktatási törvény. Sok helyütt és sokféleképpen írtak már a kezdeményezésetekről. Divatba jöttetek. Sári Lajos igazgató: Az a „részletkérdés" sikkadt csak el, hogy milyen is az az iskola, ahol egyáltalán megszülethet egy ilyen gondolat. Pedig nálunk arról is szól a nevelés, hogy a tanulóknak éppannyi köze van az iskolai munkához, mint a pedagógusoknak. A minap egy ötödikes osztály petíciót nyújtott be nekem, amelyben összeszedett, okos érvekkel kifogásolták a napközis nevelés színvonalát. Ez ilyen iskola, itt a problémákat közösen, a demokrácia szabályai szerint oldjuk meg. A tanulók tudnak az aláírás-gyűjtési akcióról? S. L.: Persze. A szülők is. Mindenkinek joga van tudni, mi folyik az iskolában. - Kitől származik az ötlet? S. L.: A nevelőtestület néhány tagja vetette fel, de az egész pedagógusgárda egyhangúan támogatta. Nevelési értekezleten közösen szövegeztük meg a felhívást. - Mi volt a szándék a kibocsátáskor? S. L.: Nem több, mint ami benne van. Hogy a társadalom egészét évtizedekre befolyásoló kérdésben ne születhessék olyan törvény, amely aktuálpolitikai érdekeket szolgál. Hogy egy meghatározott ideig fennálló kormánykoalíció egy ilyen fontos szakmai kérdésben ne érvényesíthesse az egyszerű többségét. Se ez, se egy más összetételű koalíció ne tehesse meg, hogy pillanatnyi súlyával keresztülerőltethessen bármit az oktatásügyben, ami éppen az eszébe jut. Ezért kell az oktatási törvényt a kétharmadosok közé besorolni. Mi a kifogás a jelenlegi oktatásitörvény-tervezet ellen? S. L.: Nem erről van szó. Természetesen erről is van véleményünk, de az más ügy. Függetlenül attól, hogy milyen a törvénytervezet, az a dolog lényege, hogy csak alapos szakmai viták után és a lehető legszélesebb konszenzussal szabad az oktatásügyben döntéseket hozni. - Milyen szempontok szerint választották ki az intézményeket, ahová eljuttattátok az aláírásgyűjtő íveket? S. L.: Mivel elsősorban az általános és középiskolákkal állunk közvetlen kapcsolatban, ezen intézményeknek postáztuk a felhívást és az íveket. - Hány iskolát érint ez? S. L.: Kb. ötezret. Háromezer iskolából kaptuk vissza az aláírt íveket. De „másodkézből" eljutott az óvodákhoz, főiskolákhoz, egyetemekhez is, ahonnét szintén sokan csatlakoztak. Hány aláírásra számítottatok? S. L.: Arra az ötvenezerre feltétlenül, amely ahhoz szükséges, hogy a parlament napirendjére tűzze a kérdést. Belföld n iírai profi.i