Beszélő, 1999. január-június (3. folyam, 4. évfolyam, 1-6. szám)
1999. március / 3. szám - KULTÚRA - Szebényi Cecília - Katona Imre József - Csizmadia Tibor - Turai Tamás: Petőfi Sándor minden verse - Beszélgetés a Magyar Rádió műsorsorozatáról
a János vitéz, Megy a juhász a szamáron, Nemzeti dal és a Befordultam a konyhára. József Attilától nagyobb anyag volt az archívumban, az életműnek körülbelül a fele, ami arra utal, hogy bár nem kanonizálták az egész életművet, nem mindent emeltek be, mégis az életmű egésze működött. Petőfi időben is távolabb van, nála jobban válogatott az utókor. Számomra pillanatnyilag ez a legnagyobb tanulság, és többé nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy egy jelentős költői életműnek is rendszerint csak töredékrésze, ami igazán fontos, ami tanulmányozásra érdemes, és az életmű egésze inkább csak magyarázza ezt a néhány verset. Gottfried Bennt szokták idézni, aki a legnagyobbaknál is csak hat-nyolc befejezett költeményt említ. Lehet, hogy ez nem általános, de Petőfinél a számomra az igazolódott, hogy csak az életmű egésze szólal meg, az egyik vers magyarázza a másikat. T. T.: Ahogy, mondjuk, a mindenkori kortárs befogadók olvasnak? K. L: Ez érdekes kérdés, ugyanis a kortársak a verseknek talán felét sem ismerhették, hiszen ezek nyomtatásban nem jelentek meg. Veress Péter írta, amikor olvasgatta a kötetet, hogy jé, nem is volt olyan kemény ez a cenzúra, hiszen ez is megjelent, az is megjelent. Nem nézett bele a kritikai kiadásokba, ahol mindig ott van, hogy ez se jelent meg, az se jelent meg, amaz se jelent meg. T. T.: Mennyire volt kész koncepciótok erre a másfél évre? Csizmadia Tibor: Az induláskor voltak bizonyos keretek, tudtuk, hogy mikor indul a sorozat, mikor fejeződik be, hány vers van, hol hangzik majd el, stb. Ezt tudtuk. Elkezdtük a felvételeket, és azt vettem észre magamon, hogy sűrítve, másfél év alatt megélem azt, amit ez az ember huszonhat és fél év alatt - illetve ’38-ban kezdett el írni, tizenhat éves korában -, akkor pontosabban: ezt a tízéves történetet mi másfél év alatt végigéljük. Egy nagyságrendnyi eltéréssel majdnem ugyanazt az időfaktort használjuk, ami azért érdekes, mert így van lehetőségünk arra, hogy drámai sűrítésben, de mégiscsak ugyanazt az időmúlást, ugyanazt a változást végigkísérjük. Mi is úgy változunk, vagyis az elképzeléseink, ahogy a szerzőnk változott, mondjuk, aló éves kori írásaitól kezdve. Ez a munkafolyamat tehát nem egy eleve zárt struktúrát követett, miközben egy ember élete visszatekintve mégis mindig zárt egész. Számomra ennek az egésznek a végigkövetése önmagában is fantasztikus történet. K. I.: Ezt a folyamatot mind a hárman más oldalról nézzük. Én követem leginkább a szakirodalmat a versfelvételek közben, és merem állítani, hogy az egész visszavezethető egy olyan problémára, ami a Petőfi-életműnek az első komolyabb áttekintésekor, tehát már a Gyulai Pál-féle tanulmányban felbukkan, és amit aztán később Horváth János az 1922-es könyvében összefoglalt. Arra a bizonyos szerepjátszó Petőfi-elméletre gondolok. Horváth János, úgy látszik, valamit mélyen megértett nemcsak Petőfiből, hanem a Petőfi-recepcióból is, és mintha mi a magunk gyakorlatában ezt a szerepjátszó Petőfi-elméletet igazoltuk volna. I 107