Beszélő, 2007. július-december (3. folyam, 12. évfolyam, 7-12. szám)
2007. július-augusztus / 7-8. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Peter Valentine: Nyelvcserék
halnunk is. Azon a bizonyos reggelen szemem könynyel telt meg, mikor először megpillantottam a Haifa mögött magasló Kármel-hegy csúcsát, majd kétoldalt a vékony földcsíkokat. Megérkezésünkkor, mint mostanában a pápák szokták, megcsókoltuk a Szentföldet. Örömmel indultam volna akár harcba is, csakhogy a háború éppen véget ért, ifjúi lelkesedésem pedig lassanként elpárolgott a Kirjat Chaimot környező forró homokdűnék közt, a keresztesek akkói várától alig pár kilométerrel délre felvert vászonsátor árnyékában. Nem ez volt az első eset, hogy a Szentföldön véget ért egy eszme karrierje. Utólag az a véleményem, túl fiatal voltam egy efféle kalandhoz, így aztán néhány rövidke év alatt, még tizenhatodik születésnapom előtt nemcsak gyermekkori ártatlanságomat vesztettem el, hanem már két ideológiában is csalódnom kellett egymás után. Mélységes bizalmatlanság ébredt hát bennem mindenfajta ideológiával szemben, és ez a bizalmatlanság azóta is kísért. Harmincnyolc évvel később megmutattam feleségemnek Hamaapilt, ekkor tértem vissza oda először. A helyre nem lehetett ráismerni. A szögesdrót eltűnt, a kőépületeket virágzó facsemetesorok övezték, és egy kis üzemben elektronikus alkatrészeket állítottak elő. A gyerekek már nem a közös óvodában nevelkedtek. A lakóházakat kövezett ösvények kötötték össze, és egyetlen szamarat sem lehetett látni sehol. Az idősebb telepesek, akik annak idején az araboktól és önmagunktól védelmeztek minket, hangtalan elektromos tricikliken surrogtak ide-oda. A víztorony viszont még állt a település közepén magasló kis dombtetőn. Legnagyobb meglepetésemre a régi csapat két tagja is ismerősként üdvözölt. Egyikükről, egy kedves, terebélyes, harsány nagyiról kiderült, hogy azonos avval a lánnyal, akiért egykor a szívem dobogott. Mi minden történhetett vele, hogy ennyire átalakult? Aznap este nem volt semmi kedvem a tükörbe nézni. De térjünk vissza a múltba. Végül is felvettem a kapcsolatot a szüleimmel. Máig gyötör a lelkifurdalás, hogy hónapokon át kellett aggódniuk, míg semmit nem tudhattak egyetlen magzatuk sorsáról. Bár sejtettem, hogy telepünk nem lett volna túlságosan kedvére finnyás szüleimnek, beláttam azt is, hogy a kibucbeli élet akármilyen dicső is, nem valami nagy karrier, legjobb esetben is örökre csak derék paraszt maradok itt. A cseh és az izraeli kormány akkoriban igen jó kapcsolatban állt egymással. Anelka ebben az időben, hogy, hogy nem, éppen a prágai belügyminisztériumban dolgozott, s elintézte, hogy kiutazási vízumot kapjak. Egy szép napon aztán - egyébiránt kevéssé nagyra becsült - Gyuszi nagybátyám megjelent egy ósdi Citroennel, én pedig, mintha mi sem lett volna természetesebb, vele mentem Haifába, ahol Gyuszi bácsi felpakolt egy Genovába induló gőzös fedélzetére. Idealizmusom egyszer s mindenkorra elpárolgott. Agressziómat kiéltem, és kamaszkorom ezennel véget ért. A genovai hajóúton viharosra fordult az idő, úgyhogy folyton egyedül üldögéltem az ebédlőben. Október felé járt, és volt időm átgondolni az előző fél év kudarcát. Az ebédlő másik rettenthetetlen látogatója egy ízben kölcsönkérte zsebpénzem maradékát, avval, hogy majd megadja, ha Genovába érünk. Soha nem láttam többé, sem őt, sem a pénzem. Miközben a vasút átzakatolt a Genova és Bécs közt magasodó Alpokon, egyre inkább lehűlt a levegő. Három banánt őrizgettem, még utolsó fillérjeimen vettem őket. A banánok lassan megbámultak, én pedig egyre éhesebb lettem, ám szilárdan elhatároztam, hogy e trópusi egzotikumokkal szüleimet lepem majd meg. Abban reménykedtem, hogy ha grandiózus ajándékommal megjelenek, mindent jóváteszek, amit korábban elszúrtam. A vonat megállt az osztrák határon, én pedig, egyetlen alkalommal életem során, koldulni kényszerültem. Valamelyik nagylelkű utastársam vett nekem egy kávét és egy kiflit. A banánok eközben már egészen megfeketedtek. Másnap délelőtt vonatunk megérkezett Bécsbe. Szürkeség, hideg vett körül, mintha a Graham Greene művéből készült, Carol Reed rendezte A harmadik című film nyitóképeit láttam volna. A kiéhezett, harsányan ajánlkozó hordárok látványától még inkább belém mart az éhség. Pozsonyba ebédidő tájt érkeztem, már-már az éhhalál küszöbén bejelentkezés nélkül kopogtattam szüleim lakásának ajtaján, kezemben pépes áldozati ajándékommal. A tékozló fiú hazatért. Hazatérésem után pár nappal anyámmal meglátogattuk Prágában Anezkát. Milyen hamar változik az