Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-03-27 / 12. szám - BELFÖLD - A törvénytelen sport

Belföld_____________rí n rl” i*11 rí 1—J L|— wl L_ L 1993. március 27. A törvénytelen sport A parlament a mellékes dolgoknak kijáró nyugodt vagy inkább álmos légkör­ben tárgyalja a kormány sportról szóló törvénytervezetét. (A múlt héten nem volt meg a szükséges létszám, így a döntést erre a hétre halasztották.) „Pedig a sport sokkal fontosabb, mint azt a pártok, beleértve az SZDSZ-t is, gondol­ják" - mondta Nádori László (SZDSZ), a parlament sportbizottságának elnöke. „Azon túl, hogy edzett, egészséges ifjúság nélkül nem működhet jól egy ország, a sport jelentősége a nemzetközi kapcsolatok­ban is óriási. A nagyhatalmak a hideghábo­rú fagypontján is fenntartották a sportkap­csolatokat. Ám a mostani kormány prog­ramjában a „sport" szó még csak nem is szerepelt." Sport és jog Az sem mellékes - folytatta -, hogy ha valahogyan sikerülne megnyerni az aktívan sportoló közönséget, az országosan leg­alább 600 000 szavazatot jelentene. A sportegyesületek és sportszövetségek működésének jogi szabályozása terén jelen­leg meglehetős káosz uralkodik. Csak egy példa: az Úszószövetség a Társasági Tör­vény alapján jegyeztette be magát, pedig a szakszövetségekkel kapcsolatos törvény alapján kellett volna ezt megtennie - amit egyébként most készülnek hatályon kívül helyezni. Az egyesületek pénz- és adóügyeinek rendje is tisztázatlan. (Horvátországban már 1992-ben meghozták a sporttörvényt, az önállóvá válást követő év elején.) Magyarországon is volt már sporttör­vény, 1921-ben fogadta el a parlament. E törvény többek között kimondta, hogy az állam „mindennemű iskolában gondosko­dik mindkét nembeli tanulóifjúság rend­szeres testneveléséről, a főiskolák körében pedig ezt minden hallgató számára kötele­zővé teszi". A törvény kötelezte a városokat és községeket, hogy sportolásra alkalmas infrastruktúrát - uszodákat, sportpályákat - hozzanak létre. Akkoriban három hónap alatt közel ezer labdarúgópályát létesítettek. Ezzel szemben mára a még meglévő pályák 20%-át is beépítették. A rendszerváltás előtt már megkezdődött egy új sporttörvény előkészítése. Szintén­­ 1988-ban indították azt a tornaterem-építési­­ programot, amelyet az­­Antall-kormány is­­ átvett. Ennek célkitűzése az volt, hogy 1990 és 1995 között 300-400 tornaterem épüljön az országban, 40%-os állami támogatással. A program - bár némi lemaradás tapasz­talható - nagyjából sínen van, az időará­nyos terv majdnem teljesült. (Hogy mennyi is ez a 300-400 tornaterem, álljon itt néhány adat: a nyolcvanas évek közepén az általá­nos iskolák 60%-ában volt tornaterem. Ez most az építkezések nyomán 85-86%-ra ja­vult.) Míg kiforr a társadalom Sokáig az volt a kormány, illetve Horváth Balázs sportügyekért felelős tárca nélküli miniszter álláspontja, hogy a sporttörvény jelenleg „nem időszerű", meg kell várni, amíg „kiforr a társadalom". Ezért 1991-ben nem törvényt, hanem csak egy ország­­gyűlési határozattervezetet készítettek elő. E koncepció szerint a sport megsegítésére a körülötte lévő gazdasági környezetet kell valamilyen módon sportbaráttá tenni. Ám ez az elképzelés nyilvánvalóan nem találko­zott más tárcák - pl. a pénzügy - elképzelé­seivel. A sportnak nyújtott esetleges ked­vezmények az egész adótörvényt fellazít­hatták volna. A kormány 1992-ben Görögországban, az Európa Tanács sportért felelős miniszterei­nek tanácskozásán két nyilatkozatot is alá­írt, az Európai Sportchartát és egy sporteti­kai kódexet. Ezzel elodázhatatlanná vált egy sporttörvény megalkotása. A nyilatko­zatban Magyarország vállalta, hogy fejleszti a lakossági sportot, és hogy olyan normatív támogatási rendszert vezet be, amely egy adott lélekszámú településen meghatározza azokat a sportlétesítményeket, amelyek épí­tését az állam automatikusan támogatja, így kiküszöbölhetőek lennének a mai pályázati rendszer visszásságai, és az önkormányza­tok jobban tudnának gazdálkodni az anyagi erőforrásaikkal. Az aláírt dokumentum azt is lehetővé teszi, hogy az építtetők ingyen jussanak a legkorszerűbb építési tervek­hez is. A sporttörvény bizottsági vitáin Nádori László tizenegy módosító javaslatot nyújtott be, melyek közül a bizottság tízet el is foga­dott. A módosító javaslatok nagyobb súlyt helyeznek a sport tisztaságára, a dopping­ügyekre, és a fiatalok esetében a sportot a „biológiai érés és személyiségfejlődés" érde­keinek rendelik alá. Ugyancsak nagyobb hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi szempontok, a nézőtéri erőszak elleni fellé­pés és a hivatásos sport törvényes keretei­nek rendezése. A törvény várható elfogadása mellett leg­alább ilyen fontos lenne az, hogy a kormány minél gyorsabban tisztázza, kinek a tulajdo­nában vannak a sportegyesületek. Mert amíg ez nem egyértelmű, senki sem fog pénzt fektetni a lepusztuló létesítmények fenntartásába. -szer- Zsákban a jövítert

Next