Beszélő, 1998. január-március (3. folyam, 3. évfolyam, 1-3. szám)
1998. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1970 - Bikácsy Gergely: Álmodozás nélkül
r (R. R) „indulatait és felelősségérzetét értjük, de gondolatmenetében újra megállít bennünket egy különös szakadék. Egy helyütt azt írja: »No de nem igaz-e, amit ez a filmnovella ír? S amit - olykor döbbenetes logikával - be is bizonyít? De igaz, lényegében igaz.« Amikor viszont a film hatásáról beszél, ezt állítja: „csak szörnyű iszonyatot szülhet, lelki és szellemi borzongást, pesszimizmust, kétségbeesést... Sosem forradalmi ihletet, sosem a harc vállalását.” A kérdés tehát kiélezetten - Rényi Péter szavai alapján - így merül föl: lehet-e »lényegében igaz« művel válaszolni »arra a kispolgári közönyre, amely korunk forradalmi elhivatottságát tagadja«? Szerinte nem lehet. Ha nem tévedünk, Rényi az igazság nyomasztó súlyától félti a mozinézőt. Holott az igazság, bármilyen leverőnek hat is, végső soron mindig forradalmi. Kétségtelen, hogy történelmünk legdrámaibb pillanataival félelmetes is szembenéznünk. S talán épp Dózsával a legnehezebb. Két lehetőség közül választhattunk. Vagy megszépítjük visszamenőleg az eseményt, és teliálmodjuk a mozivásznat sikeres szabadságharcokkal, délibáb-hősökkel, jókais ragyogással, vagy pedig tudomásul vesszük, hogy a történelem nem ajándékozott meg bennünket ennyi forradalommal, de könyörtelen örökséget hagyott ránk - olyat, amilyet. Ezt kell vállalnunk. Tudjuk, hogy Rényi Péter is így gondolta, éppen ezért érthetetlen, miért ítélkezik másként. A filmnovelláról elismerősen írja, hogy »a magyar parasztforradalom legkíméletlenebb kritikáját« írjuk meg, s közben szemünkre veti, hogy Dózsát a film »eszményként idézi föl«. Rényi ebben tudathasadást gyanít, pedig ez csak egy súlyos és természetes ellentmondás, amely a történelemé, s amit mi csak megpróbáltunk fölvállalni.” (Csoóri Sándor-Kósa Ferenc, Filmkultúra, 1968/5. sz.) nehezen meghatározható Befejezetlenül, mely Polcz Alaine társszerzőségével készült, jó visszhangot keltett. Nemcsak a pszichológusszakma, de az ilyesmire nehezen felfigyelő filmkritika is elismeréssel fogadta. „A gondolatokat ébresztő, sok helyen megdöbbentő, intellektuális izgalmat keltő film nemcsak rögzíti a kísérletet, hanem maga is aktív részese annak” - írta Hegedűs ZoltánFilmvilág, 1970. nov. 1.) Az év fontos eseménye Kósa és Csoóri nagyon várt filmjének a premierje volt. Az ítéletnek már a filmnovellája is vitákat keltett két évvel korábban. ’68 őszének a Jancsó-filmek mellett legnagyobb filmvitája bontakozott ki a „Dózsa-film” körül. A ’68-as pécsi szemlén szinte másról sem esett szó. Most viszont némileg kevesebb izgalmat keltett. Nyílt titok volt, hogy - akárcsak a Tízezer napot - forgatása előtt is, közben is, után is féltő szemek vigyázták a filmet. Soha előtte, se utána nem volt még ekkora vitája forgatókönyvnek. A film aztán kicsit más lett. Néhány motívumának a hangsúlya is megváltozott. „Az ítélet célját és elkészültének módját tekintve is az évtized legnagyobb vállalkozása. (...) Legalábbis furcsa, s mindenképpen elemzésre váró kérdés, hogy miért éppen ez a szuperprodukcióknak hadat üzenő, a múlt forradalmi örökségét vállaló filmterv került szembe a legkülönfélébb természetű aggályokkal, nehézségekkel, pénzügyi akadályokkal, mikor másutt - éppen a múlt ábrándosabb szemléletét átörökítő filmek esetében - jóval nagylelkűbbek voltak a kivitelező szervek. Itt viszont az alkotók energiájának jó részét felőrölte a bizalmatlanság, a vonakodás, és a film megoldatlanságainak legalább egy része ennek a körülménynek tulajdonítható.” (B. Nagy László összefoglaló előszava a Pécsi Filmszemlén. Filmkultúra, 1970/6.) Annak idején sokan így éreztük. A novella és a film középpontjába rendkívüli erővel a bukás került. Dózsa a kivégzés előtt felidézi magában a lázadás és a bukás képsorait, vitáit lázadó társaival. Lőrinc pap például ezt vetette a szemére: „Nekünk mostanában már az is feltámadás, ha megválasztjuk, hogy mibe pusztulunk bele.” Werbőczy hitének megtagadására kínál lehetőséget: „Milyen jogon vállalsz fel nyolcvanezer életet? Nem gondolod, hogy a veszteseknek is van helyük a földön? (...) Ma már nem a lovadat temetik melléd, hanem az igazadat. Holnap még elmondhatod, amibe belesodródtatok, mocskos zűrzavar 94