Beszélő, 2006. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)

2006. április-május / 4-5. szám - KULTÚRA - Szerbhorváth György: Kollégák

(Náci) Hat éve egyszer a budai várba küldtek el, miépes ren­dezvényre, riportocskát írni. Szépen, már a Moszkva térről induló buszban igen szépen beépültem közéjük. Hogy ne tűnjek újságírónak, az olykor veszélyes. Úgy látszik, tényleg náci fejem van - na ja, a sváb vér -, mert az a sok szélsőjob­bos öreg mosolyogva nézett rám. Hogy nagyon helyes, hogy fiatalként eljöttem, nagy szükség van a fiatalokra. Hümmög­­tem. Nem mondtam, hogy a náci öregapátokat szájba, azt, én újságíró vagyok. Már a vége előtt elsiettem, majd bánatomban jól besö­röztem. Akár egy náci. Ha már nácinak néztek. (Falusi riport) A legjobb falusi riporternek lenni. Bemégy a központban a kocsmába, lehetőleg a templom melletti kocs­mába, megiszol két sört, beszélgetsz a söntést támasztókkal, és minimum a riport fele már kész is. Persze, hogy ellentétes véleményekből is teleszívod magad, nem mondhatja a fő­­szerkesztő, hogy egyoldalúan kutakodtál. (Ejtő­zés) A kolléga nagyokat csettint cikkei leadása után. Hinnye, ezt így odatettem - és még ujjaival is csettint hozzá. Megvan, mondja, ezt így megoldottam (mutatja is, hogy így). Nagyon elégedett. Szerintem, de a titkárnő szerint is viszont baromi ne­hézkesen ír. Ez nem ebbe a lapba való. Hiába igyekszik a Magyar Narancs stílusát lekoppintani, hiába lenne ő gonzó újságíró, ha ez nem az. A főnök úgysem engedné a félig­­meddig csúnya szavak használatát. És ne írja már minden cikkében azt, hogy ejtőztünk. Tudniillik, amikor utaztak ép­pen valamerrefelé, vagy éppen pihentek - ez az ejtő­zés, ha jól értettem. De nem, ezt nem szabad kihúzni. Majd ő a főnökkel megbeszéli. A főnök persze azt sem tudja, hogy ilyen szó van-e egyáltalán, vagy ha nincs, akkor ez stílusos nyelvújítás­­­, vagy pongyola marhaság, vagy mi is. Végül már nem szólok semmit - minden második alka­lommal kihúzom az ejtőzést. Ejtőzzél máshol - gondolom. (Annak maradni) Ne haragudj, nem tudok még egyszer a könyv után szaladgálni. A múltkor nem hagytad ott, ahol megbeszéltük, küldd el postán - mondom a könyvsorozat­szerkesztőnek. Ifjú titán, rém híres író, legalábbis azt hiszi. De ha nem is híres, akkor meg irtó jó, ezt hiszi magáról. Mi van, hogyhogy nem jössz el érte? Te örökké újság­író akarsz maradni? Mert én nem, így akarsz te író lenni, így, hogy újságíró maradsz? - ordítja sértődötten a kagylóba, mintha nem az ő, illetve a kiadó érdeke lenne, hogy népsze­rűsítse a könyvet. Persze, már a múltkor is megszívatott, en­gem küldött ki belgrádi szerzője elé a vasútállomásra, ha már interjút akarok vele csinálni. A szerb író meg éhes volt, fizet­hettem a vacsoráját, ami a honorárium nagy részét elvitte. Tényleg, morfondírozok utána, örök életemben újságí­­rócska akarok maradni? Végül is, lehetne, ha nem ilyen könyvszerkesztőkkel hozna össze a sors. Újságírónak lenni/maradni? Mint Kardos G. vagy Márai. Hogy Kosztolányit, Adyt, Karinthyt ne is említsük. Persze, velük nem mert ordítani így egy könyvkiadó kortársuk. Nem írsz, bazdmeg, a könyvről? Mi van, újságíró akarsz maradni? Te fasz, és lecsapja a kagylót a szerkesztő. Ők meg hümmögnek. Hmm, hmm, írni? (Sunyi) Valami B.-A.-Z. megyei faluban a cigányok éhség­sztrájkoltak, vagy mi. Már nem is emlékszem. Kimentünk a telepükre, elmondták, mi hogy áll, hihető is volt a sztorijuk. Aztán be a polgármesterhez. Ő persze kontrába. És hogy ér­tem én, ugye, mi is itt a probléma. Azért jöttünk, hogy megértsük, mondom. Szinte kacsingat rám, hogy ugye, értem én. Ugye-ugye, a cigányok. Hát, ha már szinte kacsingat, akkor már értem is. Ha azt hiszi, egy a véleményünk, nyíltabban dumál. Köpött is, nem kellett kínzóeszközökkel vallatni, keresztkérdéseket fel­tenni. Kiváló mimikri-stratégiámat beleírtam a riportba. A fő­­szerkesztő kihúzta. Kérdem, miért. Azért, mert hogy geci voltál, azt nem kell megtudnia mindenkinek. Vagyis, hogy mi így dolgozunk. Illetve, hogy te így dolgozol. Ilyen sunyin. (Gyenge forint) A kolléga, aki bejárta már a fél világot, Ame­rikát, Dél-Koreát, Kuala Lumpurt, azután érdeklődik, miért nem lehet nálunk forinttal fizetni a kocsmában. Hát nem lehet, mert nem fogadják el - magyarázom. Hogyhogy nem? Tíz éve elfogadták - mondja, pedig először jár errefelé. Ja, tíz éve, akkor embargó volt. Itt nem kell a forint, gyenge. Márka, most meg euró. Az jó csak. Hogyhogy gyenge a forint, amikor most erősödött? - értetlenkedik. Nem úgy gyenge, hanem úgy, hogy itt annak tartják, nem szeretik. Nem kell. Euró kell.

Next