Beszélő, 2002. január-június (3. folyam, 7. évfolyam, 1-6. szám)

2002. április / 4. szám - MIT CSINÁL A KORMÁNY? I. RENDKÍVÜLI VÁLASZOK - Antal László: Sőt még a piac is én vagyok - A kormány a gazdaságban

„MIT CSINÁL A KORMÁNY?” Antal László SŐT, MÉG A PIAC IS ÉN VAGYOK A KORMÁNY A GAZDASÁGBAN 1. Ha több mint egy évtizeddel a rendszerváltás után valamiért csalódottságot érzek, az biztosan nem elsősorban a gazdaság. A magyar gazdaság kétségkívül működik, teljesítménye nemzet­közi mércével mérve is kielégítő. A közelmúlt gazdaságtörténe­tének talán legmeglepőbb tapasztalata az, hogy a piacgazdaságot igenis lehet lombikban előállítani, ezzel lerövidítve azt a sok év­tizedes evolutív folyamatot, amely tőlünk nyugatra természet adta módon végbement. Bebizonyosodott, hogy ha kiengedik a szellemet a palackból és egyben létrehozzák a szabályozásukhoz szükséges intézményeket, akkor egy csapásra életre kelnek azok az elemi erejű individuális érdekek, amelyek azután a rendszert működtetik. Lehet vitatkozni azon, hogy az így kreált piacgaz­daság mennyire hatékony, de egy biztos, működik. Más a helyzet a demokráciával. Úgy látszik, itt nem elégséges meghatározott intézményi garanciák jól körül­bástyázott rendszerét létrehozni. Erős társadalmi konszen­zus, az írottakon túl íratlan szabályok, szokások kölcsönös tiszteletben tartása, a hatalom mindenkori birtokosainak tudatos önkorlátozása, a társadalmi nyilvánosság nagy ere­je, a civil szervezetek növekvő presztízse, a piacgazdaságot éltető individualizmus mellett a klikkeket egyben tartó ér­dekközösségeken felülemelkedő szolidaritás lenne szüksé­ges a politikai kultúra gyökeres változásához. Olyan, amely szalonképtelenné teszi a bonyolult játékszabályok vagy akárcsak gentlemen’s agreementek durva semmibevételét. Megkockáztatom, ettől az állapottól még nagyon távol va­gyunk. Sőt, némi keserűséggel hozzáteszem, nem is közele­dünk az áhított célhoz. Ezt a folyamatot tehát - ellentétben a piacgazdaság eleve sikerre ítélt bevezetésével - nem te­kintem visszafordíthatatlannak. A politikai kultúra fejlődése csak evolutív lehet, vagyis idő, mégpedig hosszú idő alatt kifejlődő készségek és felgyü­lemlett tapasztalatok eredménye. Hosszú látra azonban - mint lord Keynes mondta - mindnyájan halottak vagyunk. Én biztosan. A rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtizedes időszak tapasztalatai alapján a szűken vett gazdaság átalaku­lását illetően optimista voltam, a demokratikus társadalmi átalakulás tekintetében viszont szkeptikus. 2. Az elmúlt években, azaz gyakorlatilag a jelen kormányzati ciklus folyamán a gazdasággal kapcsolatos optimizmusom is alaposan megcsappant. Ennek okairól szeretnék most beszá­molni. Az elmúlt évek során az állam gazdasági szerepében változások kezdődtek meg. Ezeket eleinte elszigetelt esemé­nyek sorozatának véltem, de amikor a kétéves költségvetés terítékre került, tehát nagyjából két esztendővel ezelőtt, vég­re felfogtam, hogy többről­ fordulatról van szó. 1998-ig nagyjából töretlenül - vagyis az éppen regnáló kormánytól függetlenül - ment végbe az a folyamat, amelyet a centrális hatalom tudatos önkorlátozása, visszavonulása jellem­zett, továbbá a nemzeti piac nyitott az unió, sőt a globális világ­piac felé. Nem állítom, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók - akik közül a pénzügyminiszterek gyorsan cserélődtek - valami­lyen jól megfontolt hosszú távú stratégia szerint léptek volna. Sokszor kényszerek hatására cselekedtek. Abban viszont biztos vagyok, hogy megértették: a nemzeti piac elszeparálása a külvi­lágtól, a külföldi tőke kimúlása és a piacot nem szabályozni, de igazgatni akaró vállalkozó állam ma már anakronizmus. Ma már a hazai árak legalább felét közvetlenül a világpiac határoz­za meg, az árfolyamot sem a kormány, illetve a jegybank csinál­ja, legfeljebb némiképp befolyásolja. A hazai kamatszint is a nagy európai pénzpiacok függvénye. Ha pedig körülnézünk az Euroland táján, az érintett országok épp most mondtak le ön­ként nemzeti szuverenitásuk talán legbecsesebb szimbólumá­ról, az önálló pénzkibocsátásról. Ilyen körülmények között nem sok értelme van gazdasági szuverenitásról beszélni.

Next