Beszélő, 2006. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)
2006. április-május / 4-5. szám - KULTÚRA - Szerbhorváth György: Kollégák
(Náci) Hat éve egyszer a budai várba küldtek el, miépes rendezvényre, riportocskát írni. Szépen, már a Moszkva térről induló buszban igen szépen beépültem közéjük. Hogy ne tűnjek újságírónak, az olykor veszélyes. Úgy látszik, tényleg náci fejem van - na ja, a sváb vér -, mert az a sok szélsőjobbos öreg mosolyogva nézett rám. Hogy nagyon helyes, hogy fiatalként eljöttem, nagy szükség van a fiatalokra. Hümmögtem. Nem mondtam, hogy a náci öregapátokat szájba, azt, én újságíró vagyok. Már a vége előtt elsiettem, majd bánatomban jól besöröztem. Akár egy náci. Ha már nácinak néztek. (Falusi riport) A legjobb falusi riporternek lenni. Bemégy a központban a kocsmába, lehetőleg a templom melletti kocsmába, megiszol két sört, beszélgetsz a söntést támasztókkal, és minimum a riport fele már kész is. Persze, hogy ellentétes véleményekből is teleszívod magad, nem mondhatja a főszerkesztő, hogy egyoldalúan kutakodtál. (Ejtőzés) A kolléga nagyokat csettint cikkei leadása után. Hinnye, ezt így odatettem - és még ujjaival is csettint hozzá. Megvan, mondja, ezt így megoldottam (mutatja is, hogy így). Nagyon elégedett. Szerintem, de a titkárnő szerint is viszont baromi nehézkesen ír. Ez nem ebbe a lapba való. Hiába igyekszik a Magyar Narancs stílusát lekoppintani, hiába lenne ő gonzó újságíró, ha ez nem az. A főnök úgysem engedné a féligmeddig csúnya szavak használatát. És ne írja már minden cikkében azt, hogy ejtőztünk. Tudniillik, amikor utaztak éppen valamerrefelé, vagy éppen pihentek - ez az ejtőzés, ha jól értettem. De nem, ezt nem szabad kihúzni. Majd ő a főnökkel megbeszéli. A főnök persze azt sem tudja, hogy ilyen szó van-e egyáltalán, vagy ha nincs, akkor ez stílusos nyelvújítás, vagy pongyola marhaság, vagy mi is. Végül már nem szólok semmit - minden második alkalommal kihúzom az ejtőzést. Ejtőzzél máshol - gondolom. (Annak maradni) Ne haragudj, nem tudok még egyszer a könyv után szaladgálni. A múltkor nem hagytad ott, ahol megbeszéltük, küldd el postán - mondom a könyvsorozatszerkesztőnek. Ifjú titán, rém híres író, legalábbis azt hiszi. De ha nem is híres, akkor meg irtó jó, ezt hiszi magáról. Mi van, hogyhogy nem jössz el érte? Te örökké újságíró akarsz maradni? Mert én nem, így akarsz te író lenni, így, hogy újságíró maradsz? - ordítja sértődötten a kagylóba, mintha nem az ő, illetve a kiadó érdeke lenne, hogy népszerűsítse a könyvet. Persze, már a múltkor is megszívatott, engem küldött ki belgrádi szerzője elé a vasútállomásra, ha már interjút akarok vele csinálni. A szerb író meg éhes volt, fizethettem a vacsoráját, ami a honorárium nagy részét elvitte. Tényleg, morfondírozok utána, örök életemben újságírócska akarok maradni? Végül is, lehetne, ha nem ilyen könyvszerkesztőkkel hozna össze a sors. Újságírónak lenni/maradni? Mint Kardos G. vagy Márai. Hogy Kosztolányit, Adyt, Karinthyt ne is említsük. Persze, velük nem mert ordítani így egy könyvkiadó kortársuk. Nem írsz, bazdmeg, a könyvről? Mi van, újságíró akarsz maradni? Te fasz, és lecsapja a kagylót a szerkesztő. Ők meg hümmögnek. Hmm, hmm, írni? (Sunyi) Valami B.-A.-Z. megyei faluban a cigányok éhségsztrájkoltak, vagy mi. Már nem is emlékszem. Kimentünk a telepükre, elmondták, mi hogy áll, hihető is volt a sztorijuk. Aztán be a polgármesterhez. Ő persze kontrába. És hogy értem én, ugye, mi is itt a probléma. Azért jöttünk, hogy megértsük, mondom. Szinte kacsingat rám, hogy ugye, értem én. Ugye-ugye, a cigányok. Hát, ha már szinte kacsingat, akkor már értem is. Ha azt hiszi, egy a véleményünk, nyíltabban dumál. Köpött is, nem kellett kínzóeszközökkel vallatni, keresztkérdéseket feltenni. Kiváló mimikri-stratégiámat beleírtam a riportba. A főszerkesztő kihúzta. Kérdem, miért. Azért, mert hogy geci voltál, azt nem kell megtudnia mindenkinek. Vagyis, hogy mi így dolgozunk. Illetve, hogy te így dolgozol. Ilyen sunyin. (Gyenge forint) A kolléga, aki bejárta már a fél világot, Amerikát, Dél-Koreát, Kuala Lumpurt, azután érdeklődik, miért nem lehet nálunk forinttal fizetni a kocsmában. Hát nem lehet, mert nem fogadják el - magyarázom. Hogyhogy nem? Tíz éve elfogadták - mondja, pedig először jár errefelé. Ja, tíz éve, akkor embargó volt. Itt nem kell a forint, gyenge. Márka, most meg euró. Az jó csak. Hogyhogy gyenge a forint, amikor most erősödött? - értetlenkedik. Nem úgy gyenge, hanem úgy, hogy itt annak tartják, nem szeretik. Nem kell. Euró kell.