Beszélő, 1999. január-június (3. folyam, 4. évfolyam, 1-6. szám)

1999. március / 3. szám - KULTÚRA - Szebényi Cecília - Katona Imre József - Csizmadia Tibor - Turai Tamás: Petőfi Sándor minden verse - Beszélgetés a Magyar Rádió műsorsorozatáról

a János vitéz, Megy a juhász a szamáron, Nemzeti dal és a Befordultam a konyhára. József Attilától nagyobb anyag volt az archívumban, az életműnek körülbelül a fe­le, ami arra utal, hogy bár nem kanonizálták az egész életművet, nem mindent emeltek be, mégis az életmű egésze működött. Petőfi időben is távolabb van, ná­la jobban válogatott az utókor. Számomra pillanatnyilag ez a legnagyobb tanul­ság, és többé nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy egy jelentős költői életműnek is rendszerint csak töredékrésze, ami igazán fontos, ami tanul­mányozásra érdemes, és az életmű egésze inkább csak magyarázza ezt a néhány verset. Gottfried Bennt szokták idézni, aki a legnagyobbaknál is csak hat-nyolc befejezett költeményt említ. Lehet, hogy ez nem általános, de Petőfinél a szá­momra az igazolódott, hogy csak az életmű egésze szólal meg, az egyik vers ma­gyarázza a másikat. T. T.: Ahogy, mondjuk, a mindenkori kortárs befogadók olvasnak? K. L: Ez érdekes kérdés, ugyanis a kortársak a verseknek talán felét sem ismerhet­ték, hiszen ezek nyomtatásban nem jelentek meg. Veress Péter írta, amikor olvas­gatta a kötetet, hogy jé, nem is volt olyan kemény ez a cenzúra, hiszen ez is meg­jelent, az is megjelent. Nem nézett bele a kritikai kiadásokba, ahol mindig ott van, hogy ez se jelent meg, az se jelent meg, amaz se jelent meg. T. T.: Mennyire volt kész koncepciótok erre a másfél évre? Csizmadia Tibor: Az induláskor voltak bizonyos keretek, tudtuk, hogy mikor in­dul a sorozat, mikor fejeződik be, hány vers van, hol hangzik majd el, stb. Ezt tud­tuk. Elkezdtük a felvételeket, és azt vettem észre magamon, hogy sűrítve, másfél év alatt megélem azt, amit ez az ember huszonhat és fél év alatt - illetve ’38-ban kez­dett el írni, tizenhat éves korában -, akkor pontosabban: ezt a tízéves történetet mi másfél év alatt végigéljük. Egy nagyságrendnyi eltéréssel majdnem ugyanazt az időfaktort használjuk, ami azért érdekes, mert így van lehetőségünk arra, hogy drá­mai sűrítésben, de mégiscsak ugyanazt az időmúlást, ugyanazt a változást végigkí­sérjük. Mi is úgy változunk, vagyis az elképzeléseink, ahogy a szerzőnk változott, mondjuk, aló éves kori írásaitól kezdve. Ez a munkafolyamat tehát nem egy eleve zárt struktúrát követett, miközben egy ember élete visszatekintve mégis mindig zárt egész. Számomra ennek az egésznek a végigkövetése önmagában is fantaszti­kus történet. K. I.: Ezt a folyamatot mind a hárman más oldalról nézzük. Én követem leginkább a szakirodalmat a versfelvételek közben, és merem állítani, hogy az egész visszave­zethető egy olyan problémára, ami a Petőfi-életműnek az első komolyabb áttekin­tésekor, tehát már a Gyulai Pál-féle tanulmányban felbukkan, és amit aztán később Horváth János az 192­2-es könyvében összefoglalt. Arra a bizonyos szerepjátszó Petőfi-elméletre gondolok. Horváth János, úgy látszik, valamit mélyen megértett nemcsak Petőfiből, hanem a Petőfi-recepcióból is, és mintha mi a magunk gyakor­latában ezt a szerepjátszó Petőfi-elméletet igazoltuk volna. I 10­7

Next