Beszélő, 1998. január-március (3. folyam, 3. évfolyam, 1-3. szám)
1998. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1970 - Bodor Pál: A Kriterion éve avagy hogy jelenhetett meg 1970-ben Kallós Zoltán Csángó balladáskönyve Romániában?
és helyesírás érdekében - tudja ezt odaát mindenki, aki emlékszik rá, milyen elmés kis tanácsadót íratott a kiadó a később oly tragikus sorsú kitűnő Kalevalafordítóval, Nagy Kálmánnal.) Nos, a Magyar Tudományos Akadémia és az Akadémiai Kiadó illetékesei Szabó T. Attilának már hitelt adtak, őt megértették. Rövidesen elkészült a mű - a bő szabályzati részt Szabó T. Attila, a szótári részt Balogh Dezső, Gálffy Mózes és Kelemen Béla szerkesztette. Igen ám, de a román szellemi közélet számára szinte ismeretlen az ilyen kiadvány: a román nyelv beszélői-írói számára nemigen szükséges. Nagy ritkán jelenik meg hasonló jellegű, terjedelemben brosúra méretű román kiadvány. (A romániai Magyar helyesírási szótár előttem heverő, sokadik, 1978-beli, de persze egyáltalán nem utolsó kiadása 718 oldal...) A könyvkereskedelem képviselői, mivel tehát a „műfaj” ismeretlen volt számukra, a szokásos évi „megrendelési találkozón” 1969 végén értetlenül, megrökönyödötten bámultak az Irodalmi Kiadó magyar főszerkesztőjére, aki 14 000 példányt javasolt e műből, s hozzátette: egyelőre. Valóságos botrány támadt. Hosszú „küzdelem” árán sikerült rávenni a könyvkereskedelmet: rendeljen 2000 (kettőezer) példányt. Akkoriban Romániában még csak ólomszedéssel dolgoztak s a nyomdákban ólomhiány volt. Kötelező volt a kinyomtatott könyv szedésének ólmát 15 nappal a megjelenés után beolvasztani, újra felhasználni. Megvesztegetéshez kellett folyamodni. Cseh Gyula professzornak akkoriban jelent meg egyik műve. A kiadó az utolsó pillanatban megnövelte az ívenkénti honoráriumát, megmondta a szerzőnek, hogy a különbözetet adja át dr. Tóth Samunak, aki akkor a kolozsvári nyomdai-műszaki vezetője volt a kiadónak. Dr. Tóth Samu a kisebbségi főszerkesztő kérésére azzal a pénzzel elintézte, hogy a helyesírási szótár ólmát szedését a nyomdászok rejtsék el a megjelenés után. Megtörtént. A megjelent 2000 példány (egy) nap alatt elfogyott - természetesen. A kisebbségi főszerkesztő körkérdést intéztetett az érintett könyvkereskedőkhöz: mennyit rendelnének a műből, ha újra megjelenne. „Egyelőre” még 12 000 példányt volt a válasz. A főszerkesztő az írásbeli rendeléssel az igazgatóhoz (I. Banuta) fordult: íme, nem volt elhibázott a magyar szerkesztőség példányszámbecslése. A cseppet sem rosszindulatú vagy magyargyűlölő igazgató szomorúan bólintott, és széttárta a karját: „De hát csak nem képzeled, hogy ennyi száz lapnyi szöveget újra szedethetünk?” Mire a magyar főszerkesztő: „De hátha szerencsénk van, és megmaradt a szedés?” „Ilyen nincs, ilyen még soha nem fordult elő, tudod, hogy a nyomdák ólommizériával küszködnek!” Mit ad isten: „véletlenül” ez a szedés megmaradt, a könyvet nyomban újra lehetett nyomtatni. A kilenc évvel későbbi, 1978-as (bővített) kiadás, ami 718 oldalas, már közel 70 000 példányban jelent meg a Kriterionnál... Sok hasonló történet maradt megíratlan... Egyébként illik hozzátenni: az Irodalmi Kiadónál 1967-től reneszánsza kezdődött a jelentős néprajzi monográfiáknak és nyelvművelő-nyelvtörténeti-